Az Aberdeen Football Club (ismert még The Dons, The Reds és The Dandies néven is) egy aberdeeni székhelyű skót labdarúgócsapat, amely jelenleg a Scottish Premier League-ben szerepel. Története során 4-szeres skót bajnok, 7-szeres Skót Kupa-győztes és Skóciában egyedülálló módon két nemzetközi trófeát is elhódított már: a KEK-et és az Európai Szuperkupát, mindkettőt 1983-ban. Noha 2000-ben bejutottak a Skót Kupa és a Skót Ligakupa döntőjébe is, nem nyerték meg végül egyik sorozatot sem, így immár 1995 óta nem szereztek egyetlen aranyérmet sem. A csapat egyébként az 1980-as években egymás után háromszor is elhódította a Skót Kupát, erre rajtuk kívül csak a Rangers volt képes.

A csapat 1903-as megalapítása óta a Pittodrie-ban játssza meccseit; a stadion jelenleg 22 199 férőhelyes. Annak idején ez volt az első csak ülőhelyekkel rendelkező és teljesen fedett stadion az Egyesült Királyságban.

A klubszínek jelenleg a piros és a fehér, de 1939-ig fekete-arany mezben léptek pályára a játékosok.

A csapatnak - földrajzi fekvéséből kifolyólag - nincs helyi riválisa, ám az 1980-as évek óta a viszonylag közeli Dundee város csapata, a Dundee United elleni meccseiket New Firm-nek nevezik. E két csapat ebben az évtizedben - átmenetileg - átvette a skót labdarúgás irányítását a mezőnyből hagyományosan kiemelkedő Celtic, Rangers "párostól". Utóbbiak párharcát hívják Old Firm-nek.

Klubrekordok, statisztikák Egyéni Mérkőzések Legtöbb bajnoki meccs: Willie Miller, 556, 1973–1990. Legtöbb válogatottság: Jim Leighton, 91, Skócia

Gólok Legtöbb bajnoki gól: Joe Harper, 205 Legtöbb gól egy szezonban: Benny Yorston, 38, 1934-1935

Átigazolások Legnagyobb átigazolási bevétel: 1 750 000 font, Eoin Jess, a Coventry Citybe, 1996. február Legnagyobb átigazolási kiadás: 1 000 000 font, Paul Bernard, az Oldham Athleticbe, 1995. szeptember

Csapat Meccsek Skóciában Első meccs: Aberdeen-Stenhousemuir 1–1 (Pittodrie, 1903. augusztus 15.) Legnagyobb győzelem: Aberdeen-Peterhead 13–0 (Pittodrie, Skót Kupa, 3 forduló, 1923. február 10.) Legnagyobb vereség: Celtic-Aberdeen 8–0 (Celtic Park, Scottish First Division, 1965. január 30.)

Európában Legnagyobb győzelem: Aberdeen-KR Reykjavík 10–0, (Pittodrie, KEK, 1967. szeptember 6.) Legnagyobb vereség: Bayern München-Aberdeen 5–1 (Allianz Arena, München, UEFA-kupa, 2008. február 21.)

Nézőszám Legmagasabb hazai nézőszám: 45 061 a Hearts ellen, Skót Kupa-negyeddöntő, 1954. március 13. Legmagasabb átlagnézőszám: 24 200, 1948-1949 (15 meccsen)

Sikerek Scottish Premier League Győztes (négyszer): 1954-1955, 1979-1980, 1983-1984, 1984-1985 Második (tizenháromszor): 1910-1911, 1936-1937, 1955-1956, 1970-1971, 1971-1972, 1977-1978, 1980-1981, 1981-1982, 1988-1989, 1989-1990, 1990-1991, 1992-1993, 1993-1994 Skót Kupa Győztes (hétszer): 1946-1947, 1969-1970, 1981-1982, 1982-1983, 1983-1984, 1985-1986, 1989-1990, 2024-2025 Második (nyolcszor): 1936-1937, 1952-1953, 1953-1954, 1958-1959, 1966-1967, 1977-1978, 1992-1993, 1999-2000 Skót Ligakupa Győztes (hatszor): 1955-1956, 1976-1977, 1985-1986, 1989-1990, 1995-1996, 2013-2014 Második (hétszer): 1946-1947, 1978-1979, 1979-1980, 1987-1988, 1988-1989, 1992-1993, 1999-2000 KEK Győztes (egyszer): 1982-1983 Elődöntős (egyszer): 1983-1984 UEFA-szuperkupa Győztes (egyszer): 1983

Játékosok Jelenlegi keret

Hírességek Csarnoka Az Aberdeen 2003-ban, az alapítás 100. évfordulóján avatta fel Hírességek Csarnokát. Kezdetben az volt az elképzelés, hogy öt éven belül 50 játékos és stábtag nyer majd beiktatást, ennek ellenére jelenleg (a hivatalos weboldal szerint) csak tizennyolc tagja van a jeles társaságnak.Hírességek Csarnoka A tagok:

Eoin Jess Jim Bett Alex McLeish Martin Buchan David Robertson Neale Cooper

Joe Harper Jim Hermiston John Hewitt Drew Jarvie Jim Leighton Theo Snelders

Willie Miller Hans Gilhaus Ally Shewan Neil Simpson Eddie Turnbull Eric Black

További információk Az Aberdeen FC hivatalos oldala Az Aberdeen FC a BBC-n Az Aberdeen FC a SkySports-on Red Ultras Gothenburg Greats

Jegyzetek

Kategória:Skót labdarúgócsapatok Kategória:1903-ban alapított labdarúgócsapatok