Jáki Szaniszló László (Stanley L. Jaki) (Győr, 1924. augusztus 17. – Madrid, 2009. április 7.) Templeton-díjas magyar származású amerikai tudománytörténész, tudományfilozófus, bencés szerzetes, római katolikus pap, teológus, fizikus, egyetemi tanár. Több mint negyven világszerte elismert könyv, ezenkívül több mint nyolcvan tudományos és teológiai esszé, valamint kritikák, könyvelőszavak, enciklopédia cikkek tucatjainak szerzője, Immanuel Kant és Giordano Bruno műveinek angolra fordítója.

Élete 1942. augusztus 6-án lépett a bencés rendbe (két testvére: Jáki Zénó és Jáki Teodóz, szintén bencés szerzetesek), ahol 1947-ben ünnepélyes fogadalmat tett, majd egy évvel később, 1948. június 27-én Pannonhalmán pappá szentelték. 1947-ben ment Rómába tanulni, ahol 1950-ben a bencések Pápai Szent Anzelm Egyetemének teológiai fakultásán doktorált. Utána az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, ahol az egyik egyetemen teológiát és francia nyelvet kezdett tanítani, de négy év után súlyos egészségi problémái miatt vissza kellett vonulnia a tanítástól. Eközben hat magyar szerzetestársával megalapította a woodside-i bencés prioriátust, amelynek 1957 és 1960 között könyvelője lett.

A tanításból való visszavonulása után a New York-i Fordham Egyetemen kezdett el fizikai tanulmányokat folytatni, és az osztrák emigráns, Nobel-díjas Victor F. Hess alatt doktori diplomát szerzett 1957-ben. 1961–1965 között a Princetoni Egyetemen volt kutató, majd 1963-tól nyilvános rendes tanár. A New Jersey állambeli South Orange-ban, a Seton Hall Egyetemen 1965-ben lett adjunktus, majd 1971-ben a fizika tanára lett. Közben a Princeton Egyetemen végzett kutatásokat és más egyetemeken – pl. Yale, Harvard, Sorbonne vagy a római Gregoriana Pápai Egyetemen – mint vendégtanár tanított. Több könyvet és tanulmányt írt, amelyekben a fizika időszerű problémáit, a természettudományok kölcsönhatásait, a hit és a tudomány viszonyát, a hit mai érvényességét és jogosultságát tárgyalta. 1970-ben a Rockefeller Egyetemtől megkapta a Lecomte du Nouy-díjat, 1987-ben pedig – a tudomány és a vallás közötti kapcsolat építése terén végzett munkájáért – elnyerte a Templeton-díjat, a legjelentősebb tudományos kitüntetések egyikét. Az edinburgh-i egyetemen kétszer tartott Gifford-előadássorozatot, ugyancsak két előadássorozata volt Oxfordban, valamint a Yale Egyetemen, de számos más egyetemen is működött előadóként vagy tiszteletbeli tagként az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Nagy Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Magyarországon. Jáki Szaniszló tiszteletbeli tagja a Pápai Tudományos Akadémiának, levelező tagja a bordeaux-i Académie Nationale des Siences, Belles-Lettres et Arts-nak. 1997-ben megkapta az MTA Széchenyi István-emlékplakettjét.

Egy, a római Pontificio Ateneo Regina Apostolorumon (Apostolok Királynéja Pápai Egyetem) tartott előadása után Madridba ment barátaihoz, ahol szívinfarktust kapott. Röviddel kórházba kerülése után, 2009. április 7-én elhunyt.

Tudományos munkássága Jáki atya első jelentős tudományos könyve az úttörő A fizika látóhatára, amelyet a Chicagói Egyetem kiadója adott ki 1966-ban.Magyarul csak 1994-ben, majd 2004-ben jelent meg az Abigél Bt., illetve a Kairosz Kiadó jóvoltából. Ebben, valamint az elkövetkező írásainak jelentős részében Jáki atya tekintélyes és vitatott személyiséggé vált azzal, hogy a nyugati tudomány történetének egy olyan új elbeszélése mellett érvelt és bizonyított, amely mélyen felkavarta azt az általános nézetet, amit kezdetben Francis Bacon, René Descartes és az őket követő utódaik, a 19. századi francia „enciklopédisták” és brit utilitaristák sugalltak és fejtettek ki. Röviden összefoglalva Jáki érve az volt, hogy három előítélet sújtja a tudomány fejlődése és különösen annak sikerei köré font magyarázatot: az empirizmus, az idealizmus és az antiklerikalizmus. Felfedezve és elmélyítve a francia katolikus fizikusok és Pierre Duhem tudománytörténész úttörő munkáit (akiről egy jelentős életrajzot is írt), Jáki atya a középkori vallásosság és tudomány jelentősége mellett érvelt, mint amelyek előkészítették az utat Kopernikusz, Kepler, Galilei és Newton fizikai és csillagászati áttörésének. Sem az ókori vagy a baconi empirizmus, sem az ókori vagy modern idealizmus nem találhatta volna meg a metafizikai realizmus „középútját”, ami aztán a tudományos áttörést mozdította elő a 17. században, legszembetűnőbb példaként Newtonnál.

Az ókori és modern empirizmust és idealizmust illető kritikájában Jáki Szaniszló azt is alátámasztotta, hogy a tudománytörténetet többször is igazságtalanul és helytelenül keresztényellenes ideológiai fegyverként használták fel, különösen a francia egyházellenes propagandisták hosszú sorában, az enciklopédistáktól kezdve George Sartonon át Alexander Koyre-ig. Ezekben a kérdésekben, valamint a tudomány, a filozófia, az etika, a vallás és a kultúra kapcsolataiban Jáki Szaniszló munkásságának filozófiai ereje és jelentősége az egész világon elismert. Jáki Szaniszló páratlanul élesen látó, részletes, filozófiailag is alátámasztott munkája Duhem nagyszabású életművét, valamint Alfred North Whitehead rövid Science and the Modern World (1925) című művét bontotta ki és tette teljessé.

Jáki atya az elsők között állította azt is, hogy Gödel első nemteljességi tétele a teoretikus fizikában a szuperhúr vagy mindenség elméletekre (Theory of Everything, ToE) is vonatkozik. Kurt Gödel tétele azt állítja, hogy minden matematikai elmélet, még ha a számelmélet bizonyos alapvető tényeit is tartalmazza (és kiszámíthatóan felsorolható, azaz amelynek képleteit világosan fel lehet sorolni) vagy hiányos vagy következetlen. Mivel mindegyik „mindenség elmélet” bizonyára ellentmondásmentes, annak vagy hiányosnak kell lennie, vagy pedig képtelen arra, hogy bizonyítsa az alapvető tényeket az egészről.

Könyvei magyarul 1990 – A tudomány Megváltója ...erre a sziklára... Két szövetség és egy föld tanúsága; ford. Jáki Zénó, Schilly József; Ecclesia, Bp., 1991 1991 – Kozmosz és Teremtő 1991 – Csodák és fizika 1992 – Az Ország kulcsai: egy eszköz tanúságtétele 1992 – Isten és a kozmológusok Krisztus, egyház, tudomány. Összegyűjtött tanulmányok; ford. Csányi Attila et al.; Jel, Bp., 1992 (Jel könyvek) Csodák és fizika; ford. Scholtz Kinga; Ecclesia, Bp., 1992 1992 – Mi az Egész értelme? 1993 – Világegyetem és hitvallás 1993 – Szűzi szülés és a tudomány születése 1994 – A fizika látóhatára 1996 – Van-e Univerzum? 1997 – Világ és vallás (Összegyűjtött tanulmányok) 1997 – Biblia és tudomány 1998 – A papi cölibátus teológiája 1998 – Tudomány és világnézet 1999 – Ádvent és tudomány Isten és a nap Fatimában; ford. Somogyi György; Agapé–Ecclesia, Szeged–Bp., 2000 Miért él a kérdés: van-e Isten?; Igazságért Alapítvány, Bp., 2000 A számok döntenek: a Planck-állandó és a filozófia állandói; Igazságért Alapítvány, Bp., 2000 A keresztút tizennégy állomása; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2001 Miért él a kérdés: van-e lélek?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2001 Földöntúliak a világegyetemben? A Holdunk válasza; ford. Vági Barnabás; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2001 Miért higgyünk Jézusban?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2002 Jézus, iszlám, tudomány; ford. Fejérvári Boldizsár; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2002 Miért higgyünk az egyházban?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2002 2002 – Eszközadta üzenet – Értekezés az igazságról 2003 – Egy elme világa – Szellemi önéletrajz hitről és tudományról Eredeti bűn?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2003 Szent József litániája; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2003 2003 – A zsoltárok imádkozása (zsoltármagyarázatok) Newman kihívása; ford. Kerényi Dénes; Jel, Bp., 2003 A rózsafüzér húsz titka; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2003 Miért van szentmise?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2003 Egy elme világa. Szellemi önéletrajz hitről és tudományról; ford. Fejérvári Boldizsár; Kairosz, Bp., 2003 Bízzunk Istenben?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2004 Feltámadás?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2004 Jöjjön el a te országod?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2004 2004 – A fizika látóhatára Halál?; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2005 A mennyiségek drámája; ValóVilág Alapítvány, Bp., 2005 A tudomány és a vallás kapcsolatának ábécéje; ford. Kerényi Dénes; Kairosz, Bp., 2006 2007 – Evolúció hívőknek A Teremtő megpihent a hetedik napon Teremtés könyve 1. fejezetének kulcsa; Kairosz, Bp., 2010 Az agy, az elme és a számítógépek; Kairosz, Bp., 2011 Jegyzetek

Források Magyar katolikus lexikon V. kötet, 560-561. oldal, Szent István Társulat, Budapest, 2000 Jáki Szaniszló: Isten és a kozmológusok, Ecclesia, Budapest, 1992 Michael D. Aeschliman: In Memoriam: Stanley L. Jaki (1924–2009) In: First Principles Journal, 2009. április 7. Bruce Weber: The Rev. Stanley L. Jaki, Physicist and Theologian, Dies at 84. In: The New York Times, 2009. április 12. Magyar Kurir: A Pápai Tudományos Akadémia üzenete Jáki Szaniszló halálára. 2009. április 30.

További információk

Egy Templeton-díjas lábnyomain. Jáki Szaniszló OSB emlékére rendezett konferencia tanulmánykötete; szerk. Bognár Gergely; magánkiad., Győr, 2021

Kategória:Magyar bencés szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar tudománytörténészek Kategória:Magyar filozófiatörténészek Kategória:Tudományfilozófusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Győr díszpolgárai