A Hide Your Heart Bonnie Tyler 1988-as nagylemeze, melynek producere Desmond Child volt. Amerikában Notes from America címmel került a boltokba CD, LP és audiokazetta formátumban. Az Arena rock stílusú album Bonnie Tyler egyik személyes kedvence. Neves zeneszerzők dolgoztak a lemezen, a CBS kiadó szkeptikus magatartása miatt a dalok többségét más előadóknak adták tovább így többek között a The Best című sláger is Tina Turner előadásában lett világsláger, pedig Bonnie Tyler két évvel korábban énekelte lemezre.

Az albumról Bonnie Tyler kisebb stílusváltáson esett át, göndör, szőke haját vállig levágatta és ettől kezdve kezdett el sűrűbben bőrdzsekit viselni.

1987-ben kezdődtek el a stúdiófelvételek a Woodstock-hoz közeli Bearswille stúdióban az Egyesült Államokban. Bonnie új producere Desmond Child lett, aki korábban Bon Jovinak írt dalokat és akivel Tyler már az 1986-os Secret Dreams and Forbidden Fire című lemeznél is segédkezett. Bonnie öt hetet dolgozott Childal aminek 10 dal lett az eredménye. Ugyanabban a stúdióban készültek a felvételek, ahol egykoron a 60-as évek rocksztárja, Janis Joplin is dolgozott. A címadó dalt (Hide Your Heart) Paul Stanley a KISS együttes frontembere írta Bonnie részére. A Notes from America dal kórusához pedig 50 embert válogattak be az utcáról, véletlenszerűen.

Az új album Hide Your Heart címmel jelent meg Európában és a Távol keleten míg Amerikában Notes from America címmel adta ki a CBS megváltoztatott borítóval. Stílusát tekintve rock, arena rock.

Az albumon több feldolgozás is helyet kapott. A Bee Gees együttes, To Love Somebody című dala valamint Janis Joplin Turtle Blues című slágere is. Az új dalok között az első, amelyből kislemez is készült és Norvégiában a Top10-ben is szerepelt, The Best címmel jelent meg. A dalt Holly Knight és Mike Chapman a neves amerikai zeneszerző páros írta. A kislemez és a teljes album sikergyanús volt, ám a kiadó, a Sony/Columbia szkeptikus volt a lemezt illetően és nem hitték, hogy Bonnie Tyler ismét a csúcsra tör a dalokkal így még 1988-ban továbbadta a kiadó a dalokat, az akkor éppen a rockműfajjal visszatérő előadóknak. Tina Turner énekelte fel a The Best című slágert, ami világszerte nagy sikert aratott. Cher a Save Up All Your Tears című szerzeményt énekelte fel saját albumára, szintén nagy sikerrel. A Don't Turn Around című slágert pedig Aswad kapta. A Hide Your Heart dal a KISS együttes repertoárjába került bele. A Hide Your Heart album terjesztését és reklámozását a kiadó felfüggesztette, bár Bonnie Európában és Amerikában is koncertsorozatot adott Hide Your Heart Tour néven. Bonnie Angliában is koncertezett, többek között a Domino Theater-ben és a londoni Hammersmith Odeon-ban. A Reading Rockfesztiválon Meat Loaffal közösen léptek színpadra, ahol a közönség sárral és palackokkal dobálta meg őket.

A CBS 1989-ben kiadta a Greatest Hits című kiadványt, amely arany és platina minősítést ért el több országban is.

Bonnie Tylernek lejárt a szerződése a Sony kiadóval és visszatért Európába, ahol a német BMG Hansa kiadónál szerződött le. Bonnienak az USA-ban 1990-től egészen 1996-ig nem jelentek meg a nagylemezei.

Bonnie egy későbbi interjúban azt nyilatkozta, hogy miután egykori lemezkiadója értesült Európai sikereiről (a BMG kiadónál), 1993-ban kiadták a The Very Best of Bonnie Tyler Volume 1. című válogatásalbumot, amely platina minősítést ért el több országban is és amelyre felkerültek a Hide Your Heart albumon megjelent slágerek (ugyanis 1988-tól 1993-ig Bonnie Tyler egyetlen válogatásalbumán sem szerepeltek az 1988-as lemezről dalok). Bár Bonnie Tyler a mai napig sem igazolt vissza egykori kiadójához, a Sony a mai napig évente kiad a dalaiból egy-két kiadványt.

Az album fogadtatása

Az album 1988 januárjában jelent meg az Egyesült Államokban. Nem került fel az USA TOP100-as listájára sem a nagylemez sem pedig a Hide Your Heart kislemez. Ez többek között a mérsékelt majd később leállított marketingtámogatásnak köszönhető. Európában és Japánban májusban jelent meg az album. Norvégiában a 6. helyet szerezte meg és arany minősítést ért el. Svájcban a 13. volt, szintén aranylemezzel. Svédországban a 24., Németországban a 64. míg az Egyesült Királyságban csak a 78. helyet tudta megszerezni. A kislemezek közül a The Best került fel csak a toplistákra. Norvégiában a 10. míg Angliában a 95. helyen szerepelt.

Kritika

Allmusic értékelés Bonnie Tyler Notes from America című, világszerte megjelent albuma az utolsó a Columbia kiadó gondozásában és a Jim Steinmannal való közös munka vége is egyben. Tyler még mindig a legendás slágergyárosokkal dolgozott együtt, mint például Desmond Child, Holly Knight, Mike Chapman. Ez az album figyelemre méltó, mert olyan dalokat tartalmaz, amiket csak később, más előadók tettek sikeressé. A The Best Tina Turner előadásában vált "himnusszá" míg Bonnie Tyler a Bee Gees, To Love Somebody című dalával ért el sikereket. Ez egy kielégítő album – de a Faster Than the Speed of Night és a Secret Dreams and Forbidden Fire ragyogó mesterművek után – Jim Steinman hiánya sajnos nem tudott segíteni rajta. Ezután 8 éven át ez volt az utolsó Amerikában megjelent albuma az 1996-os Free Spirit lemezig bár ez idő alatt Bonnie Tyler folytatta nemzetközi karrierjét.

Turné

Hide Your Heart Tour 1988

Dalok

# Dalcím Szerző Producer Hossz 1Notes From AmericaDesmond Child; Robbie SeidmanDesmond Child4:552Hide Your HeartPaul Stanley, Desmond Child, Holly KnightDesmond Child4:253Don't Turn AroundDiane Warren; Albert HammondDesmond Child4:184Save Up All Your TearsDesmond Child; Diane WarrenDesmond Child4:235To Love SomebodyBarry Gibb; Robin Gibb; Maurice GibbDesmond Child5:506Take Another Look at Your HeartMichael Bolton; Desmond ChildDesmond Child3:467The BestMike Chapman; Holly KnightDesmond Child4:158Shy with YouRobbie SeidmanDesmond Child3:459Streets of Little ItalyRobbie SeidmanDesmond Child4:3710Turtle BluesJanis JoplinDesmond Child4:11

B oldalas dalok A nyolcvanas években Bonnie Tyler testvére, Paul Hopkins – aki zenész – több dalt is írt Bonnie részére, de ezek mind csak a kislemezek "B" oldalain kaptak helyet. A dalok producere Peter Oxendale volt. Az Under Suspicion kivételes, mert ezt a dalt Jim Steinman rendezte, ami hallatszik is a zenei összetételén. Az Under Suspicion a The Best című kislemezre került fel, illetve egyes országokban a Hide Your Heart audiokazettán megjelent változatán kapott helyet.

# Dalcím Szerző Producer Hossz 1Under SuspicionP. HopkinsJim Steinman4:402I'm Not Foolin'P. Hopkins; Bonnie TylerP. Oxendale5:113The Fire BelowP. Hopkins; Bonnie TylerP. Oxendale5:10

A produkció Zenészek gitár: Tony Levin, John McCurry, dobok: John Regan, Seth Glassman, billentyűsök: Chuck Kentis dobok és ütőhangszerek: Jerry Marotta orgona: Chuck Kentis, akusztikus zongora: Bette Sussman tenorszaxofon: Louis Cortelezz, Lawrence Feldman trombita: Joe Sheplay baritonszaxofon: Ronnie Cuber szakszofon: Louis Cortelezz ritmusgitár: Seth Glassman harsona: Keith O'Quinn vokál: Bonnie Tyler, Desmond Child, Ellen Foley, Holly Sherwood, Joely Lynn Turner, Patti Dracy, Elaine Caswell,

Producerek, közreműködők vezető producer: Desmond Child felvételvezető: Arthur Payson produkciós manager: Steven Savitt rendező asszisztens: Chris Isca mix: David Thoener (Bearswille Sound Studio); Bob Rock ("Hide You Heart") management: David Aspden borító: John Swannell haj: Keith Harris & J. J. smink: Cheryl Phelbs Gardiner design: Bill Smith Studio

Stúdiók Bearswille Studio N.Y. Right Ttrack Studio N.Y. The Hit Factory N.Y.

Kislemezek Notes From America Notes From America Turtle Blues It's Not Enough

The Best The Best The Fire Below Under Suspicion

Save Up All Your Tears Save Up All Your Tears It's Not Enough

Hide Your Heart Hide Your Heart I'm Not Foolin''' Under Suspicion Toplistás helyezések

Hide Your HeartLegjobbhelyezésNorvégia2.Egyesült Királyság43.Svájc13.Németország64.

The BestLegjobbhelyezésNorvégia10.

Jegyzetek

Források AllMusic.com – Hide Your Heart Best Ballads'' CD szövegkönyv (Sony – 1995) Bonnie Tyler karriertörténet a bonnietyler.com-on

További információk Save Up All Your Tears

Kategória:Bonnie Tyler-albumok Kategória:1988 nagylemezei