Carla Gugino (Sarasota, Florida, 1971. augusztus 29. –) olasz származású amerikai színésznő.

Első szerepeit Az agyoncsapat (1989) és az Ez a fiúk sorsa (1993) című filmekben kapta. Ő alakította Ingrid Cortezt a Kémkölykök-trilógiában (2001–2003), továbbá szerepelt az Éjszaka a múzeumban (2006), az Amerikai gengszter (2007), a Watchmen: Az őrzők (2009), az Álomháború (2011) és a Törésvonal (2015) című filmekben.

Főszerepeket alakított a Karen Sisco – Mint a kámfor (2003), A küszöb (2005–2006), A Hill-ház szelleme (2018) és a Jett (2019) című televíziós sorozatokban. 2020-ban A Bly-udvarház szelleme (2020) című websorozatban tűnt fel. 2023-ban Az Usher-ház bukása minisorozat főszereplője volt.

Élete és pályafutása

Olasz, angol, és ír vér csörgedezik ereiben. Gyermekkorában a szülei külön költöztek, Carla édesanyjával a kaliforniai Paradise-ba költözött. Jó tanuló volt, 15 évesen már a szépségével is kitűnt a kortársai közül. Ekkor figyelt fel rá egy modellügynökség San Diegóból, majd New Yorkban folytatta az ígéretes modellkarrierjét. Mivel magassága elmaradt a divatberkekben megszokottól - 165 cm - így a fotózás volt a fő irányvonala.

A világ Jon Bon Jovi Always című dalának videoklipjéből ismerhette meg szépségét.

1995-ben az egyik főszereplője volt egy kosztümös angol minisorozatnak, a Hozományvadászoknak.

A modellkedést egy idő után filmezésre cserélte, és több kisebb szerep után 1998-ban Nicolas Cage partnereként jött el hozzá az igazi siker az Az utolsó dobás (Snake Eyes) című krimiben. Ezt követően felbukkant a Michael J. Fox nevével fémjelzett Kerge város (Spin City) című televíziós sorozatban. Az ezredfordulón a legjelentősebb munkája a Chicago Hope Kórház című kórházsorozat volt, ahol Dr. Gina Simon szerepében láthattuk őt viszont.

2001-ben indult útjának a nagy sikerrel vetített trilógia a Kémkölykök (Spy Kids). Ezekben a filmekben Antonio Banderasszal alkottak egy párt.

A televíziózásba 2003-ban tért vissza a Karen Sisco című sorozat címszerepében.

Karrierje eddigi csúcspontja a 2005-ben készült Sin City – A bűn városa című film, illetve a 2007-es Amerikai gengszter (American Gangster) című film volt.

A törvény gyilkosa (Righteous Kill) című, 2008-ban bemutatott, thrillerben nyomozót alakít Robert De Niro és Al Pacino partnereként.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 Az agyoncsapat Troop Beverly Hills Chica Barnfell 1990 Siker teszi az embert Welcome Home, Roxy Carmichael fiatal Roxy Dudás Eszter 1993 Ez a fiúk sorsa This Boy's Life Norma Hansen Kisfalvi Krisztina Vörös rock Red Hot Valentina Kaszakő Son in Law Rebecca ' Becca' Warner Biró Anikó 1995 Miami rapszódia Miami Rhapsody Leslie Marcus 1996 Úton hazafelé 2. – Kaland San Franciscóban Homeward Bound II: Lost in San Francisco Delilah (hangja) Farkasinszky Edit Házi háború The War at Home Melissa Wedding Bell Blues Violet Michael Michael menyasszony 1997 Lovelife Amy 1998 Jaded Megan 'Meg' Harris Az utolsó dobás Snake Eyes Julia Costello Orosz Anna Az áruló csókja Judas Kiss Coco Chavez Liptai Claudia 2001 Kémkölykök Spy Kids Ingrid Cortez Györgyi Anna A világ közepe The Center of the World Jerri The Jimmy Show Annie Az egyetlen The One T. K. Law / Massie Walsh Horváth Lilla 2002 Kémkölykök 2. – Az elveszett álmok szigete Spy Kids 2: The Island of Lost Dreams Ingrid Cortez Györgyi Anna 2003 Az éneklő detektív The Singing Detective Betty Dark / prostituált Ruttkay Laura Kémkölykök 3-D – Game Over Spy Kids 3-D: Game Over Ingrid Cortez Györgyi Anna 2005 Sin City – A bűn városa Sin City Lucille Román Judit 2006 A szerencse foglyai Even Money Veronica Peller Anna Éjszaka a múzeumban Night at the Museum Rebecca Hutman Solecki Janka 2007 A kulcsfigura The Lookout Janet Rajzás Rise: Blood Hunter Eve Bertalan Ágnes Amerikai gengszter American Gangster Laurie Roberts Kerekes Andrea 2008 A törvény gyilkosa Righteous Kill Karen Corelli nyomozó Kisfalvi Krisztina 2009 A túlvilág szülötte Unborn Janet Beldon Watchmen: Az őrzők Watchmen Sally Jupiter / Silk Spectre Fehér Anna A Boszorkány-hegy Race to Witch Mountain Dr. Alex Friedman Pikali Gerda The Mighty Macs Cathy Rush Csajok a pácban Women in Trouble Elektra Luxx 2010 Szex a lelke mindennek Elektra Luxx Elektra Luxx / Celia Minden nap Every Day Robin Pikali Gerda Rohanás Faster Cicero Horváth Lilla 2011 I Melt With You Laura Girl Walks Into a Bar Francine Driver Álomháború Sucker Punch Dr. Vera Gorski Bertalan Ágnes Mr. Popper pingvinjei Mr. Popper's Penguins Amanda Györgyi Anna Szilveszter éjjel New Year's Eve Dr. Morriset Pokorny Lia 2012 Hotel Noir Hanna Click 2013 By Virtue Fall színésznő Az acélember Man of Steel Kelor (cameo hangja) 2014 Match Lisa Davis 2015 Törésvonal San Andreas Emma Gaines Györgyi Anna2016 Batman Superman ellen – Az igazság hajnala Batman v Superman: Dawn of Justice Kryptoni űrhajó (hangja) Kis-Kovács Luca Wolves Jenny Keller Bling Catherine (hangja) 2017 Közöttünk az űr The Space Between Us Kendra Wyndham Bertalan Ágnes Bilincsben Gerald's Game Jessie 2018 Elizabeth Harvest Claire2021 Zack Snyder: Az Igazság Ligája Zack Snyder's Justice League Kryptoni űrhajó (hangja) Kis-Kovács Luca Együtt bezárva 2. With/In: Volume 2 író Lőpor turmix Gunpowder Milkshake Madeleine Györgyi Anna2024 Orion és a Sötétség Orion and the Dark Orion anyja (hangja) Haumann Petra Lisa Frankenstein Lisa Frankenstein Janet Swallows Kisfalvi Krisztina The Friend Elaine 2025 Államfők Heads of State Elizabeth Kirk Zakariás Éva

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések1988 Webster Heather 1 epizód Tini titkok Good Morning, Miss Bliss Karen 1 epizód Ki a főnök? Who's the Boss? Jane 1 epizód Saved by the Bell Karen 1 epizód 1989 Alf ALF Laura 1 epizód 1989–1990 Falcon Crest Falcon Crest Sydney St. James 11 epizód1990 American Dreamer fiatal Jessica 1 epizód Ferris Bueller Ann Peyson 1 epizód1991 Doogie Howser, M.D. Sara Newman 1 epizód The Wonder Years Sandy 1 epizód1992 Quantum Leap – Az időutazó Quantum Leap Michelle Temple Cutter 1 epizód Davis Rules Kathi 2 epizód 1994 Rebel Highway Leann Morris 1 epizód 1995 Hozományvadászok The Buccaneers Nan St. George minisorozat (6 epizód) 1996–1998 Kerge város Spin City Ashley Schaeffer főszereplő (13 epizód) 1999 Hotel Alexandria minisorozat (6 epizód) 1999–2000 Chicago Hope Kórház Chicago Hope Dr. Gina Simon 23 epizód 2003–2004 Karen Sisco – Mint a kámfor Karen Sisco Karen Sisco 10 epizód 2005–2006 A küszöb Threshold Dr. Molly Anne Caffrey 13 epizód 2007–2010 Törtetők Entourage Amanda Daniels visszatérő szereplő (12 epizód) 2011 Kaliforgia Californication Abby Rhodes 10 epizód2012 A törvény embere Justified A.D. Karen Goodall 1 epizód Political Animals Susan Berg minisorozat (6 epizód) Új csaj New Girl Emma 3 epizód 2015 Krízisben The Brink Joanne "Jo" Larson 6 epizód 2015–2016 Wayward Pines Wayward Pines Kate Hewson 11 epizód 2016 Roadies Shelli Anderson 10 epizód 2017 Nashville Nashville Virginia 1 epizód 2018 Robotcsirke Robot Chicken Joyce Byers / Meg Altman (hangja) 1 epizód 2018 A Hill-ház szelleme The Haunting of Hill House Olivia Crain 2019 Jett Jett Daisy "Jett" Kowalski 2020 Manhunt Kathy Scruggs 6 epizód A Bly-udvarház szelleme The Haunting of Bly Manor mesélő / idős Jamie 2021 Mise éjfélkor Midnight Mass bírónő Leopard Skin Alba Fontana 8 epizód 2023 Az Usher-ház bukása The Fall of the House of Usher Verna

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Anglo-amerikaiak Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:Olasz származású amerikaiak Kategória:Floridaiak