A Scorpions német hard rock együttes, amely 1965-ben alakult Hannoverben. Első albumukat 1972-ben adták ki Lonesome Crow címmel, majd az ezt követő 1970-es években megjelent lemezeikkel elsősorban Európában és Japánban arattak sikereket. Az amerikai áttörést az 1980-as évek elején készült albumaikkal (Blackout, Love at First Sting) érték el, melyeken már teljes mértékben kiteljesedett az együttes védjegyszerű stílusa. A zenekar legsikeresebb formációja (1978–1992) az alábbi volt: Francis Buchholz basszusgitár, Klaus Meine ének, Matthias Jabs gitár, Rudolf Schenker gitár és Herman Rarebell dobok. Ebben az összeállításban vették fel az olyan híres slágereiket, mint a Blackoutot, a Still Loving You-t, a No One Like You-t és a Rock You Like a Hurricane-t. Az együttes leghíresebb dala a Wind of Change című ballada.
Az 1990-es évek közepétől veszítettek korábbi népszerűségükből, az évtized második felében készült kísérletezős hangvételű albumaik mind a kritikusok, mind a rajongók részéről vegyes fogadtatásban részesültek. A 2004-ben megjelent Unbreakable című albummal visszakanyarodtak korábbi hangzásvilágukhoz, de az ezt követő Humanity: Hour I (2007) és az együttes búcsúlemezének számító Sting in the Tail (2010) is a zenekar legsikeresebb lemezein hallható zenei világot eleveníti meg. 2010-ben bejelentették, hogy több évig tartó világ körüli búcsúturnéra indulnak.
A Scorpions Európa egyik legismertebb hard rock együttese és egyben Németország legsikeresebb rockegyüttese is. Világszerte több mint 120 millió lemezt adtak el, (ebből 10,5 milliót az Egyesült Államokban) de más források szerint több mint 150 millió eladott lemez fűződik a nevükhöz. A VH1 zenecsatorna 100 legnagyobb hard rock előadója listáján a 46. helyre kerültek.The Greatest: 100 Greatest Artists of Hard Rock (40 - 21) at VH1.com Ugyanennek csatornának a 100 legnagyobb hard rock dal listáján a Rock You Like a Hurricane című daluk 18. helyezett lett.
A német zenekar több évtizedes múltját és rangját jelzi, hogy korábban olyan zenekarok voltak az előzenekarai, mint a Metallica, a Bon Jovi és a Def Leppard.
Története Korai évek és a debütáló album (1965–1972) A zenekart 1965-ben, Hannoverben alapította Rudolf Schenker gitáros és Wolfgang Dziony dobos. Eleinte Nameless (névtelen) néven adtak koncerteket, mivel nem találtak megfelelő zenekarnevet. Első koncertjeiket Hannover környéki klubokban adták, repertoárjukat a korszak aktuális beat és rock slágerei alkották. A megalakulás után egy évvel vették fel a Scorpions nevet, melyet Rudolf Schenker javasolt. 1965 és 1967 között Németország északi területén adtak koncerteket, olyan együttesek előzenekaraként, mint a Lords, a Searchers, vagy a brit énekes Dave Dee. Ebben az időben Schenker vállalta magára a dalok eléneklését is, mígnem 1967-ben Werner Hoyer személyében meg nem találták a megfelelő énekest. Szintén 1967-ben Wolfgang Dziony dobost Harald Grosskopf váltotta fel. Hat hónappal később a zenekar feloszlott, mert az együttes egyik gitárosa, Karl-Heinz Vollmer bevonult a hadseregbe. Schenker és Wolfgang Dziony dobos közösen összehoztak egy soul együttest, ami szintén hamar feloszlottt, mert Schenker is bevonult a hadseregbe. 1968 őszén Schenker és Dziony, Lothar Heimberg basszusgitárossal, Worobiec Ulrich szólógitárossal és Bernd Hegner énekessel szervezte újra a Scorpionst. 1969 végén Ulrich és Hegner elhagyta a zenekart, helyükre Klaus Meine énekes és Rudolf Schenker öccse, Michael Schenker gitáros került, akik addig a Copernicus együttesben játszottak. Az elkövetkezendő hónapokban saját dalokat kezdtek írni, azonban eltérően a többi német együttestől, kezdettől fogva angol dalszövegekkel dolgoztak, hogy nemzetközileg is ismert együttessé válhassanak.
1971 októberében stúdióba vonultak, hogy Conny Plank producerrel rögzítsék debütáló nagylemezüket. A Rudolf Schenker (gitár), Michael Schenker (gitár), Klaus Meine (ének), Wolfgang Dziony (dobok) és Lothar Heimberg (basszusgitár) felállású zenekar debütáló albuma 1972 februárjában jelent meg Lonesome Crow címmel. Az album felvételei a Hamburgban lévő Star stúdióban zajlottak, az anyagot pedig a Brain Records adta ki (Amerikában egy kis chicagói kiadó, a Plattenfirma jelentette meg). Zeneileg egy kísérletezős, jammelésekkel és pszichedelikus hangulatokkal teli album született. Az album nem keltett különösebb feltűnést, az Egyesült Államokban mindössze darabot adtak el belőle (ma már világszerte több mint egymillió példány talált gazdára). Az AllMusic kritikája szerint a Lonesome Crow az egyik leggyengébb Scorpions albumnak tekinthető, melyen még nem hallható a zenekar későbbi markáns stílusa. A megjelenést egy németországi turné követte, olyan előadók előzenekaraként, mint Rory Gallagher, a Uriah Heep, az UFO és az Atomic Rooster. 1972-ben több mint 130 koncertet adott az együttes, azonban a turné végeztével Michael Schenker eleget tett a gitárost kereső UFO felkérésének, ezért elhagyta a Scorpionst. Ezt követően Dziony és Lothar Heimberg is elhagyta a zenekart, amely egy rövid időre fel is oszlott.
Fly to the Rainbow, In Trance, Virgin Killer (1973–1976) 1973-ban Klaus Meine és Rudolf Schenker Uli Jon Roth gitárossal, Francis Buchholz basszusgitárossal, Jürgen Rosenthal dobossal és a billentyűs hangszereken játszó Achim Kirschningel újraindította az együttest. Uli Jon Roth korábban a Dawn Road, míg Jürgen Rosenthal a Morrison Gulf és a Dawn Road zenekarokban játszott. Uli Jon Roth eleinte csak kisegítő gitárosként csatlakozott a zenekarhoz, végül állandó tag lett. 1973-ban a Sweet előzenekaraként bonyolították le első európai turnéjukat, majd 1974-ben szerződést írtak alá az RCA Records lemezkiadóval. Még ez évben a Münchenben lévő Musicland és a Sachsen stúdiókban nekiláttak rögzíteni következő albumukat, melynek produceri munkáit is maguk láttál el Wolfgang „Mack” mellett. Az album Fly to the Rainbow címmel jelent meg 1974. november 1-jén, melyen már nagyobb teret kaptak az energikus hard rock dalok. Az album kedvezőbb kritikákat kapott elődjénél, amely kereskedelmileg is sikeresebbnek bizonyult a debütáló albumnál. A lemez olyan dalai, mint a Speedy's Coming és a címadó Fly to the Rainbow már előrevetítették a későbbi albumok keményebb hangvitelét. A felvételek után Achim Kirschning elhagyta a zenekart, helyére nem kerestek új billentyűst. 1974 őszén a Casey Jones & the Governors beategyüttessel, majd Edgar Broughtonnal és a Dr. Hook & a Medicine Show zenekarral turnéztak Németországban.
balra|bélyegkép|200px|Herman Rarebell 1977-ben csatlakozott a zenekarhoz, majd 1996-ban lépett ki
1975-ben Jürgen Rosenthal kilépett a zenekarból, mielőtt bevonult a hadseregbe. 1976-ban csatlakozott az Eloy progresszív rock együtteshez, ahol három albumon is szerepelt. Helyére egy belga származású dobos, Rudy Lenners került. Már vele kezdtek el dolgozni a következő albumon, melynek produceri munkálatait ezentúl Dieter Dierksre bízták. Harmadik albumuk az In Trance 1975. szeptember 17-én jelent meg, és az elődeinél rövidebb, lényegre törőbb hard rock dalokat tartalmazott. Az együttes hangzásvilága itt teljesedett ki igazán, melyben elévülhetetlen érdemeket szerzett Dieter Dierks, a rutinos producer is. Az együttes egészen 1988-ig dolgozott együtt Dierks-szel. Az albumnak nemcsak a zenéje keltett figyelmet, hanem a szexuális túlfűtöttségről árulkodó borító is, melyen már a zenekar máig használt klasszikus logója szerepel. Az album kiváló kritikákban részesült, az Allmusic négy és fél csillagot adott rá az ötből, és elsősorban az énekteljesítményt és a zene erőteljességét dicsérte. Az olyan dalok, mint a Dark Lady, a Robot Man vagy a címadó In Trance az együttes klasszikus dalai közé tartoznak. Az album főleg Japánban aratott kiugró sikereket, ahol az RCA legkelendőbb rockalbuma lett. A lemez kiadása után Európában turnéztak először a Sweet előzenekaraként, s ennek révén a skandináv országokban is adtak koncerteket. A Sweet együttestől két dalt is feldolgoztak (Fox on the Run, Action), melyeket The Hunters álnéven ki is adtak kislemezen, német nyelven (Fuchs geh' voran és Wenn es richtig losgeht címmel). Ezt követően az Egyesült Királyságban adtak koncerteket, elsőként a liverpooli Cavern Clubban, majd a londoni Marquee Clubban is felléptek. Később még 30 koncertet adtak a szigetországban. 1975-ben Németországban a legjobb koncertegyüttesnek szavazták meg a Scorpionst.
Az együttes negyedik albuma 1976. november 21-én jelent meg Virgin Killer címmel, és mind kritikailag, mind kereskedelmileg az addigi legsikeresebb albumuk lett. A lemezt sokan az egyik legjobb albumuknak tartják, az Allmusic kritikája is nagy hatású heavy metal klasszikusként jellemezte. Az album borítója (melyen egy meztelen kislány látható egy megrepedt üvegtábla mögött) azonban jelentős botrányt váltott ki, s emiatt pedofíliával vádolták meg az együttest. Ezért később más borítóval jelent meg az album. A fotót az RCA termékmenedzsere, Stefan Bohle tervezte, amitől a kiadó a várható botrány révén extra publicitást remélt. 1976-ban az album megjelenésekor a KISS előzenekaraként turnéztak az Egyesült Királyságban és Európában. A körút tovább növelte népszerűségüket, Japánban aranylemez lett a Virgin Killer, míg Németországban elnyerte az év albuma díjat.
Taken by Force, Lovedrive, Animal Magnetism (1977–1981) 1977-ben Rudy Lenners személyes okokra hivatkozva kilépett az együttesből, helyére Herman Rarebell került. 1977 júniusában stúdióba vonultak, hogy rögzítsék következő albumukat. A felvételek októberig tartottak, a lemez pedig Taken by Force címmel 1978 januárjában jelent meg. Az anyag fogadtatása – az előző két albumhoz képest – meglehetősen visszafogott volt. Az Allmusic csak két pontot adott rá, és a kritikájában kijelentette, hogy a Steamrock Fever, a We'll Burn the Sky He's és a Woman – She's a Man dalok tekinthetők a lemez legerősebb pillanatainak. A német Metal Hammer kritikusa, Christof Leim viszont klasszikusnak nevezte, elsősorban a fülbemászó dallamok és az érett komponálási képességek révén. Az RCA hatékony reklámozása ellenére az album nem lett kelendőbb elődeinél, Japánban viszont megint aranylemez minősítést szereztek vele. Az album megjelenése után Európában, majd Japánban adtak koncerteket. A japán repülőtéren lelkes tömeg várta a zenekart, és az öt koncerten (Tokió, Oszaka és Nagoja városokban) összesen néző előtt léptek fel. A japán turné után Uli Jon Roth gitáros kilépett az együttesből. Döntése hátterében az állt, hogy a csapatmunkával ellentétben egyedüli vezető akart lenni, és nem akart zenei kompromisszumokat kötni. Rudolf Schenker elmondása szerint zenei nézetkülönbségek is adódtak, mivel Jon Roth Hendrix stílusú játéka kevésbé illett az együttes stílusához. Kilépése után megalapította az Electric Sun együttest, majd szólólemezei révén szerzett magának komoly gitárhősi hírnevet. Az 1978. április 24-én és 27-én adott tokiói fellépéseket az 1978-ban megjelent Tokyo Tapes koncertlemez örökítette meg. 1978-ban megjelent az együttes első válogatásalbuma, a The Best of Scorpions.