A budapesti 5-ös jelzésű autóbusz Rákospalota, Kossuth utca és a Pasaréti tér között közlekedik. A viszonylatot a BKK megrendelésére a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

Története Az 5-ös busz 1927. július 19-én indult a Ferenc József (ma Széchenyi István) térről a Lánchídon és Batthyány utcán át a Marczibányi térig, a SZAÜ üzemeltetésében. 1928-ban budai végállomása a Retek utcába, majd 1929. augusztus 1-jén a János Kórházhoz (Széna tér) került át. 1930. március 31-én összevonták a 12-es jelzésű busszal, így jelentősen meghosszabbodott: a Városliget – Aréna (Dózsa György) út – István út – Dohány utca (ellenkező irányban: Wesselényi utca – Dembinszky utca) – Károly körút – Deák Ferenc tér – Deák Ferenc utca (Erzsébet tér) – Vörösmarty tér – Dorottya utca (gr. Tiszai István utca) – Ferenc József tér – Széchenyi lánchíd – Fő utca – Batthyány tér – Batthyány utca – Mária utca – Széna tér – Retek utca – Pasarét (Hadapród utca) útvonalon közlekedett. 1931-ben 5A jelzésű betétjárata indult a Városliget és a Új Szent János Kórház között, ami 1932. május 4-én megszűnt. A második világháború alatt az 5-ös busz többször is szünetelt, illetve ideiglenesen rövidített útvonalon járt, majd 1945. augusztus 1-jén a Deák Ferenc tér és a Széll Kálmán tér között indult újra, a Ferenc József pontonhíd és a Krisztina körút érintésével. 1945. november 18-ától az Erzsébet híd helyére épített Petőfi pontonhídon érte el a Döbrentei teret, végállomásai változatlanok maradtak. Novemberben a jeges időjárás miatt újra a Ferenc József hídra terelték a buszokat, majd december végén ezt a hidat is elvitte az ár, így az 5-ös buszokat csak a Szent Gellért tér és a Széll Kálmán tér között járatták. 1946. január 7-étől újra a Ferenc József hídon, majd 1946. január 18-ától az újonnan átadott Kossuth hídon járt, a Ferenciek tere és a Széna tér között a Szervita tér, a Szabadság tér, a Kossuth Lajos tér és a Batthyány utca érintésével. Márciusban üzemanyaghiány miatt újra szünetelt, míg 1946. március 20-án a Blaha Lujza tér és a Szent János kórház között indult újra, a Nagykörút és a Marx tér érintésével.

1946. november 4-én az 5-ös busz megszűnt, helyette 12-es jelzéssel indítottak új járatot a Boráros tér és a Szent János kórház között. 1947. január 20-án a 12-es busz útvonalán, 5-ös jelzéssel indítottak új betétjáratot az Új Szent János Kórház—Oktogon tér között. 1947. április 6-án 5A jelzésű ingajárat is indult a Szent János kórháztól a Pasaréti térig. 1947. november 16-án átadták a Margit hidat, az 5-ös buszokat pedig átszervezték: az 5-ös buszt átszámozták 12A-ra, az 5A megszűnt, illetve 5-ös jelzéssel új járatot indítottak az Erzsébet körút (Dohány utca) és a Pasaréti tér között a Kossuth hídon keresztül. 1948. február 16-án meghosszabbították a Dózsa György útig, ezzel egy időben 5A jelzésű betétjáratot helyeztek forgalomba a Pasaréti tér és a Deák Ferenc tér között. 1948. április 19-én az 5A budai végállomását a Fogaskerekűhöz tették át, majd 1948. október 10-én megszüntették. Az 5-ös buszokat 1949. november 21-én a Kossuth híd helyett a Lánchídra helyezték át.

1950. november 20-án indult el a főváros első gyorsjárata 105-ös jelzéssel a Madách tér és a Pasaréti tér között, de 1951. január 27-én – jármű-kihasználatlanság miatt – megszüntették.

1953. május 11-én 5A jelzésű betétjárat indult a Rottenbiller utca és a János Kórház között. 1953. augusztus 21-én az 5A járat végállomásait megváltoztatták: a Hársfa utca és a Moszkva tér között járatták. 1956. december 5-én a Moszkva térig rövidítették, majd 1957. július 15-én felcserélték az 5-ös és 39-es buszok útvonalát, az 5-ös busz így újra a Pasaréti térig járt. 1960. február 15-én elindult az 5B jelzésű járat a Madách tér és a Pasaréti tér között, kizárólag délutáni csúcsidőszakokban. 1961. április 9-étől vasárnapi napokon 5C jelzésű járat is közlekedett a Madách tér és a János Kórház között. 1962. augusztus 6-án az 5A betétjáratot meghosszabbították a Dembinszky utcáig és a János Kórházig. Az 5B és 5C járatok megszűnési időpontja ismeretlen.

1971. szeptember 1-jén (20 év szünet után) újra elindították a 105-ös gyorsjáratot a Dembinszky utca és a Pasaréti tér között.

1972. december 23-ától az 5-ös autóbuszok a Március 15. térről az Erzsébet hídon át közlekedtek a Pasaréti térre. (A kieső szakaszon a 74-es busz közlekedett tovább. Ezt néhány évvel később a 74-es trolibusz váltotta fel.) Ugyanezen a napon szüntették meg a 105-ös gyorsjáratot, de 1974. szeptember 2-ától ismét közlekedett a 105-ös, aminek 1977. január 1-jétől -ös lett az új jelzése, végül 1990. augusztus 31-én az -ös autóbuszjárat – jármű-kihasználatlanság miatt – megszűnt.

1996. szeptember 6-áról 7-ére virradó éjszaka II. János Pál pápa látogatása miatt rendkívüli éjszakai járat közlekedett számjelzés nélkül a Baross tér, Keleti pályaudvar és a Déli pályaudvar között, a mai 5-ös busz útvonalán.

2008. szeptember 6-án az 5-ös autóbuszjáratot összevonták a 67V villamospótló, és a 25-ös buszokkal, így útvonala egészen Rákospalota, Kossuth utcáig hosszabbodott.

2013. május 1-jétől lecserélték a szóló járműveket csuklósra, így a vonalon a VT-Transman új alacsony padlós Mercedes buszai is megjelentek az Ikarusok mellett.

2016. április 21. és június 16. között a vonalon egy Modulo M168d típusú csuklós tesztbusz közlekedett.http://static.bkv.hu/ftp/ftp/tesztbuszok/modulo%20m168d_adatlap.pdfhttp://online.winmenetrend.hu/futar/history/vehicles/TCS001?date=2016-06-16

2018 és 2019 szilveszterén egész éjjel közlekedett.

2022. augusztus 28-ától hétvégente és ünnepnapokon a viszonylat budai szakaszán, valamint a pesti oldalon a Korong utca és a rákospalotai végállomás között kizárólag az első ajtón lehet felszállni az autóbuszokra, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.

Útvonala Pasaréti tér felékeretnélküli|300pxRákospalota, Kossuth utca vá. – Kossuth utca – Régi Fóti út – Rákos út – Széchenyi út – Kolozsvár utca – Erzsébet királyné útja – Mexikói út – Thököly út – Baross tér – Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Attila út – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Pasaréti út – Pasaréti tér vá. Rákospalota, Kossuth utca feléPasaréti tér vá. – Pasaréti út – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Attila út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Döbrentei tér – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Baross tér – Thököly út – Mexikói út – Erzsébet királyné útja – Kolozsvár utca – Széchenyi út – Rákos út – Régi Fóti út – Kossuth utca – Fő út – Rákospalota, Kossuth utca vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Rákospalota, Kossuth utcavégállomás||60 |align=left| |- |0||Kossuth utca, lakótelep||58 |align=left| |- |2||Juhos utca||57 |align=left| |- |3||Epres sor||56 |align=left| |- |4||Illyés Gyula utca||54 |align=left| |- |6||Rákos úti szakrendelő||53 |align=left| |- |∫||Szerencs utca||52 |align=left| |- |7||Wesselényi utca||51 |align=left| |- |8||Szent Korona útja||50 |align=left| |- |9||Széchenyi út||49 |align=left| |- |10||Opál utca||48 |align=left| |- |11||Vág utca||47

|12||Tóth István utca||46 |align=left| |- |14||Öv utca||45 |align=left| |- |16||Miskolci utca / Erzsébet királyné útja||43 |align=left| |- |17||Rákospatak utca||42 |align=left| |- |18||Fűrész utca||41 |align=left| |- |19||||39 |align=left| |- |20||Laky Adolf utca||37 |align=left| |- |21||Erzsébet királyné útja, aluljáró||36 |align=left| |- |22||Korong utca||35

|24||Zugló vasútállomás||34 |align=left| |- |26||Stefánia út / Thököly út||32 |align=left| |- |27||Cházár András utca||30 |align=left| |- |28||Reiner Frigyes park||29 |align=left| |- |30||Keleti pályaudvar M||27 |align=left| |- |31||Huszár utca||25 |align=left| |- |33||Blaha Lujza tér M||24 |align=left| |- |34||Uránia||22 |align=left| |- |36||Astoria M||21 |align=left| |- |38||Ferenciek tere M||19 |align=left| |- |39||Március 15. tér||18 |align=left| |- |∫||Döbrentei tér||17 |align=left| |- |41||Szarvas tér||∫ |align=left| |- |43||Dózsa György tér||15 |align=left| |- |45||Alagút utca||14 |align=left| |- |∫||Mikó utca||12

|46||Korlát utca||11

|47||Körmöci utca||10

|49||Széll Kálmán tér M (Csaba utca)||9 |align=left| |- |50||Nyúl utca||7 |align=left| |- |51||Városmajor||6 |align=left| |- |53||Vasas sportpálya||4

|54||Júlia utca||3

|55||Gábor Áron utca / Pasaréti út||2 |align=left| |- |56||Virág árok||1

|57||Harangvirág utca||0

|58||Pasaréti térvégállomás||0 |align=left|

Képgaléria

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest I. kerületének közlekedése Kategória:Budapest II. kerületének közlekedése Kategória:Budapest V. kerületének közlekedése Kategória:Budapest VII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest VIII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XIV. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XV. kerületének közlekedése