Barrence Eugene Carter (Galveston, Texas, 1944. szeptember 12. – Hollywood, Los Angeles, 2003. július 4.) kétszeres Grammy-díjas amerikai énekes, zeneszerző, producer.
Élete
Az egyszerre mély és lágy hangú soullegenda Los Angelesben, annak egyik legveszélyesebb negyedében a South Central-ban nőtt fel öccsével, Daryl-lel. Korán megalapozta zenei karrierjét, már tizenegy évesen zongorán kísérte Jesse Belvint a Goodnight My Love című számban. Tizenhat évesen börtönbe került, néhány gumiabroncs ellopásáért. Befutott énekesként adott interjúiban ezt a rácsok mögött töltött rövid időszakot mindig kijózanító hatásúnak nevezte, ami végül a helyes útra és a becsületes munka irányába terelte. Egyszer azt nyilatkozta, hogy Elvis Presley It‘s Now or Never című számának hatására döntötte el, hogy énekes lesz.
A kis Barry hangja ugyanolyan volt, mint a többi korabeli gyereknek. Kiskamaszként azonban egy reggel saját maga és anyja legnagyobb megdöbbenésére a minden fiatalt utolérő pubertáskori mutálás csodát tett a hangszálaival: egyszerre hihetetlenül mély és puha hangja a mai napig a könnyűzene egyik legjellegzetesebb áruvédjegye lett. Amint megszólal a tulajdonosának a 'szerelem rozmárja' becenevet biztosító búgó basszus, a hallgató egyből tudja, hogy csakis egy Barry White lemezzel lehet dolga.
A hatvanas években számos lemezt vett fel az Upfronts, az Atlantics és a Majestics együttesek tagjaként, Barry Lee néven. Producerként és zeneszerzőként is nagy sikereket ért el, olyan neves előadókat vett szárnyai alá, mint Felice Taylor vagy Viola Wills. 1969-ben az ő közreműködésével jött létre a Love Unlimited női trió, melynek tagjai Diane Taylor, Glodean James (későbbi második felesége) és húga, Linda. Szintén az ő nevéhez fűződik a negyven tagú Love Unlimited Orchestra megalapítása, melynek zeneszerzője és karmestere volt egy személyben.
A nagyközönség az 1972-es Walking In The Rain With The One I Love című Love Unlimited szám révén ismerkedett meg, mely elindította szólókarrierjét. A hetvenes években olyan nagy slágerek kötődnek a nevéhez, mint az I'm Gonna Love You Just A Little More Baby, a Never, Never Gonna Give Ya Up, a Can't Get Enough Of Your Love, Babe és a You're The First, The Last, My Everything.
Bár erősen szexuális töltetű stílusa és dalszövegei miatt a paródiák egyik fő célpontja volt, Barry White élő fellépései legendássá váltak a hetvenes évek végén. A diszkó-korszak elmúltával Barry a rhythm and blues felé fordult. A nyolcvanas években népszerűsége csökkent, de koncertjei továbbra is hatalmas sikerrel zajlottak világszerte. 1988-ban Budapesten is fellépett.
2002 szeptemberében szélütés érte, amiből már soha nem sikerült teljesen felépülnie – egy hollywoodi kórházban érte a halál július 4-én reggel, egy hónappal legkisebb gyermekének, Bariannának születése után. Az orvosok veseelégtelenséget állapítottak meg. Két feleségétől(Mary, és Glodean James) nyolc gyermeke, Katherine Dentontól egy törvénytelen fia és számtalan unokája volt. Gyermekei közül Barry White jr. a kilencvenes években Magyarországon élt és zenélt.
Diszkográfia
2004 – All Time Greatest Hits 2003 – 20th Century Masters: The Millennium Collection. 2003 – Best Of Barry White 2003 – Unlimited Love 2003 – Barry White & Friends 2000 – Your Heart & Soul: The Love Album 2000 – The Ultimate Collection 1999 – Under The Influence Of Love 1999 – Staying Power 1998 – Boss Soul: The Genius Of Barry White 1998 – The Very Best Of Barry White 1996 – Soul Seduction 1996 – Back To Back: Their Greatest Hits 1994 – The Icon Is Love 1994 – Practice What You Preach 1993 – Dedicated 1992 – Sheet Music 1991 – Put Me In Your Mix 1989 – The Man Is Back 1987 – The Right Night & Barry White 1981 – Beware! 1979 – I Love To Sing The Songs I Sing 1978 – The Man 1977 – Barry White Sings For Someone You Love 1977 – Greatest Hits Vol. 2 1976 – Is This Whatcha Wont? 1976 – Let The Music Play 1975 – Just Another Way To Say I Love You 1975 – Greatest Hits 1974 – Can’t Get Enough 1973 – Stone Gon' 1973 – I’ve got So Much to Give 1972 – Barry White 1970 – My Name 1966 – Gold 1964 – It's True Nothing Dark 1961 – Heaven, Western And Mountain 1960 – Winter And Spring 1958 – Heart To Hat
Díjai 2000 – két Grammy-díj a Stay Power című lemezért Hollywood Walk of fame
További információk Elhunyt Barry White Barry White albumok a Wikipédián Öldöklő harcok Barry White vagyonáért
Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Grammy-díjas zenészek