A katolicizmus a kereszténység azon ága, amely elismeri a pápa és a vele közösségben lévő püspökök tekintélyét, különösen tanaik meghatározása, közvetítése és istentiszteletük megszervezése tekintetében. A Földön élő mintegy 1,36 milliárd névleges katolikussal (2022) VATICAN NEWS, 2022. ez a legnagyobb keresztény felekezet.
A katolikus jelző a nikaiai hitvallásra utal és egyetemest, általánost jelent.Yves Bruley, Histoire du catholicisme, Paris, PUF, Que sais-je 365, 2010, p. 3-4 (). Azért egyetemes, mert a katolikus egyházhoz bárki, bármilyen származású ember csatlakozhat. Ez a felfogás a Krisztus utáni első században forradalmi volt, mert majdnem minden népnek, államnak sajátos hitvilága volt. Így például a zsidó valláshoz csak izraeliták – a választott nép tagjai – tartozhattak. Katolikus az, akit megkereszteltek – szentelt vízzel a katolikus egyház keretein belül. Elfogadja, hogy tagjai különféle nemzetekhez tartoznak, de helyteleníti azt, hogy a nemzet érdekét az egyház érdeke elé helyezzék.
Etimológia A szó eredete a görög katholikosz, amely a kata holon kifejezésből ered. Ez a kata elöljárószóból („valami felé”, „valami szerint”) és az „egészet”, „tökéleteset” jelentő holon melléknévből származik. A katholon jelentése tehát: „az egészhez tartozó”, „teljességben és harmóniában levő”, „egész szerinti”. A fogalom lényege az egyházi szóhasználatban: „tökéletes módon birtokolni Jézus Krisztus létének minden gazdagságát, a hit teljességét (depositum fidei) és az üdvösség minden eszközét” (az Első vatikáni zsinat definíciója).
A katolikus elnevezés már az 1. század végén megjelent az apostoloktól eredő hagyomány értelmében, és azt tartalmazza, hogy a kereszténység egyéb felfogásaitól eltérően az apostoloktól kiinduló hagyománynak kell elterjednie mindenütt (kath’ holu) s kell elfogadottá válnia. A katolikus szó első ismert feljegyzésével, Antiochiai Szent Ignácnál találkozunk, a 110-ben keletkezett Szmirnai levélben. Szmirnai levél (3. fejezet 4. szakasz) Kr. u. 110
Szóhasználat A katolikus kifejezésnek több jelentése is van: A felekezeti különbözőségek ellenére minden keresztény az egyetlen egyház (katolikus kifejezéssel az Anyaszentegyház) része. (Ezt az „egyetemes” értelmezést a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás és az Apostoli hitvallás is használja.) A nyugati katolikus egyház és a keleti autonóm katolikus részegyházak minden tagja, hite és hat különféle rítusának gyakorlata. Azok a keresztény egyházak, akik püspökségüket egészen az apostolokra vezetik vissza, így magukat a hívők széles, „egyetemes” teste részének tekintik, és ilyen értelemben magukat katolikusnak tartják, de nem tartoznak a katolikus egyház részegyházai közé. Ilyenek az ún. ortodox egyházak, a néha „felső anglikánus”-oknak nevezett angol katolikus az ókatolikus egyházak, s az ókeleti egyházak. Mindezek az egyházak a katolikus egyházhoz hasonló fordításokban használják a Nicea-konstantinápolyi hitvallást: „… hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli anyaszentegyházban”. Megjegyzendő: Nem minden keresztény felekezet tekinti magát a szélesebb katolikus egyház részének. Bár magukat keresztényeknek vallják és származásukat szintén az apostolokra vezetik vissza, mégsem vállalnak részt az olyan ősi egyházi szervezetekből, mint például a püspöki hivatal.
A korai keresztények a katolikus kifejezést szó szerinti értelemben használták az egységes, osztatlan egyház leírására. Később az egyházatyák a szektás- és eretnek csoportoktól való megkülönböztetésül kezdték használni e kifejezést.
Ma a hétköznapi életben a „katolikus” szót leggyakrabban a második jelentésben használják, azaz elsősorban a katolikus egyházra, annak különféle hagyományaira, a katolikus egyház tagjaira és azok közösségeire, a katolikus egyház híveinek életével kapcsolatos dolgokra vagy jelenségekre vonatkoztatják, és a legtöbben ezen belül is a nyugati (latin rítusú) katolikus egyházra gondolnak.
Eszmeiség A katolikus eszme (katolikusság, katolikum) – melynek szervezetbéli kifejeződése a katolikus egyház – a világtörténelem egyik meghatározó ereje.Macaulay angol protestáns történész megállapítása Edinburgh Review (1840) Ebben a szervezetben, mint bármelyik történelmileg sikeres szervezetben, ellentétek együttese figyelhető meg (complexio oppositorum), anélkül azonban, hogy ezek ellentmondások lennének.Karl Adam: A katolicizmus lényege. Fordította: Vécsey Gábor báró. Budapest, a Szent István Társulat kiadása, 1936, 3. old. (Továbbiakban: Adam 1936.)
A katolikus egyház (más néven: Anyaszentegyház, vagy egyszerűen egyház) saját nézetük szerint Isten országának, a mennyországnak földi megvalósulása, Isten országa a Földön."A mostani, jelen egyház Krisztus országa és a menny birodalma” – így nyilatkozik külön hangsúllyal Szent Ágoston (De civitate Dei, 20, 9, 1.). - Adam 1936. 15. A mennyország Isten országa, melyet Krisztus, Dániel jövendölésével egybehangzóan hirdetett, a világot átható éltető erő, szántóföld melyben búza és konkoly rejtőzik az aratás napjáig, a földreszállott és Krisztusba öltözött örökkévalóság.(De civ. Dei 7, 9, 28.), Adam 1936. 15. Az egyház tulajdonképpeni énje: Krisztus, az Úr. Az egyház Krisztus misztikus teste, melyben maga a fej Krisztus, a tagok pedig Krisztus testének tagjai."Oly benső ez az összefüggése Krisztusnak az Anyaszentegyházzal, oly elválaszthatatlan, oly természetes lényegszerű, hogy Szent Pál a kolosszeiekhoz írott és efezusi levelében Krisztust kimondottan a test fejének nevezi. Krisztussal, mint az egyházi test fejével lett kész egésszé az egyház szervezete. Krisztus és az egyház oly kevéssé képzelhetők el külön, mint a fő saját törzse nélkül (Kol 1,18; 2,19; Ef 4,15)." Adam 1936. 16. Krisztus maga él az egyházban, mégpedig vele lényegileg összeforrva. Krisztus szeretetét az egyház iránt a Krisztus jegyese hasonlat jeleníti meg.Adam 1936. 16.
Dogma, erkölcs, kultusz Az egyház eme természetfölötti (krisztusi) lényegének hármas kifejeződése a dogma, az erkölcs és a kultusz.
A dogmák főbb csoportjai a következők: a krisztológia dogmái,A szűkebb értelemben vett christologia dogmái az Istenember személyét, a Jézus arcán kisugárzó isteni fenséget ismertetik. Adam 1936. 17. a megváltás dogmái,A megváltás dogmái megváltói működéséről szólnak, életében, szenvedésében, halálában és az Atya jobbján. Adam 1936. 17. a Szentháromság dogmái,A Szentháromság dogmái emez isteni élet forrástalajához, az Atya ölébe vezetnek és meghatározzák Jézus idő- és térbeli megjelenését az örök, isteni szentély kapuiban. Adam 1936. 17. a mariológiai dogmák,A mariológiai dogmák körülírják Jézus emberségének az áldott Szűzanyával kapcsolatos testi, természetes összefüggéseit és megváltó ténykedéseit. Adam 1936. 17. a kegyelem dogmái,A kegyelem dogmái bizonyítják, hogy Jézus megváltó szerepe nem volt kötelesség, hanem isteni adomány; és ugyanezek határozzák meg a megváltottak alapérzületeként a szeretetet, békét és a Szentlélek örömét. Adam 1936. 17. az egyházról, szentségekről és szentelményekről szóló dogmák,Az egyházról, szentségekről és szentelményekről szóló dogmák világítják meg a közvetítés menetét, azt a módot, ahogy a mindenkori emberiség a Krisztusban fakadó új életből merít. Adam 1936. 17. az utolsó vagy végső dolgok dogmái.Az utolsó dolgokat tárgyaló dogmák ismertetik Jézust mint bírót és beteljesítőt és azt, ahogy a megváltás befejezése után átadja uralmát az Atyának, hogy „Isten mindenben minden legyen”. Adam 1936. 17.
A katolikus egyház dogmái Krisztus köré csoportosulnak, Krisztus vonásait, tulajdonságait, minőségeit – élő, megváltó, uralkodó, irányító – mutatják be, tárják elénk.Ezért is viselik a katolikus egyház összes dogmái Krisztus nevének vonásait, mert kinyilatkoztatásának valamely oldalát akarják kidomborítani, mert az élő, megváltó, uralkodó, irányító Krisztust akarják történelmi kibontakozása minden távlatában szemünk elé állítani. Adam 1936. 17.
A katolikus erkölcs lényege az egyházi tanítás, fegyelem és nevelés útján a hívőben második Krisztust formálni (ahogy az egyházatyák kifejezik: őt krisztusivá tenni. Ez a kereszténység egységét is biztosítja.Ez az egy legfőbb nevelési cél biztosítja a kereszténység benső egységét. Az egyház nem ismer kétféle erkölcsöt, mert csak az egy Krisztus kialakítására törekszik. Törekvési útja és módja azonban végtelenül sokféle, mégpedig annyi, ahány hívő jut hozzá, hogy Krisztus képét magában, legalább halvány körvonalakban kiformálhassa. Ahogy a természet néha magának tetszeleg, amikor egyes tökéletes egyedben úgyszólván képessége legjavát nyújtja és abban kiéli fölös erejét, – úgy hajt virágba az egyházban ható Krisztus teljéből, az Ő malasztjai özönének gazdagságából, folytonosan, hol ennek, hol pedig annak a szentnek képében, ragyogó sugárkéveként az önfeledtség és szeretet, a tisztaság, alázat és odaadás csodája. Adam 1936. 18.
A katolikus kultusz központjában szintén a krisztuskapcsolat, krisztussal telítettség áll, mely a szertartás (liturgia) és a szentségek útján fejeződik ki.Az egyház kultuszában ugyanaz a Krisztus-kapcsolat, Krisztussal telítettség érvényesül, mint erkölcstanában. Ahogy minden egyes liturgikus ima az ókeresztény áldással végződik: „a mi urunk Jézus Krisztus által”, éppúgy minden istentiszteleti ténykedés, a szentmiseáldozattól az utolsó imamozdulatig, utalás Krisztusra, emlékezés Reá. Sőt, ami több: az egyház kultusza nem csupán gyermeki emlékeztető, hanem látható titokzatos jel útján eszközölt részesedés is Jézusban és az Ő megváltó erejében, mint hogyha köntöse szegélyét érintenők, mintha szabadulásunkra megtapintanók szent sebeit. Az egyházi liturgia legmélyebb célja, hogy Krisztus megváltó áldását szentté, megrázóvá, az egész keresztény életet betöltő jelenvalósággá, szemléltetővé és gyümölcsözővé tegye. Adam 1936, 18-19.
Elsősorban dogma, erkölcs és kultusz fejezik ki leginkább az egyház ama tudatát, hogy származása természetfölötti, – hogy ő Krisztus teste. Az egyház semmi egyéb sem kíván lenni, mint Krisztus teste, mint istenemberi lényének történelmi megnyilvánulása. Az egyház minden ereje és hatalma a megdicsőült Krisztusból származik.Adam 1936, 18-19.
Szentségek