Az Enjoy Yourself az ausztrál Kylie Minogue második stúdióalbuma, mely 1989. október 9-én jelent meg az Egyesült Királyságban a PWL (Pete Waterman Entertainment kiadónál, illetve Ausztráliában a Mushroon Records, míg az Egyesült Államokban 1990 januárjában a Geffien kiadónál jelent meg a lemez. Minogue az első, debütáló albumának sikereit követően ismét találkozott 1989 februárjában a Stock Aitken Waterman producer trióval, akik az album 10 dalából kilencet írtak meg az énekesnő számára. A felvételek februártól júliusig zajlottak, miközben Minogue első nagy játékfilmjét a The Deliquents-t forgatta.
Az "Enjoy Yourself" egy bubble-gum, dance -pop disco album, mely főleg a romantikus kapcsolatokat tárgyalja. A lemez vegyes értékeléseket kapott a zenekritikusoktól, akik bírálták, hogy hasonló debütáló albumához. Az Egyesült Királyságban az első helyen debütált, és több mint 600.000 példányszámot értékesítettek belőle, mellyel 1989 6. legkelendőbb albuma lett. 1990 februárjában a BPI négyszeres platina minősítéssel díjazta. Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, is Top 10-es helyezett.
Az albumról négy dal jelent meg kislemezen, köztük a Hand on Your Heart és a Tears on My Pillow, melyek listavezetőek voltak a brit kislemezlistán. A Wouldn't Change a Thing, és a Never Too Late Top 5-ös helyezett lett. Ausztráliában és Írországban mind a négy dal Top 20-as sláger lett. Az albumot tovább népszerűsítették Minogue első és második koncertkörútjai, a "Disco in Dream" (1989) és az "Enjoy Yourself Tour" (1990) mellyel az Egyesült Királyságban, Ázsiában, és Ausztráliában mutatkozott be. Az albumot először 2015-ben adták ki újra az Egyesült Királyságban, amikor ismét felkerült az albumlistára.
Előzmények és felvételek
Kylie Minogue először 1986-ban került a nyilvánosság elé, amikor az ausztrál Neighbours (Szomszédok) című szappanoperában Charlene Robinson szerepét játszotta el, aki egy iskolás lány, aki időközben garázsszerelő lett. Minogue 1987 elején szerződött a Mushroom Records kiadóval, és 1988 júliusában kiadta debütáló stúdióalbumát. Az albumon olyan slágerek szerepeltek, mint az I Should Be So Lucky, vagy a The Loco-Motion, és a Got to Be Certain című slágerek. Az album az első helyen végzett, és 1988 legkelendőbb albuma lett az Egyesült Királyságban.; Hazájában Ausztráliában a második helyezett lett, és négyszeres platina minősítést kapott az ARIA által.; A lemezből több mint ötmillió példány talált gazdára világszerte.; Az album elindította Minogue zenei karrierjét, éppen akkor amikor a televízióban nem sok ismert színész döntött úgy, hogy lemezt készít.;
Minogue Londonba költözött, miután 1988 júniusában és júliusában leforgatta a Neighbours utolsó jeleneteit.; Novemberben megjelent közös dala Jason Donovannel, aki a szappanoperában a szerelmét játszotta. A Stock Aitken Waterman trió által írt Especially for You című dal 1988 negyedik legtöbbet eladott kislemeze lett, és 1989 első számú dala az Egyesült Királyságban.; ; 1989 februárjában újra összeállt a producertrióval, akik producerként és íróként is dolgoztak első debütáló lemezén,; valamint a "Hand on Your Heart" és "Wouldn't Change a Thing" című dalokon, miközben az "Enjoy Yourself" című második stúdióalbumot készítették.; ; ; Az egyik producer így nyilatkozott: "Egyáltalán nem izgulunk az első album sikere után, sinen vagyunk, és imádjuk". Az albumot a PWL társtulajdonosa David Howell licencelte.
Két hónappal később bejelentették, hogy Minogue elfogadta Lola Lovell főszerepét a Chris Thomson által rendezett ausztrál "The Deliquents" című filmben. Minogue komoly színésznőként próbálta megállni a helyét, és úgy gondolta, hogy a lázadó, és szenvedélyes vidéki lány szerepe megkülönbözteti őt a "Neighbours" általi imázsától.; A fotózás májusban kezdődött Maryborough-ban, Queenslandben, és körülbelül két hónapig tartott.; Három hétig, júliusig folytatta a munkát második albumán Londonban. A felvételek elég intenzívek voltak, miközben még mindig debütáló albumát reklámozta.; A "The Deliquents" filmzenéjéhez Waterman javasolta Minogue-nak a The Teenagers "I'm Not a Juvenile Deliguent" 1957-es dalát, valamint a Little Anthony and the Imperials "Tears on my Pillow" című 1958-as dalát. Minogue ez utóbbit választotta, melyet fel is vett. A "Never Too Late" című dalát az albumra az utolsó szekcióban rögzítette júliusban.;
Zene és szövegek
A teljes albumot a Stock Aitken Waterman trió készítette, kivéve a "Tears on My Pillow" című dalt, melyet Sylvester Bradford és Al Lewis írtak. Minogue és a producerek úgy döntöttek, hogy az album változatosabb lesz, mint az előző, mely főleg tánczenei album volt.; "Sok különböző dal van" ...az Enjoy Yourselfnek egyensúlya van, és az 1950-es évekhez hasonló stílusú dalok is vannak...Azt hiszem, szélesebb a vonzereje mint a "Kylie" című albumnak. – mondta Minogue. Az album sok R&B basszusvonalat tartalmaz, amelyek a popzene különböző aspektusait mutatják be, és kicsit lelkesebb, amerikaibb nézőpontot, egyfajta komoly hangulatot ad. Egyszerű szövegeket tartalmaz romantikus kapcsolatokról, hogy extra visszhangot és mélységet adjon a daloknak.
A zenekritikusok az albumot egy bubble-gum, szintipop, dance-pop, disco albumként írták le, melynek témája a romantikus kapcsolatok körül forog.; ; ; Megjegyezték továbbá, hogy a dalok hasonló összetételűek, mint Minogue debütáló albumán.; ; Nick Levine a Digital Spy-tól azt mondta, hogy az album "menőbb képlékenyebb Stock Aitken Waterman pop" volt, mint az előző próbálkozás. Joe Sweeney a PopMatters-től úgy gondolta, hogy Minogue már nem a pop, és tánczene közötti szakadékot hidalja át, hanem a balladák és doo-wop számok beépítésével próbálja kibővíteni a még mindig Astley-féle SAW house hangzást. Ian Gormely az Exclaim-től a rágógumi szintipop hangzást Tiffany és Debbie Gibson amerikai énekesek munkáihoz hasonlította. Gary James az Entertainment Weeklytől az albumot a debütálás és az 50-es és 60-as évek visszadobott hangzásának jól összemosódó bonyodalmának nevezte.
Dalelemzés bélyegkép|bal|A Tell Tale Signs" és a "My Secret Heart" összehasonlítást kapott Paul McCartney (a képen 1980-ban) munkáival.
A Hand on Your Heart egy ütős dal, mely az őszinteségről és a párkapcsolatban való kommunikációról szól.; A dalt a Ten City "That's the Way Love Is" (1989) és a The Isley Brothers "This Old Heart of Mine (Is Weak for You) című soul kislemezei ihlették (1966). A Wouldn't Change a Thing arról szól, hogy higgyünk valakiben akkor is, ha senki nem érti meg, míg a Never Too Late Minogue optimista filozófiáját követi. Colin Irwin a Number One-tól úgy érezte, hogy mindkét szám könnyed, és lágy tempójú, de mégis megőrzi a vonzerejét dance-pop dalként, és úgy gondolta, hogy az autóbbi mű vágyakozó szövegei hasonlóak Jason Donovan munkáihoz.
A "Nothing to Lose" című dal egy boldog és pattogós dal, mely egy történetet mesél el a kockázatvállalásról, hogy elérje amit akar. Ezt követi a "Tell Tale Signs" egy jazz-orientált blues és vonós fáklyadal, amelyben Minogue felismeri egy kapcsolat széthullásának jeleit.; ; A szokatlan barokk pop, a "My Secret Heart" szokatlan ritmusokat, kulcsváltásokat, akadozó csellóhangokat, és vidám szövegeket tartalmaz.; Minogue a "My Secret Heart"-ot egy ártatlan és reményteli fantasy dalként jellemezte, amely az 1940-es évek romantikus hollywoodi filmjeire emlékezteti. A kritikusok a "Tell Tale Signs"-t, és a "My Secret Heart" című dalokat Paul McCartney munkájához hasonlították. Minogue ünnepi, és örömteli módon énekli el az "I'm Over Dreaming (Oveer You] című dalt. Témája az, hogy megtalálja a bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen egy kapcsolat végével.
Colin Irwin a Number One munkatársa úgy gondolta, hogy Minogue hitelesen hangzik a Tears on My Pillow verziójában. Levine viszont "furcsa retro pillanatnak" nevezte. Minogue úgy gondolta, hogy a maga változata "sima és könnyen hallgatható", és meglehetősen hű az eredetihez. A dallamos "Heaven and Earth" bemutatja Minogue nézetét a környezeti kérdésekről, és arra buzdít, hogy a környezet megőrzésére, és védelmére ösztönözni kell az embereket.; Ezt követi a címadó dal, amely az album legközelebbi szerepét tölti be. Lírailag arra emlékezteti az embereket, hogy legyenek boldogok, és érezzék jól magukat. Levine úgy jellemezte a dalt, mint egy partit, egy Seize The Day üzenettel, amely előrevetítette Minogue további erőfeszítéseit.
Borító és megjelenés
A Simon Fowler fotós által készített album borítón Minogue mosolyogva látható, miközben fekete miniruhát, és káprázatos arany sapkát visel.; Minogue is meglepődött a végső eredményen, amelyet elég merésznek talált. "A kalap Londonból származik. Jelenleg nagyon szeretem a flittereket...bár nem hiszem, hogy az utcán hordanám" – emlékezett vissza Minogue. A debütáló albumhoz hasonlóan a műalkotás célja az volt, hogy lányos és gondtalan módon mutassa őt, amihez a gyerekek és tinédzserek is viszonyulhatnak, nem pedig valamilyen ikonként ábrázolva. Más PWL előadók ugyanezt a stratégiát alkalmazták, és láthatóak kalappal pózolva albumaik borítóját. Ezek közé tartozik Mandy Smith a "Mandy" című lemezborítón (1988) vagy Sonia az "Everybody Knows" borítóján (1990). Az "Enjoy Yourself" cím Minogue mottóját tükrözi, hogy pozitív hozzáállással élj az élet nehézségeivel szemben.;
Az "Enjoy Yourself" 1989. október 9-én jelent meg az Egyesült Királyságban a PWL gondozásában. Az albumot Ausztráliában csak november 6-án adta ki a Mushroom Records kiadó. Japánban novemberben egy limitált kiadás jelent meg képeslapokkal, matricákkal, és dalszövegfüzettel. Az Észak-Amerikai kiadás, amelyet a Geffen Records adott ki 1990-ben, eltérő grafikával készült, és bónuszként tartalmazza az Especially for You című dalt.; 1989-ben a PWL kiadott egy videókazettát Kylie: The Videos 2 címmel az Egyesült Királyságban, és Japánban, melyen egy interjú is látható Minogue-val, valamint az "It's No Secret", a "Hand on Your Heart", "Wouldn't Change a Thing", és a "Never Too Late" videókkal.; Az albumot a WEA újra kiadta Japánban 1993-ban, és 1995-ben,; mielőtt a PWL bejelentette, hogy 2012-ben újból kiadják az albumot bónuszdalokkal. és mixekkel. 2014 októberében bejelentették, hogy a Cherry Red Records, és a PWL újból kiadja az albumot a Rhythm of Love, és a Let's Get to It stúdióalbumokkal együtt.; A megjelenés dátumát később 2015. február 9-re módosították.; Az albumokat digitálisan maszterelték, az eredeti stúdiószalagokról, és megjelent bakelit lemezen, CD-n, és DVD-n is. Ez volt az első olyan alkalom, hogy ezeket az albumokat először adták ki az Egyesült Államokban az eredeti megjelenésük óta.;
Promóció
bélyegkép|jobb|Minogue előadja a "Wouldn't Change a Thing" című dalt, a Golden turné egyik koncertjén (2018–19)
A megjelenés hetében az albumot egy 250 000 fontos reklámkampány támogatta a televízióban, és a tinimagazinokban, valamint a zenei lapokban. 1989 októberében Minogue elindította első koncertturnéját Disco in Dream címmel, ahol a két stúdióalbumának dalait adta elő. Japánban kezdődött a turné, ahol 38000 rajongó előtt lépett fel a Tokyo Dome-ban. Később csatlakozott hozzá a PWL kiadó művészei, és egy tíz fellépésből álló turné vette kezdetét az Egyesült Királyságban, ami 170 000 rajongót vonzott.; Az Egyesült Királyságbeli koncertet a helyi rádióállomások szponzorálták, és átnevezték Hitman Roadshow-nak.
Enjoy Yourself turné
1990 február és május között Minogue elindította az Enjoy Yourself turnét. Februárban három koncertet adott szülőhazájában, Ausztráliában, 3 millió dolláros bevételt hozva a műsoronkénti 10.000 jegy eladásából.; ; A turnét később áprilisban és májusban kiterjesztették Európára és Délkelet-Ázsiára is. Birminghamben az első szakaszban nyújtott teljesítmény 12 700 rajongót vonzott a Resorts World Arénába. Minogue tizenhárom jelmezt adományozott mindkét koncertturnén a Melbourne-i Művészeti Központnak, közülük hármat még 1991-ben, kettőt 2008-ban,a többit pedig a Kulturális ajándékok program keretében 2004-ben.;