A lovaglás a nyári olimpiai játékokon először a párizsi 1900-as olimpián szerepelt, majd eltűnt a palettáról 1912-ig, de azóta jelen van minden nyári olimpián. Jelenleg az olimpiai lovas szakágak a díjlovaglás, a lovastusa és a díjugratás. Az összes szakágban mind az egyéni versenyzők, mind a nemzeti csapatok legjobbjait érmekkel díjazzák.
A lovas szakágak és az öttusa lovas része az egyedüli olyan olimpiai esemény, ahol állatok is szerepelnek. A lovat épp úgy sportolónak tekintik, mint az embert, aki lovagolja.
A lovas sportok nemzetközi irányító testülete a Fédération Équestre Internationale (FEI), melynek az olimpiai versenyek vonatkozásában kötelessége betartani a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által kialakított szabályokat. Az 1924-es olimpia volt az első, melyen a lovaglás eseményei a FEI irányításával zajlottak.
Történelem 1900-as párizsi játékok Lovas eseményeket először az 1900-ban rendezett párizsi olimpiai játékokon tartottak, bár ezek között a ma látható szakágak egyike sem szerepelt. Mind a versenyek mind az indulók számát tekintve kicsit bizonytalanok vagy ellentmondásosak az információk.
Vadász ugratás Május 29.
Az Ugratás nagydíj hasonló volt napjaink díjugratás versenyszámához. Valószínűleg 45 indulót neveztek, de végül csak 37 lovas versenyzett. Az első és második helyen belga, míg a harmadik helyen francia lovas végzett:
1. Aimé Haageman, Benton II nevű lovával, 2. Georges van der Poële, Winsor Squire nyergében, 3. Louis de Champsavin, aki Terpsichore-t lovagolta.
Távolugrás thumb|250px|Constant van Langhendoncka távolugrás bajnoka, „Extra Dry“ nyergében
Május 31.
A belga Constant van Langendonck és Extra Dry nevű lova 6.10 méteres távolság átugrásával nyerte a versenyszámot. Az olasz Gian Giorgio Trissino és Oreste végzett a 2. helyen 5.70 méterrel, és a francia M. de Bellegarde nyerte a bronzot 5.30 méteres ugrással Tolla nevű lován.
Magasugró verseny thumb|250px| Dominique GardèreA magasugrás nyertese „Canela“ nyergében
Június 2.
A Magasugró verseny döntetlennel végződött a Canela-t lovagoló francia Dominique Gardere, és az Oreste-vel versenyző olasz Gian Giorgio Trissino között, miután mindkettőjük lova tisztán átugrotta az 1.85 métert. A bronzérmet a belga Georges van der Poële kapta Ludlow nyergében, aki sikeresen ugratta az 1.70 méter magas akadályt.
A Lovas versenyek visszatérése A lovaglás nem szerepelt az 1904-es olimpiai játékokon, és visszatértét a svéd királyi főlovász mesternek, gróf Clarence von Rosen-nek köszönheti. Az 1906-os NOB Kongresszus elfogadta a díjlovaglásnak, lovastusának és díjugratásnak a közelgő 1908-as londoni olimpiai játékok programjába történő felvételét. Azonban az újonnan megalakított Nemzetközi Lovas Verseny Bizottsággal kapcsolatos problémák miatt, a visszatérés váratott magára az 1912-es stockholmi játékokig. Az ebben a három szakágban tartott versenyek attól kezdve egészen napjainkig szerepelnek a nyári olimpiai játékok programjában.
Civilek részvétele Az 1952. évi nyári olimpiai játékokig csak a férfi lovassági tisztek versenyezhettek az olimpiai lovas számokban. 1952-től fogva azonban a lovaglás lett azon kevés olimpiai sportok egyike, ahol a nők és férfiak (civilek és katonák) közvetlenül egymás ellen versenyezhettek. Csapatversenyben a csapatok tetszőleges arányban tartalmazhatnak nőket és férfiakat, és egyik nemnél sincs minimális kötelező létszám megszabva, az országok nemre való tekintet nélkül, szabadon választhatják csapatukba a legjobb lovasaikat.
Póló és Lovastorna (Voltízs) az olimpián Az 1900. évi olimpiai játékokat követően a póló még négy alkalommal szerepelt: az 1908. évi londoni olimpiai játékokon, az 1920-as antwerpeni olimpiai játékokon, az 1924-es párizsi olimpiai játékokon és az 1936-os berlini olimpiai játékokon. Az 1908-as olimpián csak két 2 póló csapat, Anglia és Írország csapata vett részt, és az angol csapat nyerte az aranyat. Az 1920-as játékokon Anglia, Belgium, Spanyolország, és az Amerikai Egyesült Államok csapatai vetélkedtek egymással, és ismét az angol csapat nyerte az arany érmet. Az aranyérem csak 1924-ben cserélt gazdát, mikor Argentína is küldött csapatot Párizsba. Argentína nyerte az aranyat az 1936-os olimpiai játékokon.
Voltízs csak egyszer, az 1920-as Antwerpeni olimpiai játékokon szerepelt. Lovastorna keretében mind csapat mind egyéni versenyt, ahol a versenyzőknek vágtázó és álló lovon kellett az előírt mozdulatokat nyeregben és szőrén végrehajtani. Három nemzet küldött csapatot: Franciaország, Svédország, és az aranyérmet elnyerő Belgium. Az egyéni versenyzők is ezen országokból kerültek ki, és az aranyérmet itt is Belgium nyerte M. Bouckaert révén. Az ezüstérmet M. Fields, a bronzérmet pedig M. Finet érdemelte ki Franciaország számára.
Díjlovaglás az olimpiai játékokon
A díjlovaglás drámai változáson ment keresztül az 1912-es olimpia óta. A díjlónak már nem kell ugrania, viszont a síkon bemutatandó feladat egyre nehezebbé vált, amit a piaff és passzázs hangsúlyoz. A mai lovakat kifejezetten díjlovaglásra tenyésztik és ezért mozgásuk összehasonlíthatatlanul jobb, mint a XX. század elején rendelkezésre álló lovaké volt.
Csak egyéni versenyzőket díjaztak éremmel az 1912., 1920. és 1924. évi olimpiai játékokon, azóta viszont minden olimpián csapatokat is díjaznak érmekkel.
1912-es stockholmi olimpia Az 1912. évi stockholmi olimpián tartották az első olimpiai díjlovas versenyt, melyen 8 ország (Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Norvégia, Oroszország, Svédország és Amerikai Egyesült Államok) 21 lovasa indult. A díjlovaknak 3 feladatot kellett elvégezni: egy síkon végrehajtandó feladatot, egy ugró feladatot, és egy engedelmességi feladatot.
A sík feladat maximum 10 perces lehetett, és a mai kisnégyszögnek megfelelő 20 méterszer 40 méteres területen kellett végrehajtani. A végrehajtandó feladat nehézségi foka messze alatta maradt a mai díjlovas feladatok nehézségi fokának, és nagyjából a mai Amerikai Díjlovas Szövetség (USDF) 4-edik szintjének felelt meg, ami hazai viszonylatban az M és S kategóriák határát jelenti. A pontozás során épp úgy mint napjainkban, minden végrehajtandó elemet egy 0-tól 10-ig terjedő skálán értékeltek. A megkívánt jármódok a "szabad" és a "könnyű" lépés, a "lassú" és a "nyújtott" ügetés, és végül a "lassú" és a "nyújtott" vágta, melyek mindegyikét mind a két kézen végre kellett hajtani. A lovaknak ezen kívül be kellett mutatniuk közönséges fordulatokat, kisköröket lassú ügetésben, 8 méteres kisköröket vágtában, nyolcasokat (mind ugrásváltással a közepén, mind ugrásváltás nélkül, a második kört ellenvágtában megtéve), négy vagy több ugrásváltást egy egyenes vonalon, hátulja körüli fordulatot, és hátralépést. Ez idő tájt nem volt megengedett sem a piaff, sem a passzázs, sem pedig a többi magasiskolához tartozó feladat (a föld feletti gyakorlatok és a spanyollépés) bemutatása. Plusz pontokat lehetett szerezni, ha a lovas a feladatokat egy kézben tartott szárral mutatta be, különösen a vágtában végrehajtandó gyakorlatok esetében.
Ezen felül minden díjlónak meg kellett ugrania 4 maximum 1.1 méter magas akadályt, és egy három méteres széles akadályt. Ezután "engedelmességi feladatként" el kellett lovagolni félelmesnek látszó tárgyak mellett.
A lovasok közül a katonatiszteknek nem hivatalos egyenruhát, a civil lovasoknak pedig fekete vagy rózsaszínű kabátot és bársony kalapot kellett viselni. A lovakat nagykantárral kellett lovagolni, és mind a martingál, mind a segédszárak használata tilos volt.
1920-Antwerpen, 1924-Párizs, 1928-Amszterdam, és 1932-Los Angeles olimpiái Az 1920. évi antwerpeni olimpiai játékok díjlovas versenyén 5 ország 17 lovasa indult. A díjlovagló feladatot meg kellett tanulnia a lovasnak, és emlékezetből kellett lovagolnia, egy kissé megnövelt négyszögben (20m x 50m).
A "Lassú"-t "Összeszedett"-re cserélték a bírálati lapon. Kötelező volt az összeszedett lépés, ügetés és vágta, csakúgy, mint a nyújtott könnyűügetés és az azt követő összeszedett ügetés tanügetésben. Bevezették a vágtában lovagolandó 5 ívű kígyóvonalat, mind lebegő ugrásváltásokkal, mind ellenvágtában lovagolandó ívekkel. Szintén bevezetésre került a cikk-cakk féloldalazás ugrásváltással, valamint a minden 4-, 3-, 2- és 1-ugrásra végrehajtott sorozat ugrásváltás. A megállást lépés átmenettel hajtották végre, és ezt követte a köszönés.
A párizsi olimpiai játékokon 9 ország 24 lovasa versenyzett. A díjlovagló feladat ugyanolyan jellegű volt, mint az 1920. évi olimpia feladata.
Az 1928. évi olimpiára 10-ről 13 percre növelték a díjlovagló feladat alapidejét. A lovasok másodpercenként 2 pontot veszítettek az alapidő túllépéséért.
A legjelentősebb változás az 1932. évi Los Angeles-i olimpiai játékokon a piaff és passzázs bevezetése volt. Az I. világháború utóhatása miatt csak 4 ország 10 lovasa versenyzett.
1936-os berlini olimpia 11 ország 29 lovasa vett részt a berlini olimpia díjlovas versenyén. A díjlovas feladat alapidejét ismét növelték, és így az meglepően hosszú, 17 perc lett.
A feladat tartalmazott egy 8 másodperces álljt, lépésben végrehajtott félperdülést, ügetést egy kézben tartott szárral, "rendes" és nyújtott könnyű ügetést, vágta jármódban 5-ívű kígyóvonalat 8 méter átmérőjű ívekkel, a vágta-piruettet, ugrásváltást négy-, három-, kettő- és minden egyes ugrásra, valamint a piaffot és passzázst. A legnagyobb szorzóval az összeszedet ügetésben és összeszedett vágtában két patanyomon lovagolandó hajlításokat pontozták.
1948-as londoni olimpia 9 ország 19 lovasa versenyzett. A második világháború következtében nem volt elég idő arra, hogy a díjlovakat felkészítsék az 1948. évi olimpiai játékokra. Ezért a piaff és passzázs nem szerepelt a díjlovagló feladatok között, azonban a féloldalazás, farat be, vágta piruettek és sorozat ugrásváltások igen, a legnagyobb szorzóval figyelembe vett elem az ugrásváltás minden-egyre volt.
További olimpiai játékok Manapság a díjlovas versenyek lebonyolítása a Nagydíj (Grand Prix) feladattal kezdődik, ahol megállapítják a csapatbajnokság győzteseit. A Nagydíjban az első 25 helyen végzett versenyzők még egy feladatot lovagolnak, a Különleges Nagydíjat (Grand Prix Special), mely rövidebb program, és nagyobb hangsúlyt kap benne a piaff és passzázs. Az ennek a számnak az első 13 helyezettje a Nagydíj Kűrrel (Grand Prix Freestyle) folytatja a versenyzést. A Nagydíj Kűrt először az 1996. évi olimpián lovagolták. A kűr feladatait minden egyes lovas a megadott szigorú irányelvek figyelembevételével maga állítja össze, és egyéni zenére lovagolják. Ezen versenyek eredményei alapján állapítják meg az egyéni helyezéseket, és ítélik oda az érmeket.
A díjlovagló feladat viszonylag változatlan maradt, kivéve hogy a farat be már nem része a Nagydíjnak és a Különleges Nagydíjnak.
Lovastusa (Military) az olimpiai játékokon
1912-ben vezették be, a lovastusa versenyeken eredetileg csak aktív katonatisztek versenyezhettek (ebből adódott a Military, a sportág régebbi elnevezése), és ők is csak saját lovaikat, vagy katonai alakulatuk lovait lovagolhatták.
1912-es stockholmi olimpia A verseny 5 napig tartott. Az első nap volt a állóképességi próba, mely 55 km (33 mérföld) utakon (melyet 4 óra alatt kellett teljesíteni, ami körülbelül 230 méter/perces iramnak felel meg), melyet közvetlenül követett egy 5 km-es Terepakadályok (cross-country) szakasz 333 méter/perces irammal. Hibapontokat adtak az alapidő túllépésért, de nem jutalmazták a táv gyorsabb teljesítését.
A második nap pihenő-nap volt, mielőtt a lovakat a gyorsasági próba elé állították a harmadik napon, ez volt a steeplechase szakasz, ahol 3.5 km-en 10 egyszerű akadályt kellett átugrani, ezt 600 méter/perces iramban kellett teljesíteni.
A negyedik nap volt az ugró próba ("Díj Ugratás"), melynek keretében 15 darab legfeljebb 1.3 méter magasságú és 3.0 méter szélességű akadályból álló pályát kellett teljesíteni.