Az 1970-es labdarúgó-világbajnokság a futball történetének 9. világbajnoksága volt, melyet Mexikóban rendeztek 1970. május 31. és június 21. között. A FIFA 1964 októberében választotta ki Mexikót a rendezőnek. Az 1970-es torna az első Észak-Amerikában tartott világbajnokság volt, és az első olyan, melyet Dél-Amerikán és Európán kívül bonyolítottak le. A televíziós közvetítésnek köszönhetően, a számítások szerint 600 millió nézője volt a tornának.

Két alkalommal világbajnoki címet szerzett csapatok játszották a döntőt, melyet Brazília nyert 4–1-re Olaszország ellen. A harmadik vb-győzelmének köszönhetően Brazília örökre megtarthatta a Jules Rimet kupát. A brazil csapatban szerepelt Pelé (akinek ez volt a negyedik, és utolsó világbajnoksága), Carlos Alberto, Clodoaldo, Gérson, Jairzinho, Rivellino és Tostão. Ezt a felállást a valaha volt egyik legnagyszerűbb, vb-n játszó, támadószellemű csapatnak tartják.

Helyszínek Az 1968. évi nyári olimpiai játékokhoz hasonlóan Mexikó a magaslatok világbajnoksága volt. A legalacsonyabban fekvő Guadalajara 1600 méter feletti, Mexikóváros pedig 2200 méter feletti magasságban van. Az 1968. évi nyári olimpiai játékok idején - így a labdarúgó torna alatt is - bebizonyosodott, hogy nagy magasságban a tengerszint felett sincs akadálya a kiemelkedő sportteljesítményeknek.

Öt város adott otthont a tornának: Guadalajara León Mexikóváros Puebla Toluca Estadio Jalisco Estadio Nou Camp Estadio Azteca Estadio Cuauhtémoc Estadio Luis DosalFérőhely: 71 000Férőhely: 30 000Férőhely: 107 247Férőhely: 36 000Férőhely: 30 000 150px 150px 150px 150px 150px

Selejtezők

thumb|right|300px|

A selejtezőkben összesen 75 csapat indult. A világbajnoki selejtezők sorsolására Casablancában, Marokkóban került sor 1968. február 1-jén. 1969-ben kezdődtek a világbajnoki selejtezők. 172 selejtező mérkőzést játszottak, amíg kialakult a 16-os mezőny. Az eddigi győztesek mind kivívták a részvételt. Mexikó rendezőként, Anglia címvédőként selejtezők nélkül jutott ki a világbajnokságra.

Több nagy labdarúgó múlttal rendelkező csapat, köztük Franciaország, Portugália, Magyarország, Argentína és Spanyolország sem kvalifikálta magát a tornára. Marokkó volt az első afrikai csapat, amelynek sikerült kiharcolnia a világbajnoki-részvételt a második világháborút követően.

A világbajnokság selejtezőin a legjobb európai góllövő a német Gerd Müller volt, aki az NSZK 20 góljából 9-et szerzett. Ezt a teljesítményt Dél-Amerikában a brazil Tostão múlta felül 23 mérkőzésen 10 góllal.

Résztvevők

Afrika (CAF)

Dél-Amerika (CONMEBOL)

Észak- és Közép-Amerika (CONCACAF) (rendező)

Ázsia (AFC) és Óceánia (OFC)

Európa (UEFA)

(címvédő)

Kabala A világbajnokság hivatalos kabalája Juanito volt, egy mexikói mezt és sombrerót viselő fiú.

Labda thumb|jobbra|200px|A torna hivatalos labdája Az Adidas német sportszergyártó cég nyerte meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által kiírt pályázatot a meccslabda biztosítására. A rendező ország Labdarúgó-szövetsége 500 darabot rendelt a hivatalos FIFA labdából. A világbajnokságon 106 labdát használtak. Az adidas a döntőbe jutott 16 csapatnak is elküldött egy mintakollekciót, hogy a játékosok gyakorolhassanak az új labdával.

A labdáknak szigorú előírásoknak kellett megfelelnie. A minimális súly 286, a maximális 453 gramm lehetett. Tehénbőrből készült, a bőr vízhatlan bevonattal átitatott, kerülete 68-71 centiméter volt. A labda 20 fehér hatszögletű és 12 fekete ötszögletű szelete takarta a felfújható belsőt.

Összegzés Csoportkör Ez volt az első világbajnokság, melyet színes televízióadásban közvetítettek. Ahhoz, hogy az európai nézők számára is alkalmas legyen a közvetítés, néhány mérkőzés időpontját déli kezdésre kellett tenni. Sok játékos és szövetségi kapitány számára népszerűtlen volt ez a döntés, mivel Mexikóban a nap ezen szakaszában van a legnagyobb meleg.

A torna lebonyolítási rendszere megegyezett az 1966-osével: 16 csapat vett részt rajta, melyeket négy négycsapatos csoportba osztottak szét, ahol minden csapat körmérkőzéses rendszerben egyszer játszott egymással. Minden csoport első két helyezettje továbbjutott a negyeddöntőbe. A világbajnokságok történetében ez volt az első alkalom, amikor a csoportkör végén az azonos pontszámmal rendelkező csapatok között a gólkülönbséget vették figyelembe (ami a rájátszás és a gólátlag helyett lépett életbe).

A világbajnokság előtt a FIFA sorsolási bizottságának összetétele: Sir Stanley Rous, a FIFA angol elnöke, Harry Cavan (Észak-Írország), Ottorino Borassi (Olaszország), Guillermo Cañedo mexikói, Gustav Wiederkehr (Svájc), Fernando Hidalgo (Ecuador), Andrew Stephen (Anglia), Helmut Käser (Svájc), Ydnakatchew Tessema (Etiópia) és Torsakdi Yomnak (Thaiföld).

Ez volt az első alkalom, amikor a FIFA engedélyezte, hogy az első félidő végéig - az előre megjelölt öt tartalék közül - két játékost lehessen mérkőzésenként cserélni. Minden csapatnak egy mérkőzés alatt egy kapus és egy mezőnyjátékos cserét, sérülés vagy taktikai elképzelések miatt lehetett végrehajtani. A világbajnokságok történetében a Szovjetunió volt az első csapat, amely cserét hajtott végre, mindez a Mexikó elleni nyitómérkőzésen történt. Anatolij Puzacs állt be Viktor Szerebrjanyikov helyére a 45. percben. A negyeddöntő mérkőzéseit kiesési rendszerben játszották. Döntetlen esetén 2 × 15 perc hosszabbítás következett, s ha ez sem hozott döntést, akkor sorsolással döntöttek. A középdöntő szabályai hasonlóak voltak.

Már a világbajnokság megkezdése előtt jelentkezett egy probléma, amely körülvette az eseményt. Az angol csapatnál egy bizarr eset történt, a csapatkapitányukat lopással vádolták meg. Mialatt az angol válogatott Kolumbiában tartózkodott egy felkészülési mérkőzés miatt, Bobby Moore-t egy ékszerészboltból való állítólagos lopás miatt őrizetbe vették. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, így játszhatott a világbajnokságon, a vádat végül ejtették.

A mérkőzések után orvosi vizsgálat állapította meg, nem használtak-e doppingszert a játékosok. Két-két játékost sorsolással jelöltek ki és ellenőriztek.

Az 1. csoportban Mexikó beváltotta a hozzá fűzött reményeket, továbbjutott a Szovjetunióval együtt, Belgiumot 1–0-ra, Salvadort 4–0-ra verték meg.

A 2. csoportban hat mérkőzésen mindössze hat gól született, a dél-amerikai bajnok Uruguay és az aktuális Európa-bajnok Olaszország végzett a csoport élén, megelőzve Svédországot és a meglepetésre kijutott, unalmas játékot mutató Izraelt.

A 3. csoportban a kétszeres világbajnok Brazília, a címvédő Anglia, valamint Csehszlovákia és Románia szerepelt. Az 1962-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének megismételt mérkőzésén a brazilok hamar hátrányba kerültek Csehszlovákia ellen, de végül 4–1-es győzelmet arattak. Pelé egy gólt szerzett. Az angolok elleni mérkőzésen Jairzinho gólja elegendő volt a brazilok számára a győzelemhez. Románia szoros mérkőzést játszott a brazilokkal, végül 3–2-re kikaptak. Anglia jutott tovább Brazília mellett a két 1–0-s, Románia és Csehszlovákia felett aratott győzelmének köszönhetően.

A 4. csoportban Peru támadó stílusban keltett feltűnést, Bulgária ellen 2–0-s hátrányból fordítottak, és nyertek 3–2-re. Marokkó nagyszerűen rajtolt, megszerezte a vezetést a nyugatnémetek ellen, azonban a németek 2–1-re fordítottak és nyertek. Nyugat-Németország a második mérkőzésén Bulgária ellen Gerd Müller mesterhármasával 5–2-es győzelmet aratott. A németek utolsó csoportmérkőzésén Müller újabb mesterhármast ért el, csapata összes gólját ő szerezte a Peru felett aratott 3–1-es győzelem alkalmával. Peru végül továbbjutott Nyugat-Németországgal együtt, mivel 11 percen belül háromszor voltak eredményesek a Marokkó elleni 3–0-s győzelemkor.

Negyeddöntők, elődöntők és bronzmérkőzés A negyeddöntőben az olasz csapat 4–1-re győzött Mexikó ellen 1–0-s hátrányból fordítva. A vezetést a házigazda szerezte meg José González góljával, de a csapattársa, Gustavo Peña a félidő vége előtt kiegyenlítette az eredményt egy öngóllal. Olaszország ezután átvette az irányítást, és fölényben játszott a második félidőben. Luigi Riva kettő, Gianni Rivera egy gólt szerzett a 4–1-es győzelem során. Guadalajaraban Peru világbajnoki szereplése a negyeddöntőben véget ért, mivel 4–2-es vereséget szenvedtek a braziloktól az egyaránt támadó csapatok közötti szórakoztató és drámai mérkőzésen.

Az Uruguay és a Szovjetunió közötti találkozó gól nélküli volt egészen öt perccel a hosszabbítás lefújása előttig, amikor Víctor Espárrago gólja a dél-amerikaiakat juttatta tovább. A gól előtt a labdát Esparrago a játéktéren kívülről hozta vissza, ezért a szovjet csapat óvást nyújtott be, amit a jelen lévő FIFA szervező bizottság elutasított. A labdarúgás egyik "aranyszabálya", hogy "addig kell a labdát megjátszó játékost követni, amíg a játékvezető sípja meg nem szólal." Az utolsó negyeddöntő az 1966-os vb-döntő megismételt mérkőzése volt Anglia és Nyugat-Németország között, amely a világbajnokságok történetének egyik legnagyszerűbb találkozója volt. Angliát egy súlyos csapás érte a mérkőzést megelőzően, amikor a kapusuk, Gordon Banks ételmérgezést kapott. A cseréje, Peter Bonetti lépett a helyébe, és Anglia a második félidő elején már 2–0-s vezetés birtokában volt. Azonban Nyugat-Németország a 68. percben Beckenbauer góljának köszönhetően egygólosra csökkentette a hátrányt. Az ijedtség következtében Anglia szövetségi kapitánya, Alf Ramsey úgy döntött, hogy lecseréli a fáradt Bobby Charltont. Charlton nélkül Anglia elvesztette azt a képességét, hogy a saját iramát tudja diktálni, és nem tudott mit kezdeni a német támadókkal, ami végül Nyugat-Németország kiegyenlítését okozta Uwe Seeler fejese révén. A nyugatnémetek visszavágtak az 1966-os fináléban elszenvedett vereségért Gerd Müller hosszabbításban szerzett góljával.

Az elődöntőben izgalmas végjáték ígérkezett, mind a négy bejutott csapat szerzett már világbajnoki címet a múltban: a Brazília–Uruguay párosítás az 1950-es döntő visszavágója volt, a másik párharc Olaszország és Nyugat-Németország között zajlott. A dél-amerikaiak mérkőzésén Brazília 3–1-re nyert Uruguay ellen annak ellenére, hogy húsz perccel a találkozó megkezdése után még kiesésre álltak. A mérkőzés kiegyenlített volt 70 percig. A másik, európai csapatok részvételével zajló elődöntő az egyik legemlékezetesebb vb-mérkőzés volt. Olaszország 1–0-s vezetéshez jutott Roberto Boninsegna 8. percben szerzett találatával. Nyugat-Németország nagy erőfeszítéseket tett az egyenlítésért a mérkőzés egész további részében, végül a söprögető Karl-Heinz Schnellinger a rendes játékidő hosszabbításában gólt szerzett. Gerd Müller a 94. percben megszerezte a vezetést is a nyugatnémeteknek, majd az olasz védő Tarcisio Burgnich egyenlített ki. A 104. percben Riva 3–2-es vezetéshez juttatta az olaszokat, hat perccel később Müller egalizált. Amíg a televízió még ismételte ezt a gólt, az olasz középpályás Gianni Rivera a 111. percben megszerezte a győztes találatot csapatának. A találkozót "Az évszázad mérkőzése"-ként emlegetik, Olaszországban Partita del Secolo-ként, Németországban pedig Jahrhundertspiel-ként ismert. A mexikóvárosi Estadio Aztecában található emlékmű erre emlékezik ünnepélyes módon. Németország a bronzmérkőzésen 1–0-s győzelmet aratott Uruguay ellen.

Döntő A döntőben Brazília szerezte meg a vezetést, Pelé fejelte be Rivelino beadását a 18. percben. Roberto Boninsegna egyenlített ki a brazil védelem hibáját követően. A második félidőben Brazília lövőereje és kretivitása sokkal jobb volt az olaszokénál, akik óvatos, védekező rendszerben játszottak. Gérson erős lövése gólt eredményezett, majd segített előkészíteni a harmadik találatot egy Pelé felé hosszan előreívelt szabadrúgással, melyet Jairzinho elé fejelt Pelé. Pelé nagyszerű formában játszott, a csapatkapitány Carlos Albertonak adott egy gólpasszt a jobb oldalról a negyedik brazil gólt megelőzően.

Ez a győzelem a labdarúgás történetének első tri-campeão-ját eredményezte (háromszoros bajnok).