Bedő (románul Bedeu) község Hajdú-Bihar vármegyében, a Berettyóújfalui járásban.
Fekvése A Kis-Körös bal partján, a Bihari-sík északkeleti peremén fekszik, a román határhoz közel.
A szomszédos települések: északkelet felől Nagykereki, dél felől Biharkeresztes és Ártánd, északnyugat felől pedig Bojt.
Megközelítése Csak közúton érhető el, a Debrecentől Biharkeresztesig húzódó 4808-as úton. Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget Biharkeresztes vasútállomása kínálja, bő 4 kilométerre délre.
Története A közelben húzódik a szarmaták 1260 kilométer hosszú sáncának, a Csörsz árkának egyik szakasza. A település Bojt-Biharkeresztes felőli részén még 1870 táján is láthatóak voltak egy bizánci rítusú bazilita kolostor romjai.
Az Árpád-kori település a kun Borsa nemzetség birtoka volt. Fennmaradt okiratban az 1552. évi Bihar vármegyei összeírásban szerepel először, amikor hét portából állt, s földesura a nagyváradi prépost volt. 1566 után egy időre a kincstár háza volt, bizonyítékául annak, hogy a lakosság az elsők között tért át a református hitre. Buda visszafoglalása után, 1686-ban a kelet felé menekülő református papot, Pathi Miklóst családjával együtt rabszíjra fűzve elhurcolták. Rövid idő múltán a helységben görögkeleti vallású románok telepedtek le, s velük együtt néhány család az eredeti magyar lakosok közül is visszatért a településre. 1732-ben a vármegyei összeírás szerint Bedő ismét a nagyváradi préposté volt. 1779-ben az egész lakosság áttért a görögkatolikus hitre, egyházat alapított, melynek anyakönyveit 1781 óta vezeti. Ma is álló templomát 1845 és 1852 között építtette az egyház.
Komornyik János jegyző 1864-ben a következőket jegyezte fel: „Bedő község tartozik Bihar Vármegye Sárréti járáshoz, szolgabírói szakasz Mezőkeresztes. Nevezett községnek két neve van most, Bedő és Oláhul (Bedeu) mi országszerte ismeretős. A községet a Török pusztitások után mingyárt említetik.”
1930-ban a község lakossága 660 fő volt, közülük 132 magyar és 537 román, felekezeti szempontból pedig 27 római katolikus, 530 görögkatolikus, 55 református, 41 görögkeleti és 7 izraelita.
Közélete Polgármesterei IdőszakPolgármesterPárt1990–1994Kádár Mihályfüggetlen1994–1998független1998–2002Eszenyi AntalFKgP2002–2006független2006–2010független2010–2014független2014–2019független2019–2024független2024–Zsíros Sándorfüggetlen
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 60%-a román, 37%-a magyar, 2%-a cigány, 1%-a német nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,2%-a magyarnak, 6,7% cigánynak, 1,3% németnek, 48,8% románnak, 0,4% ruszinnak mondta magát (3,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 11,3%, református 11,7%, görögkatolikus 58,3%, felekezeten kívüli 3,3% (12,5% nem válaszolt).Bedő Helységnévtár
2022-ben a lakosság 79,6%-a vallotta magát magyarnak, 46,8% románnak, 0,4% cigánynak, 0,4% németnek, 0,4% ruszinnak, 1,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (19,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 22,6% volt református, 6% római katolikus, 42,3% görögkatolikus, 2,3% ortodox, 0,8% evangélikus, 0,4% egyéb keresztény, 2,3% felekezeten kívüli (23,4% nem válaszolt).Bedő Helységnévtár
Nevezetességei Görögkatolikus temploma 1845 és 1852 között épült. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz árka vagy más néven Ördögárok nyomvonala.
Híres szülöttei Choli Daróczi József (1939. május 26. – 2018. május 12.) magyar cigány író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, újságíró.
Jegyzetek
Források
Kategória:Hajdú-Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései