Gruber Hugó (Budapest, 1938. május 28. – Budapest, 2012. július 3.) magyar bábszínész, szinkronszínész, Jászai Mari-díjas (1990), érdemes művész (1998), a Bábszínház aranygyűrűs (1988) művésze volt.

Életrajza Gruber Hugó és Jugovits Sára gyermekeként született. Édesapja a Horthy-korszakban katonatiszt volt.https://adt.arcanum.com/hu/view/Nepszava_2012_07/?query=%22Gruber+Hug%C3%B3%22&pg=85&layout=s Gimnáziumi tanulmányait 1952 és 1956 között a budapesti piaristáknál végezte. Ott kezdte a bábjátékot is, a Vízvári László által 1954-ben alapított Aurora Művészegyüttesben. Ő maga eredetileg építészmérnök szeretett volna lenni, de származása miatt nem kapott (3. próbálkozás után sem) felvételt az egyetemre.

1961–1992 között az Állami Bábszínházhoz szerződött. 1964-ben végezte el a Felsőfokú Bábszínészképző Stúdiót. 1972-től szinkronizált. 1992-től a Budapest Bábszínház művésze.

Széles skálájú karakterszínész. A színház világhírű zenei műsoraival rengeteg külföldi turnén szerepelt. A Bábszínészképző Tanfolyam gyakorlati tanára. A film- és sorozatszinkronizálás egyik legtöbbet foglalkoztatott szereplője volt.

2012. július 3-án hunyt el álmában.

Színházi szerepei

Filmjei

Az első randevú Kinizsi Kincskereső kisködmön (1973) Marci és a kapitány (1977) Varjúdombi meleghozók (1978) Minden egér szereti a sajtot (1981) A tücsök hegedűje (1982) Nyolc évszak 1-8. (1987) Csillagvitéz (1987)

Árgyílus királyfi és Tündér Ilona (1987) Dús király madara (1988) Krisztofóró (1989–1994) Szomszédok (1991–1993) Julianus barát 1-3. (1991) A próbababák bálja (1991) Privát kopó (1993) Rizikó (1993) Nyomkereső (1993) Reneszánsz (2005)

Szinkronszerepek Sorozatbeli szinkronszerepek Cím Szerep Színész Moselbrücki történet Ludwig Zerfass Hans Putz Twin Peaks Albert Rosenfeld Miguel Ferrer Happy Holiday Nikos Spiros Focás Megperzselt szívek Arnaud Michel Duchaussoy Repülő orvosok Hurtle Morrison Max Cullen A homok titkai Virgílio Assunçăo Raul Cortez A farm ahol élünk Jonathan Garvey Merlin Olsen Haszonlesők Maurice Moulterd Billy Burden Vakarcs Franzik felügyelő Heinz Reinczke Árnyékember Janusz 'Jan' Herzog Mario AdorfBorostyán Gaetano Manetti Giacomo Furia Szegény ember narancsa Hughie Darcy Martyn Sanderson Tűzoltók Danny 'Nugget' Hunt Danny Adcock Lángoló part Ernie Ernest Borgnine Tetthely 173. rész Edgar Brinkmann felügyelő Karl-Heinz von Hassel Tetthely Hans Schreitle felügyelő Horst Michael Neutze Tetthely 146. rész / Schimanski visszatér Hänschen Chiem van Houweninge A rendőrség száma 110 Peter Fuchs / Wolfgang Reichenbach / Lutz Zimmermann / Günter Beck Peter Borgelt / Friedhelm Eberl / Lutz Riemann / Günter Haumann Az Öreg 67. rész Martin Brenner Jan Hendrisk Nash Bridges – A trükkös hekus Nick Bridges James Gammon Maffiózók Herman 'Hesh' Rabkin Jerry Adler Az elveszett világ Arthur Summerlee professzor Michael Sinelnikoff Esküdt ellenségek D.A. Adam Schiff Steven Hill Született feleségek Crowley atya Jeff Doucette Pláza Ugo Monti Camillo Milli El Manantial – Az ősforrás Melesio Osuna Justo Martínez Az igazság napja Justice Michael Bancroft James Karen A liliomlány Zacarías Manolo Coego Vad angyal José „Don Pepe” Simal Gogó Andreu Csillagközi romboló Dr. Cottle Donnelly Rhodes Mrs. Columbo Josh Alden Henry Jones Bűvölet Luciano Mauri Paolo Ferrari Csillagkapu Jacob Carter Carmen Argenziano Avatár – Aang legendája Pakku Victor Brandt Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal (rajzfilm) Kákalaki Akka Nobuko Terashima Chip és Dale – A Csipet Csapat Kvarg Lipót Peter Cullen, Jim Cummings A gumimacik Sir Tuxford Bill Scott, Roger C. Carmel, Brian Cummings Star Wars: A klónok háborúja Palpatine (2. évad 13. részig) Ian AbercrombiePumukli kalandjaiFerdinand ÉderHans ClarinSándor MátyásCarlo ZironeBiagio Pelligra

Film szinkronszerepei ÉvA film első bemutatójának éve. A magyar szinkron később készült. Cím Szerep A szinkronizált színész 1951 Don Camillo kis világa (1. szinkron) Don Camillo Fernandel 1953 Don Camillo visszatér Don Camillo Fernandel 1955 Don Camillo és Peppone képviselő (1. szinkron) Don Camillo Fernandel1958Horgász a pácbanParju, a mezőőrMoustache 1961 Don Camillo, a főtisztelendő (1. szinkron) Don Camillo Fernandel 1965 Don Camillo elvtárs (1. szinkron) Don Camillo Fernandel1966A Jó, a Rossz és a CsúfAngyalszemLee van Cleef1967Fantomas a Scotland Yard ellenMaffiafőnökGuy Delorme 1969 Királyi harc a Napért Valverde Andrew Keir 1969 Folytassa a kempingben, avagy felejtsd el a hálózsákot! Sid Boggle Sidney James 1970 A szél dühe agitátor Carlo Alberto Cortina 1970 Macskarisztokraták Edgár, a komornyik Roddy Maude-Roxby 1971 Folytassa, ahogy tetszik! Sid Plummer Sid James 1972 Folytassa, főnővér! Sid Carter Sid James 1973 Folytassák lányok! Sidney Fiddler Sid James 1973 Az angyalok is esznek babot Angelo Robert Middleton1973Jákob rabbi kalandjaiRabbi a zsinagógában1976Asterix 12 próbájaJulius CaesarJean Martinelli 1978 Folytassa, Emmanuelle Leyland Kenneth Connor 1978 A brazíliai fiúk Sidney Beynon Denholm Elliott 1981 Kincs, ami nincs Kalózkapitány Claudio Ruffini 1981 A gyilkos szalamandra Bruno Manzini Anthony Quinn 1982 Bombajó bokszoló Bud GrazianoBud Spencer 1984 Tűzgyújtó John Rainbird George C. Scott 1984 Nincs kettő négy nélkül Tango Nello Pazzafini 1987 Kincses sziget az űrben Tralawny lovag Philippe Leroy 1987 Hófehérke és a hét törpe Varázstükör Julian Chagrin1990Mint A VillámHarry HoggeRober Duvall1990Reszkessetek, betörők!Balzak őrmesterLarry Hankin 1992 A kukorica gyermekei 2. – A végső áldozat Dr. Richard Appleby Ed Grady 1992 Star Wars: A Jedi visszatér Darth Sidious Ian McDiarmid 1993 Tiszta románc Clifford Worley Dennis Hopper 1998 Sziki-szökevény Fergus Falls hadnagy Richard Crenna 1999 Star Wars: Baljós árnyak Palpatine Ian McDiarmid 2000 102 kiskutya Bábszínházas szereplő hangja 2002 Star Wars: A klónok támadása Palpatine Ian McDiarmid 2005 Star Wars: A Sith-ek bosszúja Palpatine Ian McDiarmid 2005 A rettegés háza Callaway atya Philip Baker Hall 2008 John Rambo Arthur Marsh Ken Howard 2008 Star Wars: A klónok háborúja Palpatine Ian Abercrombie

Jegyzetek

Források

További információk

Filmkatalógus.hu Színházi Adattár Elhunyt

Kategória:Piarista diákok Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyar bábművészek Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek