A guadalcanali hadjárat vagy guadalcanali csata a második világháború csendes-óceáni hadszínterén zajlott a szövetségesek (főképp az Amerikai Egyesült Államok) és a Japán Birodalom között, 1942. augusztus 7. és 1943. február 9. között. A több fázisban, a szárazföldön, a levegőben és a tengeren megvívott csata döntő változást hozott a háború menetében: itt indult meg az a szövetséges offenzíva, amelyet a japán hadvezetés már nem tudott megállítani, és amely végül elvezetett Japán kapitulációjához.
A csata amerikai tengerészgyalogosok partraszállásával indult Guadalcanal szigetén, valamint két kisebb szomszédos szigeten, Tulagin és Floridán. A hadművelet célja az volt, hogy meggátolják Japán további előrenyomulását az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland irányába, valamint hogy bázisokat nyerjenek a további szövetséges támadó műveletek számára a térség központja, Rabaul elfoglalásához.
A szigeteket Japán pár hónappal az események előtt szállta meg. Guadalcanalon megkezdték egy repülőtér kiépítését, de jelentős erőik nem voltak a szigeteken. A szövetségesek meglepték és megfutamították a japán őrséget, és csekély veszteségek árán elfoglalták a két kicsi szigetet, a már szinte kész repülőteret és Guadalcanal keleti csücskét.
A japánok sietve erősítést hoztak a szigetre, és többször megkísérelték a reptér (amerikai nevén Henderson Field) visszafoglalását. A hadjárat során három nagyobb szárazföldi ütközetre, több tengeri csatára és 1942 végéig folyamatosan, napról napra zajló légi hadműveletekre került sor. A novemberben elvesztett, döntő tengeri csata után a japánok feladták további erőfeszítéseiket, és decemberben megkezdték csapataik visszavonását a szigetről. Ez 1943 februárjára fejeződött be.
A csendes-óceáni hadszíntéren a guadalcanali ütközet tekinthető a háború fordulópontjának: a Midway-atollnál aratott első győzelem után itt vették át a szövetségesek a kezdeményezést, és itt formálódott meg az a hatékony összfegyvernemi együttműködés, amely lehetővé tette a háború végéig tartó „szigetről szigetre” haladó stratégia megvalósítását.
A hadjárat során elszenvedett veszteségeket Japán már nem volt képes kiheverni. A Midwaynél elvesztett repülőgép-hordozók és pilóták után a flotta további, pótolhatatlan veszteségeket szenvedett hadi- és főképp szállítóhajókban. Elveszett a japán katona legyőzhetetlenségének mítosza is, amelyet a háború kezdetén aratott hihetetlen sikerek alapoztak meg.
Előzmények 1941. december 7-én a Japán Birodalom megindította a háborút az Amerikai Egyesült Államok Pearl Harbor-i támaszpontjának megtámadásával. A japán hadvezetés célja az volt, hogy semlegesítve az amerikai flottát, megszerezze a stratégiai nyersanyagokban gazdag Délkelet-Ázsiát, és előretolt helyőrségeket hozzon létre a Csendes-óceánon a megnövekedett birodalom védelmére. A Pearl Harbornál az amerikaiakra mért megalázó vereség után a japán erők villámgyors hadműveletekben lerohanták és megszerezték a meglepett szövetségesektől a Fülöp-szigeteket, Thaiföldet, Malajziát, Szingapúrt, a holland-kelet-indiai gyarmatokat, valamint a Csendes-óceánon Új-Britannia szigetét. Az amerikai fennhatóságú Guam és Wake szigetek ellen is közvetlenül az amerikai haditengerészeti támaszpont támadását követő napon, december 8-án intéztek támadást, előbbi 10-én esett el, utóbbi 23-áig tartotta magát.Murray Williamson, A war to be won: fighting the second world war 169–195. oldal
A japánok további terjeszkedési kísérleteit a Csendes-óceán déli és keleti részén a szövetségeseknek sikerült megakadályozni. A Pearl Harbort ért támadást követő hónapban megkezdték a Gilbert- és Marshall-szigeteki japán támaszpontok rombolásának kivitelezését, melyet 1942. február 1-jén hajtottak végre a két megmaradt amerikai repülőgép-hordozó, a USS Enterprise és a USS Lexington köré szervezve.Az 1941 decemberében a Fülöp-szigetekhez rendelt USS Langley (CV 1) hordozó repülőgép-szállító (evakuáló) feladatokat látott el egészen 1942. február 27-éig, amikor is japán légitámadásban elsüllyesztették Java térségében. A USS Saratoga (CV 3) pedig egy január 11-i tengeralattjáró-torpedótalálatot követően javításon és modernizáláson esett át Bremertonban, május végéig. Június 7-én érkezett meg Midway-re a csata utolsó napján, hordozófedélzeti repülőgépeket – 107 darab repülőgép, köztük 47 Wildcat, 45 Dauntless, 5 Devastator, 10 Avenger volt a rakomány – és ellátmányt szállítva a megmaradt repülőgép-hordozóknak. Ezt követően sikeresen támadták a kelet-új-guineai japán partraszállásokat február végétől március közepéig, majd a május eleji Korall-tengeri csatában megállították a japán hadiflotta további délnyugati és délkeleti előretörését (a Lexington elvesztése árán). Az egy hónappal későbbi Midway-szigeteki csatában az addigi japán sikereket lehetővé tevő repülőgép-hordozók súlyos veszteségeket szenvedtek, mellyel a szövetségesek előtt megnyílt a lehetőség a stratégiai kezdeményezés átvételére.Murray Williamson, A war to be won: fighting the second world war 196. oldal
Előkészületek 200px|thumb|left|Japán ellenőrzés alatt lévő területek a Csendes-óceán nyugati részén 1942 májusa és augusztusa között Az offenzíva alapötlete Ernest King admirálistól, az amerikai haditengerészet főparancsnokától származott.Morison, Samuel Eliot (1958). The Struggle for Guadalcanal, August 1942 – February 1943, 5. kötet 1942 tavaszán a japánok viszonylag gyenge erőkkel kelet-délkelet felé terjeszkedtek a védtelen Salamon-szigeteken, megszállták Tulagi szigetét, és körülbelül 2800 főt (köztük kb. 2000 koreai kényszermunkást) tettek partra Guadalcanalon, ahol egy repülőtér építésébe fogtak. A bázisok egyrészt Rabaul, a térség legnagyobb japán támaszpontja védelmét szolgálták, másrészt kiindulási pontot jelentettek az Ausztrália és Új-Zéland felé történő további terjeszkedésre. King admirális jól látta, hogy az itt állomásozó, csekély számú és a fő japán bázisoktól távol levő egységek elleni támadás sikerrel kecsegtet. Világos volt az is, hogy amennyiben a japán bázisok kiépítése befejeződik, innen kiindulva elérhetők és elvághatók lesznek a Csendes-óceánon át húzódó fő szövetséges szállítási útvonalak a brit Nemzetközösség tagjai (Ausztrália és Új-Zéland) és az USA között.Frank, Guadalcanal, 23–31., 129., 628. oldal; Smith, Bloody Ridge, 5. oldal és Lundstrom, Guadalcanal Campaign, 39. oldal
A Watchtower különítmény A támadásra (melynek kódneve Watchtower hadművelet lett) az amerikai hadsereg elitjét, Alexander Vandegrift tábornok 1. tengerészgyalogos-hadosztályát (1st Marines) jelölték ki, akiket Új-Zélandra szállítottak. További haditengerészeti, légi- és szárazföldi erők települtek a Fidzsi-szigetekre, Szamoára, az Új-Hebridákra és Új-Kaledóniára.Loxton, Shame of Savo, p. 5 és Miller, Cactus Air Force, 11. oldal
Kezdetben a hadművelet célja csak Tulagi szigete volt és a Santa Cruz-szigetek, de amikor a szövetségesek tudomást szereztek a Guadalcanalon épülő repülőtérről, a Santa Cruz-szigetekre kijelölt csapatokat ide csoportosították át.Frank, Guadalcanal, 35–37, 53. oldal bélyegkép|jobbra|275px|Az építés alatt lévő repülőtér 1942 júliusában A Watchtower flotta, összesen 75 szállító- és hadihajóval 1942. július 26-án gyűlt össze a Fidzsi-szigeteknél, és július 31-én megtartották az első összfegyvernemi partraszálló-gyakorlatot.Morison, Struggle for Guadalcanal, 15. oldal és McGee, The Solomons Campaigns, 20-21. oldal A szövetséges erők főparancsnoka Frank Jack Fletcher amerikai admirális volt (zászlóshajója a USS Saratoga repülőgép-hordozó). A partraszálló flottát Richmond Turner admirális vezette, a megközelítőleg 16 000 főnyi gyalogság parancsnoka pedig Vandegrift tábornok maradt.Frank, Guadalcanal, 57, 619–621. oldal A partraszállás során, a japánok előtt való lelepleződést elkerülendő, baszk nyelven adták ki a parancsokat.
Partraszállás, a hadműveletek kibontakozása 275 px|thumb|left|A Tulagin és Guadalcanalon partra szálló szövetséges erők útvonalai 1942. augusztus 7-én. A szövetséges flotta augusztus 7-én érkezett a szigetek közelébe. A rossz időjárásnak köszönhetően a japán felderítő-hidroplánok nem járőröztek, így a flotta érkezése meglepte a japánokat.McGee, The Solomons Campaigns, 21. oldal A szövetséges hajóraj kettévált, a nagyobbik rész Guadalcanal felé indult tovább, a kisebbik rész pedig megkezdte a partraszálló manővereket Tulagin, Floridán és a környező kisebb szigeteken.Frank, Guadalcanal, 60. oldal és Jersey, Hell's Islands, 95. oldal A hadihajók a japán kikötőket és erődítéseket ágyúzták, a repülőgép-hordozókról felszálló bombázók pedig a szigeteken lévő 15 hidroplánt pusztították el.Hammel, Carrier Clash, 46–47. oldal és Lundstrom, Guadalcanal Campaign, 38. oldal
Tulagit és a két apró szomszédos szigetet, Gavutut és Tamambogót 3000 tengerészgyalogos rohamozta meg augusztus 7-én.Frank, Guadalcanal, 51. oldal A szigeteket 866 japán haditengerész védte. Tulagi augusztus 8-án esett el, Gavutu és Tanambogo pedig 9-én.Shaw, First Offensive, 8–9. oldal és McGee, The Solomons Campaigns, 32–34. oldal Az utolsó emberig védekező japánok közül kb. 80-an maradtak életben, akik átúsztak a közeli Florida szigetre, ahol az elkövetkezendő 2 hónapban az amerikaiak megsemmisítették őket. Az amerikaiak 122 tengerészgyalogost vesztettek.Frank, Guadalcanal, 79. oldal 300 px|thumb|right|Amerikai tengerészgyalogosok partraszállnak Guadalcanal szigetén 1942. augusztus 7-én. Vandegrift 11 000 tengerészgyalogosa élén ellenállás nélkül szállt partra Guadalcanalon augusztus 7-én. Másnap elérték az épülő repülőteret, ahonnan a repülőteret építő csapatok rövid és szórványos ellenállás után minden felszerelésüket (traktorok, üzemanyag stb.) és jelentős élelmiszerkészleteiket hátrahagyva menekültek el.Jersey, Hell's Islands, 113–115, 190. oldal; Morison, Struggle for Guadalcanal, 15. oldal és Frank, Guadalcanal, p. 61–62. oldal és 81. oldal
Augusztus 7-én és 8-án Rabaulból felszálló japán bombázók támadták a partraszálló flottát, elsüllyesztettek egy szállítóhajót és súlyosan megrongáltak egy rombolót.Loxton, Shame of Savo, 90–103. oldal A légi hadműveletekben a japánok 36, az amerikaiak összesen 19 repülőgépet vesztettek.Frank, Guadalcanal, 80. oldal 275 px|thumb|left|A Guadalcanalnál horgonyzó szövetséges flottát támadó japán bombázók augusztus 8-án. Az elszenvedett veszteségek hatására Fletcher admirális a repülőgép-hordozók és a szövetséges főerők (flotta) visszavonása mellett döntött anélkül, hogy parancsnok-társaival ezt megtanácskozta volna. Augusztus 8. éjszakáján kivonta hajóit a Salamon-szigetek térségéből.Hammel, Carrier Clash, 99. oldal; Loxton, Shame of Savo, 104–105. oldal; Frank, Guadalcanal, 94. oldal és Morison, Struggle for Guadalcanal, 28. oldal Ennek következtében Turner admirális partraszálló flottája hatékony légvédelem nélkül maradt, ezért ő is a visszavonulás mellett döntött, annak ellenére, hogy a partra tett csapatok felszerelésének kevesebb, mint a felét sikerült csak kirakni.Hammel, Carrier Clash, 100. oldal Augusztus 8-án éjszaka teljes sebességgel folyt a kirakodás, majd a szállítóhajók 9-én reggel felszedték a horgonyt.Morison, Struggle for Guadalcanal, 31. oldal
Tengeri csata a Szavo-szigetnél