thumb|A Voszhod–1 (felül) és a Voszhod–2 (alul) vázlata. A jól látható különbözőség a Voszhod–2 felfújható zsilipkamrája

A Voszhod-program (oroszul: программа «Восход», magyar átírásban: programma Voszhod, jelentése: Napfelkelte) volt a második szovjet űrprogram 1964–1966 között, amelynek keretében indultak az első többszemélyes szovjet űrhajók, a Voszhodok, melyeket a korábbi egyszemélyes Vosztok űrhajókból fejlesztettek ki. A program célja az volt, hogy szovjet részről is fel tudjanak mutatni az amerikai Gemini-programmal felérő fejlesztéseket, hogy az űrversenyben az amerikaiak új fejlődési lépcsőfoka választ kapjon. Egy városi legenda szerint Hruscsov azért akart háromszemélyes űrhajókat az űrbe küldeni, mert az amerikaiak bejelentették a maguk kétszemélyes űrhajóit, ám a legendák melletti igazság az volt, hogy a Gemini űrhajókra és az Apollo űrhajókra egyszerre technológiai választ jelentő Szojuz űrhajók fejlesztése csúszott és kellett valami, amivel ellensúlyozhatták az amerikai lépést.

A Voszhod űrhajó a Vosztok űrhajó áttervezésével jött létre – hogy a tervezéssel időt nyerjenek –. Koroljov fejéből pattant ki a koncepció, amelyet aztán Konsztantyin Feoktyisztov mérnök ültetett át a valós tervrajzokba – cserébe pedig megkapta a lehetőséget, hogy maga repülhessen az űrbe az egyik repülésen –. A koncepció lényege az volt, hogy az egyszemélyes űrkabinba három személyt préseljenek bele, ennek érdekében kiszerelték a katapultüléseket – és megváltoztatták az űrhajó leszállási profilját, mivel a katapultülések aktív szerepet kaptak a Vosztokokban –, valamint megváltoztatták az űrhajósok beülési irányát 90 fokkal. Az újonnan előállt Voszhod űrhajó azonban közel 1000 kg-mal nehezebb lett elődjénél, amely a feljuttatására szánt hordozórakétával szemben is extra követelményeket támasztott. A mérnökök az R–7 rakétacsalád modulrendszerű kialakításának köszönhetően hamar megtalálták a megoldást: átvették az R–7-esek továbbfejlesztett változatáról a négy fokozatú – egyébként Hold, Mars és Vénusz szondákhoz szánt – 8K78 Molnyija rakéta legfelsőbb fokozatát és azt illesztették a Vosztok 8K72-esére. Ezzel mintegy 1 tonna többlet Föld körüli pályára állítható teherkapacitást nyertek, amely már elégségesnek mutatkozott a nagyobb tömegű új űrhajóhoz is. A vadonatúj alváltozat a 11A57 típusjelet kapta.

A program során összesen öt repülést hajtottak végre, amelyből három tesztrepülés, míg kettő, embervezette repülés volt. A három tesztrepülésből egy megelőzte az első emberes küldetést, a Koszmosz–47 jelentette az új űrhajótípus kipróbálását. Ezt követte a világon elsőként többszemélyes legénység feljuttatása a Voszhod–1-gyel, 1964. október 12-én Vlagyimir Komarov parancsnokkal, Borisz Jegorov és Konsztantyin Feoktyisztov űrhajósokkal. 1965. február 22-én indult a Koszmosz–57 tesztűrhajó, hogy a küszöbön álló űrsétát kikísérletezzék általa. 1965. március 18-án aztán útnak indult a Voszhod–2 a világűrbe, fedélzetén Pavel Beljajevvel és Alekszej Leonovval, hogy utóbbi a világon elsőként sikeres űrsétát teljesítsen. A repülést számos meghibásodás tarkította, amely végül egy katasztrofálisan elhibázott leszálláshoz vezetett, kis híján a legénység életét követelve. Az így szerzett negatív tapasztalatok előbb a program felülvizsgálatát, majd később minden további repülés és az egész program törlését vonták maguk után. Még a felülvizsgálati fázisban egyetlen automata tesztrepülést hajtottak végre, a Koszmosz–110 kutyákkal a fedélzetén egy 22 napos biológiai, élettani teszteket végző kísérleti repülés volt.

A Voszhod–2 repülése után egyrészt meghalt Szergej Koroljov, a kezdeti szovjet űrprogramok szellemi vezetője, amely esemény jelentős negatív hatással volt a szovjet űrteljesítmények alakulására, valamint felhagytak a korábbi űrhajó fejlesztéseivel operáló kísérletekkel és a szovjet űrprogram a máig tartó Szojuz-programmal folytatódott.

Előzmények

Űrverseny

A második világháború utáni hidegháború a két nagyhatalom fegyverkezési versenye mellett az élet minden területén jelentkező versengésben testesült meg. Ezen ideológiai alapú versengés egyik alapvető területe a műszaki tudományok voltak, azon belül is a legfejlettebb technológiák fejlesztése. Ilyen nagyon fejlett technológiának számított az 1950-es évek közepén a rakétatechnológia, amelynek segítségével szinte kivédhetetlen, elháríthatatlan fegyver birtokába került annak kifejlesztője. A fejlesztések érdekes mellékágát jelentette, hogy a rakéták elméletben alkalmasnak látszottak arra, hogy egy tárgyat a világűrbe lehessen juttatni velük. Az, hogy egy tárgy megkerülte a Földet és lényegében el tudott repülni a földgolyó bármely pontja felett egyben azt az allegóriát is jelentette, hogy a Föld bármely pontját bombázni lehet rakéták segítségével. Egy sikeres űrkísérlet tehát ezt az üzenetet juttatta el a világ közvéleménye számára, azaz az indító ebbéli képességét lehetett nyilvánosságra hozni általa – csak éppen nem katonai, hanem békés civil köntösben –. Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1955. július 29-én szóvivőjén keresztül bejelentette, hogy országa a nemzetközi geofizikai év keretében műholdat bocsát fel. A Szovjetunióban erre válaszul 1955. augusztus 8-án az SZKP Központi Bizottságának elnöksége titkos határozatot hozott, hogy ők is műholdfejlesztésbe kezdenek. Az így beindult amerikai Vanguard-program és szovjet Szputnyik-program versenyéből utóbbi került ki győztesen, amikor a Szputnyik–1-et sikeresen felbocsátották a Szovjetunióból.

A szovjet műhold sikerét az amerikai közvélemény súlyos válságreakciója követte, az amerikaiak háborús csatavesztésnek ítélték meg a szovjetek teljesítményét (bár Eisenhower elnök előzetesen a saját műhold felbocsátását is csak kevésbé lényeges aktusnak gondolta). Az átlagamerikai az eget bejáró szovjet műholdaktól rettegett és azonnali válaszlépést várt el a kormányzattól. Eisenhower felismerte a helyzet veszélyét és azonnal intézkedéseket tett, hogy Amerika is rendelkezzen olyan eszközzel, amely választ jelent a szovjet űrteljesítményre. Ezzel – lényegében a Szputnyik–1 felbocsátásával automatikusan – a Szovjetunió és az Egyesült Államok között új front nyílt a hidegháborúban, beindult az űrverseny. Az USA-ban nyíltan, a széles nyilvánosság bevonásával, a Szovjetunióban pedig teljes titoktartás mellett indultak be az egymás teljesítményeit túlszárnyalni igyekvő űrprojektek. Előbb a Föld körüli pálya mind magabiztosabb elérését bizonyító, majd annak gyakorlati felhasználását kikísérletező programok indultak mindkét oldalról, majd a Hold – és ezáltal a második kozmikus sebesség – elérését célzó próbálkozások kezdődtek és futottak le sikeresen. A következő logikus lépés az ember (vagy legalábbis élőlények) világűrbe juttatása volt. Erre ismét az Egyesült Államokban született először hivatalos bejelentés: 1958. december 17-én Keith Glennan, a NASA első igazgatója jelentette be az első embert a világűrbe juttatni kívánó program, a Mercury-program elindítását. A Szovjetunióban mindenféle bejelentés nélkül – lényegében titokban – addigra már közel egy éve folyt egy embert szállító űrhajó fejlesztése, 1958. november 1-jén pedig az SZKP elfogadta a Vosztok űrhajó – és a vele lényegében azonos technikai alapokon álló – Zenyit felderítő műhold fejlesztési programját. A Vosztok-program tehát így vette hivatalosan kezdetét, és ezáltal az űrverseny az ember világűrbe juttatása felé fordult.

A Vosztok-program

A Voszhod-program közvetlen előzménye a Vosztok-program volt és néhány áttételen keresztül a program indításának oka is. Ismeretes, hogy a nyilvánosság mellőzésével a korábbi űrsikerekre támaszkodva a Szovjetunióban 1957-1961 között megvalósítottak egy olyan űrprogramot, amely egy ember űrbe juttatását célozta és sikerrel meg is valósította. Először még Szputnyik–4, –5, –6, –9 –10 néven lebonyolították az előzetes automata teszteket, majd 1961. április 12-én, mindenki mást megelőzve pályára állították a Vosztok–1 űrhajót, fedélzetén Jurij Gagarin űrhajóssal, az első emberrel, aki a világűrben járt. A Vosztok–1 egyetlen Föld körüli fordulatot tett és jelentős propagandagyőzelmet biztosított a Szovjetuniónak.

Amerikában ennek a teljesítménynek a hatására hirdette meg John F. Kennedy elnök – a mindenáron való ideológiai visszavágás céljával – a Holdra szállást, az ahhoz szükséges Apollo–programmal és a közbenső programnak számító Gemini–programmal. Ha a szovjetek nem akartak a kezdeti diadalt követően lemaradni, kénytelenek voltak maguk is az addigra rendkívül sikeresen lefolytatott Vosztok repüléseket követően maguk is a folytatást biztosítani. A sikereket még fenntartotta a Vosztok repülések folytatása, az első teljes napos repülés (Vosztok–2 German Tyitovval), az első páros űrrepülés (Vosztok–3 és –4 Andrijan Nyikolajevvel és Pavel Popoviccsal, vagy az első női űrhajós, Valentyina Tyereskova repülése a Vosztok–6-on.

A Vosztok-programhoz még egy sor legyártott eszköz (űrhajó, hordozórakéta) állt rendelkezésre, amellyel az eredeti tervek szerint folytatódhattak volna az újabb repülések, ám ezeket végük a politikai vezetés törölte és az amerikai Gemini-programmal konkuráló, teljesítményben az ott megfogalmazott célokkal felérő repüléseket célozták meg, az erőforrások átcsoportosításával.

Mercury-, Gemini– és Apollo-program

A Voszhod-program megértéséhez, a teljesítmények értékeléséhez a korai amerikai űrprogramok jelentenek egyfajta viszonyítási pontot, kontextust. A Voszhodot megelőző Vosztok-program amerikai alteregója a Mercury-program volt, amellyel az amerikaiak meglehetős technológiai, időbeli és presztízsbeli lemaradásba kerültek. Ez sarkallta az USA kormányzatát arra, hogy fokozza a „versenyt” – a történettudomány ezt az időszakot nevezi az űrverseny korszakának, amikor hivatalosan ugyan nem, de minden teljesítmény képében a két korabeli szuperhatalom versengett az elsőségért, különösképpen ebben, az űrbeli teljesítmények témakörében –. Az Eisenhower adminisztrációt váltó Kennedy-kormány felismerve ennek a területnek a jelentőségét, a korábbi kényelmesebb hozzáállást felváltva egyfajta politikai hazárdjátékba kezdett: olyan feladatot akart kitűzni az űrteljesítmények területén, amely teljes egészében elhomályosítja, mintegy meg nem történtté tudja tenni a korai szovjet diadalt. Ez volt a Holdra szállás, mint cél. Az ehhez vezető út pedig az Apollo–program volt, amely olyan tudományos, műszaki kezdeményezés volt, amely példátlan volt a történelemben, mint technológiai, mind pénzügyi értelemben.

Az Apollo–programot 1961. május 25-én hirdette meg Kennedy elnök az amerikai Kongresszus előtt. A szakemberek azonban lassítani igyekeztek a politikai lendületet. Az Apollo-program elé tűzött feladat akkora volt és annyi bizonytalansági tényező tornyosult a siker előtt, hogy jónak látták, ha egy áthidaló programot is közbeszúrnak, amellyel ki lehet kísérletezni, hogy egyáltalán kivitelezhető-e egyik másik, a Holdra szálláshoz szükségesnek tartott művelet. Ez a közbeszúrt program volt a Gemini-program, amely teljes egészében felhagyott a Mercury-program kísérleteivel (amely egyedül arra irányult, hogy embert juttassanak Föld körüli pályára, lehetőleg minél hosszabb időtartamra) és új alapokon egy manőverezhető űrhajóval olyan feladatokat kívánt megvalósítani, mint az űrséta, a két űrhajó találkozása, űrrandevúja Föld körüli pályán, vagy a két űrhajó összekapcsolódása, amely mind-mind előfeltétele volt egy sikeres Holdra szállásnak. Az amerikaiak tehát nyilvánosan ezekre a sosem volt űrteljesítményekre készülődtek.

A Voszhod számára tehát a Gemini-program és a Gemini űrhajó szolgált zsinórmértékül – míg az Apollo versenytársául a Szojuzt szánták a szovjetek –, ezzel a második generációs űrhajóval kellett ugyanazokat a teljesítményeket megvalósítani, amelyet az amerikaiak megcéloztak és amelyeket a Vosztokkal nem lehetett volna véghez vinni.

Űrhajófejlesztések

Elméleti alapok