Ceglédbercel község Pest vármegyében, a Ceglédi járásban.
Fekvése A község Budapesttől mintegy 60 kilométerre délkeletre fekszik Albertirsa és Cegléd között. Déli határában folyik a Gerje-patak.
Megközelítése A települést átszeli a 4-es főút, az M4-es autóút pedig északról határolja belterületét; ezeken az útvonalakon a legegyszerűbb megközelíteni Budapest és Szolnok felől is. Az M4-es itteni csomópontját a 46 124-es út köti össze a faluval, Cegléd Kenderföld városrészébe pedig a 46 125-ös út vezet.
Ceglédbercelt a hazai vasútvonalak közül a érinti, amelynek két megállási pontja is van a településen: a belterület nyugati szélén Ceglédbercel megállóhely, a község keleti végében pedig Ceglédbercel-Cserő vasútállomás. Előbbit a 4-es főútból kiágazó 46 311-es, utóbbit a 46 124-esből kiágazó 46 316-os út szolgálja ki.
Története 300px|bélyegkép|Ceglédbercel légifotója A középkorban Ceglédbercel területe Alberti pusztája volt. Első fennmaradt okleveles említése egy 1281-es határjárás leírásában szerepel. 1457-es, 1468-as és 1482-es oklevelek Bercelpusztaként említik. A 18. században a klarissza apácák birtoka volt, majd 1785-ben, amikor ezt a rendet feloszlatták, a feloszlatott kolostorok vagyonát kezelő Vallásalap tulajdonába került. II. József császár hannoveri németeket telepített ide, akik elkezdték a községet szabályosan kiépíteni. Azonban az új lakosság soraiban kolerajárvány ütötte fel a fejét. Mivel a telepesek evangélikus vallásúak voltak, ápolásukról ceglédi hittestvéreik gondoskodtak. A járványban sokan meghaltak. A halottakat a ma is létező ceglédi evangélikus temetőben temették el, a felgyógyultak pedig visszatértek hazájukba.Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye községei
Az elhagyott községbe Soroksárról, Adonyból, Taksonyból és Harasztiból németek, Ceglédről és Üllőről pedig magyarok költöztek. 1804-ben Bercel önálló községgé alakult . Abból az időből való a község pecsétje is. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 124 berceli jobbágynak 3000 hold földet juttatott.
A lakók kezdetben főként földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de 1846-47-től kezdve, amikor megépült a Pest-Szolnok vasútvonal, a vasút vált fő megélhetési forrásukká, s a mezőgazdaság és az állattenyésztés jelentősége csökkent. A 19-20. század fordulóján a gróf Cseszneky család járult hozzá a környékbeli mezőgazdaság és malomipar fejlesztéséhez.
1945 januárjában súlyos csapás érte a falut: mintegy 640 főt vittek el kényszermunkára. Az 1946-os év ismét megrázkódtatást hozott a falu életébe: 441 főt kitelepítettek, mivel korábban német nemzetiségűnek vallották magukat. A kitelepítettek helyére 24 család érkezett a Tiszántúlról, de ezek zöme rövidesen el is költözött, mert nem tudta megszokni a környezetet, nem tudott beilleszkedni a falu közösségébe. 1948 tavaszán a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében aFelvidékről érkezett 38 család. A felvidékiek beilleszkedtek, és lassan a falu is elfogadta őket. A kényszermunkára elhurcoltak 3 csoportban tértek haza, az első csoport 1946-ban, a második 1947 szeptemberében, míg az utolsó csoport 1949. november 4-én.
De az elhurcoltak közül 159-en sohasem tértek haza. Emlékükre 1991-ben emlékművet avatott a falu, s azóta november 4-én, mely napot a képviselőtestület a falu ünnepévé nyilvánított, minden évben lángot gyújtanak emlékükre.
A településen az Eötvös József általános iskolában német nemzetiségi oktatás és zeneoktatás is folyik mintegy 400 diák részére. Az óvodában 150 gyermeket látnak el, s szintén biztosított a német nemzetiségi oktatás is.
Az önkormányzat víz- és csatornahálózati rendszert működtet a településen.
2005-ben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a Kossuth Lajos utcában haranglábat állítottak.
A falu határában több száz hektáros szőlőültetvény és modern szőlőfeldolgozó pincészet is van. Ceglédbercelen terem az Unghváry László Borrend zászlós bora, a cserszegi fűszeres.
Az egészségügyi ellátásról két háziorvos, egy gyermekorvos és egy fogorvos gondoskodik, s gyógyszertár is működik a faluban.
Az aktív korú népesség zöme Budapesten és Cegléden vállal munkát.
Közélete
Polgármesterei 1990–1994: Lűr László (független) 1994–1998: Balatoni Pál (független) 1998–2002: Balatoni Pál (független) 2002–2006: Török József (független) 2006–2010: Török József (független) 2010–2014: Török József (független) 2014–2019: Török József (független) 2019–2024: Török József (független) 2024– : Török József (független)
Ceglédbercel rendszerváltás utáni első polgármestere, Lűr László korábban, 1984-től tanácselnökként is vezette a települést.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,5%-a magyarnak, 0,2% cigánynak, 13,7% németnek, 0,3% románnak, 0,2% szlováknak mondta magát (15,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 49,1%, református 7,7%, evangélikus 3%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 10,1% (28,3% nem nyilatkozott).Ceglédbercel Helységnévtár
2022-ben a lakosság 90,9%-a vallotta magát magyarnak, 8,9% németnek, 0,6% cigánynak, 0,2% románnak, 0,1-0,1% görögnek, bolgárnak, szlováknak, ukránnak és szerbnek, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 32,5% volt római katolikus, 8,1% református, 3,2% evangélikus, 0,4% görögkatolikus, 1,1% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 13,2% felekezeten kívüli (40,1% nem válaszolt).Ceglédbercel Helységnévtár
Nevezetességek Énekkar Rozmaring tánccsoport Nemzetiségi Kórus Kézműves Klub Horgásztó Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület Római katolikus templom Református templom Ceglédberceli Zeneegyesület
Oktatás Napsugár Óvoda és Alma Bölcsőde Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Közművelődés Ceglédberceli Művelődési Ház és Könyvtár Tájház
Jegyzetek
További információk
Ceglédbercel Önkormányzatának honlapja Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület honlapja
Kategória:Pest megye települései Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései