Kány község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Encsi járásban; törpefalu.
Fekvése A Tornai-dombságot alkotó lankák-dombhátak ölelésében húzódik meg, közel a szlovák határhoz. A legközelebbi határon inneni település Büttös, a legközelebbi város, Encs távolsága pedig körülbelül 30 kilométer. Külterületén végighúzódik a csereháti tájegység egyik legfontosabb útjának számító 2624-es út, de maga a település zsákfalunak tekinthető, hiszen központja csak az előbbi útból kiágazó 26 127-es számú mellékúton érhető el.
Története Középkor Neve a hadvezér jelentésű, török eredetű, magyar szóra vezethető vissza, mely valószínűleg személynévből lett helynévvé.Kristó Gyula – Makk Ferenc – Szekfű László: Adatok „korai” helyneveink ismeretéhez. I. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Historica 44 (1973) 72.
Első említése 1319-ből származik, amikor egy egy esztendeje tartó perben kiegyeztek egymással a falu régi birtokosai a Buzitai Kardosok és az Aba nemzetség későbbi szikszói, makranci és idai ágának ősei. Amióta ismerjük a történetét, a falu a buzitai uradalom része volt, amely ekkor hat faluból állott: a névadó Buzitából, Restéből, Kacsikból, Csebből, Kányból és Lyubából. Az Abák királyi adományokat is szereztek az uradalomra, a Kardosok azonban a perben sikerrel védték meg jogaikat. Az Abák az egész uradalmat visszaadták, Kányt azonban a Kardosok azzal a feltétellel ígérték neki, ha az Aba nemzetségből való Imre fia Péter feleségül veszi az Anics nevű Kardos lányt. A házasság vagy nem történt meg, vagy nem született belőle gyermek, mert a birtok a későbbiekben is a buzitai uradalom tartozéka volt, és túlnyomórészt a Kardosok kezén maradt.Anjoukori okmánytár I. 446. sz. (493–497); Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. 1987. 101. 1397-ben a sárospataki kolostorba vonuló, megözvegyült Kardos-lány, Katalin lemondott itteni leánynegyedéről testvére és unokaöccse javára, azzal a feltétellel, hogy a kolostornak évenként meghatározott mennyiségű, posztót, gabonát, húst, háromévenként pedig egy báránybőr bundát és újabb posztót adnak.Zsigmondkori oklevéltár I. 4992. sz. (550–551) A falu 1417-ben is a buzitai uradalom része volt.Zsigmondkori oklevéltár V. 2185. sz. (582) 1427-ben a kamara haszna nevű királyi adó szedői csupán kettő paraszti telken hajtották be az adót. A falu e részének birtokosa Kányi Dávid volt, és a Hernádtól nyugatra fekvő falvakkal feküdt egy járásban. Egészen bizonyos, hogy a falu ennél nagyobb volt, hogy a többi telket, miért nem írták össze, nem tudjuk. Ettől kezdve rendszeresen találkozunk a falu birtokosai között a Kányi családdal is.Engel Pál: Kamarahaszna-összeírások 1427-ből. Budapest 1989. 30.
1459-ben Mátyás király apja egyik hadvezérének, Magyar Balázsnak, aki a környéket elfoglalva tartó cseh zsoldosok ellen harcolt, adta az uradalomnak az részét, amely Kardos Mihályé volt, és aki hűtlenné vált a királyhoz. Kardos Mihály birtokrészei a birtokok negyedét tették ki, és ezek csak 1464-ben lettek végleg Magyar Balázsé. Ugyanekkor a Kányi, a Butkai és a Dengelegi családnak is voltak itt részei.MNL OL DL 15412. Magyar Balázs és testvére Kelemen időközben azonban az uradalom más részeit is megszerezték: 1463-ban a Butkaiaktól és a Dengelegiektől zálogba vették birtokrészeiket.Károlyi család oklevéltára II. 217. sz. (356–357) Magyar Balázs és családja Kinizsi Pállal együtt birtokolta a buzitai uradalmat, így Kány falut is, melyet buzitai kúriájukból igazgattak, mígnem 1486-ban összes itteni birtokrészeiket át nem adták Bethlenfalvi Thurzó Teofilnak, feleségének Borbálának és örököseiknek.MNL OL DL 19105.
