A The Wanderer Donna Summer amerikai énekesnő 1980-ban megjelent albuma. Ez volt az énekesnő első nagylemeze a Geffen Records lemezcégnél. Producerek: Giorgio Moroder és Pete Bellotte. A tekintélyes Rolling Stone szaklap a The Wanderert az év második legjobb albumának választotta Bruce Springsteen The River című LP-je után.

Háttér-információk Donna Summer az 1970-es évek legsikeresebb női diszkósztárja volt, a Casablanca Records gondozásában megjelent kis- és nagylemezeinek köszönhetően. Az énekesnő volt „a szerelem First Ladyje”, ám ez az imázs az évek múlásával egyre jobban nyomasztotta őt. A kiadó nemcsak a szakmai életében, hanem már-már a magánéletében is átvette az irányítást: meghatározták öltözködését, viselkedését, nyilatkozatainak témáját és stílusát, partnereit a nyilvánosság előtt stb. Summer depressziós lett: a betegségből való kiutat a keresztény vallásban találta meg. Ezzel párhuzamosan az énekesnő elhatározta, hogy szakít a Casablancával. A dologból per lett, melynek lezárulása után Summer egy új céghez, a Geffen Recordshoz szerződött.

Ezalatt a zenei világban a diszkó válsága következett be. A rock, a new wave és a punk voltak a legdivatosabb irányzatok: az emberek úgy érezték, a diszkózene elveszítette vonzerejét, és egyre inkább egy olyan életformát szimbolizált, amely a luxussal és a drogokkal kapcsolódott össze, ezért – főleg a luxust illetően – egyre távolabb került az átlagemberektől. A diszkólemezek egymás után megbuktak, és mindenki kíváncsian figyelte, mihez kezd most a műfaj addigi királynője, Donna Summer. Voltak sztárok, akik átmenetinek gondolták a diszkó hirtelen háttérbe szorulását: számukra Diana Ross volt a példa, aki 1980-ban az I’m Coming Out című diszkófelvétellel jelentős sikert ért el. Donna azonban úgy döntött, hogy szakít a diszkóval, és új lemezének hangzását a rock és a new wave jegyében alakítja ki. Ehhez régi társai, Giorgio Moroder és Pete Bellotte nyújtottak segítséget.

1980-ban Donna Grammy-díjat kapott mint a legjobb rockénekesnő a Hot Stuff című sláger előadásáért. Ezt a stílust próbálta folytatni az új LP olyan dalaiban, mint a Cold Love és a Nightlife. Az újonnan megtalált keresztény hitről szól saját szerzeménye, a gospel stílusú I Believe in Jesus, melynek előadásáért ismét Grammy-díjra jelölték. Donna gyerekkorában gospelkórusban énekelt, az új dal tehát bizonyos értelemben visszatérést jelentett a gyökerekhez. A kedvező szakmai fogadtatás ellenére a lemez nem lett akkora siker, mint amire számítottak, és mint amilyet megérdemelt volna. A címadó dal volt a legnépszerűbb sláger, a másik két kislemez, a Cold Love és a Who Do You Think You’re Foolin’ már nem keltett akkora feltűnést. Szó volt arról, hogy mindhárom dal remixe fölkerül a 12" Dance / Disco Singles című válogatásalbumra, ám végül maga a válogatás sem jelent meg. 2006-ban a Who Do You Think You’re Foolin’ újabb remixe – house/techno stílusban – a melegdiszkókban lett kisebb sláger.

A dalok „A” oldal The Wanderer (Giorgio Moroder – Donna Summer) 3:47 Looking Up (Pete Bellotte – Giorgio Moroder – Donna Summer) 3:57 Breakdown (Pete Bellotte – Harold Faltermeyer) 4:08 Grand Illusion (Giorgio Moroder – Donna Summer) 3:54 Running for Cover (Donna Summer) 4:01 „B” oldal Cold Love (Pete Bellotte – Harold Faltermeyer – Keith Forsey) 3:38 Who Do You Think You're Foolin''' (Pete Bellotte – Sylvester Levay – Jerry Rix) 4:18 Nightlife (Pete Bellotte – Giorgio Moroder) 4:00 Stop Me (Pete Bellotte – Keith Forsey) 3:44 I Believe in Jesus (Donna Summer) 3:37

Közreműködők Háttérvokál: Bill Champlin (kivétel: A/4), Carmen Grillo (kivétel: A/4), Tom Kelly (kivétel: A/4), Stephanie Spruill (A/4) Basszusgitár: John Pierce, Lee Sklar, Les Hurdle Dobok, ütős hangszerek: Keith Forsey Gitár: Jeff Baxter, Steve Lukather, Tim May Billentyűs hangszerek, szintetizátor: Harold Faltermeyer, Sylvester Levay Szaxofon: Gary Herbig Producer: Giorgio Moroder, Pete Bellotte Hangmérnök: Harol Faltermeyer, Brian Reeves, Jürgen Koppers, Sylvester Levay Hangmérnök-asszisztensek: Eric Zabler, Matt Farger Maszterelés: Brian Gardner Keverés: Giorgio Moroder, Harold Faltermeyer, Jürgen Koppers, Pete Bellotte

Különböző kiadások LP 1980 Geffen Records (GEF 99 124, NSZK) 1980 Geffen Records (GHS 2000, Egyesült Államok) 1980 Geffen Records (XGHS 2000, Kanada)

CD 1994 Polygram (314 522 942-2, Egyesült Államok)

Kimásolt kislemezek 7" 1980 The Wanderer / Stop Me (Warner Bros. Records, Geffen Records, WB 17 692, GEF 49563, Egyesült Államok) 1980 The Wanderer / Stop Me (Warner Bros. Records, Geffen Records, WEA 79180, Hollandia) 1980 The Wanderer / Stop Me (Geffen Records, GEF 49563, Egyesült Államok) 1980 The Wanderer / Stop Me (WEA International Inc., K 79180, Európa) 1980 Cold Love / Grand Illusion (Geffen Records, GEF 49634, Egyesült Államok) 1980 Who Do You Think You’re Foolin’ / Running for Cover (Geffen Records, GEF 49664, Egyesült Államok)

12" 1980 Cold Love / Grand Illusion (Geffen Records, GEF 79 194, Egyesült Államok) 1980 Cold Love / Grand Illusion (Geffen Records, GEF 79 194, NSZK) 1983 Woman in Me / Livin’ in America / The Wanderer (WEA International Inc., U 9983 CT, Anglia)

Az album slágerlistás helyezései Anglia: Legmagasabb pozíció: 55. hely Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 13. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 12. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 22. hely Németország: Legmagasabb pozíció: 54. hely Norvégia: 1980. A 44. héttől 16 hétig. Legmagasabb pozíció: 18. hely Svédország: 1980. október 31-étől 8 hétig. Legmagasabb pozíció: 15. hely

Legnépszerűbb slágerek The WandererAnglia: Legmagasabb pozíció: 48. hely Ausztrália: Legmagasabb pozíció: 6. hely Egyesült Államok: Legmagasabb pozíció: 3. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 8. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 13. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 24. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 63. hely Svédország: 1980. október 17-étől 7 hétig. Legmagasabb pozíció: 9. hely

Cold LoveAnglia: Legmagasabb pozíció: 44. hely Egyesült Államok: Legmagasabb pozíció: 33. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 8. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 30. hely

Who Do You Think You’re Foolin’Ausztrália: Legmagasabb pozíció: 100. hely Egyesült Államok: Legmagasabb pozíció: 40. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 8. hely

Kapcsolódó szócikkek Lady of the Night Love to Love You Baby A Love Trilogy Four Seasons of Love I Remember Yesterday Once Upon a Time Live and More Bad Girls Donna Summer She Works Hard for the Money The Dance Collection: A Compilation of Twelve Inch Singles Another Place and Time The Donna Summer Anthology''

Külső hivatkozások Dalszöveg: The Wanderer Dalszöveg: Looking Up Dalszöveg: Breakdown Dalszöveg: Grand Illusion Dalszöveg: Running for Cover Dalszöveg: Cold Love Dalszöveg: Who Do You Think You’re Foolin’ Dalszöveg: Nightlife Dalszöveg: Stop Me Dalszöveg: I Believe In Jesus Videó: The Wanderer

Kategória:1980 nagylemezei Kategória:Donna Summer-albumok