Dylan Walsh, született Charles Hunter Walsh amerikai színész.
Élete Fiatalkora Charles M. Walsh néven született Los Angelesben. Szülei mindketten a külügynél dolgoztak, így Walsh tízéves kora előtt többek között Kelet-Afrikában, Indiában és Indonéziában is lakott. Később a családjával visszatért az Egyesült Államokba, majd Virginiában kezdte meg a középiskolai tanulmányait. 1986-ban angolból szerzett diplomát a Virginiai Egyetemen.
Miután lediplomázott, New Yorkba költözött, hogy szakmailag érvényesüljön.
Pályafutása Első szerepét a Soldier Boys című játékfilmben játszotta. Később szerepet kapott az Örömkölyök című filmbe, majd egy állandó szerepet a Kate és Allie című sorozatban. 1989-től kezdte használni a Dylan Walsh nevet. Később több filmben is szerepet kapott, mint például a Katonák voltunk vagy a Kongó.
A legnagyobb áttörést azonban a Kés/Alatt című Golden Globe díjas sorozat hozta meg számára, amelyben Julian McMahonnal két sikeres plasztikai sebész életét mutatják be.
2008-ban a The Stepfather című film feldolgozásában láthatjuk.
Magánélete 1996–2003 között Melora Walters színésznővel élt házasságban, két gyermekük született.
2004. október 10-én feleségül vette Joanna Going színésznőt. Lányuk 2003. november 3-án jött világra.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 Örömkölyök Loverboy Jory Talbot 1990 Savanyú a szülő Betsy's Wedding Jake Lovell Selmeczi Roland Ahol a szív lakik Where the Heart Is Tom 1993 Ördögkatlan Arctic Blue Eric Desmond Zalán János1994 Senki bolondja Nobody's Fool Peter Sullivan Rékasi Károly Belső hang (Más hullámhossz) Radio Inside Michael Anderson Selmeczi Roland 1995 Kongó Congo Dr. Peter Elliot Csankó Zoltán 1996 Eden Bill Kunen1997 Men Teo Morrison Changing Habits Felix Shepherd1999 Chapter Zero Adam Lazarus Utolsó utazás Final Voyage Aaron Carpenter Bede-Fazekas Szabolcs2001 Jet Boy Boon Palmer Deadly Little Secrets Cole Chamberlain2002 Véres munka Blood Work John Waller nyomozó Czvetkó Sándor Katonák voltunk We Were Soldiers Robert Edwards százados Dévai Balázs Tomboló föld Power Play Matt Nash Széles Tamás Par 6 Mac Hegelman2005 Edmond Edmond kihallgató Makranczi Zalán Antebody '(rövidfilm)| Jacob Ambro
| 2006 | Ház a tónál| The Lake House| Morgan Price | Szabó Sipos Barnabás |- | rowspan=2|2008 | rowspan=2|Csak egy kis kurázsi| rowspan=2|Just Add Water| rowspan=2|Ray Tuckby | Széles Tamás |- | Háda János |- | 2009 | A mostohaapa| The Stepfather| David Harris | Csőre Gábor |- | 2010 | A paripa| Secretariat| Jack Tweedy II | Kardos Róbert |- | 2014 | Anonim alkotók klubja| Authors Anonymous| Alan Mooney | Harmath Imre |- | 2016 | | C Street| Fallon szenátor
| 2018 | | American Fright Fest| Spencer Crowe
| rowspan=2|2019 | | Deadly Switch| Peter
| Alter Ego'' Alan Schaeffer
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések1989 Kate & Allie Ben 1 epizód When We Were Young Lee Jameson tévéfilm 1990–1991 Gabriel's Fire Louis Klein 22 epizód 1993 Megbízás gyilkosságra Telling Secrets Jesse Graham 1995 Végtelen határok The Outer Limits Eldritch őrmester 1 epizód 1997 Gyűlölet Divided by Hate Louis Gibbs tévéfilm 1997–1998 Brooklyn South Jimmy Doyle rendőrtiszt 22 epizód 1998 The Almost Perfect Bank Robbery Frank Syler tévéfilm2002 The Twilight Zone Adam 1 epizód Presidio Med Danny Gibson 1 epizód2003 A magányos lovas The Lone Ranger Kansas City Haastévéfilm A sötétségen túl More Than Meets the Eye: The Joan Brock Story Jim Brock 2003–2010 Kés/Alatt Nip/Tuck Dr. Sean McNamara főszereplő (100 epizód) 2003–2004 Everwood Everwood Carl Feeney 3 epizód 2007 Hócsapda Lost Holiday: The Jim And Suzanne Shemwell Story Jim Shemwell tévéfilm 2007–2018 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Malcolm Royce / John Conway 3 epizód 2011–2016 Felejthetetlen Unforgettable Al Burns 61 epizód2012 Haláli testcsere Drop Dead Diva Lawrence Brand 1 epizód CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Tom Cooley 1 epizód2013 Bosszú Revenge Jason Prosser 2 epizód Castle Castle Harris ügynök 2 epizód 2015 NCIS: New Orleans NCIS: New Orleans Jim Messier százados 3 epizód2016 A kijelölt túlélő Designated Survivor Max Clarkson SEAL parancsnok 1 epizód Longmire Shane Muldoon 3 epizód 2017 When We Rise Dr. Marcus Conant 2 epizód 2018 Életre ítélve Life Sentence Peter Abbott főszereplő (13 epizód) 2019 Mr. Whiskey Whiskey Cavalier Alex Ollerman 2019–2024 Zsaruvér Blue Bloods Peter Chase polgármester 14 epizód 2020 Harc az örökségért 2. JL Family Ranch: The Wedding Gift Henry Whitlock seriff 2021–2023 Superman és Lois Superman & Lois Sam Lane tábornok / Bizarro Sam Lane
Jegyzetek
További információk
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Los Angeles-iek