jobbra|bélyegkép|250px|Elhelyezkedése Kecskeméten belül Felsőszéktó Kecskemét egyik városrésze. A város nyugati részén helyezkedik el, kertvárosi, zöldterületes övezet sorházakkal, ikerházakkal és különálló kertesházakkal.http://www.alfoldinfo.hu/kecskemet/ivs/varosreszek.pdf Az 1970-es évek második felében indult el a fejlődése, és azóta is folyamatos a terjeszkedés; azelőtt termőföldes terület volt.
A leglátványosabb fejlődés az 1990-es évek közepétől indult, szinte hónapról hónapra utcányi, tömbnyi területek épültek be, de a fejlődés még napjainkban is tart, ugyanis a városközpontból egyre többen költöznek a város szélén lévő kertvárosokba, a zöldterület, a csönd és nyugalom miatt.
Fekvése Kecskemét nyugati részén található, az Izsáki út, és a Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonal között, gyakorlatilag sík területen. Keletről a Máriaváros, délről Alsószéktó, míg nyugatról a Felsőcsalános és Felsőszéktő nevű külterületek határolják. A városrészt az észak-déli irányú Vízmű utca két eltérő jellegű részre osztja, ettől az utcától nyugatra található a főleg lakónegyedként funkcionáló Petőfiváros, míg ettől keletre inkább városi jelentőségű intézmények és épületek, például a Vízmű, az ahhoz kapcsolódó park, a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark, a Megyei Kórház Nyíri úti Rendelőintézete, a Széktói Stadion, és a Messzi István Sportcsarnok található. A petőfivárosi rész fontosabb intézményei közül említésre érdemes az SOS Gyermekfalu.
Tömegközlekedés A városrész helyi tömegközlekedéssel, legjobban az 1-es, a 11-es, a 15-ös és a 19-es busszal közelíthető meg. A városrész határát képező Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonalon a személyszállítás 2009. december 13-ával leállt, 2010-ben azonban újraindult, napi 2 vonatpárral.
Politika A városrész alkotja (a 2010-es átszervezés után is) Kecskemét 1. számú helyi választókörzetét, képviselője a városi közgyűlésben a 2010-es önkormányzati választások óta Kósa József, aki a Fidesz színeiben indult. A városrészben 1998 óta részönkormányzat működik.http://www.kecskemet.hu/doc/reszonkormanyzatok0_0.doc
Külső hivatkozások A Petőfivárosi Városrészi Önkormányzat honlapja Kecskemét városrészeinek térképe
Jegyzetek
Kategória:Kecskemét városrészei