Bács (szerbül: Бач / Bač, németül: Batsch) város és községi központ Szerbiában, a Vajdaságban, Bácskában.

Nevének eredete Neve a magyar Bács személynévből ered, melynek előzménye az ótörök baga méltóságnév.

Fekvése Újvidéktől 62 km-re északnyugatra, Zombortól 52 km-re délre, Palánkától 20 km-re északnyugatra fekszik.

A község települései

Közigazgatásilag Bácson kívül még öt település tartozik a községhez (zárójelben a települések szerb neve áll): Bácsújfalu (Селенча / Selenča) Bácsújlak (Бачко Ново Село / Bačko Novo Selo) Bogyán (Бођани / Bođani) Palona (Плавна / Plavna) Vajszka (Вајска / Vajska)

Története bélyegkép|balra|250px|A bácsi vár, háttérben balról a Szent Pál katolikus templommal, jobbról pedig a ferencesek templomával Történeti források 1111-ben Bache néven említik először. Már a honfoglaláskor szláv vár állt itt, majd Bács vármegye székhelye lett. Fontos délvidéki város, 1072-ben ide telepítették a szerémi görög püspökséget, a 13.–14. században a Kalocsa-Bácsi Érsekség egyik székhelye, de székesegyháza 1351-ben leégett. Ferences temploma 1234-ben, rendháza 1734-ben épült. Várát 1192-ben említették először; egykori erődrendszer központja volt. 1158-ban II. Géza itt töltötte a húsvéti ünnepeket, Károly Róbert megerősíttette. Több országgyűlés színhelye, Hunyadi Mátyás és II. Ulászló kedvelt tartózkodási helye. Később török közigazgatási székhely.

A vár a Rákóczi-szabadságharc alatt pusztult el, azóta rom, habár 1980 óta elindultak felújítások, rendbe tették a tornyot, nyáron vannak rendezvények is.

A településnek 1910-ben 3908 lakosából 1888 német és 719 magyar volt.

A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Hódsági járásához tartozott.

1941-1944-ben újra Magyarország része lett, 1945-ben pedig visszakerült Jugoszláviához. Ekkor német lakosságát kitelepítették, s helyükre szerbeket költöztettek.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel 2002-ben Nemzetiség Szám % Szerbek 4274 70,21 Horvátok 509 8,36 Magyarok 418 6,86 Jugoszlávok 272 4,46 Szlovákok 142 2,33 Cigányok 43 0,70 Németek 42 0,68 Montenegróiak 31 0,50 Muzulmánok 13 0,21 Ukránok 7 0,11 Bunyevácok 4 0,06 Ruszinok 3 0,04 Szlovének 2 0,03 Macedónok 2 0,03 Oroszok 1 0,01 Bolgárok 1 0,01 Albánok 1 0,01 Egyéb/Ismeretlen

Etnikai összetétel 2011-ben Nemzetiség Szám Szerbek 3 852 Horvátok 413 Magyarok 399 Szlovákok 127 Cigányok 57 Jugoszlávok 41 Németek 31 Montenegróiak 23 Muzulmánok 17 Ukránok 9 Bunyevácok 4 Ruszinok 4 Macedónok 2 Oroszok 2 Szlovének 2 Bosnyákok 1 Románok 1 Egyéb 48 Nem nyilatkozott 283 Régió 68 Ismeretlen 15

Látnivalók bélyegkép|250px|A ferencesek temploma Bácsi vár: a Szent Pál templom közelében, a Mosztonga nevű folyón keresztül közelíthetjük meg. A vár a mohácsi ütközet után, 1526 októberében török kézre került, de 1687-ben visszafoglalták. 1704. július 8-án II. Rákóczi Ferenc hadai ostrommal bevették s felgyújtották, azóta romokban hever. Szent Pál barokk stílusú római katolikus templom: a valamikori bácsi káptalan és a bácsi érsekség székhelye. A plébánia a 11. század óta fennáll, 1688-ban újraalapították. A templom névadója Szent Pál apostol. A templomot 1773-ban emelték, és 1780-ban fejezték be. A torony 1923-ban lett újjáépítve. A templom 1937-ben és 1960-ban fel lett újítva. A templom méretei: hossza 50,5 m, szélessége 25,25 m, magassága 17 m, a torony 60 m magas. Négy harangja közül a legnagyobb 1100 kg, a legkisebb 175 kg. Az anyakönyvet 1713-óta vezetik. Ferences templom: a templom névadója Nagyboldogasszony. Régen a templomos lovagok temploma lehetett, a 13. századtól ferencesrendi templom. Ez a legrégibb templomépület egész Bácskában. Több ízben is újjá lett építve, de láthatóak a 13. században épült falmaradványok. A templom mai méretei: hossza 42 m, szélessége 14 m, magassága 10 m, a torony magassága 35 m. "Hamam" török fürdő romjai

Híres emberek Itt hunyt el 1501-ben Váradi Péter kalocsai érsek, humanista tudós Itt született 1854. október 24-én Déri Miksa mérnök, feltaláló, erőmű építő, a párhuzamos kapcsolású, az öngerjesztésű váltakozó áramú generátor, valamint a transzformátor egyik szabadalmaztatója. Itt született 1852. december 10-én Déri Frigyes műgyűjtő, selyemgyáros, aki 1916-ban Bajának, majd a trianoni döntés után 1920-ban Debrecennek ajándékozta gazdag gyűjteményét.

Jegyzetek

Források A 2011/es népszámlálás adatai: http://pod2.stat.gov.rs/ObjavljenePublikacije/Popis2011/Nacionalna%20pripadnost-Ethnicity.pdf Bács-Bodrog vármegye I. Bács-Bodrog vármegye községei. Bács város, 33–36. oldal Fóti Miklós – Pánya István, Bács mezőváros középkori és kora újkori térszerkezete/The urban spatial structure of the medieval and early-modern-period Bács town. Belvedere Meridionale 4 (2022) 73–101.

További információk Bács község hivatalos honlapja Thomka Orsolya – Kurcz Ádám István – Tóth Anikó: Délvidék – A Vajdaság és Belgrád. Bácska, Bánság, Szerémség és az Al-Duna. Ketzal Kiadó Kft. Budapest, 2010 (Magyar szemmel sorozat) Bács története 61–64. oldal

Kategória:A Dél-bácskai körzet települései Kategória:Magyarország elcsatolt megyeszékhelyei Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései Kategória:Szerbia javasolt világörökségi helyszínei