Az NBA MVP-díjat (vagy Michael Jordan-trófea, angolul: National Basketball Association's Most Valuable Player) az NBA legértékesebb játékosa kapja minden évben. Az 1955–1956-os NBA-szezon óta minden évben kiosztják. Az eredeti trófeát Maurice Podoloffról nevezték el, aki 1946 és 1963 között volt az NBA első elnöke, majd a 2020-as évektől már Michael Jordan nevét viselte az elismerés. Az 1979-1980-as szezonig a játékosok választották az MVP-t. 1980–1981 óta kanadai és amerikai újságírók választják a díj győztesét.

Minden játékos, aki elnyerte a díjat és megfelelt a kitételeknek, helyet kapott a Naismith Hall of Fame-ben. Kareem Abdul-Jabbar nyerte el a legtöbbször a díjat, hatszor és az egyetlen játékos, aki úgy nyerte el a díjat, hogy csapata nem jutott be a rájátszásba. Bill Russell és Michael Jordan ötször nyerte el a díjat, míg Wilt Chamberlain és LeBron James négyszer. Russel és James öt szezonon belül nyerte el a díjat négyszer, az egyetlen játékosok akik ezt elérték. Chamberlain, Russel és Larry Bird az egyetlen játékosok, akik sorozatban három évben elnyerték a díjat. Nikola Jokić négy év alatt háromszor lett a legjobbnak választva. Bill Russell és Dave Cowens az egyetlen játékosok, akik úgy nyerték el a díjat, hogy nem kaptak helyet az Első All-NBA csapatban. Újoncként két játékos nyerte el a díjat, Chamberlain (1959–60) és Wes Unseld (1968–69). Hakeem Olajuwon (Nigéria), Tim Duncan (Amerikai Virgin-szigetek), Steve Nash (Kanada), Dirk Nowitzki (Németország), Jánisz Antetokúnmpo (Görögország), Nikola Jokić (Szerbia), Joel Embiid (Kamerun/Franciaország) és Shai Gilgeous-Alexander (Oklahoma City Thunder) azon győztesek, akik nemzetközi játékosnak számítanak.

Stephen Curry a 2014–2015-ös szezonban az első játékos lett, aki az összes szavazatot elnyerte a kiválasztási folyamatban. Előtte két játékos jutott ehhez közel, mindketten egy szavazatot vesztettek: Shaquille O'Neal (1999–2000) és James (2012–13). Az 1975–1976-os szezon óta három játékos nyerte el úgy a díjat, hogy csapatuk nem nyert meg legalább 50 meccset az alapszakaszban: Moses Malone (kétszer, 1978–1979 és 1981–1982), Russell Westbrook (2016–2017) és Nikola Jokić (2021–2022).

A szavazás módja A szavazás rögtön az aktuális szezon alapszakasza után zajlik. 1980-ig a játékosok választották ki egymás közül a legértékesebbet. Az 1980–1981-es bajnokságtól az USA és Kanada sportújságíróiból és kommentátoraiból álló bizottság szavaz. A 125 tagból álló bizottság minden NBA-s csapat városából 3-3 szavazót tartalmaz, a maradék 35 pedig nemzeti újságírók és kommentátorok keverékéből áll.

A díjazottak névsora bélyegkép|271x271px|Bill Russel (balra) ötször nyerte el a díjat karrierje során. Wilt Chamberlain (középen) három MVP-díjat tudhat magáénak bélyegkép|Kareem Abdul-Jabbar (háttal) hatszor nyerte el a díjat, a legtöbb egy játékos által. Magic Johnson (szemben) háromszor nyerte el a díjat. bélyegkép|267x267px|Michael Jordan, ötszörös NBA MVP bélyegkép|283x283px|Stephen Curry, az első játékos, aki elnyerte az összes szavazatot egy szavazás során, kétszeres MVP. bélyegkép|258x258px|Jánisz Antetokúnmpo kétszeres MVP bélyegkép|300x300px|Nikola Jokić az NBA legkésőbb (41. helyen) választott MVP-je háromszor is megnyerte a díjat négy év alatt ^Jelenleg is aktív *Beiktatták a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-be †Bajnok volt az évben SzezonJátékosNemzetiségCsapat1955–1956Bob Pettit* Egyesült ÁllamokSt. Louis Hawks1956–1957†Bob Cousy* Egyesült ÁllamokBoston Celtics1957–1958Bill Russell* Egyesült ÁllamokBoston Celtics (2)1958–1959Bob Pettit* (2) Egyesült ÁllamokSt. Louis Hawks (2)1959–1960Wilt Chamberlain* Egyesült ÁllamokPhiladelphia Warriors1960–1961†Bill Russell* (2) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (3)1961–1962†Bill Russell* (3) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (4)1962–1963†Bill Russell* (4) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (5)1963–1964Oscar Robertson* Egyesült ÁllamokCincinnati Royals1964–1965†Bill Russell* (5) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (6)1965–1966Wilt Chamberlain* (2) Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers1966–1967†Wilt Chamberlain* (3) Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers (2)1967–1968Wilt Chamberlain* (4) Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers (3)1968–1969Wes Unseld* Egyesült ÁllamokBaltimore Bullets1969–1970†Willis Reed* Egyesült ÁllamokNew York Knicks1970–1971†Lew Alcindor* Egyesült ÁllamokMilwaukee Bucks1971–1972Kareem Abdul-Jabbar* (2) Egyesült ÁllamokMilwaukee Bucks (2)1972–1973Dave Cowens* Egyesült ÁllamokBoston Celtics (7)1973–1974Kareem Abdul-Jabbar* (3) Egyesült ÁllamokMilwaukee Bucks (3)1974–1975Bob McAdoo* Egyesült ÁllamokBuffalo Braves1975–1976Kareem Abdul-Jabbar* (4) Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers1976–1977Kareem Abdul-Jabbar* (5) Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (2)1977–1978Bill Walton* Egyesült ÁllamokPortland Trail Blazers1978–1979Moses Malone* Egyesült ÁllamokHouston Rockets1979–1980†Kareem Abdul-Jabbar* (6) Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (3)1980–1981Julius Erving* Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers (4)1981–1982Moses Malone* (2) Egyesült ÁllamokHouston Rockets (2)1982–1983†Moses Malone* (3) Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers (5)1983–1984†Larry Bird* Egyesült ÁllamokBoston Celtics (8)1984–1985Larry Bird* (2) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (9)1985–1986†Larry Bird* (3) Egyesült ÁllamokBoston Celtics (10)1986–1987†Magic Johnson* Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (4)1987–1988Michael Jordan* Egyesült ÁllamokChicago Bulls1988–1989Magic Johnson* (2) Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (5)1989–1990Magic Johnson* (3) Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (6)1990–1991†Michael Jordan* (2) Egyesült ÁllamokChicago Bulls (2)1991–1992†Michael Jordan* (3) Egyesült ÁllamokChicago Bulls (3)1992–1993Charles Barkley* Egyesült ÁllamokPhoenix Suns1993–1994†Hakeem Olajuwon* Nigéria Egyesült ÁllamokHouston Rockets (3)1994–1995David Robinson* Egyesült ÁllamokSan Antonio Spurs1995–1996†Michael Jordan* (4) Egyesült ÁllamokChicago Bulls (4)1996–1997Karl Malone* Egyesült ÁllamokUtah Jazz1997–1998†Michael Jordan* (5) Egyesült ÁllamokChicago Bulls (5)1998–1999Karl Malone* (2) Egyesült ÁllamokUtah Jazz (2)1999–2000†Shaquille O’Neal* Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (7)2000–2001Allen Iverson* Egyesült ÁllamokPhiladelphia 76ers (6)2001–2002Tim Duncan* Virgin-szigetekSan Antonio Spurs (2)2002–2003†Tim Duncan* (2) Virgin-szigetekSan Antonio Spurs (3)2003–2004Kevin Garnett* Egyesült ÁllamokMinnesota Timberwolves2004–2005Steve Nash* KanadaPhoenix Suns (2)2005–2006Steve Nash* (2) KanadaPhoenix Suns (3)2006–2007Dirk Nowitzki* NémetországDallas Mavericks2007–2008Kobe Bryant* Egyesült ÁllamokLos Angeles Lakers (8)2008–2009LeBron James^ Egyesült ÁllamokCleveland Cavaliers2009–2010LeBron James^ (2) Egyesült ÁllamokCleveland Cavaliers (2)2010–2011Derrick Rose^ Egyesült ÁllamokChicago Bulls (6)2011–2012†LeBron James^ (3) Egyesült ÁllamokMiami Heat2012–2013†LeBron James^ (4) Egyesült ÁllamokMiami Heat (2)2013–2014Kevin Durant^ Egyesült ÁllamokOklahoma City Thunder2014–2015†Stephen Curry^ Egyesült ÁllamokGolden State Warriors (2)2015–2016Stephen Curry^ (2) Egyesült ÁllamokGolden State Warriors (3)2016–2017Russell Westbrook^ Egyesült ÁllamokOklahoma City Thunder (2)2017–2018James Harden^ Egyesült ÁllamokHouston Rockets (4)2018–2019Jánisz Antetokúnmpo^ GörögországMilwaukee Bucks (4)2019–2020Jánisz Antetokúnmpo^ (2) GörögországMilwaukee Bucks (5)2020–2021Nikola Jokić^ SzerbiaDenver Nuggets2021–2022Nikola Jokić^ (2) SzerbiaDenver Nuggets (2)2022–2023Joel Embiid^/Philadelphia 76ers (7)2023–2024Nikola Jokić^ (3) SzerbiaDenver Nuggets (3)2024–2025Shai Gilgeous-Alexander^ KanadaOklahoma City Thunder (3)2024–2025Shai Gilgeous-Alexander^ (2) KanadaOklahoma City Thunder (4)

Csapatok szerint DíjakCsapatÉvek10Boston Celtics1957, 1958, 1961, 1962, 1963, 1965, 1973, 1984, 1985, 19868Los Angeles Lakers1976, 1977, 1980, 1987, 1989, 1990, 2000, 20087Philadelphia 76ers1966, 1967, 1968, 1981, 1983, 2001, 20236Chicago Bulls1988, 1991, 1992, 1996, 1998, 20115Milwaukee Bucks1971, 1972, 1974, 2019, 20204Houston Rockets1979, 1982, 1994, 2018Oklahoma City Thunder2014, 2017, 2025, 20263Denver Nuggets2021, 2022, 2024San Antonio Spurs1995, 2002, 2003Phoenix Suns1993, 2005, 2006Golden State Warriors (és a Philadelphia Warriors)1960, 2015, 20162St. Louis Hawks1956, 1959Utah Jazz1997, 1999Cleveland Cavaliers2009, 2010Miami Heat2012, 20131Cincinnati Royals1964Baltimore Bullets (1963–1973)1969New York Knicks1970Buffalo Braves1975Portland Trail Blazers1978Minnesota Timberwolves2004Dallas Mavericks20070Toronto RaptorsNincsBrooklyn NetsIndiana PacersDetroit PistonsOrlando MagicCharlotte HornetsLos Angeles ClippersMemphis GrizzliesNew Orleans Pelicans

Többszörös díjazottak DíjakJátékosCsapat(ok)Évek6Kareem Abdul-JabbarMilwaukee Bucks (3) / Los Angeles Lakers (3)1971, 1972, 1974, 1976, 1977, 19805Bill RussellBoston Celtics1958, 1961, 1962, 1963, 1965Michael JordanChicago Bulls1988, 1991, 1992, 1996, 19984Wilt ChamberlainPhiladelphia Warriors (1) / Philadelphia 76ers (3)1960, 1966, 1967, 1968LeBron JamesCleveland Cavaliers (2) / Miami Heat (2)2009, 2010, 2012, 20133Moses MaloneHouston Rockets (2) / Philadelphia 76ers (1)1979, 1982, 1983Larry BirdBoston Celtics1984, 1985, 1986Magic JohnsonLos Angeles Lakers1987, 1989, 1990Nikola JokićDenver Nuggets2021, 2022, 20242Bob PettitSt. Louis Hawks1956, 1959Karl MaloneUtah Jazz1997, 1999Tim DuncanSan Antonio Spurs2002, 2003Steve NashPhoenix Suns2005, 2006Stephen CurryGolden State Warriors2015, 2016Jánisz AntetokúnmpoMilwaukee Bucks2019, 2020Shai Gilgeous-AlexanderOklahoma City Thunder2025, 2026

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek NBA-döntő Most Valuable Player NBA All Star-gála MVP

Kategória:NBA-díjak