Martonvásár (németül: Martinsmarkt) város Fejér vármegyében, a Martonvásári járás székhelye. 3215 hektáros kiterjedésével a megye második legkisebb közigazgatási területű városa; a megye összes (mind a 12) nagyközsége is nagyobb területen fekszik nála.
Fekvése A vármegye északkeleti részén, a Mezőföld északi peremén, a Szent László-patak partján helyezkedik el, a 7-es főút mellett, Budapesttől és Székesfehérvártól egyaránt 30-30 kilométerre, a Velencei-tótól 13 km-re kelet-északkeleti, Százhalombattától 9 km-re nyugati irányba. A településen keresztülfolyik a Szent László-patak.
Különálló településrésze Orbánhegy, egy mezőgazdasági jellegű külterületi lakotthely, mely Martonvásár központjától 1,6 kilométerre fekszik északnyugati irányban. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint a lakónépessége 133 fő, a lakások száma 55, továbbá az egyéb lakott lakóegységek száma 6 volt.
Közlekedés Közút A város központját átszeli a 7-es főút, illetve a határában halad a forgalmas M7-es autópálya is, így ezek tekinthetők Martonvásár legfontosabb közúti elérési útvonalainak. Délkelet felől, Ercsitől a 6204-es út húzódik idáig, Tordasra és Gyúróra pedig a 81 108-as számú mellékút indul innen.
A település a Székesfehérvár és Balaton irányába induló kisebb távolsági autóbuszforgalom része. Sűrű az autóbusz-közlekedés Martonvásár valamint Gyúró és Ercsi között.
Vasút A város a Budapest–Székesfehérvár vasútvonal mentén fekszik. Martonvásárra Budapestről sűrűn közlekednek elővárosi vonatok, de Székesfehérvárral – kisebb számban Siófokkal és Nagykanizsával – is rendszeres összeköttetésben áll.
Története bélyegkép|balra|160px|A kastélypark
Martonvásár valószínűleg már időszámításunk előtt lakott település volt a Szentlászló-patak mellett két oldalon, kelta népek vagy szarmaták lakhatták, a római császárok hódításai után a honfoglaló magyarok vették szálláshelyül, erről tanúskodnak a tárgyi emlékek, s régészeti bejárások is. A 11. században sűrűn lakott hely lehetett. 1268-ban elsőként már mint vásáros helyet említik, amely a kereskedelem élénkülésével csak tovább bővült, mivel a Buda – Fehérvár kereskedelmi út mentén feküdt. Ekkor valószínűleg Fehérvár után Martonvásár Fejér vármegye legnagyobb városa. A törökök 1526-ban, 1528-ban, 1541-ben, 1543-ban, 1545-ben és 1551-ben vezettek hadjáratot a településen keresztül, így világosan kitűnik, hogy a 16. század közepére már teljesen elnéptelenedett.
Az 1770-es években a Brunszvik család kezére került a terület. Ők nagyszabású építkezésbe kezdtek, 1773 és 1776 között római katolikus templomot, valamint egy barokk kastélyt építettek (ezt 1870-ben neogót stílusban alakították át), nagyszámú telepest vonzottak a korábban kihalt faluba. A város nagy büszkesége, hogy 1800-ban itt vendégeskedett Ludwig van Beethoven. alt=|balra|bélyegkép|160x160px|A martonvásári Brunszvik-kastély és a Szent Anna plébániatemplom Korán, már 1861-ben kapcsolódott a település a vasúti hálózatba, a Déli Vasúttársaság Buda–Nagykanizsa vonalára, amely sokáig a második legjelentősebb vasútvonal volt Magyarországon. A gőzvontatás korában a martonvásári vasútállomás szolgált a lassú szerelvények szénnel és vízzel történő feltöltésére. A lehetőségek ellenére azonban Martonvásár továbbra is csak a mezőgazdaság területén emelkedett ki, a terményei számára a vasút ideális piacot biztosított a közeli fővárosban.
A második világháború súlyos pusztításokat végzett a településen, ahol a Brunszvik család korábbi birtokainak szétosztásával új perspektíva nyílt a mezőgazdaság további növelésére. 1951-ben mezőgazdasági kutatóintézet alakult a faluban, amely 1953-tól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia Kezelésében áll, kezdettől fogva a legfejlettebb hasonló intézmény Magyarországon. Szintén ebben az időszakban alakult ki Martonvásár turizmusa. Amelynek nagy növekedése 1991 után az első „Martonvásári Napok” megrendezésével kezdődött.
1985 és 1994 között a település külterületén fekvő Martonvásári Büntetés-végrehajtási Intézetben tartották fogva a szigorított javító-nevelő munkára ítélt személyeket.
A település 2005-ben kapott városi rangot.A települést a kormány 2013-tól a Martonvásári járás székhelyének jelölte ki.
Közélete Polgármesterei Időszak Név Jelölő szervezet(ek)1990–1994Horváth Ottófüggetlen1994–1998független1998–2002Dr. Palánky Klárafüggetlen2002–2006Orbán Andrásfüggetlen2006–2010Kiss Gábor LászlóMSZP2010–2014Dr. Szabó TiborFidesz-KDNP-Martonvásári Más Kép Egyesület2014–2019Fidesz-KDNP-Martonvásári Más Kép Egyesület2019–2024Fidesz-KDNP-Martonvásári Polgári Összefogás2024–Horváth BálintFidesz-KDNP-Martonvásári Polgári Összefogás
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 80,8%-a magyarnak, 0,4% cigánynak, 0,8% németnek, 0,6% románnak mondta magát (19,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 29,9%, református 8,8%, evangélikus 1,7%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 19,6% (38% nem nyilatkozott).Martonvásár Helységnévtár
2022-ben a lakosság 89,2%-a vallotta magát magyarnak, 0,9% németnek, 0,6% cigánynak, 0,4% ukránnak, 0,3% románnak, 0,2% szerbnek, 0,1-0,1% bolgárnak és szlováknak, 3,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 26,1% volt római katolikus, 8,8% református, 2% evangélikus, 0,8% görög katolikus, 0,2% ortodox, 1,6% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 19,5% felekezeten kívüli (39,6% nem válaszolt).Martonvásár Helységnévtár
Híres személyek Itt élt és dolgozott 1953-tól Pázmány Lajos állatorvos, megyei állategészségügyi szakember, Martonvásár díszpolgára (1997) Itt hunyt el 1973-ban Krammer Jenő irodalomtörténész, egyetemi tanár, pedagógiai író, szociálpszichológus.
Nevezetességei Brunszvik-kastély, kastélykert (angol kert) (70 hektár) Óvodamúzeum Beethoven Múzeum Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete Római katolikus templom (1773, barokk) benne: Cymbal-freskók és késő barokk szobrok
Testvértelepülései Baienfurt, Németország Mezőkölpény (Culpiu), Románia Saint-Avertin, Franciaország Alsólipnica (Lipnica Wielka), LengyelországLipnica Wielka: a lengyel testvértelepülésünk Forum Martini, XXXIV. évfolyam 4. szám (2025. július-augusztus), 5. oldal; online hozzáférés (martonvásár.hu): 2026. január 27.
Képgaléria
Rendezvények A kastélyparkban évente, július-augusztusban koncerteken Beethoven-műveket mutatnak be.
Jegyzetek
További információk Martonvásár honlapja Martonvásár a Velencei-tó környék honlapján Képek a Brunszvik kastélyról Környei Elek: Beethoven és Martonvásár; Közdok, Bp., 1960 Lencsés Ferenc: Martonvásár története; Fejér Megyei Ny., Székesfehérvár, 1965 (István Király Múzeum közleményei B. sorozat) Környei Elek: Beethoven és Martonvásár; Panoráma, Bp., 1975 Mesterházi Tihamér: Martonvásár. Kastélypark; TKM, Bp., 1980 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára) Hornyák Mária: Martonvásár, Brunszvik-kastély és Beethoven Emlékmúzeum; TKM Egyesület, Bp., 1990 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára) Hornyák Mária: Beethoven, Brunszvikok, Martonvásár; MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete, Martonvásár, 1993 Hornyák Mária: "A Mindenem, a Boldogságom...". Ludwig van Beethoven és a martonvásári Brunszvik Jozefin grófnő szerelméről; Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány, Martonvásár, 1996 (Őrláng füzetek) Harcsa Tiborné: Óvodatörténeti Múzeum. Kiállítás-vezető; Óvodamúzeum, Martonvásár, 2000 Hornyák Mária: Martonvásár; szerk. Erdős Ferenc; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2000 (Száz magyar falu könyvesháza) Brunszvik Teréz és kortársai Martonvásárról; vál., szerk., jegyz., bev. Hornyák Mária; Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány, Martonvásár, 2005 (Őrláng füzetek) Provoda József Jodes: Martonvásár labdarúgásának története a kezdetektől napjainkig; szerzői, Martonvásár, 2011 Danka Dénes: Emlékek. A martonvásári világrekord őzbakról, elejtésének 50. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényekről, erdészekről, vadászokról; átdolg., bőv. kiad.; Meran Fülöp Vadászati és Muzeológiai Alapítvány, Csákberény, 2017
Kategória:Fejér megye települései Kategória:Fejér vármegye települései Kategória:Magyarország városai