A 2007-es UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 15., jogelődjeivel együttvéve az 52. döntője volt, melyet 2007. május 23-án rendeztek meg az athéni Olimpiai Stadionban. A döntőben az olasz AC Milan és az angol Liverpool találkozott másodszorra, csakúgy, mint két évvel korábban, ahol a Liverpool győzedelmeskedett a drámai meccs végén. A második találkozót a Milan nyerte 2-1-re, revansot véve az isztambuli döntőért. Az olaszok csapatkapitánya ezzel hetedszerre is a magasba emelhette a kupát.
A mérkőzés összefoglalása A 2006–2007-es Bajnokok Ligája-döntőt 2007. május 23-án Athénban, Görögország fővárosában rendezték meg. Aznap 15 000 görög rendőr volt szolgálatban a városban. A mérkőzést a 71 030 férőhelyes Olimpiai Stadionban (Athens Olympic Stadium, "Spiros") játszották, amely az AÉK székhelye, illetve a Panathinaikósz is használja nemzetközi meccsein.
A meccsre 74 000-en látogattak ki, a bíró pedig a német Herbert Fandel volt. Az Olimpiai Stadion felét a vörösök fanatikus szurkolói, a másik felét pedig az AC Milan elszánt szurkolói töltötték meg. A meccs esélyese az AC Milan volt, bár a Liverpoolt sem szabad lebecsülni, mint azt már annyiszor bemutatták a vörösök. A meccset már előzetesen a 2005-ös Bajnokok Ligája döntőjének visszavágójaként harangozta be a világsajtó, melyet akkor a Liverpool 3–0-ról felállva nyert meg büntetőkkel. A vörösök elszántan léptek pályára, az első félidőben jobbak is voltak, mint a milánóiak, több helyzetük és kapuralövésük volt, ám egyik sem talált be. Majd a Milan jutott szabadrúgáshoz, melyet Pirlo lőtt és Inzaghi vállán, vagy hátán megpattanva a labda a vörösök kapujába táncolt, így azt Reina már nem tudta hárítani, bár valószínűleg Pirlo rúgását még megfogta volna. Így a 45. percben a milánóiak jutottak előnyhöz. A Liverpool a második félidőben mindent feltéve támadt, és ennek eredménye az lett, hogy egy védelmi hibából Inzaghi indulhatott meg a labdával, és lőtte be Reina kapus mellett. Ekkor már 2–0 volt a Milannak. A vörösök tovább támadtak, beállt Crouch, és a frissen visszatérő Kewell is, bár a szépítő gólt a 89. percben a holland Kuijt fejelte be. A 93. percben lefújták a meccset, a Milan visszavágott az addig nagyszerűen teljesítő Liverpoolnak a 2005-ös döntőért, és a milánóiak emelhették magasba a 2007-es Bajnokok Ligája trófeát, bár a vörösök is emelt fővel távozhattak Athénból. A meccsen nagy teljesítményt nyújtott Pirlo, Inzaghi, Gattuso, Kuijt, Gerrard és Carragher is.
A döntőig vezető út
MilanRoundLiverpoolEllenfélEredményMérkőzésekSelejtezőkörEllenfélEredményMérkőzések Crvena zvezda3–11–0 hazai; 2–1 vendég3. selejtezőkör Makkabi Haifa3–22–1 hazai; 1–1 vendégCsapatMGyDVRGKGGKPont Milan631284+410 Lille623185+39 AÉK Athén622269−38 Anderlecht6042711−44CsoportkörCsapatMGyDVRGKGGKPont Liverpool6411115+613 PSV Eindhoven631266010 Bordeaux621367−17 Galatasaray6114712−54EllenfélEredményMérkőzésekEgyenes kiesésEllenfélEredményMérkőzések Celtic1–00–0 vendég; 1–0 (Hosszabbítás) hazaiNyolcaddöntők Barcelona2–2 (Idegenben rúgott gól)2–1 vendég; 0–1 hazai Bayern München4–22–2 hazai; 2–0 vendégNegyeddöntők PSV Eindhoven4–03–0 vendég; 1–0 hazai Manchester United5–32–3 vendég; 3–0 hazaiElődöntők Chelsea1–1 (4–1 11-esekkel)0–1 vendég; 1–0 hazai
A döntő részletei
AC Milan: GK 1 DidaRB 44 Massimo OddoCB 13 Alessandro Nesta CB 3 Paolo Maldini (C)LB 18 Marek Jankulovski RM 8 Gennaro Gattuso CM 21 Andrea PirloCM 23 Massimo AmbrosiniLM 10 Clarence Seedorf SS 22 KakáCF 9 Filippo Inzaghi Cserék:GK 16 Željko KalacDF 2 CafuDF 4 Kaha Kaladze DF 19 Giuseppe Favalli MF 27 SerginhoMF 32 Cristian BrocchiFW 11 Alberto Gilardino Szakvezető: Carlo Ancelotti
A mérkőzés játékosa: Filippo Inzaghi
Játékvezető asszisztensek: Carsten Kadach Volker Wezel Negyedik játékvezető: Florian Meyer270px|A 2007-es döntő kezdőcsapataiLiverpool: GK 25 José Manuel ReinaRB 3 Steve Finnan CB 23 Jamie Carragher CB 5 Daniel AggerLB 6 John Arne RiiseDM 14 Xabi AlonsoDM 20 Javier Mascherano RM 16 Jermaine PennantAM 8 Steven Gerrard (C)LM 32 Boudewijn Zenden CF 18 Dirk KuijtCserék:GK 1 Jerzy DudekDF 2 Álvaro Arbeloa DF 4 Sami HyypiäMF 7 Harry Kewell MF 11 Mark GonzálezMF 15 Peter Crouch FW 17 Craig BellamySzakvezető: Rafael Benítez
Statisztika 290px|thumb|right|A Milan öröme AC Milan Liverpool 2 Gólok 1 5 Lövések 12 3 Kapura tartó lövések 4 53% Labdabirtoklás 47% 4 Szögletek 6 14 Szabálytalanságok 26 3 Lesek 3 2 Sárga lapok 2 0 Piros lapok 0
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek 2006–2007-es UEFA-bajnokok ligája 2006–2007-es UEFA-kupa 2007-es UEFA-kupa-döntő 2007-es UEFA-szuperkupa
Kategória:2006–2007-es UEFA-bajnokok ligája Kategória:A Liverpool FC mérkőzései