A Pokoli torony (The Towering Inferno) 1974-ben készült színes, amerikai katasztrófafilm.
Az 1970-es évek egyik legsikeresebb alkotása Irwin Allen producer nevéhez fűződik, aki John Guillermin mellett a rendezésben is részt vett. A forgatókönyv két amerikai bestseller kombinálásával készült, melyeket eredetileg külön-külön szeretett volna megfilmesíteni a 20th Century Fox és a Warner Bros., de végül úgy döntöttek, hogy társulnak egy nagyszabású, közös produkció érdekében. A szereposztás minden idők egyik legnagyobb sztárparádéja, melyben a korábbi évtizedek csillagai szerepeltek együtt az aktuális mozi- és tévés sztárokkal. A filmet 8 Oscar-díjra jelölték, ebből hármat kapott meg. Állítólag a Pokoli torony volt az első hollywoodi szuperprodukció, melynek forgatási kulisszatitkaiba már a premier időszakában beavatták a közönséget. A filmet az alkotók a tűzoltóknak ajánlották, „akik életüket áldozzák azért, hogy mások élhessenek.” Magyarországon eredetileg Tűzvész az üvegtoronyban címmel tervezték a bemutatót,Filmszem, 1978. április, 18. oldal de végül az eredeti cím alapján a Pokoli torony mellett döntöttek.
Bár a film cselekménye fikcióra épül és a filmben látott hasonló tűzvész korábban nem volt, viszont negyvenhárom évvel a film bemutatója után sor került egy valós tragédiára, amely csaknem pontosan megfelelt a Pokoli torony-ban bemutatottnak. 2017. június 14-én London nyugati felében gyulladt ki a több mint 67 méter magas Grenfell toronyház, amely teljesen kiégett. A házban közel 400 ember tartózkodott, többnyire ottlakók. Közülük 72-en meghaltak, 74-en megsebesültek, a többinek sikerült kimenekülnie. A tűz oka itt is elektromos hiba volt, s a tűz terjedését nagyban segítette az épület gyúlékony burkolata. A keletkezett kárt többen 1 milliárd angol font körülire becsülték és a tűz utóhatásaként rengetegen szenvedtek súlyos egészségkárosodást, amely évekkel később bekövetkezett halálesetekhez járult hozzá az oltáson dolgozó tűzoltók és a túlélők részéről.Tizenkét olyan tűzoltónál állapítottak meg végstádiumú rákot, akik a Grenfell Towert oltották (Telex)
A cselekmény
San Franciscóban a világ legmagasabb felhőkarcolójának átadására készülnek. Az eseményre természetesen az építész, Doug Roberts is megérkezik, aki az irodájában találkozik barátnőjével, az újságíró Susannel. A pásztoróra kellemes élményét a nő bejelentése árnyékolja be: felajánlottak számára egy nagy előrelépést jelentő állást, ami a városhoz kötné, szemben a férfival, aki a továbbiakban már egész máshol szeretne élni. A probléma megbeszélését azonban elhalasztják, mert Robertset egy kisebb üzemzavar miatt a torony vezérlőtermébe hívják. Kiderül, hogy a hibát az egyik vezeték túlmelegedése okozta, mivel a jelek szerint a kivitelezéskor nem a Roberts által előírt vastagságú vezetéket használták. Az építész feldúlva viharzik be a vállalkozó, James Duncan irodájába. Duncan kisebbíteni akarja a problémát, nem hiszi el, hogy a nem megfelelő szigetelés akár az egész üvegtoronyban tüzet okozhat. Fogalmuk sincs, hogy amiről beszélnek, az már tulajdonképpen bekövetkezett: a 81. emelet egy eldugott raktárhelyiségében egy zárlatos kábel valóban tüzet okozott. Roberts felkeresi Duncan vejét, Roger Simmonst, aki a kivitelezésért felelős. Kérdőre vonja a férfit, aki azt válaszolja, hogy neki nem volt kötelessége betartania Roberts előírásait, és egyébként is Duncan utasította a költségek lefaragására.
Közben nem csak az építkezés résztvevői készülődnek az esti ünnepségre. Egy kisstílű szélhámos, Harlee Claiborne számára a party ragyogó alkalom arra, hogy hamis részvényekkel megkopasszon egy hiszékeny hölgyet. Kiszemeltje a korosodó, de még vonzó Lisolette Mueller, aki boldog, hogy lesz lovagja a fogadáson. A megnyitó ünnepség hatalmas felhajtással zajlik. Maga a polgármester és felesége avatja fel az épületet. A szalag átvágása után kigyúlnak a fények, és a 138 emeletes felhőkarcoló mint egy hatalmas arany oszlop magasodik a sötétben. A vendégek ezután a panorámaliften a 135. emeletre utaznak, miközben megcsodálják az eléjük táruló esti városképet.
Dan Bigelow nem tart a prominens vendégekkel: visszatér az irodájába, kikapcsoltatja a telefont, és behívatja egyik titkárnőjét, Lorrie-t. Valójában a külvilágnak szóló színjátékról van szó: esze ágában sincs diktálnia a nőnek, aki a titkos szeretője, csupán szeretnének titokban együtt lenni egy ideig.
A 135. emelet báltermében megkezdődött a fogadás. Duncan tudja, kit hogyan kell levenni a lábáról. Gary Parker szenátort például egy ritka évjáratú borral kínálja: egy ládával szerzett a politikus számára a nemes nedűből. Roberts nincs jelen: a lelkiismeretes férfi mindent ellenőrizni akar, hogy megelőzze a nagyobb bajt. Azonban mindenhol a vezetékek túlmelegedését tapasztalja. Hogy csökkentse a terhelést, saját felelősségére utasítást ad a nélkülözhető fények kikapcsolására. Az egyik szakember a biztonsági kamerán meglátja, amint a 81. emelet egyik helyiségének ajtaja alól füst szivárog ki. Roberts és barátja, Will Giddings azonnal odasietnek. Időközben az emelet biztonsági őrei is észlelik a vészjelzést, és elindulnak megkeresni annak forrását. Egyikőjük miután megtalálta, gyanútlanul ki akarja nyitni a raktárhelyiség ajtaját: ekkor érnek oda az építészék. Giddings félrelöki az őrt az ajtóból, és emiatt a kicsapódó lángok őt gyújtják meg. Mire el tudják oltani, addigra a férfi súlyosan összeég. Roberts azonnal felhívja Duncant. A vállalkozó sajnálkozását fejezi ki a baleset miatt, ugyanakkor elutasítja, hogy holmi raktártűz miatt, melyet az időközben riasztott tűzoltók úgyis eloltanak, félbeszakítsa a partyt, és a földszintre küldje a vendégeket.
left|thumb|270px|A tűz egyik, már menthetetlen áldozata
A kiérkező tűzoltók – élükön O’Hallorhan parancsnokkal – energikusan és határozottan látnak munkához. O’Hallorhantől megtudjuk, hogy a tűzoltók rémálma egy ilyen felhőkarcoló, amelyben csupán az első néhány emeletig lehet biztonságosan oltani. Roberts arra kéri őt, hogy személyesen próbálja meggyőzni Duncant arról, hogy a tűz miatt szakítsák félbe az ünnepséget. A parancsnok nem teketóriázik. A bálteremben közli Duncannel, hogy amennyiben nem intézkedik, ő maga ad utasítást a party félbeszakítására. Ez hat: Duncan leállítja a zenekart, és bejelenti, hogy egy kisebb tűz miatt mindenkinek le kell mennie a földszintre, ugyanakkor biztos abban, hogy a vacsorát már a bálteremben fogják felszolgálni. Hiába próbálja megnyugtatni a jelenlevőket, hogy aggodalomra semmi ok, az emberek megrohanják a lifteket. A tumultusban Lisolette elszakad Harlee-től, és az első turnusban elhagyja a báltermet. A raktárhelyiségből kiszabadult tűz megállíthatatlanul terjed felfelé, immár kisebb robbanásokat is okozva. A tűz a lifteket is veszélyezteti, ezért O’Hallorhan Roberts útján haladéktalanul üzenetet küld Duncannek, hogy ne használják a lifteket. A helyzet súlyosbodása miatt Duncan már korábban felelősségre vonta a vejét, aki most útját állja, hogy számon kérje apósa kemény szavait. Az elvesztegetett idő miatt Duncannek nincs elegendő ideje arra, hogy a vendégeknek megmagyarázza, miért nem szabad használni a továbbiakban a liftet. Amint az visszatér a 135. emeletre, azonnal emberek özönlenek a fülkéjébe. Duncan hiába próbálja visszahívni az emeletre, a gombok nem reagálnak. A tragédia rövidesen bekövetkezik: a tűz miatt a lift elakad, az automatikusan feltáruló ajtón keresztül a tűz beüt a fülkébe, amely valóságos kemencévé változik és a benne levő emberek élve elégnek. A lift visszamegy a 135. emeletre: csupán egyvalaki lép ki a fülkéből, lángoló testtel, de 1-2 lépés után ő is összeesik. A vendégek döbbenten nézik a rettenetes látványt, Duncan most kezdi megérteni, micsoda hibát követett el, és mekkora felelősség terheli a történtek miatt.
right|thumb|270px|A menekülés egyik útja (Paul Newman, William Holden és Susan Blakely)
Néhány szinttel alattuk Dan távozni készül szeretőjétől, hiszen neki is muszáj megjelennie a partyn. Búcsúzkodás közben Lorrie érzékeny orra füstöt szimatol. Arra gyanakszik, hogy Dan égve hagyta a cigarettáját, ám kiderül, hogy sokkal komolyabb problémáról van szó. A férfi irodájának ajtaján túl már tombol a tűz. Lorrie megnyugtatására Dan úgy tesz, mintha telefonon segítséget hívna. Erre valójában semmi esélyük: a férfi kikapcsoltatta a telefont, senki nem tudja, hogy ott vannak. Végül rászánja magát, hogy segítségért menjen. Vizes törülközőt tesz a fejére, és némi megtorpanás után a lángok közé fut. Nincs szerencséje: a hőségben és füstben nem tud tájékozódni, ruházata meggyullad, megbotlik, és végül fadarabként esik a lángok közé. Lorrie hiába zárja magára az ajtót, a fojtogató füst lassan beáramlik az irodába. A nő levegő után kapkod, végül egy szék segítségével kitöri az üvegablakot. A beáramló szél huzatot okoz, melynek az iroda ajtaja képtelen ellenállni, és a légáramlat hatására Lorrie égő fáklyaként zuhan a mélybe. Ezalatt Lisolette két gyermeket próbál megmenteni, akik süketnéma édesanyjukkal az egyik emeleten ragadtak. A fojtogató füstben hiába veri a szobájuk ajtaját, nem tud bejutni hozzájuk. Szerencsére őt is meglátják az egyik biztonsági kamerán: Roberts és Jernigan indulnak a segítségére. Jernigan kihozza az eszméletlen anyát az égő lakásból, a hősies építész pedig sikeresen kimenti a gyerekeket. A lángok miatt csakis a lépcsőház felé tudnak menekülni. Ott viszont megsérült az egyik gázvezeték, és hamarosan robbanás történik: a lépcsőház egyik szakasza megsemmisül. Robertsnek sikerül biztonságban eljutnia a következő szintig a fémkorlát maradványai segítségével. Lisolette-nek és a gyerekeknek sincs egyéb lehetőségük, mint a tátongó mélység fölött lengedező fémcsövekbe kapaszkodva megindulni lefelé...
Így készült a film Az ötlettől a forgatókönyvig Az Airport ’70 (1969) világsikere indította el az ún. katasztrófafilmek divatját. A Poszeidon katasztrófa (1972) kedvező fogadtatása végleg meggyőzte a filmmogulokat arról, hogy érdemes nagy összegeket befektetni az ilyen típusú filmek készítésébe, mert busás haszon várható. Az irányzat az 1970-es évek közepén érte el a tetőpontját: ekkor készültek a műfaj olyan klasszikusai, mint a Földrengés (1974), az Airport ’75 (1974), A Cassandra-átjáró (1976) és természetesen a Pokoli torony.