A harmincéves háború (vagy első harmincéves háború) az európai történelem egyik leghosszabb és legpusztítóbb háborúja volt, amely 1618-tól 1648-ig, több szakaszban zajlott. Elsősorban Közép-Európára és a Habsburg koronatartományokra terjedt ki. Becslések szerint 8–11 millió közé tehető a katonai és civil áldozatok száma, akik hadműveletek során, valamint éhínség vagy betegségek következtében vesztették életüket. A háború hatására egyes német területeken 50–70%-kal is visszaesett a népesség, valamint jelentősen átalakult Európa politikai és vallási arculata.
Korábban kizárólag vallásháborúként tekintettek a harmincéves háborúra, ami a 16. században indult reformáció következtében alakult ki a protestánsok és a katolikusok között. Bár az 1555-ös augsburgi béke a Német-római Birodalomban viszonylagos vallásbékét teremtett, a következő időszakban a protestantizmus terjedése destabilizálta a régiót. A modern történetírás elfogadja, hogy a harmincéves háború kirobbanásában a vallással és a birodalmi kormányzással szembeni ellenérzések fontos tényezők voltak, ám jelentősebb szerepet látnak az európai hegemóniáért vívott versengésben, ami az Ausztriát és Spanyolországot uraló Habsburg-, valamint a Franciaországot vezető Bourbon-házak között zajlott.
A háború kezdetének az 1618-as második prágai defenesztrációt tekintjük, amikor is a katolikus II. Ferdinánd császár (egyben magyar és cseh király) helyére a Protestáns Uniót vezető V. Frigyes pfalzi választófejedelem lépett a Cseh Királyságban. Bár a cseh felkelést 1620-ra a birodalmi császári erők leverték, a konfliktus azonban átterjedt Pfalzra, valamint 1624-re kiújította a háborúskodást a spanyolok és hollandok között. A háborút záró vesztfáliai békeszerződés tekinthető a modern, az európai hatalmi egyensúlyra törekvő diplomácia születésének.
A harmincéves háborúval párhuzamosan zajló nagyobb katonai konfliktusok közé tartozik a németalföldi szabadságharc, a mantovai örökösödési háború, a francia–spanyol háború, valamint a holland–portugál és a portugál restaurációs háború is. A 20. század előtt ennél nagyobb pusztítással később csak a napóleoni háborúk jártak. Mivel az első és második világháború közti időszakot gyakran nevezik „második harmincéves háborúnak”, így az 1618–48 között zajló konfliktussorozatot első harmincéves háború névvel is illetik.
A háború előzményei A háború kitörésének politikai okai A háború kirobbanásához jelentősen hozzájárult az abszolutizmus bevezetésére törekvő Habsburg-dinasztia és a rendek ellentéte. A Habsburgok pozícióját és a rendek érdekérvényesítő képességét mi sem mutatta jobban, mint a tizenöt éves háború alatti és azt követő rendi megmozdulások az örökös tartományokban, a magyarországi 1604–1606-os Bocskai-felkelés, illetve II. Rudolf császár 1608-as erőszakos lemondatása. További problémát okozott a Habsburgoknak, hogy számos országuk rendjei szövetségre, konföderációra léphettek egymással, mint azt 1608-ban a magyar, a felső- és alsó-ausztriai, valamint a morva rendek tették, s nem véletlenül merült fel 1618–1621 között egy magyar-cseh rendi együttműködés terve. A Habsburg Birodalmat sebezhetővé tette, hogy a rendektől függött az adómegajánlás (miközben a bécsi kincstár a 16–17. század fordulóján évente több millió rajnai forint adósságot halmozott fel).
A fentieken kívül a Német-római Birodalom a mantovai örökösödés miatt 1617-ben Franciaországgal is szembekerült. A vallásháborúk lezárultával és a királyi hatalom megszilárdulásával a franciák nagyobb katonai és gazdasági erő mozgósítására lettek képesek, emellett céljuk továbbra is a Habsburgok meggyengítése volt. A franciák 16. századi kapcsolataikhoz híven a protestáns német fejedelmekkel és a törökökkel hoztak létre szövetséget, politikájuk vezérfonalává az államérdeket téve.Új világrend született a harmincéves háborúban. Múlt-kor történelmi portál, 2008. április 23. Online hozzáférés Felmerült, hogy IV. Henrik királyt csak 1610-es meggyilkolása akadályozta meg németországi hadjáratában.Sahin Tóth Péter : A nagy terv. Sully terve Európa újjárendezésére. Rubiconline
Vallási okok A Német-Római Birodalom területén a protestánsok 1608-ban létrehozták a Protestáns Uniót, válaszul 1609-ben megalakult a Katolikus Liga, melyből ugyanakkor kihagyták a Habsburg uralkodót. További ellentétekre adott okot, hogy a református felekezet nem részesült az ágostai hitvalláshoz hasonló elismerésben, másfelől a katolikus választófejedelmek is ellenezték a Habsburgok túlzott megerősödését.
