bélyeg|265px|Batthyány-kastély Bicske () Fejér vármegye északi részén fekvő város, a Bicskei járás székhelye, a vármegye hatodik legnépesebb települése.
Közlekedés A Zsámbéki-medence második legnépesebb települése a Szent László-patak jobb partján. A mentén fekszik, vasútállomása ezért élénk vasúti forgalmat bonyolít. Elővárosi járatok kötik össze Budapesttel, Tatabányával, Komárommal és Győrrel. Gyorsvonatok indulnak innen Budapest, Győr, Hegyeshalom, Sopron, Szombathely és Pozsony irányába. A Bicske-alsó nevet viselő megállóhely a város központjához (a Hősök tere és a Kossuth tér környéke) közelebb helyezkedik el. Régen a várost a is érintette, így Lovasberény-Székesfehérvár felől is jártak ide vonatok, de ezt a vonalat mára nagyrészt elbontották.
A város az 1-es főút mentén fekszik, ám központja a régi országút (8101-es út) körül terül el; a két utat a városközpont közelében a 11 119-es számú mellékút köti össze. A város határában fut az M1-es autópálya, amelynek egy lehajtója van Bicskénél. A várost kisebb mellékutak kötik össze a 811-es úttal (8126), Csabdival (11 117), valamint Mányon át Zsámbékkal (1104). Nagyegyházi településrészének külterületeit egy kisebb szakaszon érinti a 8113-as út is.
Bicske a szűkebb környék regionális autóbusz-közlekedésének meghatározó központja: Budapest, Mór, Székesfehérvár, Zsámbék valamint a környező települések (Páty, Felcsút) érhetők el rendszeres buszjáratokkal a városból.
Története
Bicske és környéke már ősidők óta lakott hely, első nyomát az újkőkorszakból származó telepnyomok, sírok bizonyítják, de a bronzkorból, a rómaiak és az avarok idejéből (a Szőny-Pécs közti római út, mely egy itteni egykori római településen vezet át) és az Árpád-korból középkori temetők templom alapfalakkal kerültek elő itt.
Első említése 1306-ból való, bár a Bicskei családról – a hely akkori birtokosairól – már 1258 óta tudni. Különleges helyzetet adott a 15. század kereskedelmével párhuzamosan fellendülő Bicskének az a tény, hogy a birtokosok 1443. június 10-én pallosjogot kaptak I. Ulászló királytól.
1541 körül vált török uradalom részévé a település, ám a birodalom határán lévén a kettős adóztatás sújtotta, mivel sokszor eljutottak a komáromi adószedők is a vidékre. 1686-ig a török erről a környékről való kiűzéséig lakosainak száma nagyban csökkent. Ezt követően viszont nagy gyarapodás jellemezte a települést, amely 1688-ban a közigazgatás restaurációjával járási székhely lett. Bicske a továbbiakban folyamatosan gyarapodott, 1773-ban lett mezőváros, 1872-ben nagyközség.
A 18. és a 19. század folyamán a közelben fekvő Vértes és Gerecse hegységek kiváló lehetőséget biztosítottak az erdei munkákra, a mészégetésre és a kőbányászatra. A mai napig él az erdei munkák emléke egyes dűlőnevekben: Egyfejszés, Kétfejszés föld.
A 19. században fejlett volt a településen a kézműves-ipar: a fazekasság, a takácsmesterség, a kelmefestés, a bőrkikészítés, a tímárság, a csizmadiamesterség, valamint a cipészmunka. A későbbiekben is sok kisiparos dolgozott a községben.
A vasút 1884-ben épült meg Bicskén, amikor megnyílt az utolsó fővárosi fővonal Budapest és Újszőny között. Később ehhez kapcsolódott egy helyi érdekű vasút is, amely Székesfehérvárral kötötte össze a települést (az utóbbin az 1970-es években leállt a személyforgalom, és mára már az egy ideig még működő teherforgalom is megszűnt. A vonal nagy részén már a sínek sem láthatóak.). A vasutak megjelenésével párhuzamosan Bicske jelentősége folyamatosan nőtt, s bár 1877-ben Vál kapta meg a járásszékhelyi státuszt a környéken, növekvő iparával egyértelműen a térség legjelentősebb településévé fejlődött. 1921-ben a Budapest – Győr vasútvonalat az országban elsőként villamosították, így még egyszerűbbé vált a város megközelítése Budapestről. A vasúti közlekedés lehetőséget biztosított a bicskei szegényparasztok és kisiparosok számára, hogy Budapesten is vállalhassanak munkát.
A község életét a mezőgazdaság is nagyban meghatározta. A feudális nagybirtok-rendszer egészen 1945-ig fennmaradt.
Bicske területe az 1940. évi népszámlálás adatai szerint 15551 katasztrális hold volt, a lakosság 8319 fő. A népsűrűség 93 fő volt négyzetkilométerenként, összesen 1634 lakóház állt a község területén.
Az 1944-es adatok a következőkről számolnak be: mezőgazdasági művelés alatt álló, vagy művelhető terület összesen 14258 katasztrális hold volt, ebből 3000 hold erdő. A 14258 holdból 9610 holdon 11 nagybirtokos osztozott, a maradék 5841 hold (a község belterületét is beleértve) a község lakosságának tulajdonát képezte. Bicske nagy kiterjedésű szőlőterülettel is rendelkezett, mely három tájon terült el: A Galagonyás dűlőben 450 katasztrális hold szőlő és gyümölcsös, Felsőhegyen kb. 300 hold, Máléhegyen 250 hold állott.
Bicske állatállománya a második világháború idején a következőképpen alakult az ún. állatstatisztikai lapok tanúsága szerint:
Állatfaj 1942 1945. dec. 8. tenyészbika 16 2 igás ökör 158 24 tehén 937 84 hízómarha 14 - növendékmarha 786 - ló (3 évesnél idősebb) 737 330 ló (3 évesnél fiatalabb) 204 16 tenyészmén 5 - öszvér–szamár 23 8 tenyészkan 23 - koca 805 80 hízósertés 457 - növendéksertés 4184 250 juh 661 - kecske 68 42
A második világháború rendkívül súlyos károkat okozott a városban, ipara és infrastruktúrája nagyrészt megsemmisült. A községi elöljáróság 730/1947. számú jelentése alapján "1940-ben a községben 4500 ló, 3000 szarvasmarha, 16000 sertés és kimondhatatlan számú baromfi volt, melyek a hadműveletek alatt teljesen elvesztek." 1945. március 23-án a kitelepült lakosság visszatért a faluba.
1945-ben ismét járásszékhely lett Bicske. 1946. február 22-én megalakult a földművelésszövetkezet helyi részlege, melynek feladata volt, hogy a kiskereskedelmi ellátást megszervezze.
Bicske 1986. január 1-jén kapott városi rangot.
1948 és 1969 között itt tanított Ágoston Julián ciszterci szerzetes, költő, író.
Szentlászló (földe) Szentlászló (földe) ma Bicske mellett keletre fekvő puszta Puszta-Szent-László néven.
Nevét 1318-ban említette először oklevél Zenthlazlofeulde néven. Aba fia Aba, később pedig a Hontpázmány nemzetségből származó Léki Paznan fia István Péter nevű fiának birtoka volt, a település közepén Szent László tiszteletére emelt körtemplommal. Hűtlensége miatt Pétertől a birtokot a király elvette és Bicskei Botond fia Péter bánnak, illetve fiának Bicskei Mihálynak adta.
Közélete Polgármesterei +Polgármester1990–1994Szebényi Zsoltfüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006Szántó JánosMSZP2006–2008MSZPhivatalában elhunyt2008–2010Tessely ZoltánFidesz-KDNPIdőközi választás: 2008. szeptember 28.2010–2014Fidesz-KDNP2014–2019Pálffy KárolyFidesz-KDNP2019–2024Bálint IstvánnéFidesz-KDNP2024–Fidesz-KDNP
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85%-a magyarnak, 6,1% cigánynak, 1,6% németnek, 0,4% románnak, 0,3% szerbnek mondta magát (14,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 35,6%, református 16,5%, evangélikus 0,9%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 15,4% (29,7% nem nyilatkozott).Bicske Helységnévtár
2022-ben a lakosság 86%-a vallotta magát magyarnak, 1,8% cigánynak, 1,6% németnek, 0,3% románnak, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% szerbnek, lengyelnek, horvátnak, görögnek, örménynek, szlováknak és ruszinnak, 3,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 24,3% volt római katolikus, 13,6% református, 0,7% evangélikus, 0,4% görög katolikus, 0,1% ortodox, 1,3% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 14,9% felekezeten kívüli (43,1% nem válaszolt).Bicske Helységnévtár
Nevezetességei bélyegkép|200px|Szentháromság plébániatemplom, Hősök tere 1/a Szentháromság római katolikus templom és plébánia (barokk, 1770, hrsz. 1290, műemlék törzsszám: 1592, azonosító: 3568) Batthyány-kastély Nagy Károly által épített csillagvizsgáló (19. század) 12. századi templom romjai
Híres szülöttei
Börcs János (1884−1961) kisbirtokos, az 1930-40-es években a település bírája, országgyűlési képviselő Kiss Károly (1903–1983) kommunista politikus, külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes Forgács Antal (1910–1944) költő, újságíró Balogh Katalin (1919–2004) színésznő Vámosi János (1925–1997) táncdalénekes Lakatos István (1927–2002) költő, műfordító
Testvérvárosok Altshausen, Németország Csap, Ukrajna Tusnádfürdő, Románia Réty, Románia
Jegyzetek
Források Györffy György: Pest megye A felszabadulás a bicskei járásban (Bicske, 1970)
További információk Bicske hivatalos honlapja Bicske a funiq.hu-n
Kapcsolódó szócikkek Emléktáblák Bicskén Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány
Kategória:Fejér megye települései Kategória:Fejér vármegye települései Kategória:Zsámbéki-medence Kategória:Magyarország városai