Szerbia, hivatalos nevén Szerb Köztársaság (szerb cirill: Република Србија, latin: Republika Srbija) délkelet-európai állam.
A Balkánon fekvő ország északon Magyarországgal, keleten Romániával és Bulgáriával, délen Észak-Macedóniával és Albániával, délnyugaton Montenegróval, nyugaton Bosznia-Hercegovinával és Horvátországgal határos.
Az önmagát – kizárólag a helyi albán többség által – egyoldalúan 2008-ban függetlenné nyilvánító, ma már zömmel albánok lakta Koszovó jogállása vitatott. Szerbia mellett az ENSZ sem ismeri el Koszovó függetlenségét, és mind a mai napig ENSZ-irányítás alatt álló területnek tekintik.
Szerbia közelmúltbeli történelmét Jugoszlávia legnagyobb államaként betöltött szerepe jellemzi. Jugoszlávia végleges felbomlása óta az 1992-ben alapított Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és Szerbia és Montenegró államszövetségének "egyedüli jogutódja".Offizielle Anmerkung auf der Webseite der UNO (Member States of the United Nations): Vgl. Vereinte Nationen: UN Member States – On the Record: Serbia.
Tagja a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésnek (BSEC) és a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodásnak (CEFTA), és más szabadkereskedelmi megállapodásokat is fenntart. Az ország gazdasági teljesítménye a délszláv háború következtében drasztikusan visszaesett; de a 21. század elején valamelyest helyreállt.Wirtschaftswachstum – Serbien. Arndt Management Consulting, Mai 2010 (PDF; 279 kB) A 2020-as években továbbra is a legszegényebb európai országok közé tartozik, ahol a többi országhoz képest a társadalmi egyenlőtlenség is magas.
2009 végén nyújtotta be európai uniós csatlakozási kérelmétSerbien beantragt EU-Beitritt és 2012 tavaszán megkapta a tagjelölt ország státuszát.Szerbia hivatalosan is EU-tagjelölt lett
Fekvése, határai A Balkán-félsziget középső és északi részén, illetve a Kárpát-medence déli részén helyezkedik el. Északról Magyarország, keletről Románia és Bulgária, délről Albánia vagy Koszovó, Észak-Macedónia és Montenegró, nyugatról Bosznia-Hercegovina és Horvátország határolja. Szerbia egy tengerparttal nem rendelkező ország.
Történelem
bélyegkép|180px|left|Szerbek által lakott területek a 8–9. században Szerbiát a görög időkben a trákok lakták. Az első állam ezen a területen a Római Birodalom volt, amelynek több provinciája is osztozott az ország mai területén: Moesia az ország keleti részén, Dalmatia az ország keleti és középső vidékein, Pannonia a Duna és Száva közötti területeken, Dacia pedig a Temesköz vidékén terült el.
Az ország mai lakosai, a szerbek a 7. század második felében foglalták el a területet, valószínűleg bizánci hívásra. Ekkor még laza törzsszövetségben, transzhumáló pásztorkodókként együtt éltek a vlachokkal (a románok feltételezett őseivel). A bolgárok 986-ban meghódították ezt a területet, ám az ekkor megerősödő Bizánci Birodalom 1018-ban megszüntette az Első dunai bolgár birodalmat, ezzel Szerbia területe bizánci fennhatóság alá került. bélyegkép|170px|balra|Dušan István a középkori Szerbia legnevesebb uralkodója A szerb törzseket Nemanja István szerb fejedelem (Stefan Nemanja) nagyzsupán egyesítette, létrehozva 1190-ben a Szerb Fejedelemséget, amely 1217-ben Szerb Királyság néven függetlenedett Bizánctól, és megkezdődött Szerbia virágkora. A Nemanjićok 1166-tól 1371-ig voltak Szerbia uralkodói.
Az ország legnagyobb kiterjedését Dusán a hatalmas (IV. István Uroš; ur.: 1331–1355) alatt érte el, amikor is Szerbia fennhatósága egészen az Égei-tengerig elért, illetve Albánia és Görögország északi része is hozzátartozott. Azonban az 1389-es rigómezei csata után a középkori szerb állam, különböző tartományurak vezetése alatt, török vazallus területekre bomlott. 1402-ben létrejött a szerb despoták állama, amely a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom állandó nyomásának volt kitéve. 1459-ben Szendrő eleste után Szerbia egész területe végleg török fennhatóság alá került. A szerb despotai cím Magyarországon élt tovább egészen 1537-ig.
A 17. század végén, majd a 18. század első felében nagy arányú kivándorlások történtek. Az 1699-es karlócai béke során Magyarország visszakapta a török által meghódított területeit. Ezen területek rendkívül gyéren lakottak voltak, így sok szerb a magas török adóktól menekülve északra, azaz Magyarországra vándorolt. Részben ekkor népesült be szerbekkel a Délvidék, illetve északabbra a Duna menti területek. Ráckeve, Szentendre tipikusan ilyen város, valamint Szeged környékén Deszk, Újszentiván, Magyarcsanád.
1804. február 14-én Đorđe Petrović (avagy Karađorđe) vezetésével felkelés tört ki a janicsár hatalom és a vallási elnyomás ellen. A felkelés egész Šumadijára (mai Közép-Szerbia) kiterjedt. Harcukat Oroszország anyagilag és katonailag is támogatta – 1807 júniusában orosz-szerb szövetséget kötöttek –, de a későbbi orosz-török harcok befejezésekor ezt Oroszország beszüntette. 1813 októberében elesett Belgrád, decemberre összeomlott a felkelés, vezetői a mai Ausztriába menekültek.
A megtorlások miatt 1815 áprilisában Takovóból újabb felkelés indult ki Miloš Obrenović vezetésével, gyors sikerekkel. Orosz nyomásra az Oszmán Birodalomnak el kellett ismernie Szerbia széles autonómiáját (fennhatóság fejében), és Obrenović főkenézi méltóságát utódlási joggal.
Az 1826-os akkermani orosz-török szerződéssel Szerbia hűbéres fejedelemség lett, amit a drinápolyi béke (1829), majd a szultán (1830) megerősített. A Porta lekötöttségét kihasználva 1833-ban annektálta az első felkelés során elfoglalt, de akkor nem csatolt hat nahijét, amit a szultán orosz nyomásra elismert.
1878-ban, az orosz–török háború után sikerült orosz támogatással teljesen függetlenednie, amikor is a törököket Koszovó és a novi pazari szandzsák kivételével az egész országból sikerült kiszorítani.
Az első Balkán-háború során (1913-ban) Szerbia megszerezte mai területét (a Vajdaságot leszámítva) és Észak-Macedónia területét.
A boszniai szerb nemzetiségű Gavrilo Princip által elkövetett szarajevói merénylet adta a közvetlen okot az első világháború kirobbantására. Az Osztrák–Magyar Monarchia által megtámadott Szerbia végül az Antant segítségével a nyertesek között szerepelt az I. világháborúban, ezért Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és az Ausztria területétől elcsatolt Szlovénia (addigi nevén Krajna) egyesüléséből létrejövő Szerb–Horvát–Szlovén Királyság a trianoni békekonferencián a Magyarországtól elcsatolt Délvidéket is megkapta. Az itt kialakított Vajdaság területén jelentős német, magyar és egyéb nemzetiségű lakosság került kisebbségi sorba. Az ország déli tartományát, Koszovót ugyanakkor albán többség lakta.
Az egységes állam 1929-ben a Jugoszlávia (jugoszláv = „délszláv”) nevet vette fel. A második világháborúban az állam megszűnt és Szerbia a Harmadik Birodalom, illetve a Magyar Királyság (Bácska) megszállása alá került. A megszállt területeken a német és a magyar megszállók számos kegyetlenkedést követtek el a szerb lakosság ellen, a zsidó lakosságot pedig koncentrációs táborokba hurcolták (Lásd: Újvidéki vérengzés (1942)). A horvát usztasák a szerbek ellen valóságos népirtást folytattak (lásd: Ante Pavelić). Szerbiában a német megszállók ellen elsőként Draža Mihailović vezetésével a királyhoz hű szerb csetnikek kezdték meg a harcot. Valamivel később Josip Broz Tito marsall vezetésével nagyszabású partizánmozgalom bontakozott ki a német csapatok ellen. 1944 őszén a partizánok tömeges népirtást követtek el a német és magyar polgári lakosság ellen (lásd: Délvidéki vérengzések).
1945-ben újra egyesültek a délszláv területek. Az új alkotmány elfogadásával Jugoszlávia „népi demokrácia” lett, de 1948-ban sikerült szakítania a sztálinista Szovjetunió által vezérelt szocialista blokkal. 1961-től kezdve Tito marsall vezetésével Jugoszlávia nyugatias jellegű állammá vált, amely egészen a legutóbbi délszláv háború kitöréséig (1991) a térségben viszonylag fejlett államnak számított.
A délszláv háború során, 1992-re a korábbi szocialista Jugoszlávia felbomlott, a tagköztársaságokból független államok jöttek létre. Jugoszlávia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Horvátország és Szlovénia teljesen önállóan működtek tovább.
Horvátországhoz és Bosznia-Hercegovinához hasonlóan Jugoszlávia is menedéket nyújtott a délszláv háborús bűnösöknek, ezért nemzetközi helyzete a 90-es évek során fokozatosan romlott, amit az országot sújtó gazdasági válság is tetézett. Végül 1999-ben, a koszovói etnikai tisztogatásokat követően a NATO légi csapásokat mért az országra. 2000 októberében a Slobodan Milošević vezette rezsim megbukott. Slobodan Milosevićet mint háborús bűnöst letartóztatták, és kiadták Hágának. Milosević 2006-ban cellájában keringési elégtelenségben elhunyt.
Jugoszláviában jelentős demokratikus átalakulás zajlott. Politikai életében azonban továbbra is kísértenek a múlt árnyai. Erre példa Zoran Đinđić, volt miniszterelnök meggyilkolása.
Az utóbbi száz év során Szerbia határai többször és jelentősen változtak, és számos államalakulatnak volt a tagja: Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1918–1941), 1941 és 1944 között német megszállás alatt, 1945 és 1992 között Szerbia újra Jugoszlávia része (egyike a délszláv államot alkotó hat köztársaságnak a két autonóm tartománnyal, a Vajdasággal és Koszovóval együtt). 1992 és 2003 között Szerbia és Montenegró közösen alkotta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot. A 2003. február 4-én létrejött megegyezés alapján ez az államalakulat Szerbia és Montenegró néven államszövetséggé alakult.
2006. május 21-én Montenegró lakosai megszavazták az elszakadást az államszövetségtől, Montenegró pedig június 3-án hivatalosan is kikiáltotta függetlenségét, ezáltal az államszövetség felbomlott. A nagyobb rész Szerbia Köztársaság néven létezik tovább.
2008. február 17-én kiáltották ki Koszovó függetlenségét. „Koszovó a mai naptól büszke, független és szabad” – jelentette ki Hashim Thaçi koszovói miniszterelnök vasárnap a pristinai parlament rendkívüli ülésén. Szerbia visszautasítja a függetlenséget. 2011. áprilisi adatok alapján 75 ország ismerte el Koszovót.
2012-ben az Európai Tanács hozzájárult ahhoz, hogy Szerbia megkapja az EU-tagjelölti státuszt,Az Európai Tanács 2012. március 1–2-i következtetései de az ország csatlakozása az Európai Unióhoz 2025-nél hamarabb nem valószínű.
Lásd még: Szerbia csatlakozása az Európai Unióhoz Lásd még: Szerbia uralkodóinak listája Lásd még: Koszovó függetlenségét elismerő országok
Földrajz
thumb|jobbra|280 px|Szerbia folyói, vízgyűjtői
Domborzat
Az Alföld déli vidéke a Száva és a Duna vonalától délre végződik, de a Morava-völgyben mélyen benyúlik a Balkán-félszigetre. Ettől a völgytől nyugatra helyezkedik a Dinári-hegység, amely Montenegró területén át egészen az Adriai-tenger partjáig fut. Keletre a Balkán-hegység és a Szerb-érchegység emelkednek kisebb folyóvölgyekkel, medencékkel. Szerbia legmagasabb pontja Koszovó területén, a Prokletije hegységben található 2656 m magas Đeravica. Központi részének legmagasabb csúcsa pedig a Balkán-hegységben található 2169 m magas Midžor.
Vízrajz
Legjelentősebb folyói: Duna, Tisza, Nagy-Morava, Száva, Drina és Temes.
A Tisza itt ömlik bele a Dunába, Titeltől 10 km-re délre. A Száva Belgrádnál ömlik a Dunába, a Morava pedig Szendrőnél.
Éghajlat Éghajlatát Eurázsia szárazföldi részei, valamint az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger befolyásolja. Északon az éghajlat inkább kontinentális, hideg telekkel, forró, párás nyarakkal, valamint viszonylag egyenletesen eloszló csapadékkal. Délen a nyár és az ősz szárazabb, a telek viszonylag hidegek, a hegyekben erős havazással.
Növény- és állatvilág