A középkori angol csatalovak leszármazottja, a világ egyik legnagyobb lófajtája. jobbra|250px|bélyegkép bélyegkép|jobbra|250px|Shire ló kocsiba fogva
Története A rómaiak által is nagyra tartott brit hadiló, illetve a belőle kialakult, a középkori írók által "Nagy ló"-nak nevezett fajta leszármazottja.
Angliában 1154-től II. Henrik uralkodása és Erzsébet uralkodása (1558) között nagy hangsúlyt fektettek a lóállomány létszámának és a lovak méretének a növelésére. A páncélos lovagok nagy teherbírású lovakat igényeltek.1535-ben és 1541-ben törvényekkel tiltották a 152 cm-nél alacsonyabb lovak továbbtenyésztését, illetve a lovak exportját.
A lovagkor letűnése után új szerepben tűnt fel a ló, ekkor a kereskedőknek volt szükségük hatalmas mennyiségű erős, nagy munkabírású lóra.
Lincolnshire and Cambridgeshire területén kötötték az első üzleteket a fajtával, majd innen lassan elterjedt az egész országban.
A fajtaszövetség 1878-ban alakult meg. Kezdetben Angol kocsilónak nevezték a fajtát, 1884-ben változtatták a nevét Shire-re.
A második világháború után drámai csökkenésen ment keresztül az állomány - a fénykor több milliós egyedszámával szemben az 1960-as évek elején már mindössze pár ezer darabot számlált.
Mivel a fajta jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, újra kezd elterjedni, most a szabadidőlovasok körében.
Jellemzői Marmagassága bottal legalább 173 cm, a legmagasabb hivatalosan lemért példány 219 cm volt. Az átlagos magassága 178 cm. Tömege: 900–1100 kg. Övmérete csődöröknél 183–244 cm, kancáknál 168–183 cm. Színe pej, fekete vagy szürke lehet. Nagy fehér foltok nem lehetnek rajta, ha mégis foltos akkor gesztenyebarna, vagy aranyderes.
Méretén kívül különös ismertetőjele, hogy mind a négy lába csánktól lefelé szárban kesely,Szár kesely: a ló lába a lábszára tetejéig fehér. olykor harisnyás, esetleg teljesen fehér.
Hasznosítása Jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, valamint hobbiló.
Jegyzetek
Források Shire ló
További információk The Shire Horse Society American Shire Horse Association
Kategória:Lófajták Kategória:Hidegvérű lovak Kategória:Brit lófajták