A szerződés aláírásának helyén álló emléktábla|bélyegkép A Rush–Bagot-szerződés egy Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok között kötött szerződés az amerikai–kanadai határ demilitarizálásáról és annak elkerüléséről, hogy a Nagy-tavak tengeri versengés terepévé váljanak. A szerződést Richard Rush amerikai ügyvezető külügyminiszter és Charles Bagot washingtoni brit követ írta alá 1817-ben, az amerikai szenátus 1818. április 28-án, a brit parlament október 2-án ratifikálta. A szerződés, mely része volt az 1812-es brit–amerikai háborút lezáró egyezségnek, még ma is érvényben van, és így a legsikeresebb és legtovább tartó fegyverzetleszerelési szerződésnek is tekinthető.
A szerződés pontjai Az igen rövid szerződés maximálta a Nagy-tavakon és a Champlain-tavon állomásoztatható erőket: Az Ontario- és Champlain-tavakon egy maximum száz tonna rakományú, egy 18 fontos ágyúval felszerelt hajóban, a többi tavon két ugyanilyen hajóban. A szerződés felbontását 6 hónappal előre be kell jelenteni.
A szerződés pontjainak módosítása A szerződés értelmezése során közös megegyezéssel eltértek a meghatározott hajószámtól, annak szellemét szándékozva betartani. 1946-ban a kanadai és amerikai kormány között kicserélt jegyzékekben megállapodtak abban, hogy tengerészképzés folytatása a tavakon nem sérti meg a szerződést, ha arról előre tájékoztatják a másik felett, megjelölve a részt vevő hajók számát, feladatát, helyzetét és fegyverzetét.
2004-ben az amerikai Parti Őrség úgy döntött, hogy 7,62 mm-es géppuskával szereli fel 11 kutterjét a csempészet és terrorizmus visszaszorítására.
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:Kanada politikai élete Kategória:Nemzetközi szerződések Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok külpolitikája