A Zsoldos Péter-díj egy magyar irodalmi elismerés, amelyet évente ítélnek oda fantasztikus (sci-fi, fantasy, weird, természetfeletti horror stb.) zsánerű műveknek. A díj kiadóktól, irodalmi szervezetektől és intézményektől független.

A díjat 1998-ban alapította az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata science fiction alkotások jutalmazására. Nevét Zsoldos Péter sci-fi-íróról kapta. Kezdetben novella és regény kategóriában ítélték oda, 2010-től terveztek kisregényeket is külön kategóriában jutalmazni, de végül csak 2011-ben és 2014-ben ítélték oda a kevés számú nevezés miatt. 2020-tól a díjnak három kategóriája van: regény, novella és műfordítás A díjakat Zsoldos Péter születésnapján, minden év április 20-án adják át, míg 1998 és 2018 között erre a Hungarocon rendezvényen került sor. A díj pénzjutalmát Salgótarján adományozta 2015-ig, kivéve a kisregényét, amit egy magánszemély felajánlásából fedeztek. 2016-ban a díj szponzora a Clavis Irodalmi ügynökség volt, 2017-től magánszemélyek szponzorálták a díjat. Jelenleg a díjjal pénzjutalom nem jár, a nyertes művek különféle marketingtámogatásban részesülnek, 2021-ben a díj partnere, a Libri könyvesbolthálózat segítségével.

A díj megalapítása óta kemény kritikáknak van kitéve. Gyakran bírálják az értékelés módját, a zsűrit, a nevezés módját, de leggyakrabban a díjazott művek színvonalát. Éppen ezekre tekintettel 2016. évtől a Clavis Irodalmi Ügynökség egy évre átvette a szponzori szerepet, remélve ettől ezen hiányosságok megszüntetését és a díj presztízsének emelkedését. 2019-ben az Avana Egyesület által felkért szakmai zsűri egy kategóriában sem osztott díjat, ami komoly visszhangot váltott ki. A Zsoldos család 2020-ban elvette a díj gondozását az Avana Egyesülettől és egy szakmai tanácsadó testületre támaszkodva kívánja új alapokra helyezni. A díj gondozásának elvétele az Avana Egyesülettől, az új nevezési rendszer és a 2020 után bekerült fordítói díj vitatott megítélésű. Vegyes megítélése ellenére sokáig az egyetlen jelentősebb hazai fantasztikus irodalmi elismerés volt. 2020-ban az Avana Egyesület új sci-fi irodalmi díjat alapított Monolit néven.

A Covid19-járvány és a díj átszervezése miatt a 2020-as elismeréseket 2021-ben adták át.

Díjazottak és jelöltek Regények ÉVDíjazottMegjegyzésHelyezettek 2026Marabu: Animátum 2025Patonai Anikó Ágnes: Branstetter 2024Rusvai Mónika: Kígyók országa 2023Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú 2022Baráth Katalin: Afázia 2021Markovics Botond (Brandon Hackett): Eldobható testek 2020Moskát Anita: Irha és bőr 2019Nem osztottak díjat.A zsűri által kiemelt művek:Juhász Roland (R. J. Hendon): KorcsokSzilágyi Zoltán: Káoszszív III: Arató 2018 Markovics Botond (Brandon Hackett): Xeno a szerző a díjat nem vette át 2017 Lovas Lajos: Törzsszövetség2. Fedina Lídia: Virokalipszis3. Vékony Krisztián: Sors-algoritmus 2016 Nem osztottak díjat kevés nevezett regény, a következő évre csúsztatva 2015 Nem osztottak díjat kevés nevezett regény, a következő évre csúsztatva 2014 Kovács Ákos: Az Áradás Krónikája2014 díjazottjai 2013 Bálint Endre: A Programozó Könyve2013 díjazottjai 2012 Antal József: iDeal 2011 Nem osztottak díjat kevés nevezett regény, a következő évre csúsztatva 2010Csepregi Tamás: Szintetikus álom2. László Zoltán: Nulla ponthttp://www.solaria.hu/kepek/Zsoldos2010_pontozotabla.pdf 3. Szélesi Sándor: A beavatás szertartása 2009 Markovics Botond (Brandon Hackett): Isten gépei 2. Dörnyei Kálmán: A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai 3. Nemere István, Időrabló 2008 László Zoltán: A Keringés2. Markovics Botond (Brandon Hackett): A poszthumán döntéshttp://www.sfportal.hu/zsoldos-peter-dij-vegso-sorrend-es-pontok-2941.scifi 3. Lovas Lajos: Jó reggelt délben 2007 Antal József: Diagnózis 2006 Lovas Lajos: Agydobás2. Szélesi Sándor (Anthony Sheenard): Árnyak ébredésehttp://www.sfportal.hu/zsoldos-peter-dij-2006-vegleges-pontszamok-1960.scifi 3. Nemere István: Időhajó 2005 Szélesi Sándor (Anthony Sheenard álnéven): Sötétség előtt 2004 Rujder Tamás: A Szellemharcos küldetése 2003 nem osztottak díjat 2002 Bán János (Kim Lancehagen): Isten hajói 2001 Bujtor László (Leonard Banister): A kék bölcső 2000 Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett): A katedrális legendája 1999 Csikász Lajos (Aaron F. Loacher): Időjárőr 1998 Szélesi Sándor (Anthony Sheenard): Városalapítók 2003-ban Trethon Judit elmondta, a nevezett művek többsége jól megírt, színvonalas alkotás, azonban hiányzik belőlük az a plusz, ami érdemessé teszi őket a díjazásra.http://www.sfportal.hu/nem-osztottak-ki-regeny-kategoriaban-a-zsoldos-peter-dijat-2003-211.scifi#more-211

Kisregények

ÉVDíjazottHelyezettek 2014 Antal József: Kód 2011Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben2. Lőrinczy Judit: A Bach-gép

Novellák

ÉVDíjazottHelyezettek 2026Kispál Márton: Tükör az Almrauschkogel alattKleinheincz Csilla (szerk.) és Roboz Gábor (szerk): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2025, Gabo Könyvkiadó 2025Moskát Anita: GyulladáspontKleinheincz Csilla (szerk.) és Roboz Gábor (szerk): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2024, Gabo Könyvkiadó 2024Gaura Ágnes: Az erdő szíve 2023Moskát Anita: Fekete monitor 2022 Juhász Viktor: Az Eigengrau 2021 Veres Attila: A világ helyreállítása 2020 Sepsi László: Rossz beszéd 2019Nem osztottak díjat.A zsűri által kiemelt alkotók: Ronil Caine, Hernád Péter, Kyra Potter 2018 Fedina Lídia: Nincs, ki üzenjen 2017 Hegedüs András: Tortuga2. Kovács „Tücsi” Mihály (Toochee): A tömeg bölcsessége3. Kovács „Tücsi” Mihály (Toochee): Zaj a rendszerben 2016 Böszörményi Gyula: Isa, por és homouGalaktika 300 2015 Juhász Roland: SkadiÚj Galaxis 22. 2014 Sümegi Attila: A kővé vált asszony balladája 2013 Szélesi Sándor: Míg mozgok, van világ 2012 F. Tóth Benedek: Éjnek hajnala 2011 Lovas Lajos: Minek nevezzelek?2. F. Tóth Benedek: 43 3. Antal József: Vénuszlakók - Arbeh 2010Szélesi Sándor: Egy lépés az örökkévalóság felé2. László Zoltán: Temetői őrjárat 2. Antal József: Távlatok2. Antal József:: Vénuszlakók - A kutya 2009Szélesi Sándor: Vér és verejték2. Bán János: A stadion őre 3. Képes Gábor: Fehér majom feketében 3. Szabó Tamás Kutyák 2008 Bán János: A.K.I.2. László Zoltán: Lyukak az égen 2. László Zoltán: Mélyebb rétegek3. Kovács „Tücsi” Mihály (Michael T. Cricket): Az Elveszettek Kocsmája 2007 Lőrincz L. László: Ítélet a Paradicsomban 2006 Szélesi Sándor: Galileo2. Kasztovszky Béla: A mi konzolunk 3. Kasztovszky Béla: Külföldi aspirantúra 2005 Nemere István: Mindenből csak egy 2004 Varga Péter: A két Nicole 2003 Kasztovszky Béla: Álomutazás elérhető áron (megosztva) Markovics Botond (Brandon Hackett): Én, a halhatatlan 2002 Bán János (Kim Lancehagen): Suicid Harry, lázadó Henry, gyilkos Rick 2001 Bán János (Kim Lancehagen): Off topic 2000 Bán János (Kim Lancehagen): Bálnaraj a Crassus felett 1999 Kovács „Tücsi” Mihály (Michael T. Cricket): A vezeklés 1998 Viszokay Tamás: A Cunami hatásai

Közönségdíj ÉVDíjazott 2026 Gabriella Eld: A Félhold Társaság testamentuma 2025 Ian Pole: Kárhozott Testvériség 2024 Markovics Botond: Felfalt kozmosz 2023 Kondor Vilmos: Második magyar köztársaság 2022 Baráth Katalin: Afázia 2021 Markovics Botond (Brandon Hackett): Eldobható testek 2020 Szélesi Sándor: Az ellopott troll 2019 Juhász Roland (R. J. Hendon): Korcsok 2018 Bakti Viktor: Integrálva

Fordítás kategória ÉVDíjazott 2026 Veress Kata (Fríđa Ísberg: A jelölés) 2025 Sepsi László (Ray Nayler: Az óceán szeme) 2024 Horváth Vivien (R. F. Kuang: Bábel) 2023 Farkas Veronika (Kim Stanley Robinson: A Jövő Minisztériuma) 2022 Farkas Veronika (William Gibson: Neuromancer) 2021 Molnár Berta Eleonóra (Susanna Clarke: Piranesi) 2020 G. Bogár Edit (Johanna Sinisalo: A Nap Magja)

Zsűri A megelőző naptári évben, magyar nyelven először megjelent művek közül választja ki a (2020-tól hét tagú) zsűri a díjazandó alkotásokat.

A díj alapításakor a megelőző és április 1. és a tárgyév március 31. között legalább ötszáz példányban megjelent magyar SF-alkotások legjobbjait díjazta a zsűri.http://www.sfportal.hu/2008-evi-zsoldos-dijra-nevezett-muvek-2841.scifi Ez 2010-ben a megelőző és április 1. és december 31. közötti megjelenésre módosult.http://www.sfportal.hu/2010-es-zsoldos-peter-dij-emlekezteto-5633.scifi

1998 Trethon Judit, Zsoldos Dávid 1999–2001 Trethon Judit, Zsoldos Dávid, Kiss Gabriella 2002–2004 Trethon Judit, Zsoldos Dávid, Mandics György, Pusztay István, Csák Tamás 2005–2006 Trethon Judit, Zsoldos Dávid, Mandics György, Pusztay István, Csák Tamás, Dr. S. Sárdi Margit 2007 Dr. S. Sárdi Margit, Zsoldos Dávid (tiszteletbeli tag), Mandics György, Pusztay István, Csák Tamás, Marschalkó Zsolt (drámaíró, tanár) 2008–2010 Dr. S. Sárdi Margit, Szentesi Ágnes, Pusztay István, Csák Tamás, Mandics György 2011–2015 Dr. S. Sárdi Margit, Szentesi Ágnes, Pusztay István, Csák Tamás, Mandics György, Vásárhelyi Lajos 2016–2018 Dr. Sárdi Margit, Csák Tamás, Domokos Áron, Szarka Emese, Vásárhelyi Lajos 2019– Dr. Szilárdi Réka, Csák Tamás, Fiala Zoltán, dr. Makai Péter Kristóf, Székelyhidi E. Johanna 2020–2021 Benczik Vera, H. Nagy Péter, Keserű József, dr. Makai Péter Kristóf, Szilárdi Réka, Szabó István Zoltán, Takács Bogi

Jegyzetek

Források Merre tart a Zsoldos-díj? - Interjú a tanácsadó testülettel az SFmag.hu-n A díj korábbi, az Avana Egyesület által gondozott oldala Az Avana Egyesület által gondozott Scifipedia

További információk A díj hivatalos honlapja A díj oldala a Libri Könyvesboltok honlapján A díj honlapja 2019-ig

Kategória:Magyar irodalmi díjak Kategória:Sci-fi-díjak