Anita Blake Laurell K. Hamilton Anita Blake, vámpírvadász című regénysorozatának főhősnője. A sorozat egy olyan párhuzamos fantasy világban zajlik, ahol léteznek vámpírok, alakváltók, vérfarkasok, tündérek.

Anita halottkeltő St. Louisban. Munkája során természetfeletti képességeit használja a halottak ideiglenes életre keltésére, különböző jogi- és magánügyek elintézésére. Bejegyzett vámpírhóhér három államban, és idővel szövetségi rendőrbíróvá nevezik ki. Ez a szakma az olyan vámpírok felkutatásával és megölésével jár, akik embert öltek. A rendőrségnél is dolgozik független szakértőként, mint a Regionális Természetfeletti Esetek Kirendeltségének (RETEK) természetfölötti specialistája. Az ő feladatuk az olyan bűncselekmények kivizsgálása, ahol mágiát használtak, vagy az elkövetők vámpírok, likantrópok - azaz alakváltók - (pl.: vérfarkasok, vagy vérleopárdok) és más természetfeletti lények.

Apja német családból származik, anyja mexikói volt. Anita nekromanta, aki fel tudja éleszteni és uralni a zombikat, valamint hatalma van a holtak minden fajtája felett. Szakmájában magasan képzett, valamint gyakorlott dzsúdós és kempós. Sokféle fegyvert tud használni, de a pisztollyal a leghatékonyabb. Hívő keresztény, ami gyakran morális dilemmák elé állítja. Jelenleg az episzkopális egyházhoz tartozik, miután a katolikus egyház kiátkozta a halottkeltőket.

A sorozat eddig megjelent kötetei # Eredeti kiadás Magyar kiadás Év Cím Év Cím ISBN 1 1993 Guilty Pleasures 2003 Bűnös Vágyak 2 1994 The Laughing Corpse 2003 A Nevető Holttest 3 1995 Circus of the Damned 2004 A Kárhozottak Cirkusza 4 1996 The Lunatic Cafe 2004 Telihold Kávézó 5 1996 Bloody Bones 2004 Véres Csontok 6 1997 The Killing Dance 2005 Gyilkos Tánc 7 1998 Burnt Offerings 2005 Égő Áldozatok 8 1998 Blue Moon 2005 Sápadt Hold 9 2000 Obsidian Butterfly 2006 Obszidián Pillangó 10 2001 Narcissus in Chains 2006 Leláncolt Nárcisszusz I-II. 11 2003 Cerulean Sins 2007 Égkék Bűnök 12 2004 Incubus Dreams 2007 Lidérces Álmok I-II. 13 2006 Micah 2012 MicahA magyar rajongók által olyannyira várt Micah kisregény eredetileg az Anita Blake-sorozat 13. kötete, a Lidérces álmok és a Haláltánc között jelent meg. Enélkül a rész nélkül is érthetőek a következő részek. 14 2006 Danse Macabre 2008 Haláltánc 15 2007 The Harlequin 2009 A Harlekin 16 2008 Blood Noir 2010 Fekete Vér 17 2009 Skin Trade 2011 Fogat fogért 18 2010 Flirt 2012 Végzetes flört 19 2010 Bullet 2013 Ezüstgolyó 20 2011 Hit List 2014 Tigrisvadászat 21 2012 Kiss the Dead 2015 Halálcsók 22 2013 Affliction 2015 Ragály 232014Jason 2016Jason242015Dead ice2016Fagyos Halál252016Crimson Death2017Vérvörös Végzet I-II.262018Serpentine2019Elátkozott Kígyók272020Sucker Punch2021Övön alul282021Rafael2022Rafael292023Smolder2023Izzás302023Slay2024Sárkányölő

Magyarul

Bűnös vágyak; ford. Jellinek Gyöngyvér; Agave Könyvek, Bp., 2003 (Anita Blake, vámpírvadász) A nevető holttest; ford. Jellinek Gyöngyvér, Vácziné Arnold Éva; Agave Könyvek, Bp., 2003 (Anita Blake, vámpírvadász) A kárhozottak cirkusza; ford. Jellinek Gyöngyvér; Agave Könyvek, Bp., 2004 (Anita Blake, vámpírvadász) Telihold Kávézó; ford. Kós Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2004 (Anita Blake, vámpírvadász) Véres csontok; ford. Jellinek Gyöngyvér; Agave Könyvek, Bp., 2004 (Anita Blake, vámpírvadász) Gyilkos tánc; ford. Jellinek Gyöngyvér; Agave Könyvek, Bp., 2005 (Anita Blake, vámpírvadász) Égő áldozatok; ford. Gálla Nóra; Agave Könyvek, Bp., 2005 (Anita Blake, vámpírvadász) Sápadt Hold; ford. Gálla Nóra; Agave Könyvek, Bp., 2005 (Anita Blake, vámpírvadász) Obszidián pillangó; ford. Gálla Nóra; Agave Könyvek, Bp., 2006 (Anita Blake, vámpírvadász) Leláncolt Nárcisszusz; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2006 (Anita Blake, vámpírvadász) Égkék bűnök; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2007 (Anita Blake, vámpírvadász) Lidérces álmok; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2007 (Anita Blake, vámpírvadász) Haláltánc; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2008 (Anita Blake, vámpírvadász) A harlekin; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2009 (Anita Blake, vámpírvadász) Fekete vér; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2010 (Anita Blake, vámpírvadász) Fogat fogért; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2011 (Anita Blake, vámpírvadász) Végzetes flört; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2012 (Anita Blake, vámpírvadász) Micah; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2012 (Anita Blake, vámpírvadász) Ezüstgolyó; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2013 (Anita Blake, vámpírvadász) Tigrisvadászat; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2014 (Anita Blake, vámpírvadász) Halálcsók; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2015 (Anita Blake, vámpírvadász) Ragály / Tánc; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2015 (Anita Blake, vámpírvadász) Jason; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2016 (Anita Blake, vámpírvadász) Fagyos halál; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2016 Vérvörös végzet; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2017 (Anita Blake, vámpírvadász) Elátkozott kígyók; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2019 (Anita Blake, vámpírvadász) Övön alul; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2021 (Anita Blake, vámpírvadász) Rafael; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2022 (Anita Blake, vámpírvadász) Izzás; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2023 (Anita Blake, vámpírvadász) Sárkányölő; ford. Török Krisztina; Agave Könyvek, Bp., 2024 (Anita Blake, vámpírvadász)

Jegyzetek

Források Laurell K. Hamilton hivatalos oldala Laurell K. Hamilton: Bűnös Vágyak (ekultura.hu) Moly.hu

További információk

Kategória:Amerikai irodalmi művek szereplői