A görög–perzsa háborúk alatt azt az időszakot értjük, amikor a görög poliszok és az Óperzsa Birodalom hadban állt egymással (i. e. 499–449). A háború i. e. 498-ban az ión felkeléssel kezdődött. A görögök hősiesen ellenálltak, számtalan csatát nyertek, ám a perzsák Athént is elfoglalták.
I. Dárajavaus (I. Dareiosz) halála után fia, I. Khsajársá perzsa király (I. Xerxész) folytatta apja háborúját. A perzsák gyorsan elfoglalták Trákiát, Makedóniát és Thesszáliát, majd Thermopülánál egy taktikai csellel legyőzték a görögök szárazföldi erőit. Ezután azonban a szalamiszi csatában a görögök megsemmisítő vereséget mértek a perzsa hajóhadra, majd a plataiai csatában a tél elmúltával újra támadásba lendülő perzsa szárazföldi haderőt is legyőzték. A görögök ezután ellentámadásba lendültek. Több várost elfoglaltak Cipruson, a szárazföldön pedig egészen Büzantionig jutottak. A városból azonban távozniuk kellett, és Spárta kilépett a görög szövetségből.
Athént a spártaiak kilépése arra kényszerítette, hogy új szövetséget hozzon létre. A Déloszi Szövetség hamarosan megtámadta az Óperzsa Birodalmat, pontosabban Kitionosz városát, de az ostrom sikertelen volt. Ez arra késztette a két felet, hogy megkössék a kalliaszi békét.
Történelmi források A háborúk történetéről feljegyzések készültek mind görög, mind perzsa részről, azonban az idők folyamán ezek elvesztek, illetve megsemmisültek. A legfontosabb forrás a „történelem atyjától”, a görög Hérodotosztól maradt fenn.Marcus Tullius Cicero: A törvények I. 5. Hérodotosz i. e. 484-ben született Halikarnasszoszban, Kária perzsa szatrapia fővárosában. I. e. 440 és i. e. 430 között írta meg Történelem című művét.Holland, 16.-17. o. Ebben regényes formában írta le a történelmi eseményeket, és ez új volt abban a korszakban.
Az ókori történetírók folytatták Hérodotosz történelmi munkáját. ThuküdidészFinley, 15. o. tanulmányozta elődje műveit és átvette annak látásmódját, ugyanakkor bírálta is. Thuküdidész ott kezdte a művét, ahol Hérodotosz befejezte, ez Szesztosz ostroma volt. Azért nem írta újra elődje művét is, mivel azt pontosnak tartotta. Plutarkhosz is kritizálta Hérodotoszt a Hérodotosz rosszindulata című írásában, ahol egyenesen „Philobarbaros”-nak (barbár-szerető) írta le, mivel nem a görögök álláspontját jegyezte le a művében.Holland, 24. o. Bár Plutarkhosz negatív látásmódját még a reneszánsz alatt is tanították, művei segítették a régészeti kutatásokat is,Holland, 377. o. Hérodotosz munkái igen népszerűek voltak. A modern nézet szerint Hérodotosz életműve nagy jelentőségű volt, bár kronológiája és számadatai nem mindig reálisak. Több történész szerint a hatalom számára írta meg könyveit.Fehling, 1-277. o.
Thuküdidész elsősorban a peloponnészoszi háborúról írt, így nem maradt fenn egyetlen esemény leírása sem a Hérodotosz munkájának befejezése (i. e. 479) és a peloponnészoszi háború kezdete (i. e. 431) közötti időkről. Ebből arra következtetnek, hogy az Égei-tenger környékén béke volt.Finley, 16. o.Kagan, 77. o. Thuküdidész történetírása a leggazdagabb forrásanyag i. e. 479 után a témában, és a modern történészek szerint megbízható.Sealey, 264. o.Fine, 336. o.Finley, 29-30. o. A többi mű az i. e. 4. századból származik, és az ephoroszi történéseket mondja el.
Plutarkhosz az események után 600 évvel élt, ezért művét másodlagos forrásnak tekintik. Az ő művében azonban több olyan információ is szerepel, amelyek Hérodotosznál és Thuküdidésznél nem.
Diodórosz az 1. században szintén megírta a görög–perzsa háborúk történéseit, aki Ephorosz görög történetíró munkáit vette alapul.Fine, 360. o. A modern történészek sokat kritizálják pontatlanságát és stílusát, viszont dicsérik a részletességét.Green, 1-13. o. A legfontosabb forrásanyag a perzsákról a görög irodalmártól, Ktésziasz Knidiosztól származik, aki II. Artakhsaszjá perzsa király orvosa volt az i. e. 4. században. Knidiosz perzsa források alapján írta le az eseményeket, megemlékezett Hérodotoszról, sőt át is vett onnan néhány hamis információt és elfogult állítást. Sajnos utolsó munkája nem maradt fenn. A 9. században I. Focia bizánci pátriárka Myriobiblon című műve, majd VII. Konstantin Eklogai című műve is foglalkozik a görög–perzsa háborúkkal. Több római történetíró, például Justinus és Cornelia Nepotus is írt a témáról. Pauszaniasz Periégétész Görögország leírása című művében is említést tesz a csatákról. Nepotus és Ktésziasz Knidiosz írásait azonban nem tartják hitelesnek a modern történészek.Roebuck, 2. o.Traver, 115–116. o.
A konfliktus előzményei
A mükénéi kultúra után számos görög törzs telepedett le Kis-Ázsiában. Három törzsi közösséget alkottak: aiolok, iónok és dórok.- Az iónok Lüdia és Kária partjainál tizenkét városban telepedtek le: Milétosz (főváros), Priéné és Müosz Káriában; Epheszosz, Kolophón, Lebed, Teósz, Klazomenai, Phokaia és Eretria Lüdiában; Szamosz és Khíosz szigetek. Az ión városok függetlenek voltak mind területileg, mind kulturálisan. Függetlenek voltak mindaddig, amíg II. Alüattész lüd király elfoglalta Milétoszt, de a konfliktus egyezménnyel zárult, amelyben a város belső autonómiát kapott. Ugyanabban az időben a lüdök a médekkel voltak hadban, végül ez is egyezménnyel ért véget. Ebben meghatározták, hogy a Halüsz folyó lesz a határ a két állam között. bélyegkép|balra|250px|A birodalom kiterjedése i. e. 490 körül Ebben az időben Perzsia a Méd Birodalom egyik jelentéktelen tartománya volt. I. e. 553-ban Istuviga unokája, a perzsa Kurus herceg vezetésével, az arisztokrácia támogatására támaszkodva,Holland, 9.-12. o. a perzsák felkeltek a méd uralom ellen. I. e. 550-ben győzött a herceg, és megalapította az Óperzsa Birodalmat. Kroiszosz, Lüdia királya a méd–perzsa konfliktust látva elment Delphoiba, ahol azt a jóslatot kapta, hogy ha háborút indít, egy nagy birodalom bukását okozza. Kroiszosz ezért hadba vonult az új birodalom ellen, de a perzsák legyőzték csapatait, és a jóslat abban az értelemben vált valóra, hogy a lüd birodalom elbukott.Holland, 13-14. o.
A lüdök elleni háború idején II. Kurus perzsa király levelet küldött az iónoknak, hogy lázadjanak fel a lüd uralom ellen. Miután II. Kurus legyőzte a lüdöket, az ión városok a korábbi státuszukat kívánták megtartani, amit Kroiszosz lüd király alatt élveztek, de ezt a perzsa király megtagadta, mert korábban az iónok nem segítették az uralkodót. Az iónok ekkor fellázadtak Kurus ellen, aki Harpagosz méd tábornokot küldte ellenük. Harpagosz és Mazarész tábornokok a görögök által ismeretlen harci taktikát alkalmazva elfoglalták az ión partvidéket. Harpagosz először Phokaia városát vette be, amelynek a lakosai átmenetileg Szicíliába menekültek. Teósz város lakosainak egy része is elmenekült, de az iónok hősiesen ellenálltak, míg végül őket is legyőzték.
Az iónok felett aratott győzelem után a perzsák megértették, hogy Iónia kormányzása túl nagy terhet jelent a távoli székhellyel rendelkező birodalomnak, Kurus ezért az adminisztráció megkönnyítése érdekében a júdeaihoz hasonló szövetségi rendszert dolgozott ki.Holland, 147-151. o. Innen származik az oszd meg és uralkodj kifejezés is, továbbá az ión belső harcokat is megszüntette. Az ión poliszok vezetőjének nehéz volt közvetíteni a perzsák és a lakosok között, ami nem mindig sikerült, és ennek is köszönhető az ión felkelés.Holland, 155-157. o.
Az előzményekhez hozzátartozik még Dárajavaus balsikerű szkíta-hadjárata is i. e. 513-ban, amelynek során a perzsák a Duna torkolatáig jutottak. Egyes szerzők szerint ez már a görögök elleni hadjárat előkészítése volt azzal, hogy elvágták a görög fekete-tengeri kereskedelmi útvonalakat. Mások rámutatnak, hogy a görög tengeri kereskedelem még i. e. 508-ban sem szenvedett semmilyen hátrányt a Földközi-tenger keleti részén és a Fekete-tengeren, amit úgy értékelnek, hogy Dárajavaus ekkor még nem szándékozott a görögökkel háborúba lépni.Kertész (1988), 60–61. o.
Ión felkelés
300px|bélyegkép|Az ión felkelés főbb eseményei Az ión felkelés alatt azt a katonai felkelést értjük, amely Eoliában, Doranban, Kariában és Cipruson alakult ki a perzsák ellen, i. e. 499 és i. e. 493 között.
A kis-ázsiai görög poliszok közül csupán Milétosz vezető rétege tartott ki egyértelműen a perzsák mellett, ugyanis azok uralma alatt viszonylagos önállóságot élveztek, sőt területi növekedést is tervezhettek. Erre akkor nyílt lehetőség, amikor a Naxoszról elűzött arisztokraták a milétosziak segítségét kérték a visszatérésre, i. e. 499-ben. Milétosz türannosza, Arisztagorasz Szardeisz satrapájával, ArtaphernésszelHolland, 160.-162. o. elutazott a perzsa helytartóhoz, hogy engedélyét kérje az akcióhoz. I. Dárajavaus azonban az akciót unokaöccsére, Megabatészra bízta, így az eredetileg görög vállalkozásból perzsa katonai akció lett. A naxosziak értesültek az őket fenyegető támadásról, ezért négy hónapra elegendő mennyiséget halmoztak fel a szükséges készletekből, ugyanis tisztában voltak vele, hogy csak a hajózási szezon végéig kell kitartaniuk, utána a perzsa hajók visszatérnek a biztonságos kis-ázsiai kikötőkbe. A naxosziak ellenállása a perzsa hajóhadat visszavonulásra késztette. Arisztagórasz hitelét vesztette a perzsa király előtt. Lemondott a türannoszról, demokráciát vezetett be az ión városokban, és egy Perzsia ellenes felkelés tervét fontolgatta. A felkeléshez csatlakoztak a kis-ázsiai görög városok is, valamint Kária és Kypros.
A kudarcba fulladt naxoszi expedíció i. e. 499 nyarán zajlott le. Arisztagórasz kérésére Athén csupán húsz, Eretria pedig öt hajót bocsátott rendelkezésére. A felkelők feldúlták Szardeiszt, mire a perzsák összevonták katonai erőiket, ellentámadásba lendültek, majd Epheszosznál súlyos vereséget mértek a lázadó görögökre.
I. e. 495 őszén Ladé szigeténél csapott össze a kis-ázsiai görög és a perzsa flotta, és az ütközet perzsa győzelemmel zárult. Milétosz ostromára a következő évben került sor, a város nagy részét elpusztították, lakóit Perzsiába hurcolták. I. e. 493-ban a perzsák legyőzték a még ellenálló hellészpontoszi és propontiszi városokat is.
A felkelés elfojtása után megtörtént a türannosz és a perzsa közigazgatási rendszer restaurációja. Egy évvel később azonban váratlan fordulat történt. I. Dárajavaus visszahívta kis-ázsiai hadvezéreit, a kis-ázsiai görög poliszokban pedig megszüntette a türanniszt, és demokratikus államberendezkedést vezetett be.
A szembenálló felek fegyveres ereje
Mindkét oldalon jelen voltak a lándzsával felfegyverzett gyalogosok és a könnyű fegyverzetű csapatok; a görög hadsereg a hangsúlyt a gyalogosokra helyezte, míg a perzsa hadsereg inkább könnyű fegyverzetű katonai csapatokat részesítette előnyben.Lazenby, 23–29. o.Lazenby, 256. o. A görög haderő bélyegkép|250px|Görög katonák az i. e. 5. században A görögöknek nem volt állandó hadseregük, ami későbbi csaták során is gondot okozott a katonák kiképzése szempontjából. A görög haderő az évszázados hagyományokra alapuló hoplita phalanxra épült.Holland, 69-72. o. Ezek a hopliták általában a középosztályból származtak, akik megengedhették maguknak fegyvereik megvásárlását.Holland, 217. o. A nehéz páncélzat általában tartalmazott egy mellvértet vagy linothoraxt, sisakot és egy nagy, kerek, homorú pajzsot (az aszpiszt vagy hoplont). A görög lándzsák hosszabbak voltak, mint a perzsáéké, ezzel jelentős előnyben voltak, amit még a nehéz páncélzat is növelt.
A második perzsa hadjárat alatt a görög területeket védte Thermopülainál, míg Plataiainál.
Themisztoklész gyors ütemben fejlesztette a flottát. A hajóépítés pénzügyi hátterét a laurioni ezüstbányák bérleti díjai adták, ebből pár év alatt 180 három evezősoros hajóból (triérész) álló flottát sikerült kiépíteni, amely a görög poliszok között is hatalmas előnyt biztosított Athénnak (a második legnagyobb flottával rendelkező Korinthosz mindössze 40 hajóval rendelkezett).
A perzsa haderő