Burgasz () ipari központ, kikötő- és üdülőváros Bulgáriában, a Fekete-tenger partvidékének legnyugatibb pontján. A legnagyobb és legfontosabb bolgár kikötő üzemel ittBrückner Gergely - A Waberer’s is keresne egy kis pénzt az ezermilliárd eurós Kína–Európa áruforgalmon (Telex.hu,2025.11.15.) és egyúttal a bolgár fekete-tengeri part második legnagyobb városa (Várna után), Bulgária városai közt pedig a negyedik legnagyobb. Burgasz megye székhelye.
Földrajz Burgasz az ország keleti részén, a Fekete-tenger nyugati nyúlványa, a Burgaszi-öböl partján fekszik. Átlagos tengerszint feletti magassága 17 m. A város környékén helyezkednek el a Burgaszi-tavak, melyek Bulgária legnagyobb tavai: a várost északról az Atanaszovói-tó, délnyugat felől pedig a Burgaszi-tó határolja.
Éghajlat
Történelem Nevét először Manuel Phil bizánci költő említette meg, mint Burgosz vagy görögül Pürgosz, ami tornyot jelent, és a legenda szerint a római utazók tájékozódását segítette valahol a mai kikötő helyén. A várost az ókori görög Apollónia polisz (a mai Szozopol) lakói alapították saját városuk közelében mint katonai és megfigyelő állomást, Pürgosz néven. A rómaiak korában katonai kolóniaként működött, ekkor Deultum volt a neve. Burgasz lakosai a római uralom alatt a birodalom legkülönbözőbb népeiből kerületek ki. Kezdetben görögök éltek itt, majd Anatóliából törökök telepedtek le.
Az 1828-29-es orosz-török háború és a drinápolyi béke után a megtorlástól félő bolgár lakosság a visszavonuló orosz katonákkal együtt szinte teljesen elmenekült Burgaszból. Helyükre törökök, a Fekete-tenger északi partvidékéről muszlim cserkeszek, valamint hazájukat vesztett kárdzsalik érkeztek. Miután 1878-ban megalakult a Bolgár Fejedelemség, 1885-ben Burgasz Bulgáriához került. Ekkor viszont a törökök hagyták el a várost és tértek vissza az anyaországba. Az 1900-as évek elején csupán 6 ezren lakták a várost. A rakpartok és a móló kiépítése után indult fejlődésnek Burgasz. Később már a hajóépítő dokkjairól és a kőolaj-feldolgozó iparáról lett híres a település.
Gazdaság Burgasz Bulgária második legnagyobb ipari központja. Több mint cég működik a városban, a munkanélküliség pedig 4,3%, ami a legalacsonyabb az országban. Itt működik Délkelet-Európa legnagyobb olajfinomítója, mely a Lukoil tulajdonában van. Burgasz kikötője a legnagyobb teherkikötő Bulgáriában.
Idegenforgalom thumb|left|Burgasz a kozmoszból Délkelet-Bulgária gazdasági, kulturális és turisztikai központja. A Burgaszi repülőtér az egész bolgár déli part légiközlekedési központja, ezért kiinduló helyként szolgál az ország többi fekete-tengeri nyaralóhelyéhez, mint a Napospart, Szozopol vagy Neszebar.
Burgasz a színhelye a minden évben, augusztusban tartott Nemzetközi Folklór Fesztiválnak: az 1965-ben alapított fesztivál világhírnévre tett szert, a világ minden tájáról érkező résztvevők autentikus népviseleteket viselnek, és népi hagyományaikat mutatják be. A fesztivál része szuvenírvásár és bazár, népi zenék csendülnek fel, népi táncokat mutatnak be, és kézműves foglalkozásokon is részt lehet venni.
2027-ben a városban rendezik meg a 71. Eurovíziós Dalfesztivált.
Testvérvárosok Alexandrúpoli, Görögország Poti, Grúzia Rotterdam, Hollandia Jentaj, Kína Miskolc, Magyarország Krasznodar, Oroszország San Francisco, Amerikai Egyesült Államok Tervezett partnervárosi kapcsolatok: Dunaharaszti, Magyarország
thumb|centre|530px|Burgaszi panoráma
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap Burgas largest website, Information about Burgas Faktor (bolgár nyelvű helyi újság online) Nikola Gruev burgaszi képgalériája Burgasz látnivalói Burgaszi kikötő
Kategória:Burgasz megye települései Kategória:Tengerparti üdülőhelyek Kategória:Fekete-tenger