Seregély István (Budapest, 1950. március 14. –) magyar filmrendező, producer, alkalmazott grafikus.
Életpályája Tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának, a Nemzetközi Fotóművész Szövetségnek, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. 1978 és 1982 között a Vígszínházban hangmérnök, és zenei szerkesztő volt. 1980-tól 1983-ig a Magyar Televízióban kameramanként és rendezőként dolgozott. 1982-től 1989-ig a Nemzetközi Újságíró Szervezet Interpress Kiadó Nyomda és Reklám Vállalat Videó- és Filmstúdió vezetője volt. 1989-ben a Külügyminisztérium felkérésére Szent Istvánról készített filmet az Államalapító öröksége címmel. 1989 és 1992 között a József Attila Színház művészeti munkatársa volt. 1992-től 1997-ig a VI-DOK Palota Filmstúdió művészeti vezetője volt. 1992-ben a Magyar Televízió Dokumentumfilm szerkesztőségének megbízásából dokumentumfilmeket forgatott az Amerikai Egyesült Államokban az amerikai magyarság életéről. 1994-ben a TV2 és a Duna TV megbízásából Magyarok az Új Világért címmel újabb filmsorozatot forgatott többek között Teller Edéről, Oláh Györgyről, Harsányi Jánosról. 1996-97-ben a Stanfordi Nemzetközi Indián Találkozó kapcsán dokumentumfilmet készített az amerikai indiánok életéről a Duna Televízió megbízásából. 1997 és 2008 között a PHARMA PRESS Art-team Produkciós Iroda művészeti vezetője volt. 2003 decemberétől kéthetente jelentkező 10 részes zenei sorozatot rendez JazzLand címmel a Duna Televízióban.
Nemzetközi fesztivál díjak
1982 Bidfast (Ausztrália) In memoriam... (I. díj, legjobb hangmontázs díja) 1984 Folkstone Emilia, (I. díj) In memoriam Pilinszki (III. díj) 1984 Új Zéland Oly korban éltem (II. díj) 1985 Amsterdam Emilia (I. díj) 1986 Portalegre In memoriam Pilinszki (kategória I. díj) 1987 Arezzo Bluett (Szcenikai I. díj)
Dokumentumfilmek
Az államalapító öröksége Budapest, a Duna gyöngye Taste of Hungary Magyarok Ohioban (operatőr) Torontoi hímzőasszonyok (operatőr) Lámpást adott kezembe az Úr Hemingway barátja voltam Aloha Tengeren-túli álom Amerikai ima – Jim Morrison emlékére Teréz, egy közülünk Léptünk koppan ódon köveken Izzik a menny – Csemői mise Egyházi ünnepeink Nagybőjt Húsvét Magyar szentek Advent Karácsony Indián-közelben Balinéz rítusok Bali szigete kicsit másképp Hat év az hat év Máriabesnyő Máriakéméndi búcsú
Magazinműsorok Bulivonal – kulturális magazin – MSAT televízió Közelkék – rendőrségi magazinműsor – MSAT televízió, TV3 Zenegép – zenei magazinműsor – MTV1 Csevegő – beszélgetés sztárokkal – BPTV Önvédelem – rendőrségi magazinműsor - BPTV KalandoZOO – 24 rész – DUNA TV Teázzon a Kor Kontrollal – egészségügyi magazin – DUNA TV Válts! – foglalkoztatáspolitikai magazin – DUNA TV Kor Kontroll percek – életmód magazin – Hálózat Televízió
Sorozatok Magyarok az Új-világért – 12 rész – MTV2, DUNA TV (operatőr) Jazzland – koncertek – 26rész – DUNA TV Vámos Miklós az Alexandra könyvesházban – 18 rész – PAX TV Vámos Miklós Klub – 36 rész – DUNA TV
Könyv 1988 Dia – diasor – diaporáma (Műszaki Kiadó, szerzőtárs: dr. Holló Dénes)
Források HIK Elektronikus Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvtár
További információk Weblapja
Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek