Major Máté (Baja, 1904. augusztus 3. – Budapest, 1986. április 14.) Kossuth-díjas magyar építész, építészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Életpályája Édesapja Mayer Károly (1905-ben magyarosított Majorra) előbb a zombori törvényszéken aljegyző, majd később a hódsági és a bajai járásbíróság elnöke lett. Édesanyja Thum Júlia szintén zombori volt. Szülei 1890-ben kötöttek házasságot. Máténak hat testvére volt. Az elemi elvégzése után középiskolai tanulmányait a cisztercita rend bajai III. Béla Főgimnáziumában végezte.
Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után a budapesti József Nádor Műszaki Egyetemen szerzett építész diplomát 1927-ben. Még ebben az évben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tagja lett. 1931-ben felvették a Budapesti Mérnöki Kamara tagjai közé. 1927–36 között magántervezői irodákban és magántervezőként dolgozott. Ebben az időben tervezte a Budapest I. Attila utca 127. sz. alatti bérházat, Detre Pállal együtt. (1933–34), és a Budapest I. Sasfiók utca 8. sz. alatti villát (1934). 1936 és 1944 között az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) műszaki osztályának mérnöke, majd főmérnöke volt. Tervezői munkásságát – ebben az időben – még két épület jelzi, melyeket Benjamin Károllyal közösen tervezett. Ezek a Budapest I. Vám utca 2. (ma: Bem rkp. 24.) alatti ötemeletes sarok bérház (1944), valamint a Budapest IX. Zsil utca 3–5. alatti irodaház (1941-42), amely eredetileg lakóháznak épült.
1933 és 1938 között a modern magyar építészet képviselőjeként tagja volt a CIAM magyar szekciójának. 1933-tól tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának is. 1933–37 között a Szocialista Képzőművészek Csoportjának titkára volt. 1942–44 között a Tér és Forma szerkesztőbizottságában is dolgozott. Alapító tagja volt az 1949-ben megszüntetett Új Építészet Köre csoportnak. A második világháború után építészként szinte nem is alkotott, kivételt jelent a Tatabányán, 1948-ban épült soklakásos lakótelep. Társadalmi, oktatói és szakírói munkássága azonban jelentős. 1948-tól tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1949–71-ig az Építéstörténeti Tanszék vezetője, 1974-ig az Építéstörténeti és Elméleti Intézet igazgatója volt. 1951–86 között a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségi tagja. 1949-től az MTA levelező tagja, 1949-től 1964-ig az MTA Műszaki Tudományok Osztálya osztályvezetőségének tagja. 1950–51-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának dékánja. 1955–58 között az MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának elnöke, 1960-tól az MTA rendes tagja, 1972-től 1975-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Elméleti Intézetének igazgatója volt. bélyegkép|200px|Major Máté urnafülkéje a Farkasréti temetőben Nevéhez fűződik az Akadémiai Kiadó Architectura sorozata, az MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának és a Magyar Építőművészek Szövetségének közös kiadványa, melynek szerkesztője is volt. Önéletrajzát az Egy gyermekkor és a kisváros emléke (visszaemlékezések, Bp., 1973) és Férfikor Budapesten (visszaemlékezések, Bp., 1978) könyvekben írta meg. Az első könyvében pontosan mutatja be Baját a 20. század elejétől az 1920-as évek közepéig. Életrajzi leírásában egy mára már letűnt világot tárt olvasói elé. A második könyvében „beszámol egyetemi éveiről, kenyérkereseti gondjairól, házasságáról, lakhelyeiről. Az építőművészeti megfigyelések természetesen könyve fontos részét alkotják: szól a sashegyi házban eltöltött tíz esztendejéről és a felnőtté érés nehéz, felelősségteljes folyamatáról, melynek során szakmájában és a politikában is megtalálta azokat a fogódzókat, amelyek segítették becsületesen és igazan élni.”Magyar irodalom története 1945–1975/Major Máté (1904–1986) idézet A 2. világháború utáni időszakról visszaemlékezése Tizenkét nehéz esztendő, 1945-1956; címmel már csak a halála után, 2001-ben jelenhetett meg.
Budapesten halt meg 1986. április 14-én, gazdag életművet hagyva maga után. Bonta János Major Máté búcsúztatása címen a Magyar Építőművészet, 1986/3. számában írt nekrológot. Zádor Anna, pedig a Magyar Építőművészet 1987/4–5. számában emlékezett meg róla.
Művei Megépült épületek 1933–1934 Fenyő Györgyné bérháza, Budapest I. Attila út 127. (régen: Attila utca 89. sz.) Tervezőtárs: Detre Pál. 1934 Budapest XII. Sasfiók utca 8. lakóház. 1935 BNV a Gyáriparosok Országos Szövetségének statisztikai pavilonja 1935 Schreiber Gáborné bérháza, Budapest I. Donáti utca 63. 1935 Budapest V. Kecskeméti utca 15. emeletráépítés 1941-42 Budapest IX. Zsil utca 3-5. irodaház. (eredetileg lakóház). Tervezőtárs: Benjamin László 1944 Budapest I. Vám utca 2., Bem rkp. 24. lakóház. Tervezőtárs: Benjamin László 1947-48 Tatabánya. Magyar Állami Szénbányák lakótelep négy lakóépülete. Tervezőtárs: Fleischl Róbert és Fleischl Etelka
Tervpályázatok 1931 Debreceni városháza 1932 fővárosi városszéli telepítés (megvétel) 1934 Diósgyőri vasgyári munkások Szabó Ervin munkásháza 1935 Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1935 BNV elrendezési pályázat, "Fogaskerék" jeligéjű pályaterve Fekete Bélával (2. kategóriában díjazott terv) 1936 BNV elrendezési pályázat 1936 OTI Fiumei úti kórház 1936 Palatinus strandfürdő (megvétel) 1937 Óbudai Árpád Gimnázium (2. kategóriában díjazott terv) 1939 Balatonfüredi gyógyfürdői étterem (2. díj) 1940 Központi Városháza 1941 Külső Jászberényi úti elemi iskola 1943 Gyöngyösi utcai fiú polgári iskola (megvétel) 1943 OTI 14. kerületi rendelő 1943 Kerekhegyi üdülőszálló (megvétel) 1947 Tatabánya, Magyar Állami Szénbányák bányászlakás tervpályázat
Könyvei, publikációi Az új építészet elméleti kérdései. Szocialista realizmus az építészetben; Új Építészet Köre, Bp., 1948 Bevezetés az építészetbe. Az Áll. Műszaki Főiskola 1. éves építészmérnök hallgatói részére. Major Máté az 1948/49 tanévben tartott előadásainak jegyzete alapján; összeáll. Merényi Ferenc; Műszaki Főiskola, Bp., 1950 Szovjetunió építészete. Cikkgyűjtemény; összeáll. Major Máté, Malecz Erika; Építőipari, Bp., 1951 Vita építészetünk helyzetéről (Perényi Imre. Magyar képzőművészek és Iparművészek Szövetsége. 1951) Kardos György–Major Máté: Ókori építéstörténet. A Budapesti Műszaki Egyetem 1. éves A/B tagozatos építészmérnök hallgatók részére; Tankönyvkiadó, Bp., 1951 A Budapesti Műszaki Egyetem oktatóinak tudományos és műszaki alkotásai; szerk. Major Máté; Közoktatási, Bp., 1952 Építészet és társadalom; Mérnöki Továbbképző Intézet, Bp., 1952 (Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából) Építészet és társadalom. Különös tekintettel a XX. sz. burzsoá építészetére; Építőipari, Bp., 1953 (Mérnöki továbbképző kiadványok Építőművészet kérdései) Az épülő kommunizmus képzőművészete. (Magyar–Szovjet Baráti Társaság és Képzőművészeti Alap. 1953) Az imperializmus építészete; Mérnöki Továbbképző Intézet, Bp., 1953 (Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából) Építészet és társadalom. (Útmutató a TIT előadói számára. TIT. 1954) ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET I. és II. (Műszaki Könyvkiadó. 1955 és 1958) (németül is) Az építészet alakulásának törvényszerűségei. (Magyar Építőművészet 1955/IV. évf. 11–12. szám. 326–328. oldal) Az orosz építészet története; Felsőoktatási Jegyzetellátó, Bp., 1956 (Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából) Tíz esztendő magyar építészete. (az Építőipari Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve. 1955/56 tanév. Budapest. 1957) Kardos György–Major Máté: A rabszolgatársadalmak építészete. Az ókori kelet építészete. 1. köt.; Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, bp., 1958 Bevezetés az építészettörténethez. Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem. Építészettörténeti Tanszék. Kézirat. Tankönyvkiadó Vállalat 1964) Pier Luigi Nervi. Akadémiai, Bp., 1966 (Architektura) (lengyelül is) Az építészet sajátszerűsége. (Akadémiai Kiadó. 1967) Az építészet új világa. (Magvető kiadó. 1969) Breuer Marcel. Akadémiai, Bp., 1970 (Architektúra) Amerigo Tot. (Corvina Kiadó 1971) Egy gyermekkor és egy kisváros emlékei. (Magvető Kiadó 1973) Goldfinger Ernő. (Akadémiai Kiadó 1973. Architectura sorozat) Férfikor Budapesten. (Szépirodalmi Könyvkiadó – Műhely sorozat. 1978) Új építészet, új társadalom. 1945-1978. Válogatás az elmúlt évtizedek építészeti vitáiból, dokumentumaiból; dokumentumvál., szerk. Major Máté és Osskó Judit; Corvina, Bp., 1981 (Művészet és elmélet) Vágó Péter. (Akadémiai Kiadó 1982. Architectura sorozat) Breuer Marcell. (Akadémiai Kiadó 1982. Architectura sorozat) Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár; szerk. Major Máté; Akadémiai, Bp., 1983 Mindig megújuló építészet. (Építésügyi Tájékoztatási Központ. 1985) Utószó (tanulmány) Jürgen Joedicke: Modern építészettörténet c. kötetéhez (Műszaki Kiadó 1961. ETO72.036) Tizenkét nehéz esztendő, 1945-1956; szöveggond., szerk. Fehérvári Zoltán, Prakfalvi Endre; Magyar Építészeti Múzeum, Bp., 2001
Képgaléria
Díjai és kitüntetései 1949. Kossuth-díj II. fokozata 1960. Ybl Miklós-díj I. fokozata 1964 és 1970 Munka Érdemrend Aranyfokozat 1970. Felszabadulási Jubileumi Emlékérem 1975. Munka Vörös Zászló Érdemrend 1977. Herder-díj 1979. Akadémiai Aranyérem 1984. A Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon Branczik Márta: Major Máté ARTPORTAL.hu I n memoriam Máté Major; összeáll. Zádor Mihály, in: Periodica polytechnica. Architecture, 30. vol. 1/4., 1986 Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között. Budapest 1986. (83., 84., 112. oldal) Ferkai András: Buda építészete a két világháború között. Budapest 1995(14., 60., 478. oldal). Ferkai A. (Branczik Márta, Hajdú Virág, Molnos Attila, Oláh Éva): Pest építészete a két világháború között. Budapest 2001. (280. old.) Major Máté: Tizenkét nehéz esztendő. (1945–1956). LAPIS ANGULARIS III. Szerkesztette: Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre. Budapest 2001. A magyar irodalom története/Major Máté Szerk.: Egy tanszék 80 éve (A BM Urbanisztikai Tanszékének története 1929-2009) p. 49- utalások a Perényi - Major 1951-es híres/hírhedt építőművészeti vitára) - Bp. Terc K. 2009. -
További információk Baja. Népújság Kortárs magyar írók - Major Máté Egy szent modern. Major Máté születésének centenáriumára (Népszabadság Online) Akadémiai aranyérem Építészettörténeti és Műemléki Tanszék története Révai József: Az új magyar építészet kérdései A második félévszázad építészete Magyar Építőművészet. 1986/3. sz., 1987/4–5. sz. Ferenc Merényi: 1867–1965, CENTO ANNI ARCHITETTURA UNGHARESE (Római Magyar Akadémia 1965).
Lőrincz Zsuzsa - Varga Mihály: Építészeti kalauz: Budapest építészete a századfordulótól napjainkig. 6BT. kiadása 1997).
Kapcsolódó szócikkek Magyar akadémikusok listája
Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar építészeti szakírók Kategória:Magyar építészettörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Akadémiai aranyérmesek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Bajaiak Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek