A Dunántúl északnyugati részén húzódó Hegyeshalom–Porpác-vasútvonal a GYSEV 16-os számú vonala Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyében. A vasútvonal teljes hosszában egyvágányú és villamosított. Szombathely és Csorna között mindennap 2 óránként InterCity közlekedik. Több megállóhely is feltételes megállóhelyként üzemel a szakaszon, a személyvonatok itt csak abban az esetben állnak meg, ha valaki jelzi leszállási szándékát, vagy van a megállóban felszállásra várakozó utas.

A pálya villamosítása 2015-ben fejeződött be. A Porpác-Csorna szakaszt az év júniusában, a Csorna-Mosonszolnok szakaszt november 25-én adták át a forgalomnak."Villamosítják a Porpác-Csorna szakaszt" – alon.hu"Ezt is megértük: az első villamos menet a 16-oson" – iho.hu

Történet A vasútvonalat a Pozsony-Szombathely HÉV társaság kezdte el építeni, a társaság rövid időn belül csatlakozott a Dunántúli Helyiérdekű Vasúthoz. A Pozsonytól Hegyeshalmon át Porpácig épülő, 123 km hosszú vonalat 1891. november 9-én nyitották meg.Magyar Vasúttörténet 2. kötet, 86. és 240. oldal, (Budapest, 1996, ) A felépítménye 23,6 kg/fm tömegű, „i” jelű sínekből épült. A vasútvonal Csorna állomáson keresztezte a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút vonalát, forgalmi végpontja Szombathely állomáson volt. A vonal üzletkezelését a MÁV látta el. A vonal legnagyobb műtárgya a Pozsonyligetfalu és Pozsony között a Duna felett átívelő Ferenc József híd volt. Ennek utódján, az Öreg hídon 1985-ben szűnt meg a vasúti forgalom és azt az újonnan átadott Kikötői hídra terelték. A vonalat a trianoni határ Oroszvár állomás után elvágta, az Oroszvár–Pozsony-Újváros szakasz Csehszlovákiához került. Az 1947-es Párizsi békeszerződések rendelkezései alapján Magyarország – a trianoni határok helyreállításán túl – kénytelen volt átadni újabb 3 falut a Pozsonyi hídfőnél, köztük Oroszvárt. Az új határállomás Rajka lett. A Hegyeshalom-Rajka szakasz ma az 1-es számú része.

A vonal korábbi megállóhelye közül többnél a 20. század második felében, a lakott területektől való viszonylag nagy távolság és ebből eredően az alacsony kihasználtság miatt megszüntették a személyforgalmat. Így járt például Szilsárkány megálló-rakodóhely, ahol 1968. május 26-án 0 órától szűnt meg a személyforgalom,Szilsárkány megálló-rakodóhely személyforgalmának megszüntetése. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-H-5-a 101 008/1968., 3566. doboz valamikor az 1980-as években az épületét is elbontották.

A vonal első villamosított szakasza Hegyeshalom-Mosonszolnok állomások között mintegy 7 km hosszban 1978-ban épült ki. Ennek a rövid állomásköznek a villamosítása annak köszönhető, hogy az akkor még jelentős Csehszlovákia-Jugoszlávia irányú teherforgalom mozdonycseréje Mosonszolnok állomáson is elvégezhetővé vált, így nem terhelve Hegyeshalom állomást. 2000-ben a villamosításakor felsővezeték került a két vonal közös Porpác–Szombathely szakaszára is.

A vasútvonal személyszállítását 2011. december 11-től a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút látja el, mely 2011. október elején vette át a vonal kezelését a MÁV-tól.Öt vonalszakasszal bővül a GYSEV nyugat-dunántúli hálózata (sajtóközlemény) 2013. április 7-től a és a mellett itt vezették be Magyarországon elsőként a feltételes megállást Hanság – Nagyerdő, Magyarkeresztúr-Zsebeháza, Páli-Vadosfa, Vica, Dénesfa, Csánig, Vámoscsalád, Vasegerszeg megállóhelyeken, majd 2023. május 1-től Hanságliget és Pósfa megállóhelyeken is.Feltételes megállási rend a GYSEV teljes hálózatán.

2014. szeptember 11-én megkezdődött, majd 2015. június 11-én ünnepélyes átadás keretében befejeződött az 55 km-es Csorna-Porpác szakasz villamosítása. Az első villamos mozdony 2015. május 21-én haladt végig Csorna és Porpác között, bejárva valamennyi villamosított vágányt. A hiányzó Mosonszolnok-Csorna 32 km-es szakasz villamosítása szintén ősszel zárult. A vasútvonal teljes villamosítása és a központi forgalomirányítás kiépítésének költsége 11,375 milliárd forint. A kivitelezést az MVM OVIT Zrt. vezette konzorcium végezheti el. A nyertes vállalkozás a villamosítás kivitelezésének előkészítési munkálatait már áprilisban megkezdi.

Első ütemben a Csorna és Porpác közötti szakasz készült el. Ezzel párhuzamosan elindultak a villamosítást előkészítő munkálatok a Csorna-Mosonszolnok szakaszon is. A második szakasz 2015 szeptemberében készült el, majd november 25-én hivatalosan is átadták.Elkészült a villamosítás a Mosonszolnok-Csorna-Porpác vasútvonalon A beruházás során központi forgalomirányítást is kialakítottak, a vonal közlekedését pedig Csornáról irányítják. A megállókban 55 cm magas peronok és új térvilágítás is létesült. A beruházás során több mint 1600 felsővezetéket tartó oszlopot állítottak fel.

Az utasszám 2014-ben Szombathely és Rajka között megközelítette az 1,6 millió főt.

A pálya felépítménye A vasútvonalat az 1970-es évek elején építették át utoljára, ma végig 48 kg/fm sínrendszerű. A Szombathely és Porpác közötti lal közös pályaszakasz kétvágányú, 54 kg/fm sínrendszerű, ezen szakaszon 120 km/h/80–100 km/h az engedélyezett sebesség, máshol többnyire 100 km/h. A vonalon több helyen 60 km/h, egy hosszabb szakaszon pedig 40 km/h sebességkorlátozás van.

Az állomási D55-ös és a vonali biztosítóberendezéseket az 1970-es évek végén építették ki. Átépítése a villamosítással egyetemben megtörtént.

Forgalom A vonalon ütemes menetrend van érvényben. Kétóránként közlekedik személyvonat Hegyeshalom és Szombathely között, továbbá InterCity vonatok indulnak Budapest felől Szombathely, Szentgotthárd, valamint Graz felé. Rendszeres teherforgalom is van a vonalon.

A lista a 2020–2021-es menetrend adatait tartalmazza. A páratlan vonatszámú járatok Csorna/Hegyeshalom felé, a páros vonatszámú járatok Szombathely felé közlekednek.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/16_gysev_20201213.pdf VonatÚtvonalszemélyvonatszemély(Rajka –) Hegyeshalom – Csornaszemély(Hegyeshalom –) Csorna – SzombathelyszemélyZalaegerszeg → Szombathely → Csorna → GyőrInterCityIC 912/923 BOROSTYÁNKŐBudapest-Keleti – Tatabánya – Győr – Csorna – Szombathely (– Szentgotthárd)''IC 911/922 CLAUDIUS |- |IC 914/919 SAVARIA |- |IC 913/924 SZENT MÁRTON |- |IC 916/917 ALPOKALJA |- |IC 925/926 RÉPCE |- |IC 918 ISEUM |- |IC 915 ÍROTTKŐ |- |IC'' 317/318 RÁBABudapest-Keleti – Tatabánya – Győr – Csorna – Szombathely – Szentgotthárd – Graz Hauptbahnhof

Járművek A vonalon közlekedő InterCity vonatokat jellemzően MÁV 480-as, MÁV 470-es, valamint 2017-től GYSEV 471-es mozdonyok vontatják. A villamosítás előtt MÁV M62-es valamint GYSEV 651-es dízelmozdonyok dolgoztak a viszonylatban, de gyakran lehetett találkozni Bzmot motorvonatokkal is. A személyvonatokat jelenleg főként a GYSEV Flirt motorvonatai bonyolítják, de előfordulnak a vonalon Jenbacher típusú dízel motorvonatok is. A tehervonatokat jellemzően GYSEV V43-as mozdonyok továbbítják, de előfordul számos magánvasúti mozdony is. A koperi kikötő teherforgalmának egy része ezen a vonalon bonyolódik le, a GYSEV kedvező hozzáállása miatt a tehervonatok általában gyorsan leközlekednek a vonalon.

Galéria

Jegyzetek

Kategória:Magyarország vasútvonalai Kategória:GYSEV