1344-ben Perecse Büttös és Kány egy völgy északi részében fekvő hármas határát említették, majd Büttös és Kány határait írták le. E határok megegyeztek a mai faluhatárokkal.Anjoukori oklevéltár XXVIII. 636. sz. (364) A 14. század elején egyházas hely volt, papja 1333-ban három garast fizetett a pápai tizedszedőknek.Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I–IV. Budapest 1963–1998. I. 101.
Kora újkor A buzitai uradalom Buzita, Reste (ma: Buzica, Rešica, Szlovákia), Kány falvakkal és Cséb, Kácsik, Kálnás pusztákkal együtt buzitai Magyar Balázsnak (†1490) adományozott birtokrészeit, az egykori Kardos-jószágokat, a 16. század elején még együtt birtokolják Magyar Balázs örökösei: Thurzó Teofil (†1503 u.) és felesége, (Kinizsi Pálné Magyar Benigna nővére) kaszai Magyar Anna. Fiukat, a korán meghalt Thurzó Jánost (†1534 e.) Kassán buzitai illetőségűként ismerik.Kerekes György: A magyar-lengyel kereskedés fénykora. Uránia – Népszerű tudományos folyóirat 18. (1917)/1. 10–14. Itt: 12. Thurzó Teofil fia, János Abaffy Annát vette 1513 körül feleségül, fiukon, az „Apostata” Thurzó Ferenc (†1576) nyitrai püspökön kívül több gyermekük is született, Anna nevű lányuk Balassa Menyhárt (1511–1568) felesége lett, másik, Zsófia nevű lányuk Kun Balázs kassai alkapitányhoz ment nőül, s vele Thurzó János az abaúji Reste és Kány falvakat, valamint kassai kőházát adta hozományul.Kubinyi Miklós: Ki volt Thurzó György nádor nagyanyja. Századok 16. (1882) 41–44. Itt: 41–42.
A buzitai uradalmi birtokok azonban lassan kikerülnek a késő középkori földesúri családok (Kardos, Magyar, Kinizsi, Thurzó) joghatósága alól. A kora újkor első ismert kányi birtokosa: Bojnicsics (Boynychich) György nemes 1555-ban kapja adományba a buzitai uradalom Buzita, Reste nevű falvaiban és Cséb, Kacsik, Kálnás, Kány nevű pusztáiban lévő részbirtokokat I. Ferdinánd királytól, Kardos István halálával ugyanis a középkori földesúri család fiágon kihal.Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) A 57 (Magyar Kancelláriai Levéltár – Libri regii) 3. kötet 296. (Hungaricana közgyűjteményi portál, Levéltár – Adatbázisok: Királyi Könyvek 3.264 sz.) Kardos Cherubin fiának, Istvánnak azonban lányági örököse, Kovácsy Jánosné Kardos Erzsébet 1592-ben visszaköveteli ősei egykori jószágait Bojnicsics György fiának, Jánosnak özvegyétől.Csoma József: Abauj-Torna vármegye nemes családjai. (Abauj-Torna egyesült vármegyék monographiája. I.) Forster, Wessselényi és Társai Könyvkiadója, Kassa, 1897. 309. Bojnicsics Horváth György egyébként már korábban is birtokos lett Abaújban, 1549-ben a portális vagy dikális néven is ismert adóösszeírásban az abaúji Buzitán és Szőlőskén (ma: Viničky, korábban Seleška, Szlovákia) szerepel, mint földesúr.Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I–II. MOL, Budapest, 1990 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16.) I. 85., 91. 1556-ban Bojnicsics György újabb hányadot szerez a buzitai uradalom falvaiban, Draskovich György jászói prépost és Gáspár, János nevű fivérei, illetve rokonuk: Bojnicsics Horváth György nemes 1556-ban adományba kapja a buzitai uradalom Buzita, Reste nevű falvaiban és Cséb, Kacsik, Kálnás, Kány pusztáiban lévő részjószágait I. Ferdinánd királytól. Az abaúji jószágok mellett a Szabolcs vármegyében fekvő teljes Bogát (ma: Nyírbogát) falut is megkapták az adományosok, mivel a régi birtokosnak, Bogáthi Istvánnak magva szakadt. Az adomány idején, 1556-ban Kányt szintén a puszták között említik.Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) A 57 (Magyar Kancelláriai Levéltár – Libri regii) 3. kötet 296. (Hungaricana közgyűjteményi portál, Levéltár – Adatbázisok: Királyi Könyvek 3.265 sz.) A Szabolcs vármegyei, középkori eredetű Bogáthi vagy Bogáthy családból származó Bogáthi István 1552-ben szabolcsi alispánDr. Borovszky Samu (szerk.) Szabolcs vármegye (Magyarország vármegyéi és városai). Apollo Irodalmi Társaság (Légrády Testvérek ny.), Budapest, 490. tekintélyes birtokos volt, 1549-ben Szabolcsban 60 portája volt 4 faluban (Bogát, Hort, Piricse, Sziget), Szatmárban pedig 22 portája (Cseke, Endréd).Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I–II. MOL, Budapest, 1990 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16.) II. 705., 745., Nem tudjuk, a buzitai uradalom jószágai hogyan kerültek hozzá. Az új birtokos, a horvát származású Draskovich György (1515–1587), a későbbi győri és kalocsai érsek egyházi karrierje elején állt az adományozás idején, vele együtt a katonai pályát választott fivérei, János, aki Szigetvár ostromakor hal 1566-ban, illetve Gáspár, aki királyi kapitányként 1567-ben báróságra emelkedik, is részesedett a birtokadományból, mindhárman a Habsburg-uralkodó elkötelezett hívei voltak a kettős királyság idején. A negyedik kedvezményezett rokonuk, Bojnicsics (Bojnichich) Horváth György, a Plavnoból (Horvátország) származó kinini (tinnini) Bojničić családban születik, amely már a középkor végén megjelenik a Magyar Királyságban. Tinnini (knini) Horváth Bojnicsics/Bojnichich György (†1570 k.) 1539-ben budai alvárnagy, majd az erdélyi udvarban helyettes kincstartó, 1542–1551 között Fráter György diplomatája a bécsi udvarnál. Bojnicsics György Thegzes Katalintól született fiai: János, putnoki várkapitány (1586–1588), Gergely és Máté, akik 1574-ben Békés vármegyei örökölt birtokaikról egyezkednek,Haan Lajos: Békés vármegye hajdana. II. Oklevéltári rész. Lauffer Vilmos, Pest, 1870. 193–194. az Abaúj vármegyei Buzita birtokról buzitai Horváthnak is neveztetik magukat. A Bojnicsics-Buzitai Horváth nemesi család tagjai a 16. század második felében Borsod vármegyében is birtokosok (Sajósenye, Kistokaj).Tóth Péter: Borsod vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei I. 1569–1578 (Borsodi Levéltári Füzetek 51.) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc, 2008. 110., 174., 179., 187. 1556-ban királyi adományként Fancsalon és Felső-Kázsmárkon is birtokosok lesznek Draskovich György jászói prépost (később zágrábi, pécsi, győri püspök, majd kalocsai érsek) és fivérei, illetve rokonuk: Bojnicsics György.MNL OL A 57 (Magyar Kancelláriai Levéltár – Libri regii) 3. kötet 297. (Hungaricana közgyűjteményi portál, Levéltár – Adatbázisok: Királyi Könyvek 3.267 sz.) Bojnicsics Horváth György fia, János kéri Járay János és Rákóczi Katalin lányát, Erzsébetet vette feleségül, aki 1592-ben özvegyként birtokolja a néhai Horváth János jószágait, köztük Kány falut. Az özvegy másodszorra buzitai Bécz Miklós fia Ferenc (†1612) felesége lesz.Csoma József: Abauj-Torna vármegye nemes családjai. (Abauj-Torna egyesült vármegyék monographiája. I.) Forster, Wessselényi és Társai Könyvkiadója, Kassa, 1897. 309., 92.