thumb|150px|Angol kartács az első világháborúból thumb|150px|Középkori kartácstűz lovasrohammal szemben thumb|150px|Az amerikai polgárháborúban használt kartács A kartács tüzérségi lövedékfajta, amely vékony dobozba vagy zsákba csomagolt golyókból áll. A kartácsot közelre, tömegben támadó élőerő ellen használták: kilövéskor a golyók szétszóródtak, sok embert megsebesítve. Hatása hasonló az első világháború alatt kiterjedten használt srapnelével vagy a repeszgránátéval, de a kartácsot elsősorban huzagolás nélküli ágyúkban használták. A kilövés során a doboz vagy zsák már az ágyúcsőben kireped és a sörétek szétszóródva repülnek ki. Kisebb lőtávolságra, 200–300 m-re alkalmazták. Lényege, hogy a nagy ágyúgolyó helyett sok kis golyót lőnek ki az ágyúból, mely sörétek egy kúpszerű térrészen belül szóródnak szét és ebben a térben levő ellenséget harcképtelenné teszik ("lekaszálják").
A kartács a német Kartätsche szóból ered. Első említései Mariano di Jacopotól (Taccola, azaz csóka néven is ismert) 1442-ben,Mariano di Jacopo (Taccola): Codex Latinus Monacensis: De rebus militaribus és egy ismeretlen szerzőtől származó könyvből: Das Feuerwerkbuch az 1432 körüli évekből származik. A kartácsot tömegesen a 16. században kezdték használni. Először kisebb kődarabokkal töltötték meg az ágyúkat, majd a muskéták golyójához hasonló ólomgolyókat, vagy pedig nagyobb formájú karabélytöltényeket használtak. A kartácsgolyókat jutazsákba, vagy bádogdobozba csomagolták és így előre előkészítve töltötték az ágyúkba.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Lövegek