René Alexandre Arnoux (Grenoble, 1948. július 4. –) francia autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta.

Pályafutása left|thumb|220px|Arnoux 2007-ben a Renault RS01-gyel

A francia kormány tehetségkutató programjának eredményeként az 1970-es évek elején került az élvonalba. 1977-ben európai Formula–2-es bajnok lett.

Az 1977-es Formula–1-es rajtja a kezdő francia Martini-csapatban elég gyengén sikerült. Az idény közepén azután a Martini visszalépett pénzhiány miatt, így René néhány futamot a Surtees színeiben versenyzett végig, de ott sem tudott pontot szerezni.

1979-ben Jean-Pierre Jabouille oldalán a Renault csapatában versenyzett. Győzelmet csak Jabouille aratott ez évben a francia nagydíjon, Dijonban. Arnoux hatalmas csatát vívott Gilles Villeneuve-vel a 2. helyért, többször előzték meg egymást, végül Arnoux harmadik lett.

Az 1980-as szezon elején két futamgyőzelemmel (Brazília, majd közvetlenül után Dél-afrika) került reflektorfénybe, de 1981 nem alakult jól számára, 11 ponttal 9. lett. 1982-ben francia nagydíjon megelőzte a vb címre nála esélyesebb Alain Prostot, aki emiatt dühös volt rá. Később az olasz nagydíjon ismét győzött Arnoux. left|thumb|260px|Arnoux 1984-ben, Dallasban Csapattársával való megromlott kapcsolata miatt 1983-ban átigazolt a Ferrarihoz, és három futamgyőzelmet szerezve, Nelson Piquet és Alain Prost mögött harmadik lett összetettben. Több futamot azonban nem nyert később. 1984-ben 27 ponttal 6. lett, csapattársa Michele Alboreto mögött végzett. Az első 1985-ös verseny után abbahagyta a versenyzést. 1986-ban a Ligier-vel tért vissza, s négy évet töltött új csapatában 1989-ig, kevés sikerrel. A legtöbb pontot, 14-et 1986-ban szerezte, később egyre sikertelenebb lett, 1988-ban egyszer sem tudott pontot szerezni.

Pályafutása során összesen 181 világbajnoki pontot szerzett. 18 alkalommal indult a pole-ból, de csak hétszer aratott győzelmet.

1977-ben, 1994-ben és 1995-ben indult a Le Mans-i 24 órás versenyen. Legjobb eredménye egy 12. hely egy Dodge Viperrel 1994-ben. 2005-ben és 2006-ban indult a Grand Prix Masters sorozatban, ahol visszavonult versenyzők mérhették össze tudásukat. Végleges visszavonulása óta a DAMS (Driot Arnoux Motor Sport) Formula–3000-es csapatát erősíti.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 1978 Martini ARG BRA RSANek USW MONNek BEL9 ESP SWE FRA14 GBRDNP GERNek AUT9 NEDRet ITA HN 0 Surtees USA9 CANRet 1979 Renault ARGRet BRARet RSARet USWNI ESP9 BELRet MONRet FRA3 GBR2 GERRet AUT6 NEDRet ITARet CANRet USA2 8. 17 1980 Renault ARGRet BRA1 RSA1 USW9 BEL4 MONRet FRA5 GBRNC GERRet AUT9 NED2 ITA10 CANRet USA7 6. 29 1981 Renault USW8 BRARet ARG5 SMR8 BELDNQ MONRet ESP9 FRA4 GBR9 GER13 AUT2 NEDRet ITARet CANRet LVSRet 9. 11 1982 Renault RSA3 BRARet USWRet SMRRet BELRet MONRet USE10 CANRet NEDRet GBRRet FRA1 GER2 AUTRet SUIRet ITA1 LVSRet 6. 28 1983 Ferrari BRA10 USW3 FRA7 SMR3 MONRet BELRet USERet CAN1 GBR5 GER1 AUT2 NED1 ITA2 EUR9 RSARet 3. 49 1984 Ferrari BRARet RSARet BEL3 SMR2 FRA4 MON3 CAN5 USERet USA2 GBR6 GER6 AUT7 NED11 ITARet EUR5 POR9 6. 27 1985 Ferrari BRA4 POR SMR MON CAN USE FRA GBR GER AUT NED ITA BEL EUR RSA AUS 17. 3 1986 Ligier BRA4 ESPRet SMRRet MON5 BELRet CAN6 USERet FRA5 GBR4 GER4 HUNRet AUT10 ITARet POR7 MEX15 AUS7 10. 14 1987 Ligier BRA SMRNI BEL6 MON11 USE10 FRARet GBRRet GERRet HUNRet AUT10 ITA10 PORRet ESPRet MEXRet JPNRet AUSRet 19. 1 1988 Ligier BRARet SMRNK MONRet MEXRet CANRet USERet FRANK GBR18 GER17 HUNRet BELRet ITA13 POR10 ESPRet JPN17 AUSRet HN 0 1989 Ligier BRANK SMRNK MON12 MEX14 USANK CAN5 FRARet GBRNK GER11 HUNNK BELRet ITA9 POR13 ESPNK JPNNK AUSRet 23. 2

Fordítás

További információk Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon

Kategória:Francia Formula–1-es versenyzők Kategória:Francia Formula–2-es versenyzők Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Grenoble-iak Kategória:Renault F1 Kategória:Scuderia Ferrari Kategória:Ligier