Pirgel Dávid (Budapest, 1985. augusztus 15. –) magyar színész, a Budapesti Operettszínház tánckarának tagja.
Rövid életrajz A Szent László Általános Iskolában kezdte tanulmányait, majd a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett. Ezután a Budapesti Operettszínház Musical együttesében (Ensemble) láthattuk. Diákévei alatt énekelt az iskola vegyeskarában és 6 évig gitározott. Gyermekkora óta jazz-táncot tanul.
Sikeresen elvégezte az Aranytíz Musical Stúdiót és az Operettszínház studióját (PBS). Ezalatt már játszott a Piccolo Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár (Apostol) és a Nana (Labordette) című előadásokban és a Musical A-tól W-ig című show-ban.
Szerepelt az AD Studio Egyetlen perc című klipjében. Következőkben láthattuk: Jézus Krisztus Szupersztár, Nana, Elisabeth, Rómeó és Júlia, Szépség és a Szörnyeteg, Rudolf, Kiálts a szeretetért!, West Side Story, Mária Evangéliuma (Rafael), Vámpírok bálja (Herbert), Oltári Srácok (Abraham) és a Szentivánéji álom (Puck egyik haverja).
Napjainkban egy lecsúszott drogos, akit legutóbb egy lapszabász cégtől azért rúgtak ki, mert ételt és pénzt lopott kollégáitól.
Szerepei
Ben – Rebecca (Budapesti Operettszínház) Hanschen – Tavaszébredés – stúdióvaltozat (Budapesti Operettszínház) Moritz – Tavaszébredés (Budapesti Operettszínház) Puck haverja – Szentivánéji álom (Budapesti Operettszínház) Abraham – Oltári srácok (Budapesti Operettszínház) Herbert – Vámpírok Bálja (Magyar Színház) Halál (cover) – Elisabeth (Budapesti Operettszínház) Rafael arkangyal – Mária Evangéliuma (Margitszigeti Szabadtéri Színpad) Táncos (Ensemble) – Rudolf – Az utolsó csók, Rómeó és Júlia, Mozart!, Szépség és a Szörnyeteg (Budapesti Operettszínház)
Film- és sorozatszerepei …a szomszéd tehene (2024) ... Fodrász
Források Pirgel Dávid hivatalos honlapja (archivált link)
Külső hivatkozások
Budapesti Operettszínház Vámpírok bálja Musical Forever – rajongói oldal
Kategória:Magyar színészek Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek