A terület a zárt tölgyes övbe tartozik, de természetes növényzetének elsöprő többségét mezőgazdasági kultúrák helyettesítik. A természetes(hez közeli) növénytakaró hellyel-közzel csak a vízfolyások (egy része) mentén maradt meg: a síkságot zöld szalagokként tagolják a Dráva és a lefűződött holtágak mentén növő galériaerdők; ezek a Duna-Dráva Nemzeti Park részeiként védett természetvédelmi területek.
Földrajzi–növényföldrajzi helyzete
Növényzete alapján a Dráva-sík – pontosabban, a teljes Drávamenti-síkság – a közép-európai flóraterület Pannonicum flóratartományának alföldi flóravidékéhez tartozik; ezen belül egyes szerzők a dél-alföldi flórajárás részének tekintik, míg mások önálló, Dravense flórajárásként (Drávamenti flórajárás) különböztetik meg.
A Dráva-sík somogyi része egyrészt a Zákányi-dombokkal (Zákány-őrtilosi dombság), másrészt a Belső-somogyi homokvidékkel határos. A Zákányi-dombok meredek lejtőinek alapján viszonylag könnyen meghúzható a két tájegység határa, és ezek növényzete is radikálisan különbözik (mivel a Zákányi-dombság az Illiricum flóratartomány szlavóniai flóravidékének őrtilosi flórajárása). Más a helyzet a pannóniai flóratartomány Praeilliricum flóravidékéhez sorolt homokvidékkel, ami felé a domborzat és a növényzet átmenete is többé-kevésbé folyamatos: a legnagyobb különbség, hogy a somogyi Dráva-ártérről szinte teljesen hiányzik a Belső-Somogyra (Somogyicum flórajárás) általánosan jellemző homokpusztai flóra és vegetáció.
Áttekintés
A Dráva ősi árterét növényföldrajzi értelemben szlavón tölgyesei tették híressé, az egykor vízjárta síkság növényzete azonban a folyószabályozás és ármentesítés óta jelentősen átalakult. Természetes vegetációja fragmentálódott, nagyobb erdőtömbök csak a tölgy-kőris-szil ligetekből és a gyertyános – kocsányos tölgyesekből maradtak meg. Ezek aljnövényzetében sok a szubmontán, szubmediterrán elem: borostás sás (Carex strigosa), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), szártalan kankalin (Primula vulgaris), pirítógyökér (Tamus communis), ligeti szőlő (Vitis sylvestris). Ezek a keményfás erdők elsősorban a mentett oldalra jellemzők. A mentett oldalon és a töredékére csökkent hullámtéren is gyakoriak az ültetvények (nemes nyár, nemes fűz, akác). A hullámtéren és a holtágak mentén néhány helyen még van természetes állapotú fűzliget (aljnövényzetének jellemző fajai: nyári tőzike – Leucojum aestivum, kálmos – Acorus calamus) és fehérnyárliget (aljnövényzetének jellemző fajai: fürtös gyűrűvirág – Carpesium abrotanoides, kotuliliom – Fritillaria meleagris, téli zsurló – Equisetum hyemale), az egykori feketenyárligetekre azonban már csak töredékek utalnak.
A holtágak lápi növényzetében jól megfigyelhetők a feltöltődési szukcesszió különböző fokozatai: változatos hínártársulások, nádasok, ingólápok, magassásosok pionír iszapvegetáció, fűzlápok, láperdők.
Az évszázados legeltető állattartás, kaszálás megszűntével a táj mocsár- és láprétjeiből, fás legelőiből már csak egy-két utolsó képviselő maradt.
A kistájon mintegy 800–1000 növényfaj él; közülük 40–50 lehet védett.
Fontosabb özönnövények: zöld juhar (Acer negundo), bálványfa (Ailanthus altissima), gyalogakác (Amorpha fruticosa), selyemkóró (Asclepias syriaca), tájidegen őszirózsa fajok (Aster spp.), amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), japánkeserűfű (Reynoutria spp.), fehér akác (Robinia pseudoacacia), aranyvessző (Solidago spp.).
Élőhelyek
Gyakori élőhelyek: gyertyános – kocsányos tölgyes, puhafás pionír és jellegtelen erdő, keményfaligetek, állóvízi hínártársulások (sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár), mocsárrétek. Közepesen gyakori élőhelyek: üde cserjések, keményfás jellegtelen vagy telepített egyéb erdők, nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavi kákások, jellegtelen üde gyepek és magaskórósok, jellegtelen száraz vagy félszáraz gyepek és magaskórósok, nem zsombékoló magassásrétek, éger- és kőrislápok, égeres mocsárerdők, galagonyás-kökényes-borókás cserjések, fás legelők, fás kaszálók, felhagyott legelőerdők, gesztenyeligetek, őshonos fajú, elszórva álló fák csoportjai vagy egy egyed szélességű, erdővé még nem záródott fasorok, fűzlápok, lápcserjések, áramló vízi (nagylevelű) békaszőlős, tündérfátylas hínár harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet ritka élőhelyek: csatornák, szabályozott patakok, mesterséges tavak parti zónájában és közvetlen partközeli víztestében kialakult fragmentális mocsarak és kisebb hínarasok, folyómenti bokorfüzesek, fűz-nyár ártéri erdők, tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár, égerligetek, nádas úszólápok, lápos, tőzeges nádasok és télisásosok, száraz és félszáraz erdő- és cserjés szegélyek, üde természetes pionír növényzet, jellegtelen fátlan vizes élőhelyek, ártéri és mocsári magaskórósok, lápi zsombékosok, franciaperjés rétek, ősi fajtájú, gyepes és/vagy erdősödő, extenzíven művelt gyümölcsösök, vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak, békaliliomos és más lápi hínár
Vízi növénytársulások
A terület növényzetének érdekességei a változatos vízi élőhelyek növénytársulásai. Ezek legjellemzőbb előfordulásai: Darány (Tündérrózsás-tó), Felsőszentmárton (Borjencei morotvák), Drávakeresztúr (Kiserdei-holtág), Drávakeresztúr-Révfalu (Tökleveles, Felsőlókai holtág), Drávasztára (Nagy-szigeti mellékág, Nagy-szigeti morotva, Kis-vájási morotvák, Vájás-tó, Nagy-füzesi mellékág), Zaláta (Adravica, János-szigeti mellékág, János-szigeti holtágak), Kemse, Piskó (Gyöngyszigeti-mellékág, Kemsei morotvák, Gyöngyszigeti morotvák), Vejti (Csárdai holtág), Hirics (Mérnökházi-tó), Cún, Kémes-Szaporca (Szilahi-tó, Sárga-víz, Belső-hobogy, Külső-hobogy, Kisinci-tó, Lanka-tó), Tésenfa (Roza-tó), Drávapalkonya (Kenderáztató, Dázsonyi-tó), Alsószentmárton (Parancsnoki-tó), Old (Boros-Dráva), Hótedra, Mrtvica.
Jellemző növénytársulásaik a különféle hínártársulások:
Lebegő hínártársulások
A lebegő hínártársulások növényei közvetlenül a vízből veszik fel a tápanyagot. A társulások fajtái: Lemno-Utricularietum, Hydroclzari-Stratiotetum, Wolffio-Lemnetum gibbae, Salvinio-Spirodeletum, Ceratophylletum demersi, Ceratophylletum submersi;
Jellemző növényeik: közönséges rence (Utricularia vulgaris), lápi rence (Utricularia brem), kis rence (Utricularia minor), békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), kolokán (Stratoides aloides) békalencse (Lemna minor, Lemna trisulca, Spirodela polyrhiza). villás májmoha (Riccia fluitans), vízidara (Wolffia arrhiza) vízi rucaöröm (Salvinia natans).
Gyökerező hínártársulások
A gyökerező hínártársulások növényeit gyökerek, rizómák rögzítik az iszapos aljzathoz. Fajtáik: Batrachio trichophylli-Callitrichetum cophocarpae, Myriophyllo-Potametum, Nymphaeetum albo-luteae, Nymphoidetum peltatae, Trapetum natantis.
A gyökerező hínártársulások jellemző növényei:
Helyenként tömegesen jelenik meg: fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), sulyom (Trapa natans), úszó békaszőlő (Potamogeton natans), tündérfátyol (Nymphoides peltata), vízitök (Nuphar lutea), hínáros víziboglárka (Batrachium trichophyllum). Alámerült gyökerező hínárok: mocsárhúr (Callitriche palustris) imbolygó békaszőlő (Potamogeton granzineus) füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum), gyűrűs süllőhínár (Myriophyllum verticillatum), sertelevelű békaszőlő (Potamogeton trichoides), bodros békaszőlő (Potamogeton crispus).
Mocsarak, partszegélyek
A tavakban, lápszemekben, holtágakban és morotvákban élő mocsári növények ugyan a víz alatti iszapban gyökereznek, de asszimiláló felületük a víz színe fölé emelkedik.
Nádasok
Jellemző, nádas típusú növénytársulásaik: valódi nádas (Phragmitetum communis), széleslevelű gyékényes (Typhetum latifoliae), keskenylevelű gyékényes (Typhetum angustifoliae). vízi harmatkásás (Glycerietum maximae), tavi kákás (Schoenoplectetum lacustris).
Barcstól délkeletre, a Dráva-sík nyugati határán található egy kálmos társulás (Acoretum calami) is.
Úszó lápok
A fűzlápok (Calamagrostio-Salicetum cinereae) felé vezető szukcessziós út fontos állomása a tőzegpáfrányos-keskenylevelű gyékényes társulás (Thelypteridi-Typhaetum angustifoliae) a maga jellegzetes, úszó szigeteivel.
A nádasok általánosan elterjedt növényei: széleslevelű békakorsó (Sium latifolium), mocsári galaj (Galium palustre), réti füzény (Lythrum salicaria), sövényszulák (Calystegia sepium), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), vízi lórom (Rumex hydrolapathum), egyszerű békabuzogány (Sparganium simplex), tavi káka (Schoenoplectus lacustris), vízi harmatkása (Glyceria maxima), rizsfű (Leersia oryzoides), nád (Phragmites australis), pántlikafű (Phalaroides arundinaceum), parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), széleslevelű gyékény (Typha latifolia), keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia). Ritka fajok: gyökerező erdeikáka (Scirpus radicans) kálmos (Acorus calamus).
Sásosok
A part felé közeledve, a sekélyebb vizű termőhelyeken a nádasokat magas sásosok váltják fel. A leggyakoribb sásos növénytársulások: éles sásos (Caricetum gracilis), parti sásos (Caricetum riparicce), hólyagos sásos Caricetum vesicariae, zsombéksásos (Caricetum elatae);
ezek domináns növényei értelemszerűen: éles sás (Carex gracilis), parti sás (Carex riparia), hólyagos sás (Carex vesicaria), zsombéksás (Carex elata).
Mivel sekélyebb a víz, mások a kísérő fajok is: mocsári zsurló (Equisetum palustre), torzsikaboglárka (Ranunculus sceleratus), mételykóró (Oenanthe aquatica), hídőr (Alisma plantago-aquatica), virágkáka (Butomus umbellatus), nyílfű (Sagittaria sagittifolia), háromélű káka (Schoenoplectus triqueter), szemcsés csetkáka (Eleocharis mamillata), sárga nőszirom (Iris pseudacorus), vízilófark (Hipuris vulgaris).
Mocsárrétek
Az ártéri puhafaligetek kiirtása és a termőhely rendszeres kaszálása, valamint a legeltetés ezek helyén mocsárréteket alakított ki: sédbúzás mocsárrét (Deschampsietum caespitosae), Agrostio-Poetum trivialis, pántlikafüves mocsárrét (Agrostio-Phalaridetum), ártéri mocsárrét (Carici Alopecuretum pratensis), csenkeszes nedves kaszálórét (Cirsio cani-Festucetum pratensis) stb.
Ezeket rendszeresen elönti az árvíz. Mivel rendszeresen jut rájuk oxigéndús, friss víz, ezekben tőzeg nem képződik és mohaszintjük is jelentéktelen. Fontosabb növényeik: sédbúza (Deschampsia caespitosa), fehér tippan (Agrostis stolonifera), pántlikafű (Phalaroides arundinacea), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), réti csenkesz (Festuca pratensis) mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), fekete nadálytő (Symphytum officinale), vízi peszérce (Lycopus europaeus), csikorgófű (Gratiola officinalis), üstökös veronika (Veronica catenata), vízi kányafű (Rorippa amphibia), bókoló farkasfog (Bidens cernuus), fülemüleszittyó (Juncus articulatus), réti szittyó (Juncus compressus), vékony szittyó (Juncus tenuis), réti harmatkása (Glyceria fluitans).
Láprétek
A láprétek olyan, lefolyástalan élőhelyek, amelyeken a talajvíz időszakonként (tavasszal és ősszel vagy az áradások idején) elönti a felszínt. Az ilyen termőhelyek, oxigénszegények, pangó vízzel és tőzeges talajjal. Két alaptípusuk: mocsári vagy átmeneti láp, kiszáradó láp.
Mindkettőre jellemző a tőzegesedés, de míg az előző nem szárad ki (vagy csak ritkán), utóbbival ez rendszeresen megtörténik. A kiszáradó lápréten ritkábbak a nedvességet kedvelő, gyakoribbak a réti elemek. Mohaszintje gazdag; rajta a sások mellett a pázsitfűfélék is jelentős szerephez jutnak.
Átmeneti lápok
Az átmeneti vagy mocsári lápokban a mocsári növényzet alatt egy idő után tőzeg halmozódik fel: ilyenkor a mocsár láppá alakul. Így alakulnak ki az elláposodott zsombékosok is; ezek két fő növénytársulása: Caricetum appropinquatae, Caricetum elatae. Legjellegzetesebb növényeik: zsombéksás (Carex elata), rostos tövű sás (Carex appropinquata), villás sás (Carex pseudocyperus), tóalma (Ludzuigia palustris),