Urziceni municípium Ialomița megyében, Munténiában, Romániában.
Fekvése A megye északnyugati részén, Slobozia városától hatvankét kilométerre nyugatra található. A Ialomița folyó partján, melybe itt torkollik bele az északi irányból érkező Cotorca folyó. Jelentős közúti és vasúti csomópont.
Történelem Nevét a csalánról kapta (a román urzică szó jelentése csalán).
Első írásos említése egy 1596-os, II. Mihály havasalföldi fejedelem korabeli, okiratban olvasható.
A település Ialomița megye központja volt 1716-tól egészen 1832-ig, amikor Călărași lett az új megyeszékhely.
A 19. század közepén városi jellegű községi rangban Ialomița megye Câmpul járásának a székhelye volt és Urziceni illetve Cotorca településekből állt, összesen 2279 lakossal. A község területén ekkor két templom (mindkettő Urziceniben, melyek közül az egyiket 1828-ban, a másikat pedig 1861-ben szentelték fel), két iskola (egy-egy mindkét településen), egy vízimalom, egy kórház, egy gyógyszertár, egy telegráf iroda és egy posta működött. 1895-ben városi rangot kapott.
1925-ös évkönyv szerint Urziceni járás központja volt, 3526 lakossal. 1931-ben közigazgatási irányítása alá tartozott három község: Cotorca, Bărbulești és Manasia.
1950-ben a város a Ialomițai régió Urziceni rajonjának volt a központja, majd 1952-től a Ploiești régióhoz csatolták, 1956-ban pedig a Bukaresti régió része lett. Az 1968-as új megyerendszerben Ilfov megyéhez csatolták. 1981-ben ismét Ialomița megyéhez került. 1995-ben municípiumi rangot kapott.
Lakossága
Nemzetiségek 2002 Románok 16562 96,88% Romák 493 2,88% Magyarok 11 0,06% Ukránok 3 0,01% Törökök 3 0,01% Tatárok 3 0,01% Görögök 2 0,01% Lipovánok 2 0,01% Németek 2 0,01% Szerbek 1 0,00% Bolgárok 1 0,00% Egyéb nemzetiségűek 9 0,05% Nem nyilatkoztak 2 0,01% Összesen 17094 100,0%
Címere
Sport A város leghíresebb labdarúgó csapata az FC Unirea Urziceni volt. A 2008–2009-es román labdarúgó-bajnokságot megnyerve indulhatott a 2009–2010-es UEFA-bajnokok ligája sorozatban, ahol 1-0-ra legyőzte a spanyol Sevilla FC-t Bukarestben és 4-1-re diadalmaskodott a Glasgow Rangers otthonában. 2011. július 1-jén a csapat anyagi okokra hivatkozva megszűnt.
Látnivalók A román Nemzeti kulturális és örökségvédelmi hivatal által számon tartott műemlékek Urziceni városában a következők:
Ion Ionescu udvarháza – 1905-ben épült. 1935-ben épült üzletház. A belvárosban egy 1889-ben, egy 1894-ben és egy 1885-ben épült lakóház. Gălățeanu udvarház – 1931-ben épült. 1916-ban épült római-katolikus templom. Mihai Hovaghinian háza – 1926-ban épült.
Híres emberek Alexandru Toma (Urziceni, 1875. február 11.–Bukarest, 1954. augusztus 15.), író, a Román Akadémia tagja. Constantin Țoiu (Urziceni, 1923. július 19.–Bukarest, 2012. október 4.), író. Jipa Ionescu (Urziceni, 1912. június 26.-1944.), vadászrepülőgép pilóta.
Hivatkozások
További információk
Adatok a településről Marele Dicționar Geografic al României
Kategória:Ialomița megye települései Kategória:Románia városai