A község nevének eredete

Heréd nevét 1138-ban kelt oklevél 1329. évi átírásából ismerjük Kerudy, majd Herudy alakban. Egy 1281-es írás is említi, Hereyd alakban. 1461-ben említi csak egy oklevél Heréd néven. (Ezt igazolja a Heves megyei Levéltár Eger.) Mindezt megerősíti Csánki: Magyarország földrajza című munkájában, ugyancsak 1461-ben az első kötete 99. lapján, ahol Kartal, Verseg, Heréd leírásával foglalkozik. Egy oklevél 1281-ben Hereyd névalakban említi. (Fejérpataky Emlékkönyv 76. oldal) Ez a szó Heréd, maga is palóc név, a régi népszólásban valami foglalkozási ágat, vagy foglalkozási eszközt jelenthetett, vagy keveset dolgoztak és „here”, (munka nélkül élő, kényelmes) szót kapták. Ma is herének nevezik a szorgos méhcsaládokban munka nélkül élőket a méhészeti szaknyelvben. Nem kizárt a község nevének a dúsfüvű legelő, a lóherés szóból való származása sem. A környékbeliek a honfoglalás idején a már említett törzsfők vezérlete alatt harcoltak az Ipoly, Zagyva, Galga folyók és a Mátra környékén a már korábban is itt lakó szláv népekkel, akiket legyőztek. Ebben az időben pásztorkodással foglalkoztak, jószágaikat mindig a jobb és dúsabb füvű legelőkre hajtva. Hogy Heréd lakói a honfoglalás idejétől pásztorkodással foglalkoztak, bizonyítja, Vencel: Árpád oklevéltár XI. 166. lapján írja: Heréd lakói 1222. évben II. Endre Árpád házi király idején Kochobár nevű hatvani királyi végrehajtó ügyvéd pásztorai voltak, aki Herédnek akkori földesura volt. Hogy meddig volt Heréd Kochobár és ivadékainak birtoka? Nincs róla írás. De arról már van, hogy 222 évvel később, 1444-ben Heréd a Nagyhatvani család tulajdona volt. (Hazai oklevéltár VII. 442. lap)

Élet a török megszállás idején Amidőn a török 1554-ben megszállta hazánkat, Heréd lakói nem érezték magukat biztonságban, s a török elől a jól megerősített Hatvanba menekültek. 1546-ban már török uralom alatt élt a falu népe. 15 gazda fizette a török földesúr adóját. Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1559. évi összeírása című könyvének 133. oldalán így ír: „Ebben az időben Heréd falu ÖMER bin VELI bég ziamer-birtoka. A szolnoki mirliva hászbirtoka 1559, évi tímár-defter (a török időkben török adólajstrom, számviteli könyv, telekkönyv) szerint jövedelme 2050 akcse.” (Apró ezüstpénz, nagy volt a vásárló ereje)

Az adót Aspalik Hasszán aga, Buda várparancsnoka szedette be. Szegény herédiek nem is hagyták el Hatvant 145 éven át. Mindössze egyszer történt meg ezen idő alatt, hogy elvesztett otthonukat meglátogathatták, ekkor összedüledezett lakóházakat, szétomlott templomokat találtak. 1656. szeptember 3-án Miksa főherceg serege Hatvant visszafoglalta, majd Serényi füleki várkapitány őrizetére bízta. De csakhamar ott termett a török főhad és ismét hatalmába kerítette a várost, falait a szétrombolt hatvani és nagykökényesi prépostság templomának köveiből kijavíttatta. Szegény herédiek sokat szenvedtek 145 éven át, de nem pusztultak el, éltek, szaporodtak a vár falain belül is. 1686 nyarán a Szent Liga (Habsburg-Lengyel-Velencei Szövetség) serege és a hozzá csatlakozott sok magyar vitéz visszafoglalta Budát. Később egymás után szabadultak fel a magyar városok, köztük Hatvan is. Így 1687-ben a herédiek is visszaszállingóztak őseik elhagyott otthonába. Az elpusztult házakat a vár megmaradt falaiból újraépítették, az összeomlott templomot helyreállították. Mivel pedig még papot eltartani nem bírtak, 1687-től 1733-ig a lőrinci plébános lelki vezetésére bízták magukat.

Napóleon serege ellen

Az 1809. év érdekes eseményekkel gazdagította a község történetét. Az 1809. június 14-i I. Napóleon francia császár hadserege elleni győri csatában, a herédi nemes ifjak is részt vettek Sztáray gróf gyalogezredében. Említésre méltó, hogy ezen ütközetben a nógrádi dandár a túlerővel szemben vereséget szenvedett, a fegyelmezetlen és rendszertelen csapat futásnak eredt, hazáig meg sem állt. A herédiek mind egy szálig baj nélkül értek haza. Ezen hadjárat költségeinek fedezésére Kovács Antal plébános egymaga 20 rhenus forintot adományozott, amiért József nádor 1810. november 11-én levélben mondott köszönetet.

Első okleveles említése 1281-ben Hereyd névalakban történt. A 16. század közepén hódoltsági falu volt. 1627-ben Kamuti Balázs a Herédi jogon örökölt falut eladta Herédi Dorottya fiának Hoczmány Mihálynak, aki a következő évben Náprágyi Albertra ruházta át.

A 16. század végén I. Lipót király az Osztroluczkyaknak adományozta. 1712-ben a család Zsuzsanna lánya, férjezett Szirmay Ferencné a Baratnaki családnak adta el. 1740-ben Podmaniczky Jenőé. Ettől kezdve a Podmaniczkyak állandó birtokosai maradtak a falunak. Mellettük 1770-ben a Majtényi és Blaskovich családok is szereztek bizonyos rész-birtokokat. Lakóinak száma 1736-ban 771 fő volt.

Az 1848–1849-es szabadságharc Az 1848. évre megválasztott „első legények” farsangvasárnapján a nagy kocsmában összegyűltek, hogy megválasszák maguk közül a legénybírót Erre a díszes tisztségre a 22 éves Csulik Imrét választották. Keresve sem találhattak alkalmasabb legényt. Hatalmas termetű, tagbaszakadt, vállas, fekete hajú, pirospozsgás, férfiszépség volt, megáldva herkulesi erővel. A szájhagyomány megőrzi Csulik Imréről azt is, hogy egy alkalommal „4 szegény legény” erdei betyár vetődött el a herédi nagy italozóba hogy Csulikkal összemérjék erejüket. Erre azonban nem került sor, mert midőn látták, hogy Imre milyen könnyedén emelgeti a búzával telt két hektós zsákokat, fogták karabélyaikat, és csendben eltávoztak. A márciusi szellő Heréd község nagyböjti hangulatban levő lakóit is elérte, az emberek közé is elhozatta az egyetemi ifjúság fiatalos lelkesedését. A fiatalok legtöbben a harci zászló alá álltak.

Heréd erején felül vette ki részét a szabadságharcból, illetve a vele járó szenvedésekből. Herédről a következők vettek részt a szabadságharc eseményeiben. A herédiek a következő helyeken fordultak meg a szabadságharc két véres esztendejében: A Pöltenberg Ernő tábornok hadseregébe osztottak első szereplése 1849. február 26-27-én a kápolnai csatában volt.

E két napig tartó ádáz küzdelemben, mely a magyarok visszavonulásával végződött, egyetlen herédinek sem történt baja. Ebben a küzdelemben különösen Juhász György (Mikli) tüntette ki magát, akit Dembinszky fővezér elismerésül tizedessé léptetett elő.

Később Pöltenberg ezredes (még akkor ezredesi rangban volt) a hatvani szőlők felett ütközött össze az osztrákokkal, kiket megfutamított. A hatvani csata után április 14-én a VII. hadtest parancsnoka, később tábornoka lett Pöltenberg, kit akkor Győr védelmére rendeltek. Itt tüntette ki magát Tóth Imre és Gregus József honvéd is, akiket őrvezetővé léptettek elő. A herédiek részt vettek a komáromi, a váci, a harsányi, majd a zsolcai csatákban. Ezen utóbbi ütközet után Pöltenbeg állandóan visszavonulgatott, nyílt ütközetre azonban nem került sor, míg végre elkövetkezett az átkos október 6. A herédiek könnyezve nézték végig jó vezérük vértanú halálát.Damjanich tábornok seregében négyen szolgáltak Herédről, a fehér – kakastollas 9. zászlóaljban: Melicher Bertalan kántortanító, hadnagy, Fekete Mihály, Fekete Bertalan, Csulik Imre zászlótartó. Fekete Mihály és Fekete Bertalan a szolnoki csatában eltűntek, Melicher és Csulik a tápióbicskei csatában megsebesült.

Görgey Artúr, mint őrnagy Szolnokon toborozta a Tiszán-inneni nemzetőrséget, ide álltak be a herédiek is, kiket már fentebb felsoroltam. Részt vettek a hatvani, a kápolnai, isaszegi, váci, nagysarlói csatákban, Budavár ostrománál, a zsigárdi, peredi ütközetekben.Elkísérték őt Világosra, a fegyverletételre, ekkorra azonban a herédiek száma igen megapadt, Deme Ferenc, Sáska Márton a váci, Tatay János a zsigárdi, Tatay József, Oldal András a peredi csatákban elestek. Nagy János és Podonyi Mihály, mint tüzérek, kezdettől fogva az aradi vár védelmére rendeltettek. Podonyi Mihály szerencsésen hazaérkezett, Nagy János azonban odaveszett. Nagy János hősiesen viselkedett, sehogy sem akarta átadni az oroszoknak az ágyúját. Mikor a többi ágyúk már mind elnémultak, az övé még mindig szólt, amiért a muszkák megrohanták, és halálra kaszabolták.A világosi fegyverletétel szomorú esemény volt. Egy herédi szem- és fültanú a következőképpen írta le:

„Láttam szorgalmas családot jég által elvert gabonája felett keseregni, láttam anyát egyetlen gyermeke koporsójánál kétségbeesve siránkozni, de mindezek semmi a világosi fegyverletétel tényéhez képest. Hős honvédek egymás nyakába borultak, úgy búcsúztak. Emléket adtak egymásnak. Minden ember fejét lesütve, egyedül járt, sóhajtva, káromkodva. A tüzérség lőporkészletét, töltényeit a tűzbe dobta, a robbanást robbanás követte. A gyalogság egész éjjel lövöldözte és elpusztította minden készletét. A huszárok egy része nyergelt és nekiindult a világnak, mások lovaikat szúrták le, ismét mások leszedve mindent róluk, szabadon eresztették, és azok vadul száguldoztak a táborban. Voltak olyanok is, akik főbe lőtték magukat, mert nem bírták elviselni a sorsukat. Irtóztató éjszaka volt ez. Szitkok, istenkáromlások, ordítások, lövöldözés, lónyerítés, búcsúzás, lóhörgés, trombita és dobszó vegyesen hallatszott. Ezen pokoli lárma közt jöttek-mentek céltalanul. Így virradt augusztus 13-ra. A herédiek is megtörve, megalázva, szomorúan tértek vissza otthonukba.”

Ellenséges katonaság, „osztrákok” első ízben 1849. március 2-án délután 2 órakor léptek a községbe, Szirák felől jövet Hatvan felé. Tisztességesen viselkedtek, senkit nem bántottak, semmit el nem vittek. Hatvanból ki-kijártak, vásároltak, és mindenért megfizettek, persze Kossuth bankóval. Muszka katonaság 1849. november 23-án reggel haladt át a községen Hatvan felől jövet. Midőn az orosz katonaság áthaladt a községen, senkinek nem volt szabad az utcára kimenni, ott tartózkodnia, az utcára néző ablakokat be kellett függönyözni.

A magyar szabadságharc leverése után 18 éven át szomorú korszak következett szegény hazánkra. Újból megszüntették a községben a magyar nyelvű tanítást. Úgy a magas, mint a kisebb hivatalokat idegenekkel töltötték be.

Heréd lakossága féltő szeretettel őrizte meg 1848 emlékét, amikor felcsillant a remény egy új élet kezdetére, szabadságunk kivívásának lehetőségére.

Tárgyi emléket is őriztek meg, ilyen az itt látható „Kossuth bankó”, melyet 1848-ban adottki Kossuth Lajos, mint a Batthyány kormány pénzügyminisztere, aláírásával ellátva, a szabadságharc kiadásainak fedezésére. E bankjegyeket az osztrák hatóságok a szabadságharc leverése után összeszedték és megsemmisítették. Felhívnám a figyelmet a bankjegy kézzel történő sorszámozására.

A 20. század eseményei Az I. világháború alatt 1914. június 29-én Péter és Pál apostolok ünnepén a nagymiséről való kijövetelkor megdöbbenve értesültek a község lakói Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége meggyilkolásáról. Ebben az időben rádió, televízió még nem volt, hírközlési eszközül csupán az újság szolgált, melyet mintegy 4-6 ember járatott a faluba, s az események részleteiről 2-3 nap után szereztek tudomást. Mindenki sejtette, hogy a trónörökös meggyilkolásának súlyos következményei lesznek. A mozgósítást egy hét múlva, július 6-án késő este 11 óra tájban tudtára adták a község lakóinak. Ugyanis az aratási munkákban elgyötört emberek akkor már pihenni tértek, a községet az esti csendesség vette birtokába, mikor a községháza felől éles, hosszas dobpergés hangzott, mely bizony elég hosszan tartott, hogy az alvók felébredjenek. Mindenki sietett az utcára, hogy meghallgassák ebben a szokatlan időben történő hirdetést.Akkor egy-kettőre felhangzott Juhász Imre (Tari) dobos hirdetése is: