250px|bélyegkép|jobbra|Felhőmentes műholdkép a Kárpát-medencéről
A Kárpát-medence első lakói az ősi emberszerűek (Hominoidea) voltak, maradványaik Rudabánya környékéről kerültek elő. Az első emberelőd, a késői előembernek (korai ősembernek) egy helyi változata a Kárpát-medencéből ismert legkorábbi ember, a Homo erectus.
A legutóbbi jégkorszakot megelőző melegebb periódusban jelentek meg Európában és a barlangokban lakó, vadászó-gyűjtögető neandervölgyi emberek (Homo neanderthalensis). Csontmaradványaikat, illetve eszközeiket számos kárpát-medencei leletből is ismerjük. A mai ember megjelenése mintegy 35 000 évvel ezelőttre tehető, ekkor a Kárpát-medence hideg, tundrajellegű terület lehetett. Európa többi részéhez hasonlóan a Kárpát-medencében is néhány fő kultúrkörhöz tartoztak: ezek a helyi kialakulású Szeleta-kultúra, valamint az aurignaci kultúra és gravetti kultúra. Nagyrasszuk (embertípusuk) szerint a mai ember első európai képviselőihez, az úgynevezett cro-magnoni emberekhez tartoztak. Az Istállós-kői-barlangban az aurignaci kultúra emlékeit találták meg.
Az újkőkorszak során újabb és újabb földművelő népek hatoltak be a Kárpát-medencébe, ahol egyre nagyobb területeket népesítettek be. A Kárpátok viszonylagos védelmet biztosítottak számukra, a földművelésre és állattartásra egyaránt alkalmas síkságok és a vízbőség egyaránt vonzóerőt gyakorolhatott.
Az i. e. 5. évezred végére tehető a rézből készült fegyverek és eszközök kárpát-medencei megjelenése. Az évezred végén kialakuló tiszapolgári kultúra legnagyobb elterjedési periódusában magába foglalta az Alföld keleti felét és Erdély nagy részét. A tiszapolgári kultúrát követő, illetve vele párhuzamos bodrogkeresztúri kultúra (i. e. 4. évezred) a Kárpát-medence egész középső részén, az Alföldön és a Duna mentén egyaránt jelen volt. Az i. e. 3. évezred első felében jelentős éghajlati változások zajlottak le, az állattenyésztés lett a domináns gazdasági tevékenység és ennek következménye egy nagy népvándorlási hullám volt, amellyel a korábbi rézkori népességek eltűntek, helyüket újabb, az előbbiek hagyatékát csak részben átvevő közösségek foglalták el.
A bronzkor első ismert kárpát-medencei kultúrája az ekkoriban egész Európában megjelenő harangedényes kultúra vándorló népe volt az i. e. 3. évezred második felében. A Kárpát-medence népei ekkor jelentős kulturális kapcsolatokat tartottak fenn a mükénéi kultúra régióival. Az i. e. 2. évezred második felét állandó népmozgások, valamint az ezzel együtt járó etnikai-kulturális változások jellemzik és a Kárpát-medence területén is keveredtek az úgynevezett Kárpát-Dnyeperi kultúrkörbe tartozó és a közép-európai jellegű kultúrák.
A kárpát-medencei vaskor az i. e. 8. század második felében kezdődik, a legkorábbi vastárgyak azonban már a késő bronzkorban (i. e. 9. század) megjelentek. Az első vashámor maradványait a Tátrában tárták fel. A vasművességet Délkelet- és Közép-Európában a korainak nevezett szkíták honosították meg.
A Kárpát-medence első név szerint ismert népei az illíreket képviselő pannonok és azalok, a kelta szkordiszkuszok, tauriszkuszok (noriák), boiok, eraviszkuszok, ózok, gotinok és anartok, valamint a szkíta agathürszök voltak. Az Erdélyi-medencében a szkíták által uralt trák népességből alakult ki a dákok népe. Alföldünkön talán méd gyarmatosok, a szigünnák is jelen voltak. Időszámításunk első évtizedében a szarmaták csoportjába tartozó jazigok költöztek az Alföldre.
Az i. e. 1. század során a Római Birodalom, amely addig csupán kereskedelmi kapcsolatban állt a Kárpát-medence népeivel, kiterjesztette a terület egy részére az uralmát. A Pannóniában élő népek kultúrája keveredett a rómaival, és fokozatosan romanizálódtak, de a Kárpát-medence középső és északi területeit a rómaiaknak soha nem sikerült meghódítani.
A 4. század végén hunok elől menekülő alán és germán törzsek költöztek be a Kárpát-medence területére, majd a századfordulón a hunok is megjelentek, és néhány évtizeden belül uralmuk alá vonták a térséget. A hunok birodalmának összeomlása után a Kárpát-medence területét egy évszázadon keresztül a gótok, herulok, gepidák és longobárdok törzsei uralták, végül 567-ben a közép-ázsiai avarok vették birtokba. Az avarok határvédő népelemként a gyepűik területére szláv népeket telepítettek a Kárpát-medence peremvidékeire, s a szlávok utóbb az avarok belső birtokaira is beköltöztek. A népek mozgása során a Kárpát-medencét 811–895. között, a magyar törzsszövetség átköltözésekor, a honfoglalásnak nevezett történelmi folyamat alatt, a turkoknak, illetve onoguroknak is nevezett magyarok vették birtokba.
Az ember előtti korok A Kárpát-medence ma jellemző éghajlata, állat- és növényvilága csak 10-12 000 éve alakult ki. A korábbi évmilliók során a trópusi és a sarkvidéki éghajlat egyaránt előfordult a területen, sőt gyakran víz borította. Az éghajlatot a felmelegedési és lehűlési időszakok ciklikus váltakozása határozta meg.
A miocén kor elején, kb. 20 millió évvel ezelőtt alakult ki a főemlősökön (Primates) belül az emberfélék (Hominidae) családja. Az ide tartozó ősi emberszabású majmok leggazdagabb európai emlékei a híres magyarországi leletek Rudabánya környékéről. Az itt talált csontmaradványok többségét a Dryopithecus brancoi fajjal azonosítják. (Korábban két külön fajnak tartották Rudapithecus hungaricus és Bodvapithecus altipalatus néven.) A leletek 10-12 millió évesek. A felnőtt egyedek testtömege 18–24 kg közötti lehetett, a mai csimpánzoknál valamivel kisebbek voltak. A hímek és a nőstények jelentősen különböztek egymástól.
Európa területét a földtörténet utolsó szakaszában többnyire a jégkorszak uralta, északi felét évezredeken át örök jég borította, déli felének nagy része pedig fagyos tundra volt. Az eljegesedések közötti interglaciális (felmelegedő) időszakokban azonban ismét a maihoz hasonló klíma alakult ki. Mintegy 6-12 millió évvel ezelőtt a Kárpát-medence alföldi területeit egyetlen hatalmas tó, az úgynevezett Pannon-tenger borította.
Az őskőkortól a középső kőkorig Az emberré válás kb. 4 millió évvel ezelőtt kezdődött Afrikában. A Hominina öregnembe tartozó első emberelődöknek (Australopithecus, Homo habilis, Homo ergaster) európai leletei nem ismeretesek, így a Kárpát-medencében sem találták meg a nyomukat.
Korai ősember Az első emberelőd, amely Afrikából Európába is bevándorolt valószínűleg a Homo erectus volt. Az ember legrégebbi európai nyomai ugyanis a Homo erectus egy sajátos helyi típusától származnak, amely az utolsó előtti interglaciális melegebb korokban (Günz-Mindel és Mindel-Riss korszakok) jelent meg, és átmenetet képez az előember és a mai emberhez már igen hasonló neandervölgyi ember között. Újabban egyre inkább külön fajnak tartják és heidelbergi ember (Homo heidelbergensis) néven különböztetik meg. Valószínűleg ennek a késői előembernek (korai ősembernek) egy helyi változata a Kárpát-medencéből ismert legkorábbi ember, a Homo /erectus seu sapiens/ paleohungaricus.A Vértesszőlősön élt embert egyes kutatók Homo erectusnak, mások korai neandervölgyi embernek tartják, sőt korábban a Homo erectus és a Homo sapiens közötti átmeneti formának is gondolták, ezért a Homo /erectus seu sapiens/ paleohungaricus nevet adták neki. Lásd: A vértesszőlősi előembertelep , Hominids (angol nyelvű) Leleteit a Dunántúli-középhegységben, Vértesszőlősön találták meg: ezek közé tartozik egy koponyacsont, néhány gyermeki tejfog, csonteszközök, kvarcitból és kovakavicsból készült pattintott kőeszközök, tűzhely, valamint a világ legrégibb ismert emberi lábnyoma. Ez jelentette a területen az őskőkorszak (paleolitikum) kezdetét. E leletek tanúsága szerint a Kárpát-medence már kb. 350-400 ezer éve is lakott volt. Erdélyben később települtek meg az első embercsoportok; pattintott szakócáik és kavicseszközeik Kiskapusról – egész pontosan Magyarkiskapusról van szó (románul Căpușu Mic, németül Klein Thoren)amely egy falu Romániában Kolozs megyében ahol a neves régész professzorok, Roska Márton és Henri Breuil abbé tárták fel ezen híres leleteket melyeket mai napig látni lehet a kolozsvári Történelmi Múzeumban 293-294 -es iktatószámok alatt. és Rákovicáról kerültek elő."A Kiskapuson előkerült szakócát ugyan formai alapon az utolsó előtti eljegesedés (Riss, 200-130000 éve) idejébe teszik és az acheuli iparhoz sorolják, rétegtani adatok nélkül azonban ez mindig bizonytalan marad. Az Olt völgyében, a Szebentől délre eső Rákovicán előkerült hasogató (chopper) ugyancsak keveset mond számunkra. A nagyméretű kavicseszköznek ugyan kétségtelen párhuzamai vannak a Dîrjov és az Argyas völgyében, ahol (de nem az eszközökkel együtt) korai pleisztocén fauna is előfordul. A rákovicai lelet azonban település-összefüggések nélkül egyelőre aligha több olyan kavicsnál, amelyiknek éle van." (ERDÉLY TÖRTÉNETE 4/31
Az egykori érdi középső paleolit vadásztelep mintegy 50-60 ezer esztendővel ezelőtt élt ősember hajdani vadásztanyája véletlenül vált ismertté a szakemberek előtt. Az érdi ősember leggyakoribb vadászzsákmánya barlangi medve volt, de a csontok tanúsága szerint nagy számban élt a környéken a jégkori ló, a gyapjas orrszarvú, a hiéna, a különböző szarvasfajták, a barlangi oroszlán, a párduc, és a mamut.
A régészeti leletanyag a moustieri kultúrát reprezentálja – tágabb értelemben az első ízben Németországban leírt, a neandervölgyi ember kultúrájához tartozik – illetve Rudabánya és Vértesszőlős mellett Magyarország harmadik legjelentősebb ősrégészeti lelőhelye. S bár emberi csontmaradványok nem kerültek elő igen nagy jelentőségű ősemberi kőeszközöket hoztak napvilágra. Az utolsó eljegesedés előtt mintegy 50 ezer esztendeje Érden élt ősemberek két kultúrrétegben és 5 települési szintben, több mint 900 pattintott kőszerszám, túlnyomórészt görgetett kavicsból és kvarcitból, valamint faopálból készített ún. pontiniánó jellegű kőeszközök maradtak az utókorra. A számos kisebb üreg, természetes barlang nyújtott menedéket a jégkorszak zordon éghajlati időjárási viszonyai közepette az itt megtelepedett embereknek.
A neandervölgyiek A legutóbbi jégkorszakot megelőző melegebb periódusban (Riss-Würm vagy Eem) jelentek meg Európa-szerte a főleg barlangokban lakó, vadászó-gyűjtögető neandervölgyi emberek (Homo neanderthalensis). Csontmaradványaikat, illetve eszközeiket számos kárpát-medencei leletből is ismerjük, amelyek közül a legfontosabbakat a Bükk-vidék barlangjaiban találták (i.e 90 ezer moustieri), a Suba-lyukban (Cserépfalu közelében, ez egyben a neandervölgyi ember legkorábbi közép-európai emléke), az Istállós-kői-barlangban és a Szeleta-barlangban (Miskolc-Felsőhámor mellett). Megemlítendőek a Horvát-középhegység gazdag neandervölgyi-leletei is Krapina városban és a Vindija-barlangban. Tata környékén a moustieri kultúra i.e 80 ezerből származó leleteit tárták fel, míg Érden i.e 70 ezertől tártak fel több rétegben leleteket ebből a kultúrából. A bükki Szeleta-kultúra leleteinek kezdete a Szeleta-barlangban (ez a subalyuki utóda) i.e. 50 ezer. Érden i.e. 45 ezerben a moustieri kultúra leletei véget érnek.
A mai ember megjelenése A mai ember megjelenése a területen mintegy 35 000 évvel ezelőttre tehető (késői őskőkor vagy felső paleolitikum). Ez a legutóbbi jégkorszak, az úgynevezett Würm-glaciális időszakával esett egybe, amikor a Kárpát-medence hideg, tundrajellegű terület lehetett. A mai emberek Európa többi részéhez hasonlóan a Kárpát-medencében is évezredeken át néhány fő kultúrkörhöz tartoztak: ezek a helyi kialakulású Szeleta-kultúra, valamint az Európa többi részén is elterjedt aurignaci kultúra (ejtsd: orinyaki) és gravetti-kultúra. Rasszuk (embertípusuk) szerint a mai ember első európai képviselőihez, az úgynevezett cro-magnoni emberekhez tartoztak (ejtsd: kromanyoni). Az Istállós-kői-barlangban az aurignaci kultúra emlékeit találták meg. Többek között egy háromlyukú csontsíp is előkerült, amely öt hang megszólaltatására volt alkalmas.
A gravetti kultúra