bélyegkép|jobbra|300px|A Delta Air Lines Boeing 767-300ER típusú gépe, amely Ferihegyen is igen gyakori vendégnek számított

A Boeing 767 szélestörzsű, kéthajtóműves utasszállító repülőgép, a Boeing vállalat terméke. A 767-es típustól és az ülőhelyek elrendezésétől függően legkevesebb 181, legtöbb 375 utast szállíthat 9400 és 12 200 km közötti távolságokra. A légitársaságok három különböző változatban vásárolhatják meg. Az első, a 767–200-as amely 1982-ben állt szolgálatba, ezt követte a 767–300-as 1986-ban és a 767–400-as 2000-ben. A 767–200ER-t és a 767–300ER-t nagyobb teherbírással és megnövelt hatótávolsággal dobták piacra. A 767–300F-t, a gépcsalád teherszállító tagját, 1995-ben rendszeresítették.

2024. júniussal a 767-esre 74 vállalattól 1407 megrendelés érkezett, ebből 1308-at szállítottak le; a még kiszállítandó 767-esek mindegyike a teherszállító vagy légi utántöltő alváltozat.

Utóda, a Boeing 787 Dreamliner 2011-ben állt szolgálatba.

Története A legnagyobb amerikai repülőgépgyár, a Boeing 1978-ban jelentette be egy teljesen új repülőgépcsalád kifejlesztését, amelyhez felhasználták a technika fejlődésében elért legújabb eredményeket. A család egyidejűleg tervezett és épített két első típusából a szélesebb törzsű, nagyobb befogadóképességű 767-es készült el először (a másik a 757-es volt). Az Airbus A310 vetélytársának szánták, ezért a két rivális repülőgép meglehetősen hasonlít is egymásra. A nyilazott szárnyak alatt helyezkedik el a két nagy átmérőjű és csendes, kis fogyasztású gázturbinás sugárhajtómű. A vezérsíkok elrendezése hagyományos. Az utasok gyors ki- és beszállására a törzs mindkét oldalán találhatók ajtók, amelyeknek különösen azokon a repülőtereken veszik hasznát, ahol az épülettel szemben parkoló repülőgép orr-részét mindkét oldalon elérik az utasfolyosók. A két új repülőgéptípus gyártásának elkezdése a bevált régebbi típusok folytatása mellett túl nagy feladat lett volna a Boeing számára. Ezért versenytársainak módszerét átvéve, a részegységek gyártására bedolgozók széles körét alkalmazta. Az amerikai üzemeken kívül szerepet kaptak japán, kanadai és olasz cégek is. Első típusváltozata a 767–200, amit 1982-ben kapott meg az első megrendelő, az United Airlines. 1984-ben jelent meg a 767–200ER, amelyet először az El Al kapott meg. 1986-ban január 14-én repült először a 767–300 Japan Airlines színeiben. Egy évvel később, 1987-ben kezdték el gyártani a 767–300ER típust, első megrendelője az American Airlines volt. Ennek teherszállító változata a 767–300F. 1997-ben rendelte meg a Delta Airlines és a Continental a 767–400ER változatot a kiöregedett Lockheed L–1011 TriStar és a Douglas DC–10-es gépek felváltására. 16 db-ot a Continental, 21-et a Delta Airlines vásárolt, a gépeket 2006 szeptemberében adták át.

Típusok 767-200 bélyegkép|jobbra|300px|A Malév HA-LHC lajstromjelű Boeing 767–300ER típusú repülőgépe, amely 2009. július óta már az Air Seychelles légitársaságnál teljesít szolgálatot S7-FCS lajstromjellel bélyegkép|jobbra|300px|A Continental Airlines Boeing 767–400ER típusú repülőgépe az Amszterdam-Schiphol repülőtéren bélyegkép|jobbra|300px|A United Parcel Service Boeing 767–300F típusú teherszállító gépe, amely a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is gyakori vendég

A 767-es első modelljét 1978-ban indították útjára. Első üzemeltetője a United Airlines volt 1982-ben. A –200-ast főként interkontinentális és transzkontinentális járatokon használják, mint például a New York-Los Angeles útvonalon. Legjellemzőbb elrendezésében 181 utast tud szállítani 3, vagy 224 utast 2 osztályon. Minden 767-200-as modell legnagyobb szállítási kapacitása 255 fő, a kijáratok elhelyezkedése miatt.

Az alapváltozat, a –200-as modell gyártása 1994-ben befejeződött.

767–200ER A 767–200ER típusmegjelölésben az ER (extended-range), vagyis megnövelt hatótávolságú változatot jelöl. A megnövelt hatótávolságú Boeing 767–200ER bemutatására 1984-ben került sor. Utaskabinja 181–224 fő befogadására alkalmas. Hatótávolsága 12 325 km. A típus először 1984-ben emelkedett levegőbe és 1984-ben az El Al állította szolgálatba elsőként a légitársaságok között.

767–300 767–300ER A Boeing 767-300ER változat törzse 6,43 méterrel hosszabb, mint a 200ER típusé. Utaskabinjában az üzemeltető légitársaság igényeinek megfelelően 218-269 fő elhelyezésére van lehetőség a megnövelt hosszúságú törzsnek köszönhetően. Hatótávolsága 11 389 km-es. Az első levegőbe emelkedése a típus-változatnak 1986-ban volt és az első üzembe állítója 1988-ban az American Airlines volt. A 300ER változathoz utólagosan is rendelhetők a szárnyak végére szerelt ún. wingletek, amelyek 3,4 méter magasra nyúlnak fel és körülbelül 6,5%-os üzemanyagmegtakarítást tesznek lehetővé az üzemeltetés során. Ilyen szárnyvégekkel rendelkeznek például a Delta Air Lines, az American Airlines, valamint az Austrian Airlines flottájában található egyes Boeing 767-esek. A Boeing 767-300ER napjainkban is rendkívül kedvelt típus a légitársaságok körében. A Malév első nyugati gyártású szélestörzsű repülőgépe is egy bérbe vett Boeing 767-300ER típus volt.

767–400ER A Boeing repülőgépgyár 767-es típuscsaládjának legutóbbi fejlesztése. A legfiatalabb Boeing 767-es a –400ER változat, amely méretét, illetve kategória besorolását tekintve a Boeing 767–300ER és a Boeing 777–200 közötti típus. A –300ER változathoz képest 6,43 méterrel hosszabb törzs, aerodinamikai fejlesztések sora, úgy mint a rendelhető szárnyvégek (winglet), vagy a korábbi típusokhoz képest átdolgozott, nyilazott szárnyforma, amely megnövelt felszállósúlyt és gazdaságosabb üzemelést tett lehetővé, valamint teljesen új főfutó-rendszer jellemzi a legmodernebb 767-es típust, de a fejlesztések sorának részét képezik az átdolgozott és modernizált pilótafülke is, amely már a Boeing 777-es és Boeing 737 Next Generation modellekéhez hasonló, valamint a modernizált utaskabin, amelynek egyik leglátványosabb eleme a nagyobb méretű, a Boeing 777-eséhez hasonló utaskabin-ablakok is.

A Boeing 767–400ER piaci vetélytársának az Airbus A330–200-as típust lehet tekinteni. A Boeing gyár a 2000-es évek elején felvetette egy tovább növelt hatótávolságú –400ER változat fejlesztését, amelynek a –400ERXs típusnevet adták és, amelyre vevő is jelentkezett a Kenya Airways személyében, de a gyár végül 2001-ben leállította a programot. A Boeing 767–400ER jövőbeni alternatíváját a gyár az avionika-technikai értelemben is vadonatúj fejlesztésnek számító Boeing 787–10-es változatában jelölte meg.

767-300 Freighter (teherszállító változat) Műszaki adatok Típus Szárny fesztávolság Törzshossz Magasság Utaskabin szélességUtazósebességHatótávolságMaximális felszállósúlyÜzemanyag kapacitásUtasférőhely (2 osztályos elrendezés) Boeing 767–200ER47,6 m48,5 m15,8 m 4,7 m851 km/h12 200 km179 170 kg90 770 l224 fő Boeing 767–300ER47,6 m 54,9 m15,8 m4,7 m851 km/h11 065 km186 880 kg90 770 l269 fő Boeing 767–400ER51,9 m 61,3 m16,8 m4,7 m851 km/h10 415 km204 110 kg90 770 l304 fő Boeing 767–300F47,5m55 m16 m4,7 m850 km/h6025 km186 880 kg90 770 l53 660 kg áru Forrás:Boeing

Boeing 767 mérföldkövek

1978. február – a Boeing vezérigazgatósága hivatalosan is jóváhagyja a 767-es programot 1978. június – az amerikai United Airlines 30 repülőgépre ír alá megrendelést 1979. június 6. – a Boeing gyár megkezdi a 767–200-as prototípus építését 1981. szeptember 26. – az N767BA lajstromjelű prototípus a levegőbe emelkedik 1982. A Boeing gyár 767-es típusú szélestörzsű utasszállító repülőgépe megkapja az alkalmassági bizonyítványát 1982. augusztus – A United Airlines, mint a típus első megrendelője átveszi az első Boeing 767-es repülőgépét 1982. október – a Delta Airlines átveszi az első Boeing 767–200-as gépét 1982 novemberében – az American Airlines is átveszi első 767-es típusú gépét 1984. Elkészül a 767–200-as típus továbbfejlesztett változata a 767–200ER (Extended Range, avagy megnövelt hatótávolság) rendkívül közkedvelt lett a légitársaságok körében 1986. Elkészül az első, a 200-as típusnál hosszabb törzsű, de azonos szárnyméretű 767–300-as típus 1991. május 26. A Lauda Air 767–3Z9 típusú, OE-LAV lajstromjelű gépe a sugárfordító hibájából Hongkongban lezuhant, az első katasztrófában elvesztett 767-esként, 27–28. old. 1999. augusztus 26. – Az első Boeing 767–400ER típus elkészülésének napja 1999. október 9. – A 767–400ER berepülési programjának kezdete 2011. február 2. Az ANA (All Nippon Airways) átvette az ezredikként legyártott Boeing 767–300ER-t és ezzel párhuzamosan már új hangárrészben gyártják a típust.

Típus Első megrendlés Bemutatás Első repülés Repülési tanusítvány Első átadásSzolgálatba lépésElső forgalomba állító cégUtolsó új gép átadás Boeing 767-2001978.07.14.1981.08.04.1981.09.26.1982.07.30.1982.08.19.1982.09.08United Airlines1994.02.24. Boeing 767-200ER1982.12.16.1984.02.14.1984.03.06.1984.március1984.03.26.1984.03.27.El Al Boeing 767-3001983.09.29.1986.01.14.1986.01.30.1986.09.22.1986.09.25.1986.10.20.Japan Airlines Boeing 767-300ER1984.07.21.1986.11.03.1986.12.09.1988.01.20.1988.02.19.1988.03.03.American Airlines Boeing 767-400ER1997.03.20.1999.08.26.1999.10.09.2000.07.20.2000.08.29.2000.09.14.Continental Airlines Boeing 767-300F1993.01.15.1995.05.08.1995.06.20.1995.10.12.1995.10.12.1995.10.16.United Parcel Service

Boeing 767 elsőségek

bélyegkép|Egy Boeing 767–200-as pilótafülkéje.

Az első szélestörzsű utasszállító repülőgép, amely kétfős hajózószemélyzettel repül. Az első és mindmáig egyetlen típus, amelynek pilótafülkéje azonos egy másik típuséval, a Boeing 757-esével. Az első típus, amelynél karbonszálas fékrendszert alkalmaztak. Az első hosszú távú járatokat is teljesíteni képes, szélestörzsű repülőgép, amely mindkét (120 és 180 perces) ETOPS-normának megfelelt. Az első szélestörzsű típus, amely háromféle utasszállító kapacitással rendelkezik, háromféle típus-változat formájában: B767–200ER, B767–300ER, B767–400ER. Az első nagy utasszállító, amelyen a teljesítménynövelő hatású hajlított szárnyvég-technológiát alkalmazták.

Tények, érdekességek A típus először 1982. szeptember 8-án lépett szolgálatba és azóta már több, mint 7,7 millió járatot teljesített és utasok millióit szállította világszerte. A 767-es a legkedveltebb és leggyakrabban használt típus az atlanti útvonalon. A Malév is sokáig a Boeing 767-es típussal teljesítette a Budapest-New-York, illetve Budapest-Toronto oda-vissza útvonalat. A Boeing 757-esek és 767-esek koncepciója és tervezése párhuzamosan futott a hetvenes évek közepétől. A Boeing 767-est eredetileg a TriStarhoz és a DC-10-hez hasonlóan három hajtóművel tervezték. A B–2 Spirit amerikai lopakodó bombázó futóműve a Boeing 767-es típusénak az átdolgozott változata. A Boeing 767-es képes akár 13 000 méteres magasságba is emelkedni. A 767–300ER és 767–400ER típusváltozatok mintegy 90 000 liter üzemanyag befogadására képesek, amely elegendő lenne 1200db kisteherautó feltankolására is. A repülőgép üzemanyagtankjának feltöltésére mindössze 28 percre van szükség. A 767–200ER-ben mintegy 145 km, míg a 767–300ER-ben 188 km és a 767–400ER-ben pedig már 201 km hosszú elektronikai kábelvezeték húzódik meg összesen.

Boeing 767-es típus a magyar polgári repülésben A kezdetek Az 1980-as évek vége felé vetődött fel a Malév vezetése részéről, hogy hosszútávú, tengerentúli járatokkal kellene bővíteni a vállalat útvonalhálózatát. A vállalat 1946-os megalapítása óta nem rendelkezett olyan repülőgéptípusokkal a flottájában, amelyek rendszeresen képesek lettek volna ellátni az interkontinentális repüléseket, ezért az akkori cégvezetés eleinte egy másik, a hosszú távú repülésben nagyobb múltra visszatekintő légitársasággal kezdeményezett közös járatüzemeltetést, így került sor 1989. április 6-án a Malév és a Pan Am közötti szerződés aláírására, melynek keretében május 18-án elindult az első járat New Yorkból Budapestre. (Az útvonalat Airbus A310–300 típusú repülőgép repülte, amelyen 50 bérelt helye volt a Malévnek).