A Habsburg Birodalomban a reformáció előretörése a 16. század végén–17. század elején jelentősen megtorpant, amiben közrejátszott az is, hogy a török-tatár csapatok és Bocskai protestáns hajdúi osztrák és morva területeket pusztítottak.Őze Sándor: Kétséges kétségek? Magyar romantika és Bocskai István? Válasz Pálffy Géza írására. In: Tanulmányok Bocskai Istvánról. Miskolc, Miskolci Egyetem, 2008. 215. o. A cseh korona országain belül – egyes vélemények szerint a 15. századi huszita tradíciók miatt – az örökös tartományokban tapasztaltabbaknál jóval erősebb volt a protestantizmus.
Szemben néhány korábbi Habsburggal – mint a lutheránusok iránt toleranciát mutató II. Miksa vagy a vallási konfliktusok elsimításában érdekelt Habsburg Mátyás – II. Ferdinánd Rudolfhoz hasonlóan az erőszakos rekatolizálás híve volt. Ferdinánd 1619-es császárrá választása elképzelhetetlen lett volna a német-római birodalmi gyűlés támogatása nélkül, azonban a megkoronázása után sem hagyott fel katolizáló terveivel, és a már hagyományosan protestánsnak mondható Csehországban, Magyarországon és a Német-római Birodalom egyes területein politikája miatt egyre puskaporosabb lett a hangulat.
Cseh-pfalzi szakasz (1618–1623) bélyegkép|jobbra|Az 1618-as prágai defenesztráció. bélyegkép|jobbra|II. Ferdinánd császár 1620-ban kiadott parancsa (Exekutionsschreiben) a cseh felkelés leverésére I. János György szász választófejedelem és I. Miksa bajor herceg számára.
A háború hadi konfliktusai Prágában kezdődtek 1618-ban, amikor Thurn gróf vezetésével a cseh rendek fellázadtak II. Ferdinánd protestánsellenes politikája miatt és három császári tanácsost kihajítottak a prágai vár ablakán (második defenesztráció). Prágában a rendek harminc tagú tanácsot hoztak létre, melynek fő feladatai közé tartozott az új alkotmány kidolgozása, az új király megválasztása, valamint az országnak a császárral szembeni megvédelmezése.Arndt, Johannes: Der Dreißigjährige Krieg 1618–1648. Reclam Sachbuch, Stuttgart, 2009. 63. o. Ezt követően meghívták a cseh trónra a Protestáns Unió egyik tagját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet. Ahhoz, hogy a háború valóban európai méreteket öltsön, nem is kellett más, mint hogy Hollandia szövetséget kössön Pfalzi Frigyessel, és megtámadja 1621-ben Spanyol Németalföldet; valamint hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem több hadjárattal is gyengítse a Habsburgok magyar és cseh állásait.
A cseh, morva és sziléziai rendekhez rövid ideig Felső- és Alsó-Ausztria protestáns rendjei is csatlakoztak,1620. január 15-én Pozsonyban szövetkeztek a cseh, magyar, felső és alsó ausztriai rendek. Vö. Krivošík István 1959: Príspevok k dejinám stavovskej konfederácie českých a uhorských stavov z r. 1620. Právnické štúdie 7/1 így az előrenyomuló cseh erők közvetlenül Bécset fenyegették. Ferdinánd szerencséjére azonban a Habsburg-ellenes erők nem hangolták össze a hadműveleteiket,Bethlen Gábor csapatai a királyi Magyarország elfoglalása után már Bécs alatt voltak, amikor Homonnai György Lengyelországból hozott seregével megverte Rákóczi György csapatát, mire Bethlen kénytelen volt visszavonulni. apósa, I. Jakab angol király nem sorakozott fel Frigyes mögött, a Protestáns Unió csak pfalzi birtokainak megvédését volt hajlandó biztosítani, a cseh trónját nem, az oszmánok pedig Vác átadásához kötötték Bethlen támogatását,Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Online hozzáférés egyébként nem támogatták a fejedelem országegyesítő terveit.Az Oszmán Birodalom nem volt érdekelt Erdély és a Királyság egyesülésében, ugyanakkor a hadműveleteket kihasználva nem riadt vissza a hódoltsági terület növelésétől. Számottevő oszmán támadásra a Habsburgok oldalán felvidéki területeket támadó hatalom, Lengyelország ellen került sor. Ferdinánd zsoldosok toborzásába kezdett, valamint 1619-ben szövetséget kötött I. Miksa bajor herceggel és Spanyolországgal. Mindkét országhoz családi kapcsolatok fűzték, így nem volt nehéz megállapodnia velük. Maga mellett tudhatta a Katolikus Liga teljes haderejét, amelyet akkoriban Tilly gróf vezetett.
A Katolikus Liga és a császári hadsereg rendet tett Felső-, illetve Alsó-Ausztriában, majd a két haderő egyesült és Csehországba vonult, csatlakozott a már jelenlévő olasz zsoldoscsapatokhoz, majd Prága alá vonult. A cseh, morva és sziléziai rendek német és magyar zsoldosokkal megerősített erőit 1620. november 8-án a fehérhegyi csatában a Tilly vezette császári csapatok tönkreverték. A Protestáns Unió ezzel felbomlott, V. Frigyes elmenekült Csehországból, azonban a háborúnak nem lett vége, hiszen a nyugati fronton, Frigyes pfalzi területein még folytak a csaták.
Ugyanebben az évben, párhuzamosan a csehországi történésekkel, a spanyol csapatok megtámadták Alsó-Pfalzot, majd 1621-re Felső-Pfalz idegen, bajor kézre került. 1622-ben az utolsó jelentős pfalzi város is spanyol kézre került, egy évvel később, a stadtlohni csatában pedig Tilly gróf V. Frigyes utolsó haderejét is megsemmisítette. Felső-Pfalzot 1623-ban II. Ferdinánd császár szövetségesének, I. Miksa bajor hercegnek adományozta, és egyúttal a Rajnai Palotagrófság helyett a Bajor Hercegséget tette választófejedelemséggé.
A háború lassan elült, és Csehországnak bele kellett nyugodnia, hogy az örökös tartományok sorába süllyed, elveszti önállóságát, és Ferdinánd persze gondoskodott a megfelelő ellenreformációról is. Az egyetlen olyan ország, amellyel Ferdinánd nem bírt el, Erdély maradt: a nikolsburgi békében Bethlen megerősítette az erdélyi rendek kiváltságait, és elkerülte az ellenreformációt is.
Dán–holland szakasz (1624–1629) jobbra|400px|bélyegkép|A háború nyomorúsága, Jacques Callot metszete Az időközben német-római császárrá választott Ferdinánd nem örülhetett sokáig győzelmének. Európa nyugati részein még nem ért véget a holland–spanyol konfliktus, ráadásul Dánia is – protestáns királyság lévén – féltette érdekeit, valamint IV. Keresztély király vissza akarta szerezni birodalma régi dicsőségét. (A Német-római Császárság ügyeibe való beavatkozás jogalapját az jelentette, hogy IV. Keresztély egy Dániával határos német hercegség, Holstein birtokosa volt.) Így került sor 1625-ben a Dánia, Hollandia és Anglia közötti szövetség aláírására. 1626-ban ehhez a szövetséghez csatlakozott Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is, és megindította II. Ferdinánd birodalmának keleti ostromát.
A császári csapatok élén ezúttal Albrecht von Wallenstein gróf állt, aki szerződést kötött a sereg nélküli – a spanyoloktól és a Katolikus Ligától függő – Ferdinánddal: a csehországi nagybirtokos a hadvezetés egyedüli irányításáért és megfelelő anyagi ellenszolgáltatásokért cserébe saját költségén toborzott és szerelt fel egy negyvenezer főnyi zsoldossereget. Wallenstein Dessau mellett, a Sziléziába vezető fő útvonalnál megverte az Ernst von Mansfeld vezette, 12 ezer fős protestáns haderőt, majd Mansfeld lerongyolódott seregét üldözve betört Magyarországra, ahol Bethlen Gábor hadaival farkasszemet nézett, de az erdélyi fejedelmet nem sikerült döntő csatára kényszerítenie. Bethlen hadjáratával elérte, amit akart: újabb engedményeket szerzett Erdély számára. Wallenstein IV. Keresztély csapatait véglegesen 1626-ban, a lutteri csatában győzte le, majd 1629-ben a lübecki béke aláírására kényszerítette Dániát.