Nyíregyháza tömegközlekedését a MÁV Személyszállítási Zrt. látja el, korábban ez a Volánbusz, előtte az Észak-magyarországi Közlekedési Központ, még korábban a Szabolcs Volán feladata volt. A korábbi villamosközlekedés megszűnt. A városban 61 autóbuszvonalon van közlekedés.

A Vasútállomás, az Autóbusz-állomás, Örökösföld és a Jósaváros a legforgalmasabb, ugyanis ezeken a helyeken található több helyi járat végállomása.

2020. augusztus 20-tól új, a teljes addigi hálózatot átfogó menetrend lépett életbe, melyben gyökeresen megváltoztatták a nyíregyházi közösségi közlekedést, azóta történtek kisebb-nagyobb finomhangolások (például szeptember elsejével kezdődően), évente pedig átfogó felülvizsgálatot végeznek annak érdekében, hogy a lehető legjobban ki tudják szolgálni az utazóközönség érdekeit.

Viszonylatok Nyíregyházán jelenleg 61 autóbuszvonalon van közlekedés, ebből 40 belterületi, 5 külterületi és 3 éjszakai, illetve 13 autóbuszvonal az ipari területeken dolgozók közlekedését segíti.

A 61 autóbuszvonalból 45 alapjáratként, 16 pedig betétjáratként funkcionál. A betétjáratok a következő betűkkel vannak ellátva:

"A", amelyek egy adott alapjárathoz képest rövidebb útvonalon közlekednek (1A; 3A; 5A; 8A; 9A; 25A; 30A) "E", amelyek expresszjáratként közlekednek, azaz az útvonalukon nem minden megállót, kizárólag a jelentősebb megállókat érintik (90E; 93E; 95E) "F", amely az alapjárattal az útvonal egyik végén hurokjáratként, ahhoz képest ellentétes irányban közlekedik (14F) "J", amely az alapjárat útvonalához képest a két végállómás között tesz egy kitérőt néhány plusz megállóban (10J) "L", amelyek útvonalának egyik vége eltér az alapjárat útvonalától (94L; 95L) "Y", amelyek útvonalának egyik vége vagy a két végállomás közötti szakasz egy része eltér az alapjárat útvonalától (4Y; 10Y; 11Y; 13Y) A külterületi járatok "H" betűvel vannak ellátva a számjelzésük előtt (H30; H31; H32; H35; H40). JáratszámÚtvonal1-es buszAutóbusz-állomás – Repülőtér1A-s buszAutóbusz-állomás – Vásártér2Autóbusz-állomás – Borbánya, Csárda utcai forduló – Alma utcai iskola3Sóstói úti kórház – Autóbusz-állomás – Kistelekiszőlő – Rozsrét3AAutóbusz-állomás – Kistelekiszőlő – Rozsét4Autóbusz-állomás – Oros, Takarék köz4YAutóbusz-állomás –Oros, Takarék köz – Oros, Temető5Örökösföld – Jósaváros – Sóstói úti kórház5AÖrökösföld – Jósaváros7Vasútállomás - Jósaváros - Sóstóhegy8Vasútállomás – Sóstói úti kórház – Sóstógyógyfürdő8YVasútállomás - Sóstói út - Sóstói Úti Kórház - Jósaváros - Garibaldi utca - Sóstói út - Vasútállomás9Örökösföld – Huszár telep9AHuszár telep – Fészek utca – Huszár telep10Örökösföld – Vasútállomás – Nyírszőlős10JÖrökösföld – Vasútállomás – Jókai telep – Autóbusz-állomás10YÖrökösföld – Kórház – Vasútállomás – Nyírszőlős10ANyírszőlős - Vasútállomás11Örökösföld – Egyház utca – Örökösföld12Sóstói úti kórház – Vasútállomás – Vasúti alujáró13Sóstói úti kórház – Debreceni út – Tünde utca – Alma utcai iskola13YSóstói úti kórház – Kistelekiszőlő – Alma utcai iskola14Vasútállomás – Sóstóhegy14FVasútállomás – Sóstóhegy15Vasútállomás – Kodály Zoltán Általános Iskola – Jósaváros – Sóstóhegy17Örökösföld – Rendelőintézet – Szélsőbokori út18Vasútállomás – Országzászló tér – Jósaváros – TESCO Áruház – Örökösföld19Örökösföld – Szélsőbokori út - Huszártelep20Vasútállomás – Örökösföld – Vasútállomás (körjárat)21Vasútállomás – Örökösföld – Vasútállomás (körjárat)22Autóbusz-állomás – Alma utcai iskola24Sóstói úti kórház – Autóbusz-állomás – Kistelekiszőlő25Vasútállomás – Északi körút – Alma utcai iskola25AVasútállomás – Északi körút – Jósaváros27Vasútállomás – Szélsőbokori út – Jósaváros29Vasútállomás – Esélycenrum30Sóstói úti kórház – Autóbusz-állomás – Rozsrét30AAutóbusz-állomás – Rozsét44Vasútállomás – Jósaváros – Örökösföld – Oros, Magyar utca 549Huszár telep – Michelin – Örökösföld – Orosi elágazás - Oros, Takarék köz55Örökösföld – Jósaváros – Sóstói úti kórház – Sóstógyógyfürdő90Autóbusz-állomás – Vasútállomás – Electrolux90ESóstói úti kórház – Autóbusz-állomás – Révész-Michelin logisztikai központ (gyorsjárat)91Autóbusz-állomás – Electrolux – Rozsrét92Sóstói úti kórház – LEGO93Vasútállomás – Autóbusz-állomás – LEGO93EÖrökösföld – Autóbusz-állomás – LEGO94Jósavárosi piac – Sóstói úti kórház – MICHELIN94LJósavárosi piac – Sóstói úti kórház – MICHELIN – LEGO95Örökösföld – Autóbusz-állomás – MICHELIN – Huszár telep95EVasútállomás – Autóbusz-állomás – MICHELIN95LÖrökösföld – Autóbusz-állomás – MICHELIN – LEGO96Autóbusz-állomás – Alma utcai iskola97Örökösföld – Ipari park, SematicH30Sóstói úti kórház - Autóbusz-állomás – Újsortanya – Butykasor – OláhrétH31Autóbusz-állomás – Újsortanya – Butykasor – OláhrétH32Autóbusz-állomás – Nyírjes – NagyszállásH35Autóbusz-állomás – Alsóbandúr – Polyákbokor – FelsősimaH40Autóbusz-állomás – Kazárbokor – Sulyánbokor900Vasútállomás – Sóstógyógyfürdő – Örökösföld – Vasútállomás901Szakiskola és Kollégium – Vasútállomás – Jósaváros – Örökösföld – Vasútállomás – Kertváros – Szakiskola és Kollégium902Szakiskola és Kollégium – Vasútállomás – Jósaváros – Örökösföld – Vasútállomás – Alma utcai iskola – Kertváros – Szakiskola és Kollégium

Járműpark Nyíregyháza helyi tömegközlekedését összesen 104 autóbusz szolgálja ki, melyek közül alacsonypadlós és magaspadlós. 30 Solaris Urbino 12 szóló (2002, 2005-2008) 1 Solaris Urbino 10 midi (2003) 10 Solaris Urbino 15 háromtengelyes szóló (2008) 4 Solaris Urbino 18 csuklós (2007) 6 Volvo 7700 szóló (2010) 6 Volvo 7700A csuklós (2010) 36 MAN Lion’s City A21 CNG szóló (2017) 5 MAN Lion’s City A40 CNG csuklós (2017) 3 Mercedes-Benz Conecto szóló (2020) 3 Isuzu Citibus midi (2015)

Az egykori villamosközlekedés thumb|300px|jobbra|Az egyetlen megmaradt nyíregyházi villamos A nyíregyházi villamost 1911-ben adták át, 58 évig működött az egyetlen villamosvonal. A vasútállomás és Sóstó között közlekedett, naponta több ezer ember utazott rajta, egészen 1969-ig, amikor megszűnt a villamosvonal.

Ma már csak egy villamos van Nyíregyháza belvárosában kiállítva, de ezt 2013 nyarán vandálok megrongálták.

A nyíregyházi villamos visszaállítása hivatalosan nincs tervben. Volt néhány tervező, akik a saját tetszésük szerint megtervezték az új hálózatot, de ezek nem hivatalos tervek voltak.

Utastájékoztatás Nyíregyházán az összes autóbusz külső kijelzőjén az induló és az érkező állomást is feltüntetik, ezen felül megjelenítik még az adott járat legfontosabb megállóit is. Az összes autóbuszban szöveges és hangos utastájékoztatás is van.

További információk Helyi menetrendek – Menetrendek (volanbusz.hu) Nyíregyháza tömegközlekedési helyzete; szerk. Kissné Majtényi Mónika; KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, Nyíregyháza, 2002 Hornyák László: A nyíregyházi villamos; Nyíregyházi Városvédő Egyesület, Nyíregyháza, 2015 (Mesélő Nyíregyháza)

Kategória:Magyarország városainak tömegközlekedése