Freddie Mercury, született Farrokh Bulsara (Stone Town, Zanzibár, 1946. szeptember 5. – London, Anglia, 1991. november 24.) párszi indiai származású brit énekes-dalszerző, aki a Queen rockegyüttes énekeseként és zongoristájaként tett szert világhírnévre. A rockzene történetének egyik legnagyobb énekeseként tartják számon; extravagáns színpadi megjelenéséről és négyoktávos hangterjedelméről volt ismert. Teátrális előadásmódjával szakított a rockénekesekkel kapcsolatos hagyományos elvárásokkal, és jelentős hatást gyakorolt a Queen művészi irányvonalára.
1946-ban született Zanzibárban, az indiai párszi közösséghez tartozó szülők gyermekeként. Nyolcéves korától brit bentlakásos iskolákba járt Indiában, majd középiskolai tanulmányai után visszatért Zanzibárba. Családja 1964-ben a zanzibári forradalom elől menekülve az angliai Middlesexbe költözött. Mercury már korábban is tanult zenét és dalokat írt, majd 1970-ben Brian Mayjel és Roger Taylorral megalapította a Queent. Számos slágert írt az együttes számára, köztük a Killer Queen, a Bohemian Rhapsody, a Somebody to Love, a We Are the Champions, a Don’t Stop Me Now és a Crazy Little Thing Called Love című dalokat. Karizmatikus színpadi fellépései során gyakran közvetlen kapcsolatot teremtett a közönséggel, aminek egyik legismertebb példája az 1985-ös Live Aid koncerten nyújtott produkciója. Szólókarriert is folytatott, emellett producerként és zenészként is közreműködött más előadók munkáiban.
Mercurynál 1987-ben AIDS-betegséget diagnosztizáltak. Állapota ellenére továbbra is készített felvételeket a Queennel, és halála után az együttes utolsó albumán, a Made in Heavenön (1995) is szerepelt. 1991-ben, egy nappal azután, hogy nyilvánosan bejelentette betegségét, 45 éves korában az AIDS szövődményei következtében elhunyt. 1992-ben a londoni Wembley Stadionban emlékkoncertet rendeztek a tiszteletére, amely egyben az AIDS-szel kapcsolatos figyelemfelhívást is szolgálta.
A Queen tagjaként Mercuryt posztumusz 2001-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2003-ban a Songwriters Hall of Fame-be, 2004-ben pedig a UK Music Hall of Fame-be. 1990-ben a Queen többi tagjával együtt megkapta A brit zenéhez való kiemelkedő hozzájárulásért járó Brit-díjat. Egy évvel halála után ugyanezzel az elismeréssel egyénileg is kitüntették. 2005-ben a Queen a British Academy of Songwriters, Composers and Authors szervezettől Ivor Novello-díjat kapott kiemelkedő dalgyűjteményéért. 2002-ben Mercury az 58. helyen végzett a BBC „100 legnagyobb brit” elnevezésű szavazásán.
Élete Származása és fiatalkora bélyeg|150px|Szülőháza Stone Townban
A rajongók között gyakran tapasztalható Mercury nemzeti eredetére vonatkozó zavar. Többen úgy vélik, hogy Mercury angol (európai) és perzsa ősökkel rendelkezik, vagy csak perzsa (iráni) származással. A valóság azonban az, hogy számos zoroasztriánus perzsa menekült el Perzsiából a muszlim invázió elől, s telepedett le Indiában, és több száz év alatt a helyi lakosságba asszimilálódtak. Mercury születési anyakönyve indiaiként hivatkozik rá.
Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven született a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Szülei, Bomi és Jer Bulsara azért vándoroltak ki Zanzibárba, hogy apja pénztáros maradhasson a Brit Gyarmati Hivatalban. Húgát Kashmirának hívják.
Tanulmányait a Bombay melletti panchgani (Satara) St. Peter’s boarding schoolban kezdte, és itt lépett először nyilvánosság elé a The Hectics nevű együttesben. Szintén a St. Peter’sben kapta a Freddie becenevet. Ezután 17 éves koráig a mazagoni (Bombay) St. Mary’s High Schoolban tanult, majd családjával az 1964-es zanzibári forradalom elől Angliába menekült.
Zenei karrierje Miközben már a Wreckage nevű együttesben énekelt, 1970-ben megismerkedett az akkor a Smile-ban zenélő Roger Taylorral és Brian Mayjel. Amikor ők énekes nélkül maradtak, Freddie beszállt a zenekarba, megalapítva a Queent. A végleges felállás 1971-ben született meg, amikor egy meghallgatás során bevették a csapatba John Deacon basszusgitárost, amivel kezdetét vette minden idők egyik legsikeresebb rockzenekarának története.
A '80-as évek elején New Yorkban és Münchenben élt, meglehetősen kicsapongó életet. Két végéről égette a gyertyát, a Queen munkáinak szüneteiben féktelen mulatságok központi figurája volt. Legendás partikat adott a legfelkapottabb bárokban: egy alkalommal a teljes baráti társaságának repülőgépet bérelt, és a frissen felfedezett playboy-szigetre, Ibizára repíttette őket. Ismert boltok és áruházak nemegyszer zárás után fogadták, hogy vásárlási szenvedélyének hódolhasson. Nem sajnálta a pénzt, a legdrágább pezsgőt és kaviárt, a luxuslakosztályt, a kokaint, a Concorde-jegyeket, a drága ajándékokat, a virágokat és bókokat azoktól, akik féktelen életviteléhez társulni vágytak. Barátságával és szerelmével sokan visszaéltek, ezeket a keserű történeteket dalaiban örökítette meg. Első szólólemeze Mr. Bad Guy címmel, 1985-ben jelent meg, és egy excentrikus, túlfűtött, érzelmes világsztár önéletrajzának, egyúttal egy korszak lezárásának tekinthető.
Londonban vásárolt villájának felújítása 1985-re készült el: a japán fabútorok, a Sotheby's aukcióin hozzáértéssel megszerzett képek és kárpitok, a koi pontyokkal ékesített japánkert, a drága porcelánok, számos macska és egyéb viktoriánus kellék között nyugodtabb életet kezdhetett.
1987-ben duettet énekelt Montserrat Caballéval: Barcelona című daluk a közelgő spanyol nyári olimpia hivatalos dala lett. Hasonló című, a rockzene és az opera sajátosságait ötvöző lemezükön Freddie Mercury méltó partnere volt a világ egyik legünnepeltebb dívájának.
Betegsége és halála Mercury partnere, Jim Hutton szerint, az énekesnél 1987 áprilisának végén diagnosztizálták az AIDS-et. 1988 után szinte alig mutatkozott a nyilvánosság előtt. A lesifotósok képein egyre soványabb, szakállas Freddie Mercury egészségi állapotával kapcsolatos találgatások szinte folyamatossá váltak. Mivel már 1989-ben külsőleg is felfedezhetők voltak a tünetek, a sajtó gyakran cikkezett róla, titokzatos betegségeit, sőt az AIDS-betegséget is emlegették vele kapcsolatban. Ritka nyilvános szereplései alkalmával az egykori partisztár visszahúzódó főnemes benyomását keltette. Ugyanakkor folyamatosan, fantasztikus lendülettel dolgozott a Queen svájci és londoni stúdiójában, aminek eredményeként a zenekar 1989-ben és 1991-ben is új albummal jelentkezett.
A zenekar tagjaival 1989. május 22-én tudatta az állapotát. Az utolsó Queen-munka, amelyben részt vett, a These Are the Days of Our Lives dal videóklipje volt. Ekkorra már szembeötlő volt leromlott egészségi állapota, bőrét a Kaposi-szarkóma sebei lepték el. 1991 őszén, soványan és betegen már azzal a tudattal énekelte szalagra a Queen drámai dalait, hogy a közönség már csak a halála után fogja hallani őket.
1991. november 23-án közleményben tudatta a világgal, hogy AIDS-ben szenved. A háza előtt fotósok és operatőrök százai gyűltek össze – a tömeget a rendőrség tartotta féken.
Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak, és AIDS-ben szenvedek. Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idő, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem, mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyű kór ellen.
Másnap, 1991. november 24-én, vasárnap este halt meg. Két nappal később, zárt körű – szülei kérése szerint zoroasztriánus – temetésen vettek búcsút tőle. Fekete koporsóját egyetlen szál vörös rózsa díszítette, útját Aretha Franklin dala kísérte. Testét elhamvasztották, hamvait máig ismeretlen helyre szállították (egyes információk szerint azt édesanyja őrizte). 2013-ban a londoni Kensal Green temetőjében találtak egy francia nyelvű emléktáblát, amin a Farrokh Bulsara, Freddie Mercury eredeti neve szerepel. „Farrokh Bulsara emlékére, mindig közel leszek hozzád a szerelmemmel” – áll félig angolul, félig franciául a plaketten, amire születésének és halálának pontos dátumát rakták, M. aláírással. Egyesek szerint a szignó Mary Austin lehet, a Queen-frontember volt barátnője, akivel hét évet éltek együtt, és aki végül megörökölte az énekes 7 millió fontot érő londoni otthonát. A Genfi-tó partján álló szobra és londoni háza egyaránt a rajongók zarándokhelye.
A Queen megmaradt tagjai megalapították a Mercury Phoenix Trust nevű AIDS-ellenes társaságot, és megszervezték a Freddie Mercury emlékkoncertet, amelynek teljes nyereségét az alapítvány javára utalták.
Fő forrás: Freddie Mercury biography
Magánélete és jellegzetességei Biszexualitás Bár a közvélemény extravagánsnak és hiperaktívnak ismeri, saját bevallása szerint a magánéletében visszahúzódó és zárkózott személyiség volt: „Az a látszat, mintha fölfalnám és tönkretenném az embereket. Senki sem az igazi énemet szereti, mind a hírnévbe, a sztárba szerelmesek. Van egy kemény, férfias leplem, amit a színpadon magamra öltök, de van egy sokkal lágyabb oldalam is, amely olyan olvadékony, mint a vaj.”
Ennek gyökeresen ellentmond a közvéleményben kialakult kép: legjobb példák a legendás partijai. Living On My Own kislemeze videóklipjében egy ilyen, tipikus Mercury-parti felvételei szerepelnek, ahol megfigyelhető az énekes központi szerepe, karizmatikus és nárcisztikus személyisége. Legendák keringtek arról, hogy a szerelemben is ilyen rámenős volt, ha meg akart szerezni magának valakit, akkor drága ajándékokkal próbálta meg levenni a lábáról: „Nekem igazából sok szeretetre van szükségem, és rettenetesen elkényeztetem a szeretőimet. Szeretem boldoggá tenni őket, és örömet okoz, ha igazán drága és csodálatos ajándékokat adhatok nekik.”
Kevesek számára ismert, hogy valójában biszexuális volt, és az 1970-es évektől hat éven át egy Mary Austin nevű nővel élt párkapcsolatban. A sajtó a kezdetektől vájkált a magánéletében, és vélt vagy valós bizonyítékokat közölt a másságával kapcsolatban. 1974-ben például a New Musical Express újságírójának így nyilatkozott: „meleg vagyok, mint a kályha, drágám!”. A 80-as években több homoszexuális kapcsolatára is fény derült, például a legtartósabb viszony Jim Huttonhoz fűzte. Hutton a Savoy londoni luxusszállodában dolgozott borbélyként, amikor 1985-ben megismerkedett a Queen együttes frontember-énekesével és először nem ismerte fel, milyen szupersztárral van dolga. Később egyre közelebb kerültek egymáshoz és együtt éltek Londonban egészen Mercury 1991-ben bekövetkezett haláláig. Hutton ápolta az énekest annak végnapjaiban, aki viszont utolsó napjaiban már „férjeként” emlegette az ezermestert. A Queen énekese félmillió fontot hagyott élettársára, továbbá egy telket Carlow-ban, ahol Hutton később házat építtetett. Mercury vagyonának zöme Mary Austinnak jutott.
Opera Rajongott az operáért, és ez pályafutásában is tükröződik – kezdve a Queen 1975-ös, A Night at the Opera című albumával, benne az operai hangulatú Bohemian Rhapsodyval, nyilvános operaszerepléseken át az 1988-as Barcelona albumig, amin Montserrat Caballéval énekelt, ötvözve a rockzene és az opera sajátosságait.
Mercury: „Nem tudom, hogy fogják fogadni ezt a Queen rajongói. A legrosszabb, ha rockoperának tartanák, ami rettentő unalmas. Nem lehet beskatulyázni, mert olyan dalokat éneklek, amilyeneket korábban soha, és amelyek mindkettőnk hangjához illenek. Nehéz volt megírni és elénekelni ezeket a dalokat, mert minden regiszternek a helyén kellett lennie és mind duett volt”.
Fogai