Az 1950-es Formula–1-es világbajnokság volt az FIA Formula–1 világbajnokság első évadja, amely 1950. május 13-ától szeptember 8-áig tartott és hét futamból állt (ebből hat versenyre európai pályákon került sor, de az Egyesült Államokban megrendezett indianapolisi 500-as futam eredményei is beleszámítottak a bajnokságba, ahol más szabályok érvényesültek). Ezenkívül olyan versenyek is megrendezésre kerültek, melyeken elért eredmények nem befolyásolták a világbajnokság alakulását. A Formula–1 első szezonját az olasz Alfa Romeo uralta. Mind a hat európai versenyt egy 158-as autó nyerte, amely egy kiváló, háború előtti fejlesztés volt. Három nagydíjat Giuseppe Farina nyert, és ugyanennyiszer sikerült Juan Manuel Fangiónak is elsőként a célba érnie. A kivételes helyzetű indianapolisi versenyen Johnnie Parsons nyert.

Az első Formula–1-es szezont Farina nyerte, aki az utolsó futam előtt még csak a harmadik helyen állt Fangio és Fagioli mögött, de mivel az olasz nagydíjon elsőként érkezett a célba, nyolc pontot szerezve világbajnok lett.

Összefoglaló bélyegkép|250px|ERA E-type Az első bajnoki versenyt megelőzően áprilisban még rendeztek négy futamot, amelyek nem számítottak bele a bajnokság végeredményébe. Ezek közül Pauban és San Remóban Juan Manuel Fangio, Goodwoodban Reg Parnell, Párizsban pedig Georges Grignard nyert.

A bajnokság első futama a brit nagydíj volt, amelyet 1950. május 13-án rendeztek meg Silverstone-ban. A versenyre a királyi ház tagjai közül VI. György is kilátogatott feleségével, Erzsébet királynéval és fiatalabb leányával, Margit hercegnővel. Az Alfa Romeo csapat négy 158-assal érkezett a versenyre, amelyeket Fangio, Farina, Fagioli és Parnell vezetett. A Ferrari úgy döntött, hogy nem vesz részt a versenyen, de számos Maserati jelen volt. A mezőny többségét helyi gyártók autói tették ki, mint az ERA és az Alta.

Az időmérőn Farina volt a leggyorsabb, a másik három Alfa Romeo is a mezőny legelején végzett. A két Talbot-Lago mellett Prince Bira indulhatott Maseratijával a második sorból. Felice Bonetto volt az egyetlen, aki nem indult az időmérőn, és így nem is vehetett részt a versenyen. A verseny elején Farina maga mögött tartotta Fagiolit és Fangiót, majd hárman egymást előzgették, hogy szórakoztassák a nézőket. Nyolc körrel a futam vége előtt Fangiónak meghibásodott a motorja és kiesett. Farina továbbra is vezetett Fagioli előtt mintegy 2,5 másodperccel, Parnell pedig közel egy perccel volt mögötte. Birának a verseny háromnegyedénél kifogyott az üzemanyaga, így ő sem fejezhette be a nagydíjat.

A monacói nagydíjat végig Juan Manuel Fangio uralta, akinek ez volt az első futamgyőzelme az Alfa Romeóval. Mindjárt az első körben egy, a kikötőből érkező hullám elárasztotta a Tabac-kanyart, ami nagy balesetet okozott. Ennek következtében kilencen kiestek, köztük a második helyről induló Nino Farina is. Fangiónak sikerült elmenekülnie a káoszból. Senki nem sérült meg, de a tömegkarambol következtében az argentin José Froilán González megrongálódott Maseratija kigyulladt és a második körben összetört, ő maga pedig kisebb égési sérüléseket szenvedett. Technikai problémák következtében Philippe Étancelin és Luigi Villoresi is kiesett, és így csak heten tudták befejezni a nagydíjat, mindannyian körhátránnyal. A debütáló Ferrari csapattal Ascari második, a monacói Louis Chiron harmadik lett. bélyegkép|250px|Maserati 4CLT

Az indianapolisi 500 volt az első verseny, amelyet nem Európában rendeztek. Az 500 mérföldből a szakadó eső miatt csupán 340 mérföldet tettek meg a versenyzők. A győztes Johnnie Parsons az eső ellenére 199,562 km/óra átlaggal hajtotta végig az 555,174 kilométert.

A svájci nagydíj előtt a Ferrarisok, Ascari és Villoresi hiába fogadkoztak, hogy igyekeznek minél jobban szerepelni, már az időmérőn kiderült, hogy nincs sok esélyük a győzelemre. A rajtrács első sorát az Alfa Romeo versenyzői, Fangio, Farina és Fagioli foglalták el. Ascari és Villoresi csak a második sorból rajtolhatott. A versenyen Ascari a második körben a boxba kényszerült javítás miatt, három körrel később pedig végleg feladta a versenyt. Villoresi tizenkét kör után esett ki. A versenyt Eugène Martin Talbotjának kirepülése és a Felice Bonetto tankolása közben felrobbant hordó színesítette. Fangio motorja szelepszárszakadás miatt állt le kilenc körrel a vége előtt, ezért ő is kiállni kényszerült. A másik argentin, José Froilán González a Monacóban szerzett sérülései miatt nem indult a versenyen.

A belga nagydíj időmérő edzésének első két helyezettje, Farina és Fangio ugyanannyi idő alatt teljesítette leggyorsabb körét, de mivel ekkor még csak másodperc pontosságú kézi időmérést használtak, így pontosabb eredmény nem születhetett. A győztes Juan Manuel Fangio 177,097 km/órás átlagot teljesített a versenyen. Ascari egy új 3300 köbcentiméteres Ferrarival versenyzett, de az új autóval csak az ötödik lett. A kockás zászlót csak öt versenyző látta meg, mindenki más kiesett, különböző okok miatt. Bár Giuseppe Farina kiesett géphiba miatt, így is a negyedik helyen végzett. 250px|bélyegkép|BRM Type 15

A Ferrari csapat nem vett részt a francia nagydíjon, de egy nem gyári Ferrari Peter Whiteheaddel a harmadik lett. Az edzésen Fangio megdöntötte az abszolút pályarekordot, pole-pozíciós ideje Hermann Lang 1939-es idejénél két másodperccel volt jobb. A versenyen sokáig Luigi Fagioli, az ekkor 52 éves pilóta volt a legjobb Alfa Romeós, de végül mégis Fangio végzett előrébb, és ezzel a futamot is megnyerte. Farina a benzinpumpa hibája miatt csak a hetedik lett.

A szezon hetedik, egyben szezonzáró futama az olasz nagydíj volt, amelyet szeptember 3-án Monzában rendezték meg. A verseny előtt összetettben Fangio vezetett 26 ponttal, Fagioli (24) és Farina (22) előtt, tehát még nyitott volt a verseny az első Formula–1-es világbajnoki címért. A Ferrarik indulása csak az utolsó pillanatban dőlt el. Az új, 4500 cm³-es versenyautók jól teljesítettek a próbákon, így Enzo Ferrari Monzába elengedte csapatát. A versenyen Fangio mellől elpártolt a szerencse, eltört a dugattyúja, ezért kénytelen volt átülni Piero Taruffi autójába. Fangio „új” kocsija is szelepszárszakadást szenvedett, így a világbajnoki címről le kellett mondania. A versenyt, és ezzel együtt a világbajnoki címet végül Giuseppe Farina nyerte meg az Alfa Romeóval. Ennek a típusnak ez volt a 22. nagydíjgyőzelme 1938 óta.

Szabályok Az első Formula–1-es évadban 14 csapat vett részt (négy gyári és tíz független). A váz, a motor és az autók rajtszáma is versenyről versenyre változott. Verseny közben is szabadon lehetett autót cserélni, és szabadon lehetett igazolni is. A futamok első öt célba érő versenyzője kapott bajnoki pontokat (8, 6, 4, 3, 2), valamint egy pontot adtak a leggyorsabb körért. A pontok közül csak a négy legjobb számított be a bajnokság végeredményébe. A megosztott autókért kapott pontokat megosztották az érintett vezetők között.

Futamok Futam Időpont Helyszín Pályakép Győztes pilóta Konstruktőr Összefoglaló 1. Brit nagydíj május 13. Silverstone 60px Giuseppe Farina Alfa Romeo Összefoglaló 2. Monacói nagydíj május 21. Monaco 60px Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló 3. Indianapolisi 500 május 30. Indianapolis 60px Johnnie Parsons Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló 4. Svájci nagydíj június 4. Bremgarten 60px Giuseppe Farina Alfa Romeo Összefoglaló 5. Belga nagydíj június 18. Spa-Francorchamps 60px Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló 6. Francia nagydíj július 2. Reims-Gueux 60px Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló 7. Olasz nagydíj szeptember 3. Monza 60px Giuseppe Farina Alfa Romeo Összefoglaló

A végeredménybe be nem számító versenyek Verseny Helyszín Dátum Győztes pilóta Konstruktőr Összefoglaló XI. Grand Prix de Pau Pau április 10. Juan Manuel Fangio Maserati Összefoglaló II. Richmond Trophy Goodwood április 10. Reg Parnell Maserati Összefoglaló V. San Remo Grand Prix San Remo április 16. Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló IV. Grand Prix de Paris Párizs április 30. Georges Grignard Talbot-Lago Összefoglaló 22px XII. British Empire Trophy Douglas június 15. Bob Gerard ERA Összefoglaló IV. Gran Premio di Bari Bari július 9. Nino Farina Alfa Romeo Összefoglaló IV. J.C.C. Jersey Road Race Jersey július 13. Peter Whitehead Ferrari Összefoglaló XII. Circuit de l'Albigeois Albi július 16. Louis Rosier Talbot-Lago Összefoglaló I. Grote Prijs van Nederland Zandvoort július 23. Louis Rosier Talbot-Lago Összefoglaló III. Grand Prix des Nations Genova július 30. Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló I. Nottingham Trophy Gamston augusztus 7. David Hampshire Maserati Összefoglaló IV. Ulster Trophy Dundrod augusztus 12. Peter Whitehead Ferrari Összefoglaló XIX. Coppa Acerbo Pescara augusztus 15. Juan Manuel Fangio Alfa Romeo Összefoglaló II. BRDC International Trophy Silverstone augusztus 26. Nino Farina Alfa Romeo Összefoglaló III. Goodwood Trophy Goodwood szeptember 30. Reg Parnell BRM Összefoglaló X. Gran Premio de Penya Rhin Pedralbes október 29. Alberto Ascari Ferrari Összefoglaló

Pilóták és konstruktőrök Csapat Konstruktőr Váz Motor Abroncs Pilóta SA Alfa Romeo Alfa Romeo 158 Alfa Romeo Juan Manuel Fangio Giuseppe Farina Gianbattista Guidotti Luigi Fagioli Reg Parnell Scuderia Ambrosiana Maserati 4CLT/48 Maserati David Murray David Hampshire ERA Ltd. ERA ERA E ERA Leslie Johnson Team Walker ERA ERA E ERA Peter Walker

1950-es Formula 1-es bajnokság végeredménye Pontozás Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6-20. Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található) Hely. Pilóta GBR MON 500 SUI BEL FRA ITA Pont 1. Giuseppe Farina 1 Ki 1 4 7 1 30 2. Juan Manuel Fangio Ki 1 Ki 1 1 Ki / Ki‡ 27 3. Luigi Fagioli 2 Ki 2 2 2 3 24 (28) 4. Louis Rosier 5 Ki 3 3 6‡ 4 13 5. Alberto Ascari 2 Ki 5 2‡ 11 6. Johnnie Parsons 1 9 7. Bill Holland 2 6 8. Prince Bira Ki 5 4 Ki 5 9. Peter Whitehead 3 7 4 10. Louis Chiron Ki 3 9 Ki Ki 4 11. Reg Parnell 3 Ki 4 12. Mauri Rose 3 4 13. Dorino Serafini 2‡ 3 14. Yves Giraud-Cabantous 4 Ki Ki 8 3 15. Raymond Sommer 4 Ki Ki Ki Ki 3 16. Robert Manzon Ki 4 Ki 3 17. Cecil Green 4 3 18. Philippe Étancelin 8 Ki Ki Ki 5‡ 5 3 19. Felice Bonetto 5 Ki Ki 2 20. Eugène Chaboud Ki 5‡ 1 21. Joie Chitwood 5‡ 1 22. Tony Bettenhausen 5‡ 1 23. Toulo de Graffenried Ki Ki 6 6 0 24. Bob Gerard 6 6 0 25. Luigi Villoresi Ki Ki 6 0 26. Lee Wallard 6 0 27. Charles Pozzi 6‡ 0 28. Johnny Claes 11 7 10 8 Ki Ki 0 29. Cuth Harrison 7 Ki Ki 0 30. Pierre Levegh 7 Ki Ki 0 31. Walt Faulkner 7 0 32. Nello Pagani 7 0 33. Harry Schell Ki 8 0 34. George Connor 8 0 35. Geoff Crossley HN 9 0 36. David Hampshire 9 Ki 0 37. Paul Russo 9 0 38. Toni Branca 11 10 0 39. Pat Flaherty 10 0 40. Brian Shawe Taylor 10‡ 0 41. Joe Fry 10‡ 0 42. Myron Fohr 11 0 43. Duane Carter 12 0 44. Mack Hellings 13 0 45. Jack McGrath 14 0 46. Troy Ruttman 15 0 47. Gene Hartley 16 0 48. Jimmy Davies 17 0 49. Johnny McDowell 18 0 50. Walt Brown 19 0 51. Spider Webb 20 0 52. Jerry Hoyt 21 0 53. Walt Ader 22 0 54. Jackie Holmes 23 0 55. Jim Rathmann 24 0 – Joe Kelly HN 0 – Franco Rol Ki Ki Ki 0 – Eugène Martin Ki Ki 0 – José Froilán González Ki Ki 0 – David Murray Ki Ki 0 – Maurice Trintignant Ki Ki 0 – Leslie Johnson Ki 0 – Peter Walker Ki‡ 0 – Tony Rolt Ki‡ 0 – Bill Schindler Ki 0 – Fred Agabashian Ki 0 – Jimmy Jackson Ki 0 – Sam Hanks Ki 0 – Dick Rathmann Ki 0 – Duke Dinsmore Ki 0 – Bayliss Levrett Ki‡ 0 – Bill Cantrell Ki‡ 0 – Guy Mairesse Ki 0 – Paul Pietsch Ki 0 – Clemente Biondetti Ki 0 – Henri Louveau Ki 0 – Franco Comotti Ki 0 – Consalvo Sanesi Ki 0 – Piero Taruffi Ki‡ 0 Hely. Pilóta GBR MON 500 SUI BEL FRA ITA Pont ‡ A pozíció ugyanannak az autónak két versenyzője között oszlott meg.

Fordítás

Források

Az 1950-es szezonról a formula1.com honlapon

1950