Jason Isaacs (Liverpool, 1963. június 6.) angol színész.

Legismertebb szerepei a halálfaló Lucius Malfoy a Harry Potter-filmekben, William Tavington ezredes A hazafi című filmben, valamint a bűnöző Michael Caffee a Vértestvérek című amerikai televíziós sorozatban. [Includes unsourced "Personal Quotes".] A televíziós- és mozifilmek mellett számos színdarabban is szerepelt.

Élete Fiatalkora és családja Liverpoolban született, zsidó szülők gyermekeként. Apja ékszerész volt. Liverpool Childwall nevű külvárosában töltötte gyermekkorát. Rpt. from Jewish Journal of Los Angeles, 14 July 2000. Elmondása szerint a zsidó vallás nagy szerepet játszott a gyerekkorában. 11 éves korában családjával együtt Londonba költözött, és az Elstree-i The Haberdashers' Aske's Boys' Schoolban tanult. Mark Kermode filmkritikus osztálytársa volt. Gyerekkorában gyakran bántalmazták; elmondása szerint ez "készítette fel" őt arra, hogy színészként gonosztevőket játsszon.

Testvéreiegyik orvos lett, a másik ügyvéd, a harmadik pedig könyvelő nyomdokaiba lépett, és a Bristoli Egyetemen tanult jogot 1982-től 1985-ig. Azonban egyre inkább a színészet érdekelte. Több, mint 30 darabban szerepelt, és minden nyáron fellépett az Edinburgh Festival Fringe-en. Diploma után a londoni Central School of Speech and Drama iskolában folytatta tanulmányait.

Pályafutása

Magánélete 1987-ben kezdett együtt élni Emma Hewitt filmessel. 2001-ben házasodtak össze. Két lányuk van: Lily (2002) és Ruby (2005).

Elmondta, hogy „amikor egy adott film premierjére utazik a londoni metrón, senki nem veszi észre, de amikor kiér a vörös szőnyegre, mindenki elkezd ordítani.”

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 A nagy balek The Tall Guy doktor 1994 Fosztogatók négy keréken Shopping piaci kereskedő Solitaire for 2 Harry 1996 Sárkányszív Dragonheart Lord Felton Fazekas István Guardians Jim Reed 1997 Halálhajó Event Horizon D.J. Jakab Csaba 1998 Armageddon Armageddon Ronald Quincy Juhász György Elválni Jacktől Divorcing Jack Cow Pat Keegan A katona Soldier Mekum ezredes Rosta Sándor 1999 Egy kapcsolat vége The End of the Affair Richard Smythe atya Lux Ádám 2000 A hazafi The Patriot William Tavington ezredes Epres Attila 2001 Édes november Sweet November Chaz Watley Szervét Tibor Az utolsó perc The Last Minute Dave "Percy" Sledge Szálló Hotel ausztrál színész A Sólyom végveszélyben Black Hawk Down Michael D. Steele kapitány Haás Vander Péter 2002 A Kaptár Resident Evil William Birkin / narrátor(stáblistán nem szerepel) Vass Gábor A fegyverek szava Windtalkers Mellitz őrnagy Szabó Sipos Barnabás Passionada – A szerelem játéka Passionada Charles Beck High Times' Potluck Arneau A Szmokinger The Tuxedo Clark Devlin Kautzky Armand Harry Potter és a Titkok Kamrája Harry Potter and the Chamber of Secrets Lucius Malfoy / Baziliszkusz (hangja) Szakácsi Sándor 2003 Pán Péter Peter Pan George Darling / Hook kapitány Szakácsi Sándor 2004 Bátrak harca – Az új Franciaország Nouvelle-France James Wolfe tábornok Varga Tamás 2005 Elektra Elektra DeMarco(stáblistán nem szerepel) Bolla Róbert Nine Lives Damian Elrabolva The Chumscrubber Mr Parker Tennis, Anyone...? Johnny Green Harry Potter és a Tűz Serlege Harry Potter and the Goblet of Fire Lucius Malfoy Szakácsi Sándor 2006 Jóbarátnők Friends with Money David Kőszegi Ákos 2007 Grindhouse – Halálbiztos Grindhouse szakállas férfi(stáblistán nem szerepel) Harry Potter és a Főnix Rendje Harry Potter and the Order of the Phoenix Lucius Malfoy Haás Vander Péter 2008 Az El Escorial-összeesküvés The Escorial Conspiracy Antonio Pérez Széles László Good: A bűn útjai Good Maurice Israel Glückstein Kárpáti Levente 2009 Harry Potter és a Félvér Herceg Harry Potter and the Half-Blood Prince Lucius Malfoy(stáblistán nem szerepel) Haás Vander Péter 2010 Csontvázak Skeletons ezredes Zöld Zóna Green Zone Briggs őrnagy Epres Attila Batman a Piros Sisak ellen Batman: Under the Red Hood Ra's al Ghul (hangja) Fekete Zoltán Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 1 Lucius Malfoy Haás Vander Péter 2011 Zöld Lámpás: Smaragd lovagok Green Lantern: Emerald Knights Sinestro (hangja) Galambos Péter Verdák 2. Cars 2 Siddeley (Turbi) (hangja) Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 2 Lucius Malfoy Haás Vander Péter Elhurcolva Abduction Kevin Harper Haás Vander Péter The Great Ghost Rescue narrátor (hangja) 2013 Sweetwater Prophet Josiah Egyetlen lövés A Single Shot Waylon Epres Attila 2014 After the Fall Frank McTiernan Dawn Dawson Rio, szeretlek! Rio, I Love You O Gringo Harag Fury Waggoner kapitány Epres Attila 2015 Stockholm, Pennsylvania Stockholm, Pennsylvania Benjamin McKay Parancs nélkül Field of Lost Shoes John C. Breckinridge Az Igazság Ligája: Istenek és szörnyek Justice League: Gods and Monsters Lex Luthor / Metron (hangja) Tarján Péter 2016 Beépülve: Az Escobar ügy The Infiltrator Mark Jackowski Kárpáti Levente Az egészség ellenszere A Cure for Wellness Heinreich Volmer / Baron von Reichmerl Rátóti Zoltán Vörös kutya: A kezdetek Red Dog: True Blue Michael Carter Kőszegi Ákos 2017 Szörnyen boldog család Monster Family Drakula gróf (hangja) Epres Attila Sztálin halála The Death of Stalin Georgij Zsukov Rátóti Zoltán 2018 Hotel Mumbai Hotel Mumbai Vasili Epres Attila Londoni pálya London Fields Mark Asprey Look Away Dan 2019 Koko: A Red Dog Story narrátor (hangja) Skyfire Jack Harris 2020 Superman: Vörös Nap Superman: Red Son Superman (hangja) Scooby! Scoob! Gézengúz Guszti (hangja) Csankó Zoltán Megszállás: Zápor projekt Occupation: Rainfall Steve (hangja) Schneider Zoltán 2021 Dr. Bird's Advice for Sad Poets Carl Mass Jay Perry Scooby-Doo! The Sword and the Scoob Artúr Király / Thundarr /Winston Pilkingstonshire (hangja) Creation Records – A történet Creation Stories Ralph Szörnyen boldog család 2. Monster Family 2 Drakula gróf (hangja) Epres Attila Sodrásban Streamline Rob Bush Rosta Sándor 2022 Ügynökjátszma Agent Game Bill Epres Attilafilm végén szereplő stáblista alapján A Vagdalthús hadműveletOperation Mincemeat John Godfrey Jakab Csaba Mrs. Harris Párizsba megy Mrs. Harris Goes to Paris Archie Rátóti Zoltán Mind-set Nick Reynolds 2023 Spinning Gold Al Bogart 2024 A tenger útjaThe Salt Path Moth Winn Epres Attila 2025 Honey Buch Joseph A háború szavai Worlds of War Sasha Kárpáti Levente Júlia és Rómeó Julier & Romeo Lord Montague Heavyweight Freddie Goodson

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1988 This Is David Lander francia orvos 1 epizód 1989 A Quiet Conspiracy Jean-Marc Sammarty minisorozat (2 epizód) 1989–1990 Pénzforgatók Capital City Chas Ewell 23 epizód 1990 TECX Edward Latham 1 epizód 1991 Ashenden Andrew Lehman minisorozat (3 epizód) Eye Contact Michael tévéfilm 1992 The Bill Dr. McManus 1 epizód Taggart felügyelő Taggart Barr 1 epizód Morse felügyelő Inspector Morse Desmond Collier 1 epizód Civvies Frank Dillon 6 epizód 1993 Hegylakó Highlander: The Series Zachary Blaine halhatatlan 1993–1995 The Heroic Legend of Arslan Lajendra (angol hangja) minisorozat (4 epizód) 1995 Boon Mike Puckett 1 epizód A Relative Stranger Peter Fairman tévéfilm Dangerous Lady Michael Ryan minisorozat (4 epizód) Loved Up Dez 2 tévéfilm 1996 Guardians Jim Reid tévéfilm Screen Two A gyilkos 1 epizód 1997 Megbundázott mérkőzések The Fix Tony Kay tévéfilm 1998 The Last Don II Luca Tonarini atya 2 epizód A szerelem mindenek előtt St. Ives Alain de Keroual de Saint-Yves tévéfilm 2000 2000 Blockbuster Entertainment Awards önmaga különkiadás 2004 Az elnök emberei The West Wing Colin Ayres 3 epizód 2005 Avatár – Aang legendája Avatar: The Last Airbender Zhao parancsnok/admirális (hangja) 8 epizód 2006 Scars Chris tévéfilm Hatalmi játszmák The State Within Sir Mark Brydon minisorozat (6 epizód) 2006–2008 Vértestvérek Brotherhood Michael Caffee 2008 The Curse of Steptoe Harry H. Corbett tévéfilm Törtetők Entourage Fredrick Line 1 epizód 2011–2013 Jackson Brodie esetei Case Histories Jackson Brodie 9 epizód 2012 Awake Michael Britten főszereplő (13 epizód)producer Kendra Jeffrey 2 epizód 2013 Korra legendája The Legend of Korra Zhao parancsnok (hangja) 1 parancsnok 2014 Rosemary's Baby Roman Castavet minisorozat (2 epizód) 2014–2018 Star Wars: Lázadók Star Wars Rebels Inkvizítor / Sentinel (hangja) 11 epizód 2015 Az ősi prófécia Dig Peter Connelly minisorozat (10 epizód) 2016–2019 Angyal? The OA Hunter Aloysius "Hap" Percy / önmaga 14 epizód 2017 Star Trek Continues Esper (hangja) 1 epizód 2017–2018 Star Trek: Discovery Star Trek: Discovery Gabriel Lorca kapitány 11 epizód After Trek önmaga 3 epizód 2018–2019 Robotcsirke Robot Chicken Slender Man / egyéb szereplők hangja 2 epizód 2019 A Sötét Kristály – Az ellenállás kora The Dark Crystal: Age of Resistance Uralkodó (hangja) 2020 Castlevania – Démonkastély Castlevania A bíró (hangja) 8 epizód Line of Duty: Sport Relief Special DC Taylor rövidfilm 2021 Szexoktatás Sex Education Peter Groff 3 epizód 2021–2023 Nagy Katalin – A kezdetek The Great Nagy Péter cár 3 epizód 2022 Harry Potter 20. évforduló – Visszatérés Roxfortba Harry Potter 20th Anniversary: Return to Hogwarts önmaga HBO Max különkiadás A jóságos szamaritánus Good Sam Rob "Griff" Griffith A Fiúk ördögi oldala The Boys Presents: Diabolical Billy Butcher (hangja) minisorozat (1 epizód) A kilences szám alatt Inside No. 9 Clifford 1 epizód Amerikai fater American Dad! Jumpers (hangja) 2 epizód 2023 A zsúfolt szoba The Crowded Room Jack Lamb minisorozat (4 epizód) Archie Cary Grant főszereplő (4 epizód) 2024 Star Wars: Birodalmi históriák Star Wars: Tales A Fő Inkvizítor (hangja) minisorozat (1 epizód) Mi lenne, ha…? What If...? Eminenciás (hangja) 4 epizód 2025 A Fehér Lótusz The White Lotus Timothy Ratliff főszereplő (3. évad)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színészek Kategória:Angol szinkronszínészek Kategória:Zsidó származású angolok Kategória:Liverpooliak