II. Félix (ellenpápa)

II. Félix (? – 365. november 22.) római archidiakónus volt, akit II. Constantius császár támogatásával 355-ben állítottak Róma püspöki székébe Libériusz pápa száműzetése idején. A későbbi egyháztörténeti hagyomány ellenpápaként tartja számon.

Félix felszentelésének háttere a 4. századi ariánus vita, Alexandriai Atanáz ügye és Constantius császár anti-nikaiai egyházpolitikája volt. Libériusz pápát azért száműzték, mert nem volt hajlandó elítélni Atanázt, a nikaiai hitvallás egyik legjelentősebb védelmezőjét. A császár ezután Félixet támogatta Libériusz helyére. A római klérus jelentős része elfogadta Félix felszentelésének érvényességét, a római laikus közösség nagy része azonban továbbra is a száműzött Libériuszt tekintette törvényes püspökének.

Libériusz visszatérése után Félix helyzete tarthatatlanná vált. A császári és püspöki rendezési kísérlet elvileg Libériusz és Félix római együttműködésével számolt, ezt azonban a római közösség nem fogadta el. Félixet kiszorították Rómából, majd Porto környékére vonult vissza, ahol 365-ben meghalt.

A középkori hagyományban II. Félix alakja összekeveredett egy másik, Felix nevű római vértanúval. Emiatt egyes pápalistákban legitim pápaként, a martyrologiumi hagyományban pedig szentként vagy vértanúként is szerepelt. A modern katolikus pápalisták és a történettudomány azonban II. Félixet ellenpápaként kezelik, a vértanú Felixszel való azonosítást pedig téves hagyománynak tekintik.

Történeti háttér

II. Félix története a 4. századi ariánus vita és a császári egyházpolitika összefüggésében érthető meg. Az első nikaiai zsinat 325-ben elítélte Ariosz tanítását, és a Fiú istenségét a nikaiai hitvallásban a homoousios, vagyis „egylényegű” kifejezéssel fogalmazta meg. A zsinat után azonban a birodalom keleti és nyugati részein továbbra is éles viták folytak a nikaiai formula értelmezéséről, Atanáz személyéről és az egyházpolitikai rendezésről.

II. Constantius császár Atanázt a birodalmi egyházi béke akadályának tekintette. A milánói zsinaton 355-ben több nyugati püspökre is nyomást gyakoroltak, hogy ítéljék el Atanázt. Libériusz pápa ezt megtagadta, mert Atanáz elítélését a nikaiai hit védelmének sérelmeként értelmezte. Emiatt a császár száműzte őt a thrákiai Beroeába.

A konfliktus nem pusztán személyi kérdés volt. A császár azokat a püspököket, akik ellenálltak egyházpolitikájának, gyakran száműzte, és helyükre az udvar számára elfogadhatóbb, anti-nikaiai vagy homoiánus irányultságú püspököket igyekezett állítani. Ebbe a tágabb mintába illeszkedik Félix római szerepeltetése is.

Felszentelése Róma püspöki székére

Félix a római egyház archidiakónusa volt. Libériusz száműzése után a római klérus ünnepélyesen megfogadta, hogy Libériusz életében nem ismer el más római püspököt. A császári nyomás azonban hamarosan megváltoztatta a helyzetet. Constantius Milánóba hívatta Félixet, és arra törekedett, hogy őt állítsa a száműzött Libériusz helyére.

A Catholic Encyclopedia szerint Félixet Acacius Caesareai püspök és két másik, ariánus irányultságú püspök szentelte fel. Acacius a 4. századi anti-nikaiai egyházpolitika egyik jelentős keleti szereplője volt. Félix felszentelésének körülményei miatt ellenfelei őt a császári anti-nikaiai politikához kötötték. Ez azonban nem azonos azzal, hogy Félixről biztosan radikális ariánus teológiai álláspont volna kimutatható. A források szerepét elsősorban a császári nyomás, a vitatott felszentelés és a római közösség megosztottsága összefüggésében mutatják be.

A római klérus jelentős része — a Catholic Encyclopedia megfogalmazása szerint többsége — elismerte Félix felszentelésének érvényességét. A római laikus közösség nagy része viszont nem fogadta el őt, és továbbra is Libériuszhoz ragaszkodott. Ez a kettősség megmagyarázza, hogy Félix helyzete miért volt kezdettől fogva bizonytalan: formálisan volt klerikusi támogatottsága, de a római nép szemében nem tudta pótolni a száműzött pápát.

Libériusz visszatérése és Félix kiszorulása

Amikor Constantius 357 májusában Rómába látogatott, a római lakosság Libériusz visszahívását követelte. A császár végül engedett a nyomásnak, de nem egyszerűen Libériusz kizárólagos visszahelyezését kívánta elérni. A sirmiumi formulákkal kapcsolatos vitatott engedmények után Libériusz visszatérhetett. A császári-püspöki rendezési kísérlet szerint Libériusznak és Félixnek egymással kiengesztelődve kellett volna együtt működnie Rómában.

Ezt a megoldást a római közösség nem fogadta el. Libériuszt a városba való visszatérésekor lelkesedéssel fogadták, Félix ellen pedig erős ellenállás támadt. A források szerint Félixet végül kiszorították vagy elűzték Rómából. Így a két püspök tartós közös római kormányzásának terve gyakorlatilag meghiúsult.

Félix később hívei segítségével még megkísérelte megszerezni a Basilica Iulii használatát. Ezt a bazilikát általában a későbbi Santa Maria in Trastevere templom előzményével azonosítják. Ez a kísérlet is sikertelen maradt. A szenátus és a római nép döntése nyomán végleg eltávolították a városból, és Róma közelébe, Porto környékére vonult vissza.

Libériusz visszatérése után nem folytatott általános megtorlást Félix klérusa ellen. A források szerint a Félixhez korábban csatlakozott római klerikusok jelentős része megtarthatta egyházi helyét. Ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Libériusz utáni időszakban a római közösség gyorsabban konszolidálódjon, bár a korábbi törésvonalak Damáz és Ursinus 366-os konfliktusában ismét felszínre kerültek.

Visszavonulása és halála

Félix későbbi életéről kevés biztos adat maradt fenn. A legelterjedtebb hagyomány szerint Porto, az ókori Portus környékén élt visszavonultan, és ott halt meg 365. november 22.-én.

Bár halálának helyét a régebbi hagyomány Portóhoz, az ókori Portushoz köti, egyes későbbi vagy helyi hagyományok Cerihez is kapcsolják nevét és ereklyéit. A legtöbb történeti összefoglaló 365. november 22-re teszi halálát, vagyis még Libériusz halála elé.

Későbbi hagyomány és a vértanúval való összetévesztés

II. Félix utóélete különösen bonyolult, mert alakja a későbbi hagyományban összekeveredett egy Felix nevű római vértanúval. A Catholic Encyclopedia régebbi magyarázata szerint a zavar részben abból eredhetett, hogy a Liber Pontificalis Félixhez kapcsolt egy Via Aurelián épített templomot, miközben egy korábbi Felix nevű vértanú római kultusza is fennállt. Az újabb liturgikus hagyomány azonban a július 29-én ünnepelt Felix vértanút nem II. Félix ellenpápával, hanem a Via Portuensis melletti temetőben tisztelt római vértanúval azonosítja.

Az apokrif Acta Felicis és Acta Liberii, valamint a Liber Pontificalis egyes rétegei a történeti valóságnál kedvezőbben mutatták be Félixet. Ezekben a hagyományokban Félix a katolikus hit hitvallójaként, sőt vértanúként is megjelent. A modern történetírás ezt nem a történeti II. Félix vértanúságának bizonyítékaként, hanem későbbi hagiográfiai és martyrologiumi összetévesztés eredményeként értékeli.

A régebbi Római martirológium július 29-én említette „Szent II. Félix pápát és vértanút”. A modern liturgikus korrekciók azonban különválasztották a történeti ellenpápát és a Felix nevű római vértanút. A jelenlegi értelmezés szerint július 29. a római Felix vértanú emlékéhez kapcsolódik, míg II. Félix ellenpápa történeti halálozási dátuma november 22.

A középkori téves azonosítás hatással volt a pápai névszámozásra is. Mivel II. Félixet egyes pápalisták hosszú időn át legitim pápaként szerepeltették, a későbbi Felix nevű pápák számozása több hagyományban eltérően jelent meg. Ezért fordulnak elő a szakirodalomban olyan kettős jelölések, mint Félix III. (II.) vagy Félix IV. (III.), attól függően, hogy II. Félixet beleszámítják-e a legitim pápák sorába.

A Falakon kívüli Szent Pál-bazilika pápasorozatában fennmaradt medaillonja is ebből a későbbi hagyományból érthető: olyan korszak emlékét őrzi, amikor II. Félixet még több pápalista és helyi hagyomány a legitim római püspökök között tartotta számon.

Forráskritikai megítélése

II. Félix történetének rekonstruálását megnehezíti, hogy a fennmaradt források eltérő célból és különböző korszakokban születtek. A Collectio Avellana elején fennmaradt iratok és a Libériusz–Félix-válságra vonatkozó hagyományok különösen fontosak, de gyakran polemikus jellegűek. A Liber Pontificalis későbbi hagyománya egyes pontokon értékes történeti adatokat őrizhet, más pontokon azonban már a hagiográfiai zavar hatását tükrözi.

A régebbi Catholic Encyclopedia forráskritikai óvatossággal tárgyalja Félix alakját. Ellenpápaként határozza meg, külön kezeli a történeti személyt a későbbi szent- és vértanúhagyománytól, és hangsúlyozza a Felix vértanúval való összetévesztés szerepét. A modern pápaságtörténeti összefoglalók — például J. N. D. Kelly, Charles Pietri és a későbbi lexikonok — szintén ellenpápaként kezelik II. Félixet, de szerepét nem egyszerű személyes ambícióként, hanem a Constantius-féle egyházpolitika, a nikaiai vita és a római közösség megosztottsága felől értelmezik.

A modern szakirodalom nem követi sem a késő középkori legitimáló hagyományt, sem azt a leegyszerűsítő értelmezést, amely Félix szerepét kizárólag a császári akarat passzív végrehajtásaként írja le. Felszentelése vitatott volt, a római nép nem fogadta el, de a klérus jelentős része ténylegesen együttműködött vele. Libériusz visszatérése után a korábbi Félix-párti klerikusok nagy része beolvadt a helyreállított római egyházi rendbe.

Történeti jelentősége

II. Félix történeti jelentősége elsősorban nem önálló teológiai vagy egyházkormányzati teljesítményében áll, hanem abban, hogy alakja jól mutatja a 4. századi római püspöki szék körüli válságok természetét. A császári hatalom közvetlenül beavatkozott a római püspöki szék ügyébe, miközben a klérus, a laikus közösség és a birodalmi egyházpolitika viszonya nyílt konfliktusba került.

A Libériusz–Félix-válság későbbi hatása a Damáz és Ursinus közötti 366-os római választási konfliktusban is megmutatkozott. A Libériuszhoz, Félixhez és az anti-nikaiai császári politikához való viszony a római közösségben még Libériusz visszatérése után sem tűnt el teljesen. A későbbi frakcióharcok részben e korábbi törésvonalak folytatásaként értelmezhetők.

A középkori hagyományban betöltött szerepe szintén jelentős. Az, hogy egy történetileg ellenpápának tekintett személyt később egy Felix nevű vértanúval azonosítottak, majd pápalistákba és martyrologiumi hagyományokba is beemeltek, jól mutatja a középkori történeti emlékezet, hagiográfia és pápai névszámozás összetett kapcsolatát.

Jegyzetek

Források

Elsődleges és ókori források

Collectio Avellana, 1: Quae gesta sunt inter Liberium et Felicem episcopos, in: Otto Günther (szerk.): Epistulae imperatorum pontificum aliorum inde ab a. CCCLXVII usque ad a. DLIII datae. Avellana quae dicitur collectio, CSEL 35, Wien, 1895. Duchesne, Louis (szerk.): Le Liber Pontificalis, vol. 1. Paris: Ernest Thorin, 1886. Szent Jeromos: Chronicon, ad annum 355–358. Martyrologium Romanum. Libreria Editrice Vaticana, 2001. Calendarium Romanum. Libreria Editrice Vaticana, 1969. Annuario Pontificio. Libreria Editrice Vaticana, 2012.

Szakirodalom

Barnes, Timothy D.: Athanasius and Constantius: Theology and Politics in the Constantinian Empire. Harvard University Press, Cambridge, MA, 1993. Fitschen, Klaus: „Felix (II.)”, in: Religion in Geschichte und Gegenwart, 4. kiadás, 3. kötet, Mohr Siebeck, Tübingen, 2000, 64. hasáb. Jedin, Hubert (szerk.): History of the Church, vol. 2. New York, 1980. Kelly, J. N. D.: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986. Kirsch, Johann Peter: „Felix II”, in: The Catholic Encyclopedia, vol. 6. Robert Appleton Company, New York, 1909. Levillain, Philippe (szerk.): Dictionnaire historique de la papauté. Fayard, Paris, 1994. Magyar Katolikus Lexikon, „Félix, II